Elnyeli az internet a drága folyóiratokat
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#8
Épp csak a dél-amerikai õserdõk kiírtását nem hozták fel indokként.
Kötelezõ internethasználat...
"csak a másságot kötelezõvé ne tegyék!"
Kötelezõ internethasználat...
"csak a másságot kötelezõvé ne tegyék!"
#7
Én is helyeslem ezt a tendenciát. Ja még esetleg annyi kimaradt amely a laikusoknak nem világos, a kutatók nem kapnak a kiadóktól pénzt a cikkeikért, tehát ebben sem egyezik a tudományos publikáció az újságírással.
Mondjuk valami csekély díjat kérjenek a kiadók az adatbázisokhoz való hozzáférésért, mert valamibõl azt is fent kell tartani, fizetni a szervereket, adatbázis karbantartást, mûködtetni a szerkesztõséget, stb.
De az mégis durva amikor egy cikknél a full text csak 40-50 dollárokért érhetõ el, pár oldalas cikkrõl beszélünk.
Mondjuk valami csekély díjat kérjenek a kiadók az adatbázisokhoz való hozzáférésért, mert valamibõl azt is fent kell tartani, fizetni a szervereket, adatbázis karbantartást, mûködtetni a szerkesztõséget, stb.
De az mégis durva amikor egy cikknél a full text csak 40-50 dollárokért érhetõ el, pár oldalas cikkrõl beszélünk.
Tehát helyes az új szemlélet, amely szerint nem kívánják tovább gazdagítani a közös pénzbõl finanszírozott kutatók eredményeire rátelepedett kiadókat 😉
#5
Hozzáteszem valóban felfoghatatlanul drágák a hozzáférések a fizetõs folyóiratokhoz, szerintem is tenni kell valamit ez ellen, mert a kutatómunkát valóban nem a kiadók finanszírozzák, amelynek eredményeit utána horribilis áron teszik csak hozzáférhetõvé.
#4
Egy kicsit helyesbítenék pár dolgot a cikkben, mert esetleg félreértésekhez vezethet pár pontatlan megfogalmazás.
A kutatót valóban azért fizetik, hogy kutasson, de a kutatás szerves része a publikáció is ("az írás"), ugyanis ennek révén kommunikál a tudományos világgal, közösséggel. Másképp hogyan tehetné közzé az eredményeit? Tehát a cikk állítása hibás, miszerint a kutató az csak úgy passzióból írogat vagy mert megfizetik. A tudományos közlemények írása nem újságírás. Hasonlóképp a tudományos folyóiratokat kiadó vállalatok szerkesztõsége se olyan szerkesztõség mint egy bulvárlapé. Ha én beküldök egy cikket mondjuk a Nature-be, akkor a szerkesztõség nem egyszemélyben dönt, hogy ez megjelenhet vagy sem, hanem kiadja a cikket néhány bírálónak, a cikk tudományterületén jártas szakembernek (peer review), ezek elolvassák, véleményezik, a vélt vagy valós hibákra felhívják a figyelmet, visszaküldik a szerzõnek javításra. Az kijavítva megint elküldi, megint megnézik és szükség esetén többszöri revízió után, amikor az összes bíráló rábólint, akkor fogadják el közlésre. A "fizetett szerkesztõség" is valószínûleg szakmabeliekbõl áll, akiknek azért fizetnek mert értenek hozzá és nem azért értenek hozzá, mert fizetnek nekik.
a tudós aki nem publikál, az azért nem kap támogatást, mert nem is tudnak róla, hogy min dolgozik, milyen eredményei vannak, azt hány ember idézte, hivatkozott rá. Netes hasonlattal élve a tudományos világban az idézettség olyan mint a Google PageRanking-je. Tehát ez se igaz, hogy így függene a kutató a kiadóktól, ugyanis számtalan folyóirat van, ha egyik nem hajlandó leközölni a cikket, be kell kopogtatni a másikhoz. Persze minél rangosabb egy folyóirat, annál magasabb impakt faktora van (pl a Nature impaktja 36 volt 2010ben, egy olyan átlagos "noname" folyóiraté mondjuk 2-3, tehát ha a cikkem a Nature-ben jelenik meg 36-os impaktot kapok, ha noname folyóiratban 2-3-at. Az impaktot évente számolják a folyóirat idézettségébõl, tehát nem fix). De azért a Nature-ben megjelenéshez nagyon színvonalas munkát kell beküldeni.
A kutatót valóban azért fizetik, hogy kutasson, de a kutatás szerves része a publikáció is ("az írás"), ugyanis ennek révén kommunikál a tudományos világgal, közösséggel. Másképp hogyan tehetné közzé az eredményeit? Tehát a cikk állítása hibás, miszerint a kutató az csak úgy passzióból írogat vagy mert megfizetik. A tudományos közlemények írása nem újságírás. Hasonlóképp a tudományos folyóiratokat kiadó vállalatok szerkesztõsége se olyan szerkesztõség mint egy bulvárlapé. Ha én beküldök egy cikket mondjuk a Nature-be, akkor a szerkesztõség nem egyszemélyben dönt, hogy ez megjelenhet vagy sem, hanem kiadja a cikket néhány bírálónak, a cikk tudományterületén jártas szakembernek (peer review), ezek elolvassák, véleményezik, a vélt vagy valós hibákra felhívják a figyelmet, visszaküldik a szerzõnek javításra. Az kijavítva megint elküldi, megint megnézik és szükség esetén többszöri revízió után, amikor az összes bíráló rábólint, akkor fogadják el közlésre. A "fizetett szerkesztõség" is valószínûleg szakmabeliekbõl áll, akiknek azért fizetnek mert értenek hozzá és nem azért értenek hozzá, mert fizetnek nekik.
a tudós aki nem publikál, az azért nem kap támogatást, mert nem is tudnak róla, hogy min dolgozik, milyen eredményei vannak, azt hány ember idézte, hivatkozott rá. Netes hasonlattal élve a tudományos világban az idézettség olyan mint a Google PageRanking-je. Tehát ez se igaz, hogy így függene a kutató a kiadóktól, ugyanis számtalan folyóirat van, ha egyik nem hajlandó leközölni a cikket, be kell kopogtatni a másikhoz. Persze minél rangosabb egy folyóirat, annál magasabb impakt faktora van (pl a Nature impaktja 36 volt 2010ben, egy olyan átlagos "noname" folyóiraté mondjuk 2-3, tehát ha a cikkem a Nature-ben jelenik meg 36-os impaktot kapok, ha noname folyóiratban 2-3-at. Az impaktot évente számolják a folyóirat idézettségébõl, tehát nem fix). De azért a Nature-ben megjelenéshez nagyon színvonalas munkát kell beküldeni.
#3
Nem is baj. Ugyanis a tartalomszolgáltatók 90%-a vagy szemetet állít elõ vagy másol.
#2
Az, hogy egy idõ után csak a fanatikusok fognak tartalmat elõállítani, illetve aki nem pénzért, hanem valamilyen más haszonért teszi. Namost ez a jelenlegi tartalom igen kis százaléka. Szûkül a kínálat.
#1
Hol itt a probléma?