45
The Last Stand - Schwarzenegger visszatért
  • Devv
    #45
    Lehet tudni már a dvd megjelenés időpontját? Utánanéztem de nem találtam meg.
  • rooney8
    #44
    ten-ből egy kép :D

  • Tyler1
    #43
    Azért írtam, hogy concept, egyelőre tervek vannak csak.
  • Csaba007
    #42
    Majd kiderül. Ez a kép nem hivatalos,a régi részekből van,egy kicsit átjavítva.conan
  • Tyler1
    #41
    A Conan film hivatalos, mint ahogy az is, hogy Schwarzit szerződtették főszereplőnek, a napokban pedig bejelentették, hogy idén kezdik már forgatni. A forgatókönyv is kész van, sőt most jöttek ki az első concept képek is.

  • Devv
    #40
    Ja, ez így bukta. Talán, ha jobban reklámozták volna...
  • Csaba007
    #39
    45 millióba került + marketing. Bukni fognak rajta nem is keveset.
  • rooney8
    #38
    ha nem számoljuk bele a nemzetközi pénzeket, akkor eddig 10,6 millió.
    így azért necces. hát nem tudom.
  • rooney8
    #37
    30 millió dollárból készült
    (a nyitóhétvégén 6,2 milliót hozott az usa-ban)
    eddig pedig világszerte 13,6 milliót

    bukni sztem nem fognak rajta, de óriási bevételük sem lesz belőle
  • Csaba007
    #36
    Nem fogja visszahozni semmilyen formában :/ Az amcsi bevétel a mérvadó, a nemzetközinek valami 40% körüli része menne amúgy is hivatalos bevételnek Amerikába.
  • Devv
    #35
    T5 lesz és szerepelni fog benne...bár szerintem sem lesz föszereplö. A Conan-t úgy tudom jegelik vagy nem is csinálják meg.
    A Last Stand nemzetközileg még visszahozhatja az árát nem? Légyszi nézze meg valaki a bevételeket, mer én most dolgozok :P
  • Csaba007
    #34
    A Tomb és a Ten már készen van,T5 biztosan lesz és szerepelni is fog benne Schwarzenegger,de szinte biztos,hogy nem főszereplőként. A Conan folytatásra én valahogy nem vennék ezután mérget. Ha a Ten is megbukik,amiben főszereplő lesz,akkor már tényleg nem fog főszerepeket kapni. Az a gond,hogy azt hitték,hogy vevőek lesznek rá az emberek ennyi év visszavonulás,ezért elkezdtek mindenféle filmet tervezgetni vele,de most már kicsit jobban átgondolják,mert a Last Stand nagyot bukott.
  • rooney8
    #33
    T5, mint készülő film és hogy a főszereplője Schwarzi... merész kijelentés :D
    egyelőre semmi konkrétum, csak pletykahegyek
  • cylonflatus
    #32
    Pár napja volt hír, hogy nem szerepel a T5-ben.
  • Tyler1
    #31
    Meg ugye ismét Conan bőrébe bújik 2 év múlva.
  • Devv
    #30
    Így van, de úgy értettem itthon jobban elterjed majd. Ami a karrierjét illeti The Tomb-ot és a Ten-t már/még forgatják és a T5-ben is benne lesz, úgyhogy nem aggódom :) Hogy mennyire lesznek sikeres filmek, az meg a jövő zenéje.
  • Csaba007
    #29
    Igen,de a mozis bevétel számít Scwarzenegger további karrierjéhez.
  • Devv
    #28
    Majd elterjed, ha kijön dvd-n.
    Amúgy kéne egy banner a topiknak...
  • rooney8
    #27
    hát igen, gondolom
    de én az itthoni helyzetre mondtam
    de mindegy is, várjuk a következő filmjeit :)
  • Shep
    #26
    Amcsiban azért nyomták rendesen.
  • rooney8
    #25
    hát igen, ez mind igaz. pedig mint írtam is (és a többiek véleményét is olvasva) nem lett ez rossz film.

    én is megjegyeztem haveromnak, akivel néztem, hogy szinte nem is reklámozták sehol. ha nem lennék Schwarzi fan, akkor én se tudtam volna róla.
  • Tyler1
    #24
    Nagyon rosszkor hozták moziba. Oscar szezon van, mindenki a neves filmeket nézi. Én sem erre ülnék most be, pedig bejött a trailer, meg Arnie bácsit is bírom, de egyszerűen nem vonzana be moziba. No meg túlpromózva sem lett, én akárkitől kérdeztem, hogy látta-e, még csak nem is hallottak róla.
  • rooney8
    #23
    amerikában sem tarolt
    sőt...

    na de majd a the tomb, már várom :D
  • Devv
    #22
    Mi is kevesen voltunk a moziban, pedig péntek volt...
  • rooney8
    #21
    én a premieren voltam. hát nézők szempontjából kicsit csalódtam, nem voltunk túl sokan (bár ez lehet az időpont miatt is). maga a film tényleg jó volt. a sztori nem egy nagy durranás, de egy korrekt kis filmet kihoztak belőle. várom a dvd megjelenést, mert biztos hogy megnézem még párszor :) na meg Schwarzi sokat dob rajta :))
  • Devv
    #20
    Most jövök a filmről. Teljesen korrekt akciófilm, néhol brutális és vicces is. Schwarzenegger méltó visszatérése!
  • rooney8
    #19
    volt valaki a premier előtti vetítésen? :)
  • Devv
    #18
    Nemsokára itt a film, je!
  • rooney8
    #17
    egy kisebb interjú (a fordítás, de legalábbis a helyesírás hagy némi kivetnivalót maga után :D )
  • rooney8
    #16
    igen, végre ismét főszerepben Arnold
    már alig várom :)
    legmélyebb tiszteletem az övé
  • Devv
    #15
    Egy újabb poszter:
    http://filmdroid.hu/2012/11/eronek-erejevel-poszter/
  • Tikal #14


    hogy mondhatsz ilyet? ő most már bármit csinál, az jó :)
  • tutituti
    #13
    Mert ő egy ikon!
    És aki legázozza Arnie-t az mélységesen szégyellje magát:)
  • DarkHorSe
    #12
    Arnold egy legenda, hogy lehetne mar gaz? Barmit csinal a legjobb benne :D
  • Ironman2
    #11
    Kicsit gáz már Arnold! Miért nem megy inkább nyugdíjba?
  • Devv
    #10
    "Ez a retro stílusú poszter a New York Comic Con-ra készült, és ha tényleg visszaadja, hogy mire számíthatunk a filmtől elég őrült gyilkolászás lesz itt":

  • Devv
    #9
    Így csináltam pedig... :(
  • tutituti
    #8
    ez a gomb:


    oda meg csak a youtube linket bedobod.
  • Devv
    #7
    Én is így akartam betenni a videót, de nem jött össze. Hogy kell így?
    Amúgy Schwarzi for President!
  • tutituti
    #6
    nehogy töröljék,azért raktam be.
    Amúgy biztos állat lesz!
    Az öreg nagyon odaver még mindig.Nem is hallottam eddig róla!