21
  • MrTressy
    #21
    2 óra repülö út az már Rodosz meg Kréta nem Thessaloniki
  • remark #20
    "Nagy lehet az eltérés útvonaltervező és valós idő között?"

    Nagyban függ az útviszonyoktól. A tervező úgy tapasztalom hogy a maximális megengedett sebességgel számol, ami autópályán még úgy-ahogy tartható, de főútvonalakon már nem, és ha településeken kell áthajtani, ott aztán végképp borul a papírforma. No meg az embernek meg kell állnia 3-4 óránként, utasok igényeitől függően gyakrabban is.

    Pl. Hollandia-Magyarország azon az útvonalon ahol én járok a Google maps szerint 12 és fél óra. A gyakorlatban is kb. ugyanennyi. De ez szinte végig autópálya (!), és közben van egy hosszú Németországi szakasz (!), ahol az ember többel megy, mint amennyivel a tervező számol. Így van az, hogy olyan 3 megállással együtt is lehet hozni azt, amit a tervező mond.

    Ugyanez az út repülővel lehet akár 5-6 óra is.

    Ami igazán sokat jelent az autózás esetén, hogy az ember a maga ura. Akinek ez nem szempont, az menjen repülővel. Autó esetén lehet előbb-később indulni, meg lehet állni, lehet kitérőt tenni ha úgy tetszik, megérkezés után helyben az autó ott van kéznél így felhasználható kisebb-nagyobb utakhoz. Van aki a célpontban autót vagy motort bérel. Aki autóval megy, annak ennyivel is kevesebb.

    De az egész kérdés az egyéni igények függvénye szerintem. Teljesen mindegy, hogy a számok mit mondanak, ha valakinek más az igénye, akkor nem lesz elégedett az elvileg optimális megoldással sem.
  • Komolytalan
    #19
    Jajmár, ezek a demagóg dumák. Nagy lehet az eltérés útvonaltervező és valós idő között? Ha meg szar az időjárás, és nem lehet felszállni, akkor törlik a járatot. Rosszabb esetben nem Thessalonikiben tesz le, hanem 400 km-el arrébb, ahol le tud szállni. Aztán felraknak valami f.sza lábtér mentes buszra, ami 80-at csak szakadékban megy hátszéllel, és másnap reggelre oda is érsz a célállomásodra.
    Kötött menetrend autóval? Nem egyáltalán nem az. Sőt, útvonal sem. Tudok hol erre, hol arra menni, netán meg is állhatok útközben, és nézhetek mást is mint szaros felhőket felülről. Meg tudok állni ebédelni minden úton más étteremben, és nem az íztelen, műanyag, spórolós fost rakják elém, mint amit repülőgépen szokás.
    Ha a repülőgép odaér mondjuk 12 órára, nekem meg 11 órakor volna dolgom, akkor 1 nappal korábban el kell mennem. Sőt, a leszállási szopatás miatt valójában a 10 órai érkezés se garancia semmire se. Ez a kötött menetrend, nem az autó.

    Ha meghibásodik az autó? Ha normálisan karban tartod, akkor az első 150ezer km alatt nem valószínű, hogy otthagyna az út szélén. És ha igen, akkor ott a nemzetközi Assistance szolgálat, ami kb minden normálisabb márkának van már. Vagyis telefonálsz, adnak egy csereautót, a tiédet meg visszakapod majd megjavítva. Ezek a vasmadarak amik itt Európa felett repkednek jellemzően 20-30-40 éves toldozott-foldozott romok. Persze rendszeresen karbantartják, és a gyártási idejükben modernnek számítottak, így ritkán hibásodnak meg. Kb olyan biztonságosak, mintha mondjuk egy 30-40 éves Mercivel túráznál Európában. Nem fog szétesni, de azért gyanús...

    A repülés mellett egyetlen értelmes érv szólhatna: a gyorsaság. Ha nem b.sznák el ezt is folyamatosan a repülőtéri egyre több macerával.
  • MrSpock
    #18
    Ebben az esetben ugyebár értelmesebb az autó,mert itt az országon belül is még sokat utazol,és így könnyebb. Van előnye-hátránya mindkettőnek az biztos. Nyaraláshoz,távoli célhoz jó a repülő,vagy ahogy említetted egy gyors üzleti dologhoz.
  • MrSpock
    #17
    Erre csak annyit,hogy útvonal tervező és valós autós út között igen nagy lehet az eltérés. Megnézném én azt,hogy 11 óra alatt leérsz Thessalonikibe. Persze autóval semmi gond nem lehet,az egész út egy séta galopp. Már a horvát tengerpartra leérés és vagy 10 órás procedúra,innen délről is. Én nem voltam,de haverom igen,és nem szokott csigatempóban haladni. De azt mondta autóval többet ha lehet nem megy. Repülő mindenféleképp ygorsabb,és most ne azzal jöjjünk,hogy eleve elalszunk és lekéssük a gépet!Mert amit itt írtál majdnem az,gyorsforgalmi,dugó,egyebek. Az ,hogy kötött a menetrend? Miért autóval nem az,ha időre mész?Nyomni kell a pedált,hogy odaérj,nem beszélve hogy esetleg fáradsz,nagyobb a balesetveszély,és általában nem mindig te okozod.
    Ha meghibásodik az autód,persze pik-pakk meg is csinálják ott mindjárt. Főleg ah elkel szállítani mondjuk 100km-re és valami komolyabb gondja van,már lőttek is a nyaralásodnak. Lehetne sorolni még itt az érveket a repülés mellett. 1000km felett kifizetődőbb azért repülni. Persze jól kell megválasztani az időt is,meg esetleges sztrájk egyebek ne legyenek.
    Cuccot meg annyit kell pakolni ami épp szükséges. Nem kell a fél hűtőt,spájzot bepakolni!:-D Ruhából sem kell 2bőröndnyi szerintem.
  • remark #16
    Hollandiából kizárólag autóval járok haza. Nem mindenki bírja, én szerencsés vagyok. A reptérre kijutni sok idõ és macera, autót otthagyni sok pénz, Magyarországon Budapesten belül eljutni valahova még csak közepes macera és pénz, de országon belül ide-oda utazgatni óriási macera és pénz. Persze aki egy fél órás tárgyalásért utazik külföldre egy kisebb bőrönddel, ott csábító a repülő. Én túl sok helyre megyek Magyarországon túl sok csomaggal ahhoz, hogy repülőzgessek.

