4
  • bvalek
    #4
    Sajnos azok a döntéshozók nem választott kormányokban, hanem bebetonozott monopóliumok igazgatótanácsaiban ülnek.

    A politikusok is többnyire idióták, de őket legalább megválasztották, és a következő alkalommal le lehet cserélni őket másik idiótákra. A multik tulajdonosai viszont elmozdíthatatlanok, és semmi sem érdekli őket a harácsoláson kívül, az alattvalóik véleményével pedig nem kell törődniük.
  • Amergin
    #3
    Össze kell mosni a szerzői jogok és az internetszabadság kérdését, sőt a pedofiliát és a terrorizmus elleni harcot is segítségül kell hívni, hogy a nem kívánatos véleményeket kigyomlálhassuk
    Ne gondolkodj, mert az lázadáshoz vezet! Nagyon jól tudják ezt a "döntéshozók" is
  • bvalek
    #2
    Óriáscégek mint a Google és a Facebook sokkal többet kémkedik és sokkal jobban szabályozza az Internetet, mint bármelyik állam kormánya. Azoknak az "aggódóknak" akiknek ez nem tűnik fel, azok vagy sosem interneteznek, vagy fel kell tételeznünk, hogy az említett óriáscégek fizetik az aggódásukat. Akik minden demokratikusan választott testület kontrollját meg akarják szüntetni, hogy még jobban uralkodhassanak és harácsolhassanak.
  • Nailyenugysincs
    #1
    érdekes h pont egy ilyen cikknél nincs egy komment se. lehet h törölték? :D