Az LHC még életben tartja a Higgs-reményeket
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Hülye vagy, fiam. Ha én a boltban nyitok egy akciót, hogy ha valaki vesz csokit, akkor fele annyi értékû csokikupont adok neki mellé, akkor a vásárló csokija soha el nem fog fogyni, mégse kell végtelen sok csokit tartanom a boltomban, elég csak kettõt. Lehet, hogy a szeretettel is így van. Nem biztos, hogy végtelen, lehet, hogy csak két szeretet van az egész világon, és mindenki, aki szeret az csak fele annyira szeret, mint aki elõtte szeretett. Vagy mondjuk személyenként két szeretet, az elsõ szerelem, aztán a második már csak fele olyan, a harmadik meg negyed olyan, mint az elsõ, és mégsem fogy el a szeretet, viszont tetszõlegesen megközelítheti a nullát. Summa szummárum, az, hogy valami soha el nem fogy, az akár jelentheti azt is, hogy abból a valamibõl végtelen sok tetszõlegesen kicsiny darab van, melyeknek a szummája akár véges is lehet. Mint pl Akhilleusz és a teknõc.
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Ha már az univerzum és az anyag végtelenségében hiszünk, akkor a legkézenfekvõbb a fraktálokban hinni, hogy ami nekünk hatalmas nagy, az egy részecske egy másik univerzumban, és ami nekünk részecske, az egy univerzum másoknak. A pí dimenzió viszont baromság.
Arrakistornak hogy a jó ördögbe van ennyi türelme és ideje ezt legépelni?
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Amúgy a Higgs Bozon-t így lehet legjobban leírni:
Közben a lelkek itt fejlesztgetik a maguk kis civilizációját, tudományukat, de ezek valójában lényegtelen dolgok, és erre pont most jöttem rá.
Azért kell lényegteleneknek lenniük, mert egy középkorban élt embernek ugyanolyan eséllyel kell indulnia a következõ világba, mint egy mai embernek, az igazságosság és egyenlõség jegyében. Tehát a körítés lényegtelen, csak az számít, hogy ki milyen ember volt. A jó vagy a rossz oldalra állt, esetleg megmaradt semmilyennek.
Érdekes módon sok vallás épp ezt tanítja.
Infinitum non creata.
Én úgy látom, a dolgok arra mutatnak, hogy az általunk érzékelt világ csak virtuális, mondhatnám számítógéppel generált, mint a Matrixban, csak nem egy kapszulában fekszünk.
Persze ebbe belefér, hogy neked tökéletesen igazad van, a világunk innen bentrõl nézve végtelen és örök, de szerintem ez a végtelen és örök világ egy gombnyomással megszüntethetõ.
A szeretet hosszútûrõ, jóságos.
- A szeretet nem irigykedik,
- a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
- Nem vét a szemérem ellen,
- nem keresi a maga hasznát,
- nem gerjed haragra,
- nem rója fel a gonoszt.
- Nem örül a hamisságnak,
- de együtt örül az igazsággal.
- Mindent elfedez,
- mindent hisz,
- mindent remél,
- mindent eltûr.
A szeretet soha el nem fogy."
(Pál apostol Korinthusi elsõ levele 13. fejezete.)
Vagyis ha a szeretet soha el nem fogy az nyilvánvalóan végtelen. Ennek mindenképpen örülhetünk! :-)
A kozmosz a kozmosz része s nincs eleje se vége.
Nekem az a problémám vele, hogy nem látom az értelmét egy végtelen mélységû világnak. Szerinted mi az értelme?
Minden foton egy világegyetem....
Lehet, hogy te ezt már 5 éves korod óta tudod, érdekes módon én is gondoltam hasonlóra, amikor elõször hallottam az elektronokról, hogy minden elektron egy univerzum, de erre a rendszerre semmi szükség nincs, így valószínûleg nem is ilyen a világ.
A Besenyõ Pista bácsi aranyos és igaza is VAN. :)
Ha én tudtatlan vagyok, ti meg naívak hogy a politikusok szórják a pénzt semmi profit reményében.
