66
  • Renegade
    #26
    végül is akár jól is elsülhet, csak felesleges:

    buta szociopatát eddig is beazonosította egy pszichomókus
    egy magasan funkcionáló szociopata pedig még a legtökösebb agyturkászt is átejti más kérdés, hogy azok nem ölnek, inkább cégeket vezetnek :-)

  • Chocho
    #25
    Egyébként nem vagyok pszichológus (csak érintőlegesen tanultam ilyesmit), de szerintem egy ilyen program túl nagy hibaszázalékot produkál. Nagyon nehéz lehet valakinek a szavai alapján elemezni, hogy pszichopata-e vagy sem, főleg ha nem egy általa elkövetett bűncselekményről beszél éppen.

    Mert hiszen hogy is működik a dolog? Összehasonlították pár elmebeteg gyilkos vallomását (tehát olyan szövegeket, amikben az adott személyek már elkövetett bűnesetekről beszélnek) más bűnözőkéivel, akiket normálisnak találtak. Szóval csak és kizárólag elkövetőket vizsgáltak olyan körülmények közül származó írásokon át, melyek befolyásolhatták az alanyok viselkedését. Ezt még a kutatást végző tudósok is elismerik:

    "... feltevése szerint a pszichopaták egyszerűen csak túl erősen próbálnak jobb benyomást kelteni, ami nagyobb mentális erőfeszítést igényel."

    Tehát miközben felidéztettek velük egy nekik szimpatikus emléket, igyekeztek elrejteni valós személyiségüket. Ebből kifolyólag már torzult is a tábla és ki tudja, hány szó vagy beszédjellemző alakult át a megszokott formájából. Szóval összességében elég irrelevánsnak tűnik a dolog.

    Vagy csak a cikk nem elég részletes, ezt nem tudom eldönteni.
  • Chocho
    #24
    Szoftverünk szerint Ön egy közveszélyes elmebeteg, aki minden bokorban összeesküvőket talál. Kérem, fáradjon a rendőrségre!
  • nlght
    #23
    a pszichopata tudtommal nem gyilkost jelent, hanem érzelemmentes, megbánás nélküli viselkedést, múltkor egy olyan kutatásról írtak, hogy nagyon sok bankár a pszichopaták viselkedésjegyeit mutatja, de arra már nem emlékszem melyik oldalon olvastam, simán el tudom képzelni...
  • bvalek
    #22
    A 80-as években a kádári helytartóság kedvenc módszere a kellemetlen személyek eltüntetésére a zártosztály volt, mivel a kivégzés ekkoriban már ártott az országimázsnak. Még 87-ben is volt akit így meghurcoltak, ez is mutatja, hogy azok akik Lakitelken Lezsák Sándor kertjében összejöttek, komoly veszélynek tették ki magukat (kivéve persze azok, akiket küldtek...). Ajánlott olvasmány: Őrjítő mandragóra: Bevezetés a politikai pszichiátriába.

    Szóval ha a hatalom a szőnyeg alá akar söpörni valakit, akkor ennél egyszerűbb eszközök is a rendelkezésére állnak. Nem kell mást tenni, mint gyerekpornót feltölteni a gépére, és sutty mehet a dutyiba.

    Egyébként pedig van valami ebben a megfigyelésben, mert az emberismeret is így működik. A metakommunikáción túl felfigyelünk egymás szóhasználatára, gyakori témaválasztására. Biztos ti is észrevettétek már, hogy azok, akik szinte csak saját magukról tudnak beszélni, rendszerint meglehetősen önző emberek. Nem is azért szólnak hozzátok mert mondani akarnak valamit, hanem csak magukat szórakoztatják a hangjukkal.

    Vagy például azok, akik folyton arról beszélnek, hogy kivel kerültek konfliktusba, és hogy milyen kemény legények, rendszerint gyáva lelkületűek, és azzal kompenzálnak, hogy kibeszélik a fantáziájukat. Biztos megfigyeltétek már, ahogy az ilyen szájhősök gyáva nyuszikká változnak amikor hozzájuk szól a kalauz a vonaton, de utólag persze úgy emlékeznek rá, hogy keményen helytálltak a kekeckedő ellenőrrel.
  • xrt
    #21
    Jut eszembe; úgy el tudom képzelni a M$soft programozóit amikor egy a cikkben szereplő szoftvert hiba nélkül megírnak. :D
    Még viccnek is rossz.
  • xrt
    #20
    "Most az nem tudom, hogy a kisbetűvel mondatot kezdőket akarják becellázni, vagy tudományosan kifecsegni azt, ha valaki agresszívan, naturálisan fenyegetőzve irkál valahova?"

    Az általad javasolt cikket ugyan nem olvastam el, de aki online kommunikál egyre kevésbé használ nagybetűket, vesszőket miegyebet.
    Az agresszivitás online játékokban, filmekben, híradókban szinte alap (még jó hogy kevésbé a valós életben, ha egy híradót megnézek több agressziót látok mint eddigi életemben...).
  • sad1976
    #19
    1-2 parlamenti felszólalásnál lehet tesztelni. fletónál jelezne a szoftver az biztos
  • gombabácsi
    #18
    Ugyan már, jóval egyszerűbb módszerek is vannak arra hogy ilyen mély megállapításokat tegyünk! Pl.:

    -kritizálod a homoszexuálisokat? látens homokos vagy.
    -kritizálni mered a professzorokat? irigykedsz, mert neked nincs prof címed

  • B0nFire
    #17
    Nem kell meglepődni. Brit tudósokkal karöltve agyalták ezt ki!

