6
  • Rotcsa
    #6
    A SR1 és a SR2 az nekem kimaradt, én a Blood Omen 2-nél kapcsolódtam be a storyba.  Az egy nagyon jó kis játék, agyalni kell rendesen, hogy miként küzdj le egy-egy vámírt a fő harcoknál! Kain páncélokat váltogat, tök jó szerelésben jelenik meg néha! :)
    Visszanéztem yt-on a magyar szövegkönyvet végigjátszással. Fent van a Defiance kivételével mind a BO1-SR2 végéig.
    A Defiance azért volt rossz,mert a játékban fi kamerapontok voltak és egy folyosó végéhez érve ballra fordukáskor már a jobbra gombot kellett nyomni, mert a másik kamera épp a folyosó végét nézte. Hát igen, érdekes volt...:D
    Biztos sokat csuklott annak az anyukája, aki ezt így kitalálta, mert nekem az első pálya első ugrása tartott 2 hétig! Aztán meg a menekülés Raziellel az alvilágból, az szintén 1 hét...:D Kb...
    A pálya 3/4-e felé az ugrás valami várfalra, az megint jó pár napba telt...:D El se akartam néha hinni, hogy meg lehet csinálni néhány ugrást, annyira nehéznek tűnt!

    Én is arra gondoltam, hogy lehetne egy Razieles előzmény, azt elmesélve, hogyan nőttek ki a szárnyai. Ezzel mondjuk úgy lenne vége, ahogy a SR1 elkezdődik:Letépi Raziel szárnyait Kain és a tóba dobatja.
    Vannak kérdések, amelyek felmerülnek a storyban,pl. a prófécia jövendölése sem egészen tiszta, sem az, hogy a történelmek miként változtak meg és ez hogyan hat a jelen eseményekre? Ha kicsit pontosabbá tennék a storyt, akkor nagyon jó lenne! Még filmet is lehetne belőle készíteni, annyira hangulatos!

     


  • Shiwo
    #5
    jaja, a SR1 nagyon hangulatos volt, és gondolkodni is kellett benne (akár csak olyan "apróságon", hogy miképp végzed ki az ellenfeleket)

    a SR2-nek nagyon gáz volt a kamerakezelése, valamint az, hogy nem kell külön fegyver a "kivégzésekhez", mert Raziel kettétép bárkit, az mondjuk nem volt olyan szimpatikus dolog már..

    a Blood Omen 2 kimaradt az életemből, arról nem tudok mit mondani

    a Defiance ismét egész jó lett, ott mondjuk jó volt, hogy a két főhős két különböző harcmodort képviselt.. Kain volt a brutális szívós gyilkológép, míg Razielt inkább mozgékonyabbra vették.. egyedüli hiba itt is az elb@rmolt kamera volt, a hírtelen kameraváltások néha idegesítőek voltak (hírtelen tök más irányba ment a kari vagy nem is láttam, hova kell ugorni)


    összességében hangulatos sorozat, bár Razielt nem tudom, miképp tudnák visszahozni, hacsak nem olyan előzmény, amikor még élő vámpír
  • Fbn Lx
    #4
    a soul reavernek zseniális atmoszférája volt.
  • Rotcsa
    #3
    Miért, a Duke Nukem nem számított réginek? :D :D
    A Square Enix megvette az EA-t, lehet így fel lesz támasztva a játék! :) Remélem látnak benne lehetőséget. Mármint anyagi vonatkozásban. Mert sajnos ez a fontos.... :(
    A történet valóban bonyolult elég megérteni is, nem ám még az egyéb lehetséges szálain is elgondolkodni, amin futhatna a story... Ebben igazad van. A BO2-ben Vorador elvileg nem is lehetett volna életben. Ennyi a baki benne és nem több, szerintem. Nem sok, de igazából épp elég a folytonosság megértésének akadályához. A története ennek a résznek egy kicsit helytelen a Legacy Of Kain sorozatban..... Nem igazán lehet hová tenni. Valami olyasmi, h elárulják a tábornokai Kaint, akiket egyesével legyilkol, erejüket megszerezve. Akiért elárulják, az pedig a Hylden nagyúr, Hash, aki a kardot is birtokolja. Legyűri a gépet, amivel  a hyldenek magukat védték, majd a vezérüket is. Azt hiszem, ezután kezdődik az uralkodása a pusztasággá vállt Nosgoth-fölött.
    Én igazából Mobeious-lényét nem értem. Ez a fickó mintha valahogyan nem az időben létezne, hanem attól teljesen függetlenül és nem lenne olyan, h "multbeli" és "jövőbeli" Mobeius. Ő az, aki kavarja a szálakat rendesen! Megvezeti Kaint a BO1-ben, majd kirobban a háború, meg Razielt is folyton félre vezeti...

    Na, meg itt van a Soul Reaver, azaz a kard. Ennek van még meghatározó szerepe az egész játékban!
    A két kard, ahogy találkozik,létrejön a paradoxon és a történelem megváltozik. Mivel az egyik kardba Raziel maga volt bezárva és annak eltörése miatt lényegében Ő maga lett az, miután egyesült egykori lelkével(???) Na, ezt is elég felfogni. A történelem megváltozása után lényegében ugyan azt a karodt már lélekfalónak mondták, ami előtte vérszívó volt és ennek a két pengének a találkozása okozza a paradoxont. A megváltozott történelemben Razielt bebörtönözték a kardba, amit megtalált,majd -mint kiderül-lényegében a saját lelke az, ami be akarja őt kebelezni. Komoly mi, a saját karján hordja a saját lelkét, ami lényegében egy lélekfaló egy másik történelemből.
    Gondolom a prófécia is többször változhatott, mert a Defiance-ban Razielt már hylden hősként ábrázolják.
    Bonyolult az egész, de szeirntem nagyon nagy kaland lenne egy folytatás! :))
  • Svlad Cjelli
    #2
    Folytatas nem lesz, tekintve, hogy a szeria tul regi, es igazabol senki sem emlekszim mar a kicsit bonyorult tortenetre. Annyira kaosz volt a sztori korul, hogy mar ok is bakiztak a Blood Omen 2-ben, egy csomot.

    Max kap egy HD remake-et es aztan egy uj reszt.
  • Rotcsa
    #1
    Újabb részt! Újabb részt! Újabb részt!
    Nem értem, miért nem vesznek elő egy szériát, ami amúgy sincs befejezve és még mai napig vannak rajongói? Talán azért, mert átalakult a játékpiac és nincs már igény az akció-kaland-fantazy-szerep játékokra csak a lövöldözésre? :((
    Nagyszerű hangulata van a játéknak már csak a rejtvények megoldása miatt is és a köré épített szakrális, misztikus elemek valami nagyon egyedivé teszik!
    Jól kidolgozottak a karakterek,a cselekmény izgalmas, fordulatokkal teli! :)

    Nagyon jó lenne egy új rész! Gépet is újítanék miatta, az tuti! :D