Irrelevant... Your appeals to my humanity is pointless - Seven Of Nine, Star Trek Voyager - Skorpion
Aztán az 1. 2. 3. pontról eszembe jutott ez:
<#vigyor2>#vigyor2>
(elég, ha csak kb 1-2 percet megnézel belõle. Láthatod, nem túlságosan új az elméleted.<#nyes>#nyes>)
Majd ebben ("sötét anyag = sötétség = antifoton = antiproton = Fekete Lyuk = nem látható , velünk ellentétes idõirányba haladó térrész" )
az egyenletben felfedezni véltem némi hanyagságot és tovább már nem nagyon olvastam.
Szerinted hibát követtem el?<#fejvakaras>#fejvakaras>
Remélem te nem akarsz ifjúsági táborokat mészárolni.
<#hehe>#hehe>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Egyesek rejtélyes sötét anyagnak nevezik, mások fekete lyuknak hívják azt amit megint mások antianyagként, vagy “natúr” sötétségként ismernek és nem látnak, de fõleg nem értenek. Valójában ugyanarról a jelenségrõl beszélünk minden esetben csak az antianyagnak is mint az anyagnak is vannak különbözõ ún. méretû és ún. sûrûségû megnyilvánulásai.
Szintén ugyanezek az urak, 2 dimenziós papíron próbálják meg gyerekesen elmagyarázni hibásan felrajzolt ábrákkal hogyan hajlítja meg a 3D-s teret a fekete lyuk szinguláris pontja.
Pedig ezek az urak, állítólag tanulták és értik az Einsteini relatívitás elméletet, amely a gyakorlatban is mûködik. Olvasni ugyan olvasták, de megérteni azt ahogy elnézem azt nem.
Mit is jelent ez?
Matematikailag, fizikailag és filozófiai úton is bebizonyítom három lépésben és 5 percben, hogy az Univerzum – a téridõ amelyben élünk, illetve amit az Univerzális valóságból megtapasztalunk – minden dimenziójában végtelen.
A matematikai képlet a következõképpen néz ki, aztán késõbb nézzük a bizonyítást:
∞=0=1=2=…
Ezzel tulajdonképpen egy csapással bebizonyítom még azt is hogy a matematika, mint tudomány nem létezik, legfeljebb áltudományként lehet rá majd ezek után úgymond tekinteni.
1. Létezik-e egyáltalán valami ?
Válasz: mivel a kérdés megfogalmazódott, valószínû , hogy van valami.
2. Ha létezik “valami”, akkor csak az létezik, vagy létezik még mellette más is ?
Válasz: valószínû, hogy létezik még más is és nem csak egy dolog van, továbbá valószínû, hogy tulajdonképpen minden létezik, mert valószínûtlen, hogy csak azok a dolgok léteznek amelyeket éppen most és itt látunk és tapasztalunk meg. 2/b: mivel matematikailag kvázi bizonyítható , hogy a végtelen, és végtelen szakaszos törtek , valamint az irracionális számok számjegyei végtelenek, jogosan merül fel a kérdés, hogy miért pont az Univerzum, melyben élünk lenne véges?
3. Ha minden létezik, akkor a semminek is léteznie kell, mivel a végtelen eleme minden, így a semmi is.
Viszont mivel mégiscsak létezik, s ezt maga az elsõ kérdés léte is pusztán bizonyítja, ezért sajnos fel kell, hogy tételezzük, hogy a semmi és végtelen egyszerre léteznek benne és körülötte.
Ezt a gondolatmenet fogom az egész blogon át ütni amíg csak izzik, bizonyítva az összes vallás létjogosultságát, és a modern tudomány ködös, és dezinformált jelen állását.
Mik is ezek a semmi és a végtelen dolgok tehát, amelyek folyton itt ólálkodnak körülöttünk , bennünk?
Elõször is le kell szögeznem, hogy a mai tudományos szakszavak és fogalmak olyan hibásan felállított dogmarendszerekre épülnek, amelyekkel az általam átadni próbált információ néha tévesnek, vagy hibásnak hathat, ezért már itt megkérek mindenkit, hogy próbálja meg megnyitni az elméjét és teljes lényével megpróbálni felfogni azt amit a következõ sorokban írok.
Elõször is nézzünk néhány tényként felsorakoztatott szemléltetõ magyarázatot, amely megpróbál kivezetni a tudomány által hibásan elnevezett fogalmak közti erdõbõl:
-
- Nagy bumm = kis pukk = fény = foton = proton = csillag = látható anyag = a velünk párhuzamos idõsíkon haladon térrész, (Nagy bumm = kis pukk, hiszen a RELATÍV vizsgálati fókuszponttól függ hogy minek látjuk)
- sötét anyag = sötétség = antifoton = antiproton = Fekete Lyuk = nem látható , velünk ellentétes idõirányba haladó térrész,
- téridõnek és annak inverz részeinek is vannak különbözõ sûrûségei és irányvektorai,
- az idõ és a tér,egymástól nem elválasztható dolgok, jelen Univerzumban
nem létezik a külön-külön való értelmezésük (amely a legtöbb félreértéshez vezethet e blog kapcsán)
Krisztus elõtt 1000 évvel egy Euklidész nevû bölcs bácsi felismerte a téridõ 3 tértengelyét, majd a XX. században Einstein ismerte fel a negyedik dimenziót , mint idõt. Újabb 100 év kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogy a fent említett 4 dimenzió egymástól elválaszthatatlan, illetve, hogy nem minden esetben érik el a 4-et , inkább úgy mondhatnók, hogy a 3 és a 4 között ingadozik tört számonként, attól függõen, hogy melyik pontját figyeljük meg.
Most egy kicsit jobban belemegyek de késõbb mindent meg fogok magyarázni. A dimenziók száma a téridõ minden pontján pontosan pí.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy van 3 darab egész számú térdimenzió és egy tört idõ-dimenzió, hanem, hogy van 4 kerek dimenzió melyek egymásba spirálosodnak , illetve egy mõbiusz-gyûrûhöz hasonló szerkezetet alkotnak, és együttes értékük a pí.A pí értéke állandó, irracionális szám, amelynek számjegyei a tizes és minden más számrendszerben pszeudorandom, nem szakaszos törtként követik egymást a végtelenségig. Egyetlen számszerendszer van , amelyben racionális ez a pí számrendszer, ebben viszont minden más szám irracionális.
A dimenziók torzulásai makro és mikro világokban, illetve az idõ sûrûségeinek megfelelõen torzulnak. Ez a mondat egy kicsit nyers, segítek megrágni példákkal: a pí értéke itt és most az a bizonyos 3,14.. viszont ha kellõen messze tekintünk fel az ûrbe, vagy egy kellõen kis térrészt figyelünk meg mikroszkóp alatt, illetve ha egy száguldó fotont vizsgálunk más és más értéket fogunk kapni a pí-re. Viszont ha a téridõ vizsgált pontján állnánk , onnan nézve, az inerciarendszer szubjektív nézõpontjából a pí értéke megintcsak a jól ismert 3,14 lesz. A lényeg a szubjektívitáson és a perspektíva-eltolodáson van. (Kicsit alább a bizonyítás nevû résznél a szemléltetõ videóval könnyebb megérteni)
Nézzünk példát elõször a velünk párhuzamos idõtengelyen haladó térrészbõl, ismerjük jól, hogy az idõ múlása összefüggésben van a sebességgel, viszont egy kicsit feljebb bebizonyítottam, hogy az univerzum végtelen, amellyel együtt értelmét veszítik a következõ fogalmak:
- méret,
- távolság,
ezáltal :
- sebesség
tehát a tudomány eleve hibás értékeket kap, akkor amikor abszolút , fix értékekkel, kerekítve és hibás alapfogalmakkal dolgozik, a végeredmény amelyet következtetésképpen a hibás elméletekbõl levon, eleve csak hibás lehet. <#falbav>#falbav>
Ehelyett nézzük az én magyarázatomat!
Kezdjük a modern tudomány példájával:
a fekete lyuk fele haladva a tárgy (tkp. az anyag) egyre jobban felgyorsul, míg egyszercsak az eseményhorizontot átlépve már nem szabadul ki belõle még a fény sem.
Mit is jelent ez?
Elõször is azt jelenti, hogy a Fekete Lyuk szökési sebessége eléri a fény sebességét, illetve hogy az eseményhorizonton áthaladó anyag sebessége átlépi a fény sebességét, amely a Mi fizikai valóságunkban bizonyítottan lehetetlen. Jelenti még azt is “mellékesen”, hogy mivel szökési sebessége eléri a fény sebességét, tömege és ezáltal energiája végtelen.
