Lázadnak a kereskedõk egy kínai webáruház ellen
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#4
És csak beszedik a lóvét, de egyébként mit sem törõdnek azzal, hogy tényleg pártatlanok legyenek, és tisztában vannak a helyzetükkel.
Pl egyszer feltette az oldalra egy Nintendo DSi 'kártyát', amire azt mondták, hogy nem felel meg a szabályzatnak, ezért levették fél óra után. Persze az aukció felrakásért kért 300-500Ft-ot (volt rajta kiemelés) nem engedték el, azt mondták az akkor is jár nekik, ha valamit önkényesen leszednek, még ha igazából a látogatóknak nem is volt alkalma még látni sem.
Majd amikor jeleztem nekik termékszámokkal, hogy más is árul ilyeneket, azok mégsem kerültek le, hónapokig árulgatták mások az ilyen és hasonló termékeket. Engem meg onnantól figyeltek, minden szarért figyelmeztetést küldtek. Valszeg nem tetszett nekik, hogy felháborodom azért, mert elszedik a manit úgy, hogy nem szolgáltattak érte.

Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**
#3
Nálunk tökugyanez volt Vaterán, aztán mehettél a konkurenciához... haha, aki ugyanaz a cég! A magyar versenyjogi hatóságok meg közben aludtak egyet, amikor rábólintottak a teszvesz felvásárlására.
#1
ezmiez XD