106
Akcióban a városi ördögök.
  • Balumann
    #66
    Az a gond vele mint látom, hogy azt a védelmet használja sajnos, amit az Assassin's Creed 2, ami annyit jelent hogy sajnos nagyon macerás megcsinálni hozzá a cracket, és nem biztos, hogy foglalkoznak vele. A játék során folyamatosan kulcsokat vár egy szervertől, amik nélkül nem lehet játszani, sőt ha jól látom még regisztráció függő is.

    AC2 -nél egy nagyobb csoport foglalkozott a hálózati kommunikcáió összegyűjtésével, és írtak is egy szerver emulátort amivel működött, aztán a cracker csoport beleépítette a crackbe. De még annak a sok embernek is majdnem 1 hónapig tartott, mire összegyűjtötte azokat.
    Úgyhogy sajnos ha lesz is törés, valószínűleg nagyon soká fog még jönni. :(
  • skate00
    #65
    nem tudtok vmi infót? esetleg van már vmi hogy mikorra várható a törés?
  • skate00
    #64
  • skate00
    #63
    ennyi rinyálást.
    Én a Cod2 vel voltam úgy hogy tört be volt meg, sokáig avval toltam, majd annyira megtetszett hogy megvettem eredetibe ,de nem játszok eredetivel , ki se lett bontva, ott van a polcon, de ugyan úgy törtbe tolom, (multi) Csak tiszteletből vettem meg mert azt a játékot úgy eltalálták hogy megéri az árát. És a többi részéből is megvettem párat. Meg THAW nál is tört után vettem meg eredetibe, mert nem veszek zsákbamacskát. Meg minek? azért hogy egy amerikai milliárdos cégtulajdonost gazdagítsak? Mellesleg a EA SKATE bármeik epizódját simán megvenném ha lenne BOXom, mert az megéri az árát. Ez a Shaun White Skateboarding meg nem mondanám hogy egy jó játék, persze még nem próbáltam, de ezért akkor sem fizetnék egy forintot sem.
  • Balumann
    #62
    De most megérted, hogy vannak fontosabb (meg értékesebb) dolgok is, de azt csak nem, hogy innentől kezdve teljesen semmi értelme nincs annak, amit írtál eddig. Nem költői túlzásból írtam a végtelen pénzmennyiséget, de mind1, ne menjünk bele mostmár. Az álszenteskedést is tartom, te sem fizetsz mindenért, most attól hogy neked néhány szoftver belefér, nem kellett volna beírnod ide azt. Olvastam amit írtál, mint láthatod, csak próbáltam következtetni, hogy abból a hsz-edből mire következtetnék... ^^
  • Roger6
    #61
    Te nem olvasod el azokat amiket írtam? Na jó, elmagyarázom:

    "Tehát te neked szinte végtelen pénzmennyiség áll rendelkezésedre, és ami téged érdekel, függetlenül attól, hogy mennyire, fizetsz értük." - te miről is beszélsz? Írtam, hogy megveszek játékokat, de nem a 10.000 Ft-osokat. Counter Strike, TDU, GTR-Evolution, mind-mind 2.900-ért jött. Ehhez nem kell végtelen pénzmennyiség (értem én a költői túlzásod, csak hát nem illik a képbe).

    "Nem volt olyan szoftver még ebben az életben, amit úgy használtál, hogy nem fizettél értük, pedig kellett volna, soha nem töltesz le semmit nem legálisan. " - te tényleg nem olvasol el semmit amit írtam... Idézem magam: "mert tegye a szívére a kezét, akinek nincs elfekvőben egy-egy CD-n kalóz játéka"

    "ami téged érdekel, függetlenül attól, hogy mennyire, fizetsz értük." - pontosan, 3 rongy a felső határ, ha alá megy, és van annyim plusszban eltéve, akkor megveszem.