Mi is történik ekkor ?
Az ûrhajós egy szubjektív (tér)idõ(irány)vektor tengelyen halad melynek mentén kívülrõl nézve ugyan fénysebességgel halad a saját ideje ugyanakkor viszont lelassul, melynek következtében a saját nézõpontjából tekintve SOHA nem fogja elérni az eseményhorizontot (és amelyben majd a továbbiakban kitérek, ezáltal tkp. az Univerzum szélét).. Viszont az a fránya anyag azért csak belehullik abba a fránya fekete lyukba, mivel ún. fénysebességgel , ún. másodpercenként több millárd ún. tonna ún. anyag hullik úgynevezett bele abba a lyukba ez nem is kérdés ma már csillagászati szempontból.
Mi történik tehát valójában?
Az ûrhajós az átlépés “pillanatában”, amely tehát az örökkévalóságig tart, egy 2dimenziós síkká lapult eseményhorizonton halad át (ez az amelyet a tudósok x,y síktengelynek hívnak a 3D-s térnek hitt Univerzum bármely pontján) , melyet átlépve az addig szinguláris pont terebélyesedik ki egy végtelen nagyságú Univerzális gömbbé és fordítva , az addigi világmindenség zsugorodik össze mögötte egy szinguláris ponttá (ábra) A szubjektív idõirányvektora is megfordul (lásd az ábrán -x²-y² kontra x²+y²) és az eseménysorozat -majdnem- visszafele játszódik le. A kilépõ részecskék úgy viselkednek mint az ún. Nagy Bummnál: a kezdõ idejük igen sebes, majd szépen lassul a terjeszkedés üteme.
Tehát adja magát, hogy bárhol is állunk, a pí értéke fix, viszont a haladási irányvektorunk irányában a viszonyítási sebességtõl függõen lapul be vagy nyúlik ki delta z. (ábra)
Példa 2:
a Tejút és a Nagy Bumm haladási irányvektoron odalirányból tekintve az eseményeket tehát a Galaxisunk 100ezer km-t teszt meg másodpercenként a Nagy Bumm centrumához képest attól kifele , amely a fénysebesség harmada. Viszont mivel mi nem oldalirányból, ún. kívülrõl látjuk a tejutat, hanem benne vagyunk, nem érzékeljük a haladási irányvektor által keltett delta z hatást, ezért delta z = 0, a pí értéke pedig itt és most nem torzul semmit (eleget)
Legyen világosság!
Monddá az Úr, de az okostudósok fejében teljes sötétség vala. Istenként pontot tettek az Univerzum végére egy Nagy Bummként, és gyakran szeretik lezárni a másik végét is egy Nagy Reccsel. Én és az eretnek hipotéziseim valahogy sehogy sem férek bele az Õ véges világképükbe, még akkor is ha õk pl. simán beleférnek az én végtelen világképembe. Sõt egyesek odáig fajulnak hogy felsõfokú butítási intézményekben tanítják dogmatikusan ezeket a téveszméket , amelyeket én egyenesen BÛNCSELEKMÉNYNEK tartok.
Az ókori bölcsek Tao, Buddha megértették , a modern tudósok rejtélyként élik meg a világot amelyben élünk, hiszen ilyen dezinformált dogmarendszerekkel amelyekben a modern tudósok hisznek, õszintén szólva csodálkoznék is ha megértenék mindezt.
Kis kitérõ:
Anno úgy 12ezer éve volt egy másik földi civilizáció akik nem voltak restek komlett piramiskomplexumot felhúzni , tükörsimára, konkávra faragni száz tonnás gránittömböket amelyeket 800 km-re szállítottak , amely még a mai legmodernebb kõfaragó eszközökkel, tengerjáró hajókkal és teljes apparátussal is hihetetlenül idõ és munkaigényes feladatot jelentene. A lényeg nem is a hogyan, hanem a miért. A miértre a válasz az, hogy a piramiskomplexum szerkezetével határozták meg az ittlétük pontos dátumát jövõ emberei számára, mert a mainál jóval fejlettebb technikai szintû tudásuk révén elõre tudták a kihalásuk dátumát is. A tudás, aztán egy katasztrófasorozat (özönvíz stb.) után sajnos néhány generáción belül elvadult, és csak mende-mondák maradtak meg belülük. Többek között így maradt fent, hogy minden egy nagy világossággal kezdõtött.
