11
  • uniu
    #11
    Áruld el kérlek, nekem analfabétának, hogy miért jó -főleg élelmiszermultiknál-, hogy a sok szemetet itt árulják amivel folyamatosan teszik tönkre a magyar mezőgazdaságot, mert az adókedvezményeik miatt esélytelen versenyezni velük, mérgezik az embereket (ezzel terhelik a TB-t, a kieső munkaerő is veszteség), szívják ki a pénzüket a társadalmi körforgásból ? Jah igen, adnak pár száz munkahelyet igaz, közben több ezret tönkretesznek de ez mindegy.
    Így tanultad, igaz ? Csak az a baj, hogy a valóságban nem működik.
  • Tetsuo
    #10
    Termeszetesen volt "haszna" a magyar allamnak is es az ott dolgozo magyar embernek is ugy, ahogy Thaifoldon is van haszna egy 13 eves kislanynak egy rajta lovaglo kulfoldi turista utan, hiszen kap penzt.

    Valoszinuleg pozitiv a vegleges penzugyi merleg a Nokia utan, de azt nem egy magyarellenes Origobol fogjuk megtudni, amelyik pl. az allami tamogatasokat elfelejti megemliteni.
    A mostoha korulmenyeket - ez ugye relativ, de nezzuk csak a Finn viszonyokhoz kepest - es a kizsakmanyolast pedig nem lehet forintositani es azt sem, hogy a magyar nemzet onbecsulesenek kara is.

    Tovabba, senki nem mondta, hogy ez kizarolag a Nokia vallalat hibaja. Ez leginkabb a magyar/zsido politikusok, uzleti erdekcsoportok, a kulfoldi erdekcsoportok, a vadkapitalista kizsakmanyolo rendszer es annak mukodtetoinek a hibaja.

    A Nokia nem is a legnagyobb ilyen jellegu problema, hanem pl. az elelmiszergyarto multik es aruhazlancok, az energiaszektoros cegek, a kulfoldi bankok (leginkabb a se nem magyar, se nem nemzeti Magyar Nemzeti Bank).

    Okonomiat azert erdemes tanulni, hogy megtanuld, mit es hogyan NE, vagyis mi ellen kell tiltakozni, ha lehetoseged van ra.
    A haszonrol mashol joval igazabb es bolcsebb aspektusbol olvashatunk:

    "Mert tudod, valahogy így van ez: az ember jár-kel a világban, mint valami nyughatatlan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belõle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehet ebbõl? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dõl. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és a helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma."
  • DrRadon
    #9
    "1. A milliárdokból mint a cikkből is kiderül, Mo. semmit sem látott."

    Itt van, hogy mennyit fizettek az állami és az önkormányzati költségvetésbe. Te, ennyit onnan a géped mellől fröcsögve ezer év alatt sem fizetsz be .

    "5-10%-ot nyugodtan itt hagyhattak volna a kivitt osztalékból a 0% helyett." Ja persze, szarban vannak, de hagyjanak itt annyi pénzt, csak azért mert közgazdaságilag analfabéta hungaricum vagy.
  • DrRadon
    #8
    Nem, azt tanultam, hogy minden egyes exportra termelő vállalkozással jól jár az ország. Itt közvetlenül 4400 ember kapott rendszeresen és biztosan fizetést, míg közvetve azok a vállalkozások, akik valamilyen megbízással dolgoztak a cégnek (a mi cégünk pl fuvarosoknak, fémipari vállalkozásoknak, építőipari cégeknek, festőknek, elektronikai és automatizálási cégeknek ad kisebb-nagyobb megbízatást egy wc kifestésétől egy-egy gépsor automatizálásáig terjedő méretekben)

    ha nincs Nokia, nem csak a kivont osztalékkal lennénk szegényebbek, hanem sokkal de sokkal többel.
  • uniu
    #7
    1. A milliárdokból mint a cikkből is kiderül, Mo. semmit sem látott.
    2. Járulékok ? Az adókedvezmények és állami támogatások után mennyit fizethettek?

    Nem a multikkal van gond, hanem a rabszolgatartó/kizsigerelő módszereikkel és azokkal a magyar törvényekkel amelyek miatt offshore ország vagyunk a külföldieknek. 5-10%-ot nyugodtan itt hagyhattak volna a kivitt osztalékból a 0% helyett.
  • hammerjoe
    #6
    "Küldjétek haza az összes multit, azt legeltessetek lovakat."

    Miért? Te ezt tanultad? Ezen nőttél fel? Gondolkozz már!!! Nem egy tanyáról szabadult mindenki, hogy így kezeld őket!!

    Ja, és Te biztos nem kaptál karácsonykor bejglit(némi pénz helyett), mint az ott dolgozók!! De kurva jó érzés lehetett nekik!!! Pedig láthatjuk, hogy lett volna miből( 867 millió euro)!! Rohadtul megbecsülték őket!! Nem véletlenül volt átjáróház, a komáromi gyár!! De nyilván ez neked nem tűnik fel...
  • DrRadon
    #5
    Talán jobb lett volna, ha Romániában telepszik le? Szerintetek semmi hasznot nem hajtott, ha egy pár Mrd eurós forgalmat bonyolító cég itt alkalmazott éveken át 4400 főt, ide fizetett járulékokat, bízott meg hazai cégeket, stb, stb.

    Küldjétek haza az összes multit, azt legeltessetek lovakat.
  • uniu
    #4
    ...és sikeresen felszívta az állami támogatásokat is.
  • chuky123
    #3
    Lényeg hogy a cég nyerességet termelt a részvényeseknek
    A többiek le vannak sz*rva
  • Zombee
    #2
    Miközben fel is számolják a gyárat, egy rakás embert küldtek el. Persze ebben az országban mindent meg lehet tenni, hisz hagyják, sőt keresik a kegyeit az ilyen nagy cégeknek.
  • uniu
    #1
    0 százalékos adóval ugyebár.