    De egyébként korrekt az a hsz-ed többi része, érthető. Vannak fontosabb dolgok is, ez nyilvánvaló.
  • Balumann
    #60
    Sőt, a snowboardosról is beszéltem most ezekszerint, elnéztem sry :S De érdekes mert a snowboarding az meg tökéletesen megy, ráadásul ez a release, akkor nem tom mit panaszkodnak ennyien.
    A Skateboardingból ezekszerint még nincs akkor mégse, legalábbis a clonedvd -snél nem látok olyan hozzászólást, amiben azt írják, hogy elindulna.
  • Carloska
    #59
    sztem nem jót linkeltél mert az a snowboard részre mutat
  • Balumann
    #58
    És valóban, ennél azt írják hogy működik, nem kell crack. Bár egy ember kivételével mindenkinek van valami problémája, pl. 30-60 percet tölt, nincs kép csak hang, nem tudja 1024x768 -nál átállítani, másik releasenél meg olyat is, hogy nem megy 64 biten.
    Van egy rossz előérzetem, hogy ezt miért törölték pl. ncoreról.
  • Balumann
    #57
    "És tudod mi a durva? Hogy azért neveznek utolsó senkiházinak, mert fizetek azért, ami más munkájából született."

    Tehát te neked szinte végtelen pénzmennyiség áll rendelkezésedre, és ami téged érdekel, függetlenül attól, hogy mennyire, fizetsz értük. Nem volt olyan szoftver még ebben az életben, amit úgy használtál, hogy nem fizettél értük, pedig kellett volna, soha nem töltesz le semmit nem legálisan.
    És amúgy nem, egyáltalán nem azért neveztek senkiházinak, az teljesen korrekt, hogy fizetsz azért. Hanem mert tök értelmetlen amit benyögtél ide. Azt is jó ha tudod, hogy az ember általában olyanra költi a pénzét, amiért mások megdolgoztak, nem csak a számítógépes játékért dolgoztak. Ha a szükséges, illetve számomra fontosabb dolgok mellett maradna mindig 6-8ezer Ft -om, akkor én is beruháznék 1-2 játékra, és azthiszem ezzel mindenki így van (pontosabban úgy, hogy mindenkinek minuszba jön ki még ez nélkül is, arra sincs pénz ami fontosabb lenne ennél). De az sem ez a játék lenne, úgyhogy ehhez továbbra is várnám a cracket.
  • Roger6
    #56
    Okés, ez tiszta beszéd. Részemről is vége.
  • ricsa008
    #55
    De itt csak néhány embernek szúrja a szemét a warez (biztos sokan vannak azok is akik magukban tartsák de ők legalább magukban tartsák) és bocsi de én az ubisoft játékokoért akkor sem adnák ki egy fillértsem ha budget áron dobálnák mer ott basznak ki az emberrel ahol tudnak és ebbe beletartoznak azok is akik megveszik mer pl az AC 2 sokáig ők is úgy szívták mint a warezosok.

    az értelmi szintet pedig inkább nem feszegessük
    és abban is biztos vagyok hogy neked sem minden eredeti


    én a magam részéről befejeztem
  • Roger6
    #54
    Akurva... Hát tényleg nem vagyunk egy értelmi színvonalon. Ha tényleg nem érted, csak gratulálni tudok, ennél alacsonyabb szinten már nem tudom elmagyarázni, hogy ez egy informatikai fórum, tehát ha valahol, akkor itt bizony fel lehet szólalni a warez ellen. Ha még mindig nem tudod, miért írom, nagy gondok vannak nálad.
  • ricsa008
    #53
    hát én sem tudom minek szólaltál itt meg
  • Roger6
    #52
    Tudom, számodra hihetetlen (felfoghatatlan?), de egy SuerpGamez nevű informatikai és tudományos portálon a warez ellen szólalok fel. Nem is értem, hogyan mertem egy ilyen fórumon megszólalni. De ez meg kb úgy hangzik, amit írtál, hogy tegnap megerőszakoltak pár nőt mexikóban, akkor én miért ne rabolhatnám ki a kis abc-t itt a sarkon?

    Tudod, igazából nem is az zavar, hogy warezolnak, mert tegye a szívére a kezét, akinek nincs elfekvőben egy-egy CD-n kalóz játéka, hanem az, hogy ezt ennyire nyíltan csinálják egyesek. Lehet ezt okosabban is. Mellékesen megjegyzem, hogy van már clone-DVD-s változat belőle, ami működőképes a hozzászólások szerint...
  • Carloska
    #51
    mondom mit csinálj éljél becsületesen vedd meg eredetiben az összes játékot amit eddig elloptál vagy játszottál mert az isten elkap hogy bűnt követtél el és ha nem vetted meg mostantól örök életed végéig abba a tudatba fogsz élni HOGY NEM VAGY BECSÜLETES! amíg emberek ölik egymást , 3 milliárd ember éhezik szegénységben ne soroljuk milyen mocskos a világ , téllég ez a legfőbb bűn hogy letöltesz egy játékot? és prédikálod a warez bűn
  • Carloska
    #50
    hehh lol azé pl 2003 óta battlefield es vagyok összes pcn kiadott része megvan eredetiben... évben egy játék bele szokott férni nekemis egy multis gamere
  • Roger6
    #49
    Ja, és te pont az az ember vagy, aki akkor sem fizetne, ha a segge alatt lenne egy egész üzletlánc. Úgyhogy ne fogjuk erre kéremszépen...
  • Roger6
    #48
    "Lehet álszent módon osztani az észt" - köszönöm szépen, hogy ennyire lenézel. Sajnálom, én veszek játékot, főleg ha online akarok játszani. Ha hiszed, ha nem, ez nem álszentség.

    És tudod mi a durva? Hogy azért neveznek utolsó senkiházinak, mert fizetek azért, ami más munkájából született. Nos, remélem, hogy akik így vélekednek, azoknak a saját munkáját sem fogják kifizetni, mert csak ennyit mondanak: bocs, megvan a crack. Azért felháborító, hogy ennyire megfordult a világ. Aki próbál normálisan, becsületesen élni, FIZETNI azért, amivel játszik pl., azt lenézik, és takarodjon a francba. Talán ezen el kéne gondolkodni kicsit, hogy valóban helyén van ez így? És egy 25-30 év közötti emberről van szó, ez elszomorító. Azt hittem, ha felnő az ember, akkor akar küzdeni, esetleg fizetni az ilyen szarokért. De hát nem, valaki megreked egy szinten...
  • Carloska
    #47
    örülök hogy az internetet tudom fizetni és ENNI tudok venni magamnak nem hogy még játékot venni ....
  • Balumann
    #46
    Az a fele ár is sajnos olyan magas sajnos, hogy a fontossági ill értékrendi sorrend miatt legtöbb embernek nem marad ilyenre pénze. Mindenkinek más az anyagi háttere, mindenkinek meg van mire költ, mi a hobbija, nem várhatod el, hogy pont PC-s játékokat vegyenek. Ha ilyen 2-3 ezer Ft -ba kerülne 2-3 hónap után, akkor talán sokkal több embernek beleférne, de még akkor sem lehetne mindenkire ráerőltetni.

    Lehet álszent módon osztani az észt, lehet harcolni a warez ellen, de akkor sem fognak többen (vagy legalábbis jelentősen többen) játékokat vásárolni. Van így is elég nagy vevő piac, csak nem 3-5 órás, lehetőségek hiányában hamar megunható tucatjátékokat kellene csinálni, és nem ennyire megosztani a platformokat, illetve a digitális technika, internet előnyeit felhasználva csökkenteni a játékok árát. Ezt kellene végre felfogni, és nem ész nélkül támadni azokat, akik crackre várnak.
  • Carloska
    #45
    nah most már elég volt belőled takarodjál innen el utolsó senkiházi!
  • Roger6
    #44
    Hidd le, én sem a legújabb játékokat veszem meg súlyos tízezrekért. De abban biztos vagyok, hogy akik itt rinyálnak azért, hogy legyen crack, meg sem fordult a nagyon okos fejükben az, hogy esetleg akkor vegyék majd meg, amikor nem lesz ilyen drága a portéka. Két hónap múlva fele áron lehet kapni.

    Nem szeretem ezt a hozzáállást.
  • Balumann
    #43
    Hát ha van pénzed arra, hogy meg tudd venni, akkor nem vagy hülye ha megveszed. Az a hülye, aki ilyeneket ír, hogy azért hal meg a PC-s piac, mert mi nem tudjuk megvenni, és törésre várunk. A másik lehetőség a törés hiányában, hogy nem játszunk a játékkal, nemhiszem hogy sokkal előrébb lesz sajnos. Legalábbis én így vagyok, mások lehet be tudnának ennyit áldozni, de kevés embernek ér annyit egy ilyen játék, amennyiért lehet kapni.