És a lényeg pontosan itt van!
Minden amit látunk, az a velünk párhuzamos idõtengelyen haladó térrész, és minden amit sötétségnek nevezünk az az ellentétes idõvektor irányban haladó térrész, nevehetjük akár az Univerzum szélének is. Tehát bármilyen furcsa is ha magunk elé bámulunk a sötétségbe, messzebb nézünk, mint ha az ún. mögötte lévõ csillagokat bámulnánk. Itt újra a matematikát rángatom elõ bizonyításképpen: ha a szemünknek nincsen fókuszpontja, akkor csak úgy a “semmibe” révedünk, bambulunk. Tehát a végtelenbe nézünk. Abban a pillanatban ahogy ráfókuszálunk bármire is, az már egy konkrét dolog lesz, legyen bármilyen távol is a velünk párhuzamos idõsíkon halad, ami miatt egyáltalán láthatóvá válik számunkra. Ugyanígy, lehet hogy a mikroszkópba nézve éppen az univerzum egy távolabbi pontját szemléljük mint ha felnéznénk az égboltra, mivel a téridõ szerkezete eleve spirálisan és fraktálisan kunkorodik .
Elérkeztünk tehát arra a pontra ahol összegezve kell megmagyaráznom a fenti gyerekes sületlenségnek tûnõ irományaimat egycsapásra mintegy kikerekítve és megértve az egészet, még olyan számára is aki eddig a pontig váltig tejlesen mást állított.
A két abszolút dolog, a fény és a sötétég, ahogy Tao Yin-Yangja is és a matematikai megfelelõje a végtelen és a semmi, a kapuk a két idõsík között. Nagy Bummal , tehát fényességgel lép be az egyik oldalon , míg egy Fekete Lyukként távozik a másik oldalon, az Univerzum másik szélén, maga a tér és benne az anyag, amely persze meggörbíti maga körül a téridõt is, de rendesen spirálisan. Nem csak úgy mondva.
A többi (gravitáció, anyag, protonok, Földi és élet) tulajdonképpen csak járulékos aprólék, a törvényszerû következmény mindabból amit fentebb láthattunk. Tulajdonképpen ha a fény és a sötétség a két véglet, akkor minden más, maguk a számok.
Fentiekbõl tehát végsõ következtetésképpen belátható, hogy valószínû, hogy a fenti teória helyes és ezzel a teóriával tulajdonképpen FORRADALMI változást hoztam az összes tudomány számára.
Következõ példa:
A fotont egyenesvonalú mozgásából (máramennyire a téridõ dimenziótengelyeinek aktuális görbületéhez képest viszonyítva egyenesnek lehet nevezni) kimozdítani csak a végtelen tömeggel rendelkezõ objektum tud, mint pl. egy fekete lyuk, hiszen a foton tömege zérus. Hogyan lehetséges akkor hogy a spájzban sötét van mégis, mikor a konyhában feloltottam a lámpát? Valahol a konyha és spájz között kell lennie olyan végtelen tömeggel rendelkezõ objektumnak amelyik nem kicsit, hanem teljesen eltéríti az összes fotont, és nem engedi bejutni a spájzba. Itt jön képbe a relatívitás újra. A mi térsíkunkhoz képest kisméretû és ritka, de idõsíkunkhoz képes extrém sûrû, a fotonnal egyenrangú méretû és téridõ sûrûségû fekete lyuk tehát bizony ott van az ajtófélfa egyik protonnak nevezett univerzumhalmazában amely “befele” egy spirális pályára téríti az érintõ irányból beérkezõ fotonok java részét, míg kis részüket a fotonika szabályainak megfelelõen ugyanolyan szögben, mint amilyen a belépési szög volt kiszórja. És lám , a spejzban sötét van. A hagyomás értelemben vett fekete lyukaknál is megfigyelhetõ, hogy azok a tárgyak amelyek excentrikus érintõpályán közelítenek a lyuk felé de nem érik el az eseményhorizontot egy hiperbolikus görbét írnak le majd a belépési szögükhöz képest azonos szögben végleg elhagyják a lyuk térségét. Csak azok az objektumok – köztük a fény méretûek is – rekednek “bent” a kiforduló téridõtengelyû inverz univerzumban amelyek átlépik az eseményhorizontot a “nem létezõ” szinguláris pont , a nulladik dimenzió irányába.
Mint láthatjuk ez a példa is tele van hibábal, ha a modern tudomány által használt hibás kifejezésekkel próbálom elmagyarázni. Abban a pillanatban érthetõvé válik, ha úgy értelmezzük ahogyan és amirõl az egész blog szól.
Hiszen az okostudósok a fotonra csak egy újabb az éppen aktuális legkisebb ismert szent és oszthatatlanra gondolnak, csakúgy mint 2000 éve a protonra, azt már nem tudják elképzelni hogy a relatívitás értelmében a foton is csak egy komplett nagy bummal megáldott a miénkhez hasonló galaxishalmaz. Tehát újra felmerül a kérdés, hogy van-e józan paraszti eszük egyáltalán ezeknek az embereknek vagy csak szimplán nem látják a fától az erdõt ???
Az elmélet tehát adott, mit kapunk cserébe, ha megértjük?
Teljes lelki békét, hiszen aki megérti, hogy az Univerzum végtelen, az tudja, hogy minden elképzelhetõ és el nem képzelhetõ dolog is jelen van benne, éppen most is , mindig is volt és mindig lesz. Tulajdonképpen megvilágosodást kapunk cserébe, ha megértjük ezt az teóriát a szó legszorosabb értelmében egy csakra (egy Fehér Lyuk, avagy egy dimenziókapu) fog nyílni a tudatunkba, amely az agyunkat köti össze egy másik párhuzamos dimenzióval.
Mi lesz a bizonyítással ?
Nos aki idáig elolvasta amiket írtam, feltételezem, hogy meg is értette, továbbá annyira magától értetõdõ és egyértelmû, hogy innentõl kezdve a teória ellenkezõjének a bizonyítására van már inkább szükség, magyarán, az Univerzum pontosan addig végtelen és mûködik pontosan így, amíg valami okostojás meg nem mutatja nekem bármelyik végét. <#falbav>#falbav>
További járulékos információk:
a téridõ irányvektorairól és sûrûségeirõl:
Mik a fotonok ?
A fotonok a tér olyan részei, amelyek a mi idõirányvektorunkban , különbözõ térvektorral, haladó viszont a miénkhez képest jelentõsen eltérõ idõsûrûségû térrészt képviselnek. Másképpen a foton egy olyan komplett Univerzum, amelynek Nagy Bummja és Nagy Reccse közti szubjektív ideje, a mi idõsíkunkon akár egy kvintoszekundum alatt is végbemehet. Tovább fokozva a foton egy olyan Univerzum amelyet mi térbeli haladási irányvektorára merõlegesen látunk (illetve szögben de semmiképpen nem párhuzamosan), ezáltal a delta z-je a maximálisra nyúlik. (Tehát a pí értéke a 4 felé tolódik)
Mik a protonok?
A protonok tulajdonképpen olyan fotonokból álló Univerzumhalmazok, amelyek nem tudnak kiszabadulni egy adott térrészbõl, mert egymásbahajlóan meggörbítik egymás téridõvektorpályáit ezáltal egy adott térrészen – az atommagon- belül – rekednek.
Mi a Nagy Bumm?
A téridõ olyan része, ahol az idõ irányvektora megfordul, hasonlóan a tükörhöz, ahol a fotonnak csak a tértengelyinek irányvektorai fordulnak meg, a Fekete Lyukba csapódva a térrész idõtengelye is megfordul , tértengelyei pedig kifordulnak.
Mi a Fekete Lyuk?
Az Univerzum “széle”, az a térrész ahol ahol a téridõ irányvektorai elõbb jelentõsen eltorzulnak, majd teljesen kifordulnak. A Fekete Lyuk másik fele a Nagy Bumm. A Fekete Lyuk mindig két részbõl áll : egy szinguláris pontból, és egy körülvevõ eseményhorizontból. A hagyományos értelemben vett Fekete Lyuk ezáltal úgy néz ki, mint egy gömb, amelynek a közepén egy pont van, a gömb héja pedig egyre csak tágul, hiszen az okostudósok úgy képzelik el , mint Móricka: hogy minél több anyag hullik bele annál jobban kitágul az eseményhorizontja, ami valljuk be elég gyerekes elképzelés a fentebb bizonyítékokkal felsorakoztatott és jóval egyszerûbb és értelmesebb magyarázat után, mely szerint a Fekete Lyuk mérete már eleve végtelen, hiszen végtelen idõ óta szippantja magába az anyagot, nem ma kezdte, s ezért a Fekete Lyuk tehát nem is olyan egyedi kivételesen ritka jelenség, hanem ott van gyakorlatilag mindenhol, a téridõ minden pontján, a kérdés csak az hogy mekkora hozzánk képest (relatíve)
Mi az antiproton?
