35
  • narumon
    #35
    Az a baj, hogy te úgy adod elő, hogy ha nincs 1 órára internet akkor megállt az élet. Azért még informatikai cégnél is bőven lehet dolgozni addig amig visszajön a net.
    Nézzük a példát, futár felkel reggel bekapcsolja a pdat, nincs meg, hogy hová kell mennie, bekocog a központba és áttölti manuálisan. Vonatkoztassunk el, hogy a futárcégek általában igy is úgy is saját telephelyről kezdik meg a munkát és csak nagyritkán otthonról.

    Mindenre lehet kifacsart helyzetet találni, de mint másik kollega is megemlítette azért te most az 1-2%-ot próbálod meg levetíteni az emberek 100%-ra... az meg így elég nagy ferdítés.
  • Komolytalan
    #34
    Jó, nézzünk 1 konkrét példát. Futár felkel reggel, bekapcsolja a pda-ját/mobilját, töltené le hogy aznap hová kell mennie, és mit kell vinnie. Nincs net. Ezen a ponton b.sztja a szinkronizációt, mert el se tud indulni. És hiába megy be a céghez, ott se fognak neki tudni segíteni, mert adatbázis pont azért érhető el webről hogy bárhová megy el tudja érni.

    Egyébként kb 2003-ban írtam ilyen programot logisztikai cégnek, szóval pontosan tudom hogy mi az amit lehet késleltetni, és mi az amiktől áll a munka.
  • Komolytalan
    #33
    Szép ez a felsorolás, kár hogy az idézetek között nincs hozzászólás/előzmény kapcsolat. Futárcégnél is más problémát vetettem fel, programozónál is mást, meg könyvelőnél is mást. Az hogy te összekevered a válaszaimat téged minősít, nem engem.
  • narumon
    #32
    Hát csak szeretnék 12 éves lenni, szervert meg valószínűleg többet konfiguráltam és adtam el, mint amennyit te akárcsak láttál!
  • narumon
    #31
    Hát nem tudom mi kis fejlesztők vagyunk, de ezt még a mi szoftverünk is meg tudja csinálni. (Azazhogy az adatgyűjtő nem hal meg ha nem tud azonnal szinkronizálni hanem a memóriába gyűjti az adatokat és szinkronizál amikor tud, és ezt jelzi is)
  • torreadorz
    #30
    "Nem értesz te semmit, mert buta vagy mint a tök. "

    Amúgy jó éjszakát, seggfej!
  • torreadorz
    #29
    Csak hogy visszamenjünk az elejére:

    Ezt irtad:
    "Egyébként ha elvágják az internet kábelét, akkor ma se nagyon tud már dolgozni sok cég. Merthogy levélben jönnek-mennek a megrendelések, szerződések, adatfrissítések, stb."

    Erre a válaszom:
    "Egyébként ha nincs net, attól még a cégek jó része tud dolgozni, hisz a belső infrastuktúra megvan, a programozó tud fejleszteni, a könyvelő tud könyvelni az áruszállítót el lehet inditani és igy tovább. Nyilván külső partner felé nem tudod emailben elküldeni a cuccot, de ez esetben még mindig vannak alternativák, mint például fax, futár."

    erre:
    "kéne 1 oracle cluster localba is, mert az adatparkban lévő nem olyan vicces, akkor mondta hogy ok, megvesszük, aztán levonja a béremből azt a 200 milliót amibe kerülni fog."
    ...
    " Hogy lesz kisebb, de konzisztens az adatbázis, ha mondjuk 1000 táblából áll, táblánként 10K-100M rekorddal?"

    Most öszintén, mi a f@sz köze van a felhőnek meg a cégek müködésének internet nélkül ahhoz, hogy te valami olyat csinálsz, amit rajtad kivül összesen még 3 másik ember az országban?