    Én csak arra a kérdésre keresem a választ: a statisztikai adatokból következő ennyire sommás vélemény kialakítására 14+38 ember reprezentatív minta? Mert akkor 100 ellenkező természetű ember bevonásával meg pont az ellenkező eredményre jutunk.
  • mkfdd
    #16
    Ha először a pszichomókusokon próbálnák ki ezt a szoftvert szerintem kiderülne hogy legaláb a fele szociopata
  • Merces
    #15
    ...nem kellett azok a pszihopaták akiket elfogtak tényleg gyenge képességűek, mint ahogyan a börtönbe került bűnöző zsenik sem zseniálissak, különben nem lennének börtönben.............szóval az algoritmus kiszűri a hülyéket a proff meg pszihopata........
  • neB
    #14
    nem, te nagy valószínűséggel hipochonder vagy ;)
  • Palinko
    #13
    pedig milyen jól mutatna a fórumstatisztikánál :D
  • Frosty01
    #12
    remélem sg-n nem lesz ilyen
  • Palinko
    #11
    ne idegeskedj, mindenki talál valami olyasmit a cikkben ami önmagára illik szóval mindenki psziho.
  • KopaszIsten
    #10
    "... mint a nem pszichopaták, akik inkább társadalmi szükségleteik leírásához használnak több szót, náluk gyakrabban hangzanak el a családdal, a vallással és a lelkiséggel kapcsolatos kifejezések."

    Hm. Akkor én lehet pszihopata vagyok? :D
  • Szefmester
    #9
    Hol lehet kipróbálni ezt a programot? :D
  • Anotino
    #8
    Az effele hozzaszolasok elkepesztobbek szerintem.. Ha effele kulonbsegek statisztikailag szignifikansak, akkor keszitheto ilyen algoritmus, a pontossaga pedig becsulheto.
  • DjDano
    #7
    Az hogy te 0 érveléssel lehülyézel valakit, inkább téged minősít mint az egyetemi professzorokat...

    Rotyoka: Bár nem vagyok professzor, de az erős paranoia félreérthetetlen jelei mutatkoznak nálad :))
  • Rotyoka
    #6
    THEY MADE ME DO IT!
  • halgatyó
    #5
    Ami ebben elképesztő az az, hogy valami egyetemi professzor-szerűség komolyan elhiszi amit leírt?! Ekkora marhaságot nem gyakran lehet olvasni.
    Ennél még a Lombroso féle bűnöző-tipizálás is egy (apró) fokkal értelmesebb.
    Csak arra tudok tipelni, hogy megvizsgált a fickó néhány nagyon-nagyon alacsony IQ-jú feketét (az USA-ban vagyunk) nyilván hosszas válogatás kellett, hogy igazán primitív fickókat sikerüljön összegyűjteni,
    aztán szépen felállította ezt az agyaroggyant elméletet a kötőszavakról meg a pszihopatákról... aztán benyújtotta a tanszéknek, hogy kapjon egy kis pénzt.

    Megyek Amerikába. Ilyen hibbant elméletek garmadáját tudnám én is legyártani jó pénzért.

    Inkább a nyelvi fordításra koncentrálnának, annak lenne igazi, felmérhetetlen haszna. Ha már mesterséges intelligencia... a gúgli-fordítót talán nem kell bemutatnom... ha itt tart a mesterséges intelligencia, akkor asszem nem kell rettegniük a bűnözőknek
  • syn7h37ic
    #4
    Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!
    Ez jár az agyamban. Amúgy biztos, hogy normális vagyok, mert megmondták a hangok is!
  • zsoltioregon
    #3
    Elemeztem a mondatod! Itt az eredmény:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Sajnálattal értesítjük, hogy a PsichoSoft2012 1.0 szoftverünk szerint Ön egy közveszélyes pszichopata!
    Bizonyíték= "Jézus". Ön egy zsidó embert akar keresztre feszíteni!
    Továbbá: "valaki aki" egyértelmű zavarodott lelkiállapot!
    Kérjük a rendőrség bevetési osztályának kiérkezésig ne hagyja el a lakását!
    Köszönjük együttműködését!
  • Rotyoka
    #2
    Jézus... Mekkora már... így már kamu indokkal is be lehet zárni valakit aki veszélyt jelent a kormányra..
  • zsoltioregon
    #1
    először ezt a cikket érdemes elolvasni a: aszociális, szociopátia, antiszociális, pszichopátia fogalmak értelmezéshez.

    Most az nem tudom, hogy a kisbetűvel mondatot kezdőket akarják becellázni, vagy tudományosan kifecsegni azt, ha valaki agresszívan, naturálisan fenyegetőzve irkál valahova?

    Hogy szűri ki a vesszőhibákat? egy saját mondatot lehet valaki agyilag a saját módján értelmez, az 1-2 vesszőhiba ellenére. Most lehet teljesen átlagos tartalmű a mondta, de a vesszőhibák miatt valami epic fail jön ki.

    szleng, argo használat? (kisebb csoportok pl baráti köröknél kialakulhat sajátságos nyelvezet, ami a kívülállónak félreértelmezhető)

    ez egy akkor baromság, mint egy hegy.

    [apró]több mondatot is kis betűvel kezdtem és komolyan félek :S[/apró]