12
  • naxa
    #12
    ezek a törvények elsősorban nem a jogvédőknek jönnének jól, hanem minden a hatalommal vélten vagy valósan szemben álló bebörtönzéséhez próbálnak szentesíteni egy ürügy-generáló konstrukciót.
  • TheLostOne
    #11
    Na igen, nagypapám képesített, vérbeli kereskedő volt, sikeresen átvészelte a pengő inflációját, 4 év hadifogságot (szellemi munkát végezhetett fogolyként), utána volt az ÁVH-val is pár összetűzése (autósüldözés és hasonló finomságok :D).

    Azt mondta mindig, hogy nem az árrés fontos egy terméknél, hanem az árúkészlet minél gyorsabb forgása. Ez úgy tűnik a mai napig megállja a helyét, de valamiért egyes cégeknek ezek szerint nem a bevétel a fontos, hanem a botrányos hírnév, a nagyképű, lenéző, erőfitogtató image. Lehet ezt élvezik, és nem a pénz miatt csinálják...
  • mad mind
    #10
    Az az igazság, hogy inkább letölteném mint, hogy moziba menjek. Ha nyitnának az internet felé és premier után egy héttel már letölthető lenne, akkor fizetnék is érte. Mondjuk évente 2-3 film érdekel, szóval nem gazdagodnának meg rajtam, de ez is bevétel lenne.
    Jelenleg abban a hitben élnek, hogy az ember szeret ordítóra beállított hangrendszert hallgatni, miközben mellette csámcsogva beszélnek végig a film alatt. Én nem érzem a kényszert, hogy zabáljak egy film alatt, ahogy színházban sem zabál az ember előadás alatt. Vegyék észre, hogy változik a világ.
  • Shan
    #9
    Ez a nagy budos helyzet, mert ertelmes ember nem pazarol arra idot, amit nem akar csinalni: fizetni nem akarunk erte.


    Ezt azért kicsit én finomítanám:
    Fizetni ENNYIT nem akarunk érte...
    Vannak cégek, akik ezt felismerik, lásd google (android market), 22-200 Ft-ért adtak programokat, és rettenet pénzteket kerestek rajta. Lehet ezt jól csinálni.

    Hogy is van a mondás? Sokat akar a szarka...
  • feri79
    #8
    Elég nehezen akarják belátni, hogy megváltoztak a fogyasztók igényei, lehetőségei. Ha manapság az emberek kényelmesebbnek érzik odahaza megnézni a filmeket, hát tessék, több online videótéka kell. Ma már nem elég csak maga a film, kell mellé plusz szolgáltatás, amivel eladható. A másik "bevétel" lehetne, ha nem költenének annyit a teljesen felesleges másolásvédelemre.
  • noland
    #7
    Szerintem, akinek moziélményre van szüksége az elmegy ma is moziba, akinek opera vagy színházra az oda megy, ma is. A szórakozás kultúrája is átalakul és specializálódik...
  • noland
    #6
    Igen, az az igazság, hogy ha lenne egy olyan fizetős oldal, ahol az égvilágon mindeféle zenéket és filmeket, művészfilmeket be lehetene szerezni, specifikusan az adott országra igazítva (szinkron, feliratok), akkor lenne egy (nem kis) réteg, aki áldozna ezekért a minőségi tartalmakért. Amíg speciális filmeket pl. csak torrenten lehet elérni, én is onnan töltöm le, és egy csepp lelkiismeretfurdalásom nincs!
  • G_ArchAngel #5
    En azert nem is kevertem ide a sorozatokat, azt altalaban kozvetve fizeted meg, reklamokon, elofizetesen keresztul, ha nem nezed a csomagodban levo Viasat-t, akkor is fizetsz erte.
    A mozifilmek koltsegei mashogy mukodnek, ott tenyleg fajdalmas, ha csak a potencialis nezok 20%-a azert nem megy el, mert otthon kenyelmesebb.
    A masik, hogy regen a mozi egy tok jo tarsadalmi esemeny volt, jo volt talalkozni elotte, beulni utana egy sorre, enni egy pizzat es dumalnia filmrol.
    Mostanra ez - szerintem - teljesen eltunt.
  • TheLostOne
    #4
    Biztos van aki nem akar, de lásd az előző hozzászólásomat: én nem nem akarok, nem tudok.

    Ha már alapvetően filmek, abból is van amúgy itthon úgy 30-40 eredeti DVD még a szép időkből. Zenei CD-k is.

    Ami kicsit külön kategória, az a sorozatok. Mire eljut Magyarországra 1-1 rész, az sokszor évekbe telik. DVD megjelenés is legalább fél-egy év. Érdekes, a mozifilmeknél manapság szokás egyetlen napra tenni a megjelenést az egész világon. Persze ez a szinkron miatt nehézkes lenne egy-egy sorozat esetében, de ettől függetlenül az évekkel késleltetett helyi megjelenés miatt az embereknek lehetősége sincs nagyon fizetni érte, hát persze, hogy letöltik.
  • TheLostOne
    #3
    Ezt nagyon szépen megfogalmaztad

    Én egy időben például a felhasználói programok és PC játékok piacának része voltam, van itthon vagy 200-300 eredeti (ha a Steam accountomat is beleszámolom). Mióta megváltoztak a körülmények, ezt már nem mondhatom el sajnos.

    Még szerencse, hogy nincs értelme letöltögetnem, mert a gépem már kevés a mai játékokhoz, különben csúnya gonosz bűnöző lennék én is :)
  • G_ArchAngel #2
    En sem vagyok szent, de picit furcsa ezzel vedekezni, hogy nem mennek el moziba, igy semmit nem vesztenek. Akkor miert toltom le? Miert aldozok ra 2 orat az eletembol, ha nem erdekel?
    Erdekel az, csak fizetni nem akarok erte. Ez a nagy budos helyzet, mert ertelmes ember nem pazarol arra idot, amit nem akar csinalni: fizetni nem akarunk erte.

    Az utolso mondatban nagy igazsagod van: tenyleg jobb lenne a minosegibb, kevesebb termek.
    Ontjak a szart, mi nem megyunk el moziba es eljutottunk odaig, hogy a legnagyobb filmstudiok is csodkozelbe kerultek.
    Persze a kevesebb film, jobb minoseg melle kell a piac is, de ezek egymast termelik ki vagy taszitjak melybe.
    Jelenleg ott tartunk, hogy letolteni sincs kedvem, mert tenyleg annyira silany a kinalat, hogy meg a kepernyo sarkaban is szenvedes nemely filmet megnezni.
  • endrev
    #1
    "A törvénytervezetek támogatói szerint a filmekhez és zeneművekhez való jogosulatlan hozzáférés évente sokmilliárd dolláros kárt okoz az amerikai vállalatoknak, az ellenzők szerint viszont a tervezett szabályozás az internet cenzúrázásához vezethet és megbéníthatja az innovációt."

    Nem okoz annyi kárt, mert jórészt a piacon kívüliek férnek hozzá a tartalmakhoz. Marketingtény, hogy aki nem vásárol meg egy terméket, az nem része a termék piacának (legfeljebb potenciálisan az). Aki ha nem tölthetné le, sem menne el moziba, venné meg DVD-n/CD-n, az tehát nem része a termék piacának. A kárt a túlkínálat okozza, melyet a tényleges piac nem tud eltartani, ennek pedig minőségi mércéket kell fókuszba helyeznie.