Az antiproton egy nagyobb téridõsûrûségû Fekete Lyuk, hasonlóan , a pozitív párjaihoz, a Fekete Lyuknak is lehet “kisebb” és “rövidebb” élettartamú párja. Proton- Szupernóva … Antiproton-Fekete Lyuk. Az antiproton tehát nem egy “sima” sötétség, hanem egy szupermasszív és inverz idõsûrûségû térrész.
Mi a sötét anyag?
A sötét anyag olyan inverz idõirányvektorral rendelkezõ térrész, amelynek a térbeli sûrûsége meglehetõsen kicsi, tulajdonképpen antifotonhalmaznak, vagy sötétségnek is nevezhetõ térrész. Anyaggá akkor válik, mikor fajsúlytalan ugyan, de mindenütt ott van. Ez az ami a modern tudósok fejébe sajnos már nem tud beleférni.
Mi az idõ?
Az idõ a téridõ egyik tévesen , külön értelmezett dimenziója, amelynek sûrûsége és irányvektora a “sebesség”-ként tévesen félreértelmezett jelenség.
A fény-sebesség pedig valami extrém félreértelmezett , a téves következtetésekbõl levont hibás értelmezésû megfogalmazás, hiszen fentebb láthatjuk, hogy a fény tehát egyenlõ az anyaggal, a sebesség pedig nem létezik, helyette csak téridõt alkotó 4 dimenziótengely egyenként két irányvektorának fraktális fluktuációját és annak megnyilvánulásait lehet értelmezni és egyáltalán névvel ellátani.
Kizárja-e egymást ez az elmélet a húr-elmélet, vagy a több-dimenziós elmélet, az Isten(ek), illetve egyéb vallások?
Természetesen a végtelenben van helye húroknak és Isteneknek is, de a választ mindenre még én sem tudhatom, nincs kizárva, sõt valószínû, hogy végtelen sok dimenzió létezik, és ezek valamelyikét, vagy mindegyikét csinálta a szó szoros értelmébe vett “mindenható”. Továbbá azt sem tartom kizártnak, hogy egyes dimenzió-átlógások és metszések okoznak egyes paranormális jelenségeket, és adnak magyarázatot egyes okkult tudományok furcsa viselkedéseire.Ezenkívül elképzelhetõnek tartom hogy az anyagnak a téridõn túli dimenziókon is van szerepe a dolgok mûködésében és fordítva a dolgok a dimenziókon való átnyúlásokon keresztül -is- mûködhetnek.
Végsõ konklúzió a modern tudomány számára: a téridõ tehát olyan 4 térdimenzió, amelyben az idõ fogalmát eddig nagyon is tévesen, különállóan értelmezte az emberiség, ehelyett ez a dimenzió is pontosan úgy viselkedik mint a többi: van két iránya és bármelyikbe tetszõegesen lehet haladni.
Ami pedig adabszurd, hogy a modern tudomány mind az olyan “apró” és “jelentéktelen”, ráadásul immár bizonyított tények ellenére, mint a relatívitás, a végtelen szakaszos törtek, és amúgy is napnál is világosabban látszódó végtelen Univerzum ellenére próbálja máig foggal körömmel és tûzzel-vassal keresni az univerzum végét, mintha megkergültek volna és sutba dobták volna a józan eszüket és a tudomány alapjait -is- képezõ alapvetõ tényeket.
Én már csak egy dolgot nem értek, hogy hogyan lehetséges hogy számomra ez ennyire egyszerû és magától értetõdõ, hogy 5 éves korom óta tisztába vagyok ezzel az elmélettel, amikor még hírét sem hallottam se Einsteinnek, sem pedig Euklidésznek. Lehet hogy én vagyok az Isten ? XDDD
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Mindig csak a magasabb szintû jelenségek magyarázhatók meg az alacsonyabb szintûekkel.