    Mert azt értem, hogy a te céged egy 200 milliós külső cuccal dolgozik és te erre fejlesztesz, és ezért neked megáll a munka ha ezt nem tudod elérni internet hiányában, csak azt nem értem hogy a cégek maradék 99.9999% akik nem ezt csinálják és nem is a debreceni szuperszámitógépen fejlesztenek napvihar előrejelző programot, azoknak miért állna meg az élet ha fél-1 napra kiesik az internet?

    A mi cégünk egy fejlesztő cég, volt már rá példa hogy 1 napra kiesett az internet, na bumm, a 80 fejlesztő vigan dolgozott tovább lévén van belső infrastrukturánk és NEM felhőben tároljuk az adatainkat, 10-15 ember meg késleltetve volt a munkájában mert csak 1 nap késéssel tudta elküldeni/elolvasni a leveleit.
    Akkor miről is beszélünk? És ez egy közepes méretü IT cég, gondold el mennyire érinti Jozsi és tsa bt-t amikor elmegy az internet egy napra... Semennyire.
  • Komolytalan
    #28
    Nem értesz te semmit, mert buta vagy mint a tök. Hogy optimalizálsz pl futási sebességre egy PL/SQL programot, amikor A lehetőség 100K x bonyi lekérdezés, B lehetőség meg 10M x egyszerűbb lekérdezés? Megnézem 100x kisebb adatbázison, hogy lefusson mondjuk egy szimpla, lokál tesztszerveren mielőtt összeomlik a naprendszer? Hogy lesz kisebb, de konzisztens az adatbázis, ha mondjuk 1000 táblából áll, táblánként 10K-100M rekorddal? Ez mennyi időt vesz igénybe (ami helyett lehetne értelmes munkát végezni)?

    Én inkább távolról lefuttatom a valós környezetben, egy teszt sémában, amely inputnak a valós adatbázis tábláit használja - vállalva azt, hogy ha nincs net, akkor nem tudok dolgozni. Egyszerűen azért, mert így ténylegesen látszik hogy A vagy B irány a jobb.

    Persze akinek úgy indul a projectje, hogy createdb, és max 3 tesztadatot rak minden táblába a teszthez, az ezt nem értheti, mivel az általában szarik rája hogy az optimális-e a végeredmény vagy sem (addigra már ki van fizetve, mire kiderül hogy egy kontár).
  • sanyicks
    #27
    Ja király ki lehet fizetni rájuk a plusz 20-40 ezret a kötelező vindóz miatt, tényleg örömtelibb dolog mint egy ingyenes os-t kapni rájuk :DD
  • torreadorz
    #26
    Ne röhögtess már. Mi is támogatunk oracle-t, nem kell a fejlesztéshez egyből 200 milliós oracle cluster, meg lehet azt oldani egyszerübben is és megsúgom sem felhő sem 200 milliós beruházás nem kell hozzá.

    Persze időnként ki kell próbálni valós körülmények között is a cuccot, de azt hivják tesztüzemnek és általában egy fejlesztő cég sem próbálja meg megvenni vagy felhőbe rakni a tesztüzemhez szükséges vasat/szoftvert, hanem szépen megkéri az ügyfelet akinek fejleszt, hogy biztosítsa számára ezeket, amit az ügyfél általában meg is tudni adni, hisz később ezen fog futni élesben is a cucc.

    Szóval nem kell a parasztvakitást, ezt tartogasd meg a haveroknak akik biztosan elájulnak az "oracle cluster" jól hangzó varázsszótól meg hogy 200 millió, de ha olyannak magyarázol aki ért hozzá vagy fejleszt rá, annak csak azt bizonyitod, hogy nagyképü vagy.

    Szóval még mindig nem értem, fejlesztési szakaszban miért is kell kikapcsolódni az internetre? Arról már nem beszélve, hogy sikerült egy olyan speciális szoftverfejlesztést venni példának, amin nagyjából a fejlesztők 0.00001% dolgozik...
    De azért örülök, hogy nem mindjárt a világ legerősebb szuperszámítógépére fejlesztett naprendszer szimulátor program fejlesztésével jöttél...

    Csak laikusoknak, a kedves kolléga most azt próbálja meg bemagyarázni, mintha a NASA úgy fejlesztene ürhajót hogy egyből fellövik az űrbe és a Földön kicsiben/nagyban stb soha nem tesztelnének, és ha nem elérhető az űr, akkor egyből le is áll a fejlesztés, mert a Földön nem lehet bekötni két kábelt az űrhajóban csak az űrben...
  • Komolytalan
    #25
    Nyilván amíg Vér István le van ragadva a mysql meg a php mint programozási nyelv (lol) mellett, addig fel se foghatja, hogy miről szól a programozás valójában.
  • Komolytalan
    #24
    Ja, dolgoztam mint programozó, sőt most is. De tudod mikor mondtam a főnöknek, hogy kéne 1 oracle cluster localba is, mert az adatparkban lévő nem olyan vicces, akkor mondta hogy ok, megvesszük, aztán levonja a béremből azt a 200 milliót amibe kerülni fog.
  • torreadorz
    #23
    "Nyilván mivel te kitaláltad, hogy a programozónak nem kell net a munkájához, akkor az majd net nélkül fog pár órát fejleszteni (holott a kód első sora az hogy connect, aztán ha nem sikerül akkor kapufa)."

    Milyen konnekt bakker? Egy programozónak kurvára nem kell internet hozzáférés a programozás, maximum nagyon spéci esetben. Szerintem te még sosem programoztál...

    Még a webfejlesztők is (a normálisabb nem a garázs bt tipusu) saját belső infrastrukturát használnak, ahol van saját mysql/php szerver, aztán amikor tesztelni akarja hogy a weboldal amit készit jól müködik, akkor az ahhoz csatlakozik. Már megbocsáss, de ki az a f@sz, aki úgy fejleszt egy programot hogy annak valami külsö csak interneten át elérhető távoli szervehez kell kapcsolódnia folyamatosan???
  • torreadorz
    #22
    "a programozó nem tud, mert a szerver amire fejleszt neten van. Sőt, van fejlesztőeszköz ahol még a help is neten van, és ha elakad a google pláne neten van"

    Te dolgoztál már mint programozó? :DDD

    A fejlesztő általában a saját gépén fejleszt, a forráskód a sajátgépén van és igy tovább. Mivel a legtöbb fejlesztő cégnek saját belső infrastruktúrája van, igy az internet leállása gyakorlatilag semmiféle problémát nem fog okozni a fejlesztőnek, maximum a google nem megy.

    Amit te irtál az nagyon lol, mert pont arra példa, hogy mi történik ha egy cég a felhőbe teszi az adatait, aztán elszáll az internet vagy a felhő. Akkor tényleg nem lesz meló.
  • Komolytalan
    #21
    Legyél, a 12 évesekre rá is fér a kíváncsiság, mert sokat kell még tanulniuk.
  • sanyicks
    #20
    80%-ban azokon a helyeken ahol gép van igen és az ofisz is szigorúan formázatlan szövegekre kell. Emellett még fontos a munkához a passziánsz is :) meg a netes pornó főleg az amcsiknál.
  • Komolytalan
    #19
    Megszólat Mr Mindent Tudok. Nyilván mivel te kiszoptad a kisujjadból, hogy "majd később szinkronizál", onnan kezdve ez minden - akár saját fejlesztésű - alkalmazásba triviálisan bekerül. Nyilván mivel te kitaláltad, hogy a programozónak nem kell net a munkájához, akkor az majd net nélkül fog pár órát fejleszteni (holott a kód első sora az hogy connect, aztán ha nem sikerül akkor kapufa).
  • strogg
    #18
    Mint az apple? Nem lenne hülyeség ám.
    És szeritnem jól csinálják. Egy kezdő platform halála, ha a fejlesztés darabokra hullik az ezer hw egymásból fakadó bugjainak a javitása. A tengernyi konfig támogatása leszivja az erőt. Ehelyett támogatnak pár nagy beszállitó nagyszámú konfigját, és azon máris fixen elérek X millió usert minimális hibalehetőséggel. Mondok egy példát. Ha csak az eeepc gépeket támogatnák, máris cirka 100 millió felhasználónak alternativa úgy, hogy működik is, elég letesztelni 15 féle gépen. És én is ezrét részesitem előnyben a "tömeg" notikat. Fix vas, amin ha van hiba az OS-el már javitva. Tipikusan eeepc-m Felraktam a w7-et, alaból igen jól vette az akadályt, ami volt hiba azt a windows udpate kijavitotta. És nem fórumozom tele a fél netet, hogy X alaplap,y videókártyával z driverre "miafaxérnemmegyvazze"
  • narumon
    #17
    Ugyanazt tudom írni erre mint az előzőre. Ezt most is megcsinálja neked egy ubuntu vagy bármilyen egyszerű kis linux. A windows meg teljesen más tartományban mozog.
    Akkor most gyak. ez az ingyenes rendszer a mostani ingyenes rendszernek lesz alternatívája? Továbbra sem látom, hol lesz ez jó.
  • narumon
    #16
    "Ja, és a futási ideje localban 2 milliós szerveren 2 óra, felhőben meg 10 dollár, és 23 másodperc... Nagyon nem mind1."

    Na azért erre büdös kiváncsi leszek....
  • narumon
    #15
    A felsoroltak egyike sem azonnali net, símán meg tudja oldani azt a pár órát amig kiesik a net. Amikor visszajött majd akkor szinkronizál.
  • narumon
    #14
    Node erre jó most is egy minimál linux nem? Miért kell hozzá google chrome?
  • Komolytalan
    #13
    Ja, és hogy a cég tud dolgozni net nélkül: a programozó nem tud, mert a szerver amire fejleszt neten van. Sőt, van fejlesztőeszköz ahol még a help is neten van, és ha elakad a google pláne neten van.
    Az áruszállító nem tud kiszállítani, mert a pda neten keresztül küldené a nyomkövető rendszernek hogy leadta a cuccot, a pda szoftverében kell aláírnia az átvevőnek, azzal fotózza le az esetleges sérült rakományt, stb.
    Könyvelő is addig tud könyvelni, amíg mondjuk nem kell az APEHbe beküldeni valami bevallást, mert ugye az is az ügyfélkapun kereszül történik

    Szóval nem, nagyon sok cég nincs már ma meg net nélkül. Ahogy áram nélkül sem (amit ugyanúgy elvághat egy munkagép).
  • Komolytalan
    #12
    A felhő használatához nem kell gyors net, az adatbetöltéshez kell, de az ugye egyszeri alkalom (és ugye az sincs megtiltva, hogy berakj 1 adatközpontba saját szervert, amiről áttolod gigabiten az adatokat a felhőbe egyszercsak). Ha viszont már a felhőben van az adat, akkor sokkal magasabb a biztonság, sebesség - egyszóval mindenben jobb, mint amit localban biztosítani tudsz.

    A mobil internet+felhő - az irodai alkalmazások mellett - arra is simán megfelel, hogy a már felhőben lévő több 1000 táblás, táblánként sok millió rekordos adatbázis, amin mondjuk olyan PL/SQL-t kell futtatni, aminek az inputja néhány 10 szövegmező, az eredménye pedig pár 100 soros result set. Ja, és a futási ideje localban 2 milliós szerveren 2 óra, felhőben meg 10 dollár, és 23 másodperc... Nagyon nem mind1.
  • hdo
    #11
    Van ahol még abból se!
  • [HUN]FaTaL
    #10
    Persze, mert a munka wordből meg excelből áll. LOL:D
  • torreadorz
    #9
    Mobil net nem sokra elég ha tényleg aktivan használod a felhőt. Maximum ha minden munkatársnak veszel egyet, de akkor meg ott vagy mintha befektetnéd azt a pénz hardverbe.

    Egyébként ha nincs net, attól még a cégek jó része tud dolgozni, hisz a belső infrastuktúra megvan, a programozó tud fejleszteni, a könyvelő tud könyvelni az áruszállítót el lehet inditani és igy tovább. Nyilván külső partner felé nem tudod emailben elküldeni a cuccot, de ez esetben még mindig vannak alternativák, mint például fax, futár.

    Ha viszont nincs belső infrastruktúra, akkor szivás lesz, mert a könyvelő nem éri el szükséges dokumentumokat és igy tovább tehát tényleg nem fog tudni dolgozni.

    És hogy a dolgot megspékeljem egy kicsit, ha nem az internet kábelt vágják el, hanem pl. beszarik a google rendszere belső hiba miatt 1-2 napra vagy dos-olják stb (történt már ilyen szolgáltatás akadozás mostanában), akkor teljesen meg leszel lőve és ezen még a mobilnet sem segít.
  • Komolytalan
    #8
    B opció hogy a cég redundáns internet hozzáférést vásárol, vagyis mondjuk 1 madzagos, meg egy mobil netet. Persze a mobil nem tudja ugyanazt sebességben mint egy madzagos, de dolgozni simán elég.

    Egyébként ha elvágják az internet kábelét, akkor ma se nagyon tud már dolgozni sok cég. Merthogy levélben jönnek-mennek a megrendelések, szerződések, adatfrissítések, stb.
  • lamer the true
    #7
    A felhő nem rossz ötlet, de majd kiderül.
  • netperformer
    #6
    Míg a linux fejlesztők nem képesek összefogni, addig a Google még operációs rendszert sem tud kiadni. Tök felesleges noteszgépre. A Google dolgozóin és/vagy gyerekein kívül senki sem fogja használni. Bár pár begyógyszerezett amcsi lehet megveszi, egyébként tök felesleg.

    Jó hogy nem úgy adnak ki egy oprendszert, hogy csak egy adott konfigon működjön. Bár a Chrome OS közel jár ehhez. Csak azt nem értem, miért gondolják, hogy a partnerségekből több profithoz jutnak, mintha a felhasználók számára csinálnának valamit...
  • torreadorz
    #5
    Aztán ha kiskunröcsögén egy munkás elvág egy kábelt a földben, akkor a cég 1-2 napig nem fog müködni.
    A céges adatok egy külső ellenörizhetetlen helyen pedig szintén horror dolog lehet...
    Arról nem beszélve, hogy mihelyst fontos dolgok is felkerülnének a rendszerbe, a felhő lenne a hackerek elsőrangú célpontja, aztán majd lehetne sirni, ahogy a sony-tól is ellopták néhány millió ügyféladatot, csak itt ez még akkor megspékelve céges adatokkal is...
  • zola2000
    #4
    Azért ha kiforrja magát a google docs, akkor lehet majd dolgozni is vele, és akkor gyakorlatilag lesz egy jó munkahelyi hálózat amit a google ad szinte ingyen, a chromeos gépekhez és hogy a céges dokumentumok a DOCS szerverein vannak ugyebár nem kell rendszergazda, minimálissá tehetőek egy cég informatikai kiadásai, asztali gépként meg úgy haszálják hogy berakják a notit egy dokkolóba, ha játszani akarnak arra ott lesz a GaiKai vagy az Onlive.
  • aronvirginas
    #3
    "Csak noteszgépekre készül a Chrome OS"

    Hála a Fennvalónak
  • freemanone
    #2
    Nekem van egy csomó ismerősöm aki neten kívül semmit nem használ a gépén..... ott filmezik iott hallgat zenét és ott faxbúkozik.... nekik tökéletes eszköz lesz! Ja én persze ezt nem tudod telirakni majd mindenféle kereső pluginnal amik gajjravágják a gépet. Persze majd a tesztek után meglátjuk hogy beváltja-e a reményt :)
  • narumon
    #1
    Egyelőre sehol nem látom előnyét, max a hype adja majd el. Egy tesztet majd megjátszok azért