    Inkább kicsit egységesíteni kellene a platformokat, hogy ne legyen ennyire külön költség megcsinálni mindenre, illetve szabályozni, hogy ne lehessenek exkluzívok, és nagyobb vevőpiac maradna PC -n is. Ez tudná fellendíteni a pc-t (vagy újraéleszteni, de meghalni nem fog).
  • Roger6
    #42
    Na pont az ilyen lúzereknek szól a bemutatkozásom második fele, de leírom, hogy ne kattints rá az adatlapomra mégegyszer: "és volt olyan lúzer, aki már komolyan vette ezeket! Lazíts ember! Nem kell mindent elhinni, amit leírnak!"

    És megint ott tartunk, hogy az a hülye, aki megveszi a játékot.
  • ricsa008
    #41
    sztem meg menj vissza qvázni meg drogozni ha már ilyen hobbikat választottál és ne piszkíts ide
  • Roger6
    #40
    Szerintem meg az a baj, hogy nem veszitek meg a játékot, csak sírtok a törésért. PC halott? Így az lesz...
  • Carloska
    #39
    nem az a baj kérlek szépen ubisoft új védelem van nem bírják feltörni hónapokba is telhet akár egy évbe!
  • skate00
    #38
    jah, de törhetnék már. Persze gondolom a nagyobb hacker team ek (pl razor1911) nem foglalkoznak ilyen piti játékkal.
  • Carloska
    #37
    hát de majd kiderül amúgy ha feltörik az új védelmet akkor hidd el még aznap lesz és játszhatunk :D
  • ricsa008
    #36
    jöhetne már valami bár félek hogy majd bacnak rá a védelem miatt
  • zsozso29
    #35
    Hiiiii


  • skate00
    #34
    oks kösz az infót.
  • Balumann
    #33
    CloneDVD verzióhoz külön kell leszedni a cracket, ami nagy valószínűséggel még nincsen (arra még várni kell, míg feltörik). De ezt le lehet szedni már, ha lesz törés akkor működni fog.
  • BlastR
    #32


    Azért van ebbe több is ,mint értelmetlen ugrálás.. :)
  • skate00
    #31
    am találtam PC re ingyentorrentesPc verziót, bár a commentek érdekesek, nekem nincs most 6giga helyem, ha vki leszedte és kipróbálta, és működik majd jelezze már.
    Kösz
  • skate00
    #30
    Az én véleményem hogy lehetett volna belőle jó játékok csinálni, de elb-szták. Az játék grafikája jó, a fizika elég arcade de avval alapjában nem lenne akkora gond, de ezek a hülye fények, meg csíkok, meg ezek a fénysugarak amiket lövel ki magábal elég idegesítők, meg bénák is. A játék legnagyobb baja hogy az egész egy értelmetlen ugrándozásról szól, semmit mást nem kell csinálni csak trükköket beadni hogy fekete fehérből, szines legyen a város, meghogy elemek jöjjenek fel a földből. Nincs olyan küldetés amiben mondjuk egy kombót kéne beadni vagy valami, hanem csak ugrálni kell össze vissza. Amugy nemsok trükk van a játékban.nagyjából ennyi. (az biztos hogy pénzt nem adnék érte soha)
  • Balumann
    #29
    Biztos jó ez is, a Skate 3 talán mégjobb, de nekem akkor is a Tony Hawk's Underground 1-2 és American wasteland marad a kedvencem. Bár nyilván az a túlzott árkád stílus, antirealisztikusság nem jön be sokaknak, de azokban tényleg annyi lehetőség, trükk van (mondjuk egy részük a játék hibáiból adódik, de azokat is nagyon látványosan ki lehet használni), évek után is még bőven tud újat mutatni, van hova fejlődni, pláne jó társaság mellett az egyik legélvezetesebb ügyességi játék (mégha a valós deszkázáshoz sok köze nincs is). Sok fajta játékstílust is lehet játszani ("szaknyelven" szólva style, improv, pontszerzés), multiplayerben is nagyon ötletes játékmódok vannak (kombó, tag, ctf, pénzbegyűjtös, stb.).





    Természesen azért kíváncsi leszek erre a Shaunra is, a story az nagyon jól hangzik.
  • ricsa008
    #28
    jaja :D
  • Carloska
    #27
    apám zuznál már mi? :D:D:D ÉNIS!