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
idézet a blogból:
"a tudomány eleve hibás értékeket kap, akkor amikor abszolút , fix értékekkel, kerekítve és hibás alapfogalmakkal dolgozik, a végeredmény amelyet következtetésképpen a hibás elméletekbõl levon, eleve csak hibás lehet." <#falbav>#falbav>
És sok új elmélet? Melyik? Mint a húrelmélet?? Hiába verték nagy dobra, sok a kételkedõje ennyi idõ után is, nem véletlenül. Tákolmány.
A kormányok egy darab gyorsítót se fognak se építeni, de még a meglevõt se fogják mûködtetni(lásd asszem Fermi) ha nem mutatnak fel qrwa gyorsan eredményt a fizikusok. Most aztán keresnek vadul mert nagyon félnek.
Irrelevant... Your appeals to my humanity is pointless - Seven Of Nine, Star Trek Voyager - Skorpion
Infinitum non creata.
Valamint érdemes megnezni a beszélgetést, ahol magyar kutatók taglalják a valószinûségét a Higgs-bozon megtalálásának, vagy épp a Standard modell hibajának.
Igen és azt is megemlítik, hogy ha nem lesz meg a Higgs, akkor lesz csak érdemes menni fizikusnak, mivel új teoriakat kell kitalálni. Most 2012 végeig van megadva a hataridõ a Higgs megtalálásának, utánna kell elkezdeni gondolkozni más dolgokban :). Akit erdekel a tema Ted.com-on is nagyon sok anyagot talál hozza.
Ha egy kicsit is érdekelne a fizika vagy a csillagászat, akkor tudnád, hogy nem jellemzõ a tudósokra ezen a területen a dogmatikus tisztelete az elméleteknek. Szinte örömújjongással fogadnak minden új elméletet, és nyakukat törve sietnek ellenõrizni az új elméleteket. Nem döntik el elõre, hogy cáfolni vagy bizonyítani tudják, a lényeg az, hogy hitelesen produkálják az eredményt.
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Nekem nagyon úgy tûnik, hogy a tudósaink már lemondtak az isteni részecskérõl. <#smile>#smile>
Túl hangzatos nevet adtak neki. <#nyes>#nyes>
Lassan be kell látni, hogy nincs anyag.
Ennek elõnye, hogy egy hülye se fogja majd megkérdezni az õsrobbanással kapcsolatban, hogy hogyan fért el az egész világegyetem egyetlen pontban? HÖ-hö-hö....<#idiota>#idiota>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ittvan mire vágytál, A világító ágytál.
Love Sign: MASTAAAAA~ SPAAAAAAAAAAAAAAAARK!!!
Most meg mi gondoltuk hogy belátható idõn belül szétszéledünk a galaxisban,erre csücsülhetünk a saját egyszem bolygónkon még sokáig.<#fejvakaras>#fejvakaras>
Ami többek között azt is jelenti, hogy addig a csillagközi ûrrepülésnek is búcsút inthetünk.
Felveti az egész másikoldalról azt a lehetõséget is, hogy a technikai civilizációk, amilyen a miénk is és amelyekrõl úgy gondoljuk, hogy határtalan lehetõségekkel rendelkeznek, amit a miénktõl is remélünk, sõt elvárunk, bizony valójában igen csak korlátozottak.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Miért hiszi mindenki, hogy a tudósok gonosz összeesküvõk, akik addig csürik csavarják, amig a valóságot az elméletekhez igazitják, és nem fordítva?
Ráadásul mint azt az egyik tudós nyilatkozta a tévében arra a kérdésre hogy, mi van ha nem találnak semmit azt válaszolta , hogy az még izgalmasabb mert az azt jelenti hogy az elméletük hibás és új lendületet ad a kutatásoknak.
nincs, nem is lesz...
Egyszerû, kimondják a hogy a modell ilyen, meg ilyen tartományban érvényes, a többirõl meg semmit nem tudunk. Marad minden a régiben.
Ha sikerül a kormányokat meggyõzni építenek egy még nagyobb gyorsítót.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Na, mit mondjak: Nem örülök neki!
http://www.tradeximp.com/