    És akkor ott van az is, hogy utálom ha terroristának néznek, ha beregisztrálnak, ha útlevelet elkérik, magát a repülést se szeretem (gyomrom nem bírja), macera az egész, figyelj a kilókra, figyelj hogy mit hova teszel, mert beszólnak/leszólnak.

    Szabad világ? Szabad emberek? Na igen. Amit szabad, azt szabad. És akinek olyan a gyomra, az ezt is bírja, mint a repülést.
  • remark #15
    "Ezek utan nem tudom mire jo az egesz, par lobbista penzszerzesen kivul."

    Társadalomirányítás. Hogy tudd, hogy ki az aki irányít, és ki az irányított.
  • Komolytalan
    #14
    "Nézzük csak Görögországot ahova minimum reggeltől estig autózol"
    Most néztem útvonal tervezőt, Budapest-Thessaloniki 11 óra autóval.
    "repülővel 1,5 óra igaz hogy a reptéren kell pöcsölni még 1,5-et de ez mégis csak 3-4 óra nem fél/1nap...."
    Csak pár dolgot felejtettél el. Van ugye egyszer a kötött menetrend, amihez élből alkalmazkodnod kell. Ha nem éred el a gépedet, akkor rögtön több mint 11 órát kell várakoznod, ráadásul a jegyed árát is buktad. És ugye dugó/felüljáró alá beszorult kamion az eléggé mindennapos mondjuk a Ferihegyi gyorsforgalmin, meg úgy általában Budapesten. Vagyis ezeket a tételeket kéretik "beárazni":
    - repülőtérre kijutás úgy, hogy dugó esetén is odaérj
    - beszállási procedúra (ez 1.5 óra szerinted)
    - várakozás kifutóra, felszállási engedélyre, egyebekre
    - levegőben töltött idő (ez 2 óra szerinted)
    - leszállás előtti opcionális körözgetés
    - kiszállási procedúra
    - csomag keresgélés
    - eljutás a végcélig, ami lehet nem is az a város, ahová a repülőgép megy.
    És akkor ne feledjük már el, hogy pl autóban vitt csomagot nem fogja senki se elkeverni, ha többet viszel 3 tollpehelynél, akkor nem kell pótdíjat fizetned, meg esetleg a kényelmet is lehetne vizsgázni (turistaosztály vs maszírozós fotel a gyakorlatilag autópilótával rendelkező utazóautóban).

    "arról nem is beszélve hogy ha az arányokat nézed a mai világban hatványozottabban sokkal nagyobb az esélye annak hogy autóbalesetben halsz meg mint repülőgépbalesetben"
    Ezzel megint csak két baj van:
    1. Ha egy autó meghibásodik, akkor esélyes, hogy megáll az út szélén, jön a sárga angyal, meghegeszti, és megy tovább. Ha egy - sokkal bonyolultabb, és általában sokkal öregebb - repülő, akkor azon meg esélyes hogy minden utas meghal.
    2. Az autót én vezetem, vezethetem biztonságosan, a döntésekért csak magam okolhatom. A repülő ellenben egy (valójában több) vadidegen irányítása alatt áll.
    3. Autót autópályán ritkán robbantgatnak pl terroristák.

    "....elképzelésem sincs a világon napknta hány járat indul egy nap de ha tippelnem kéne azt mondanám 50-60 ezer talán ?"
    És ebből csak az esik le, ami az index főoldalán található 3 napon keresztül? Hát persze...
  • Tetsuo
    #13
    :) Hosszabb tavra mar kenyelmes a repules, viszont tenyleg van oda-vissza transzfer meg tovabb az udulofaluba es akar keshet is a gep, a repteren jo draga minden es normalis kaja nincs is.. vkit meg erdekel az is, hogy nagyon kornyezetszennyezo ez az utazasmod.

    Budapesten meg nincs szkenner, Hamburgban lehet valasztani hogy hasznalod v nem, Manchesterben viszont mar kotelezo.
    Nehany ev es Budapesten lehet valasztani, h hasznalod-e, Hamburgban mar kotelezo lesz..
  • bunny
    #12
    JA és hogy ne legyek offtopic, ha ezt a bigyót bevezetik ferihegyen és cserébe pörgősebb lesz a beléptetés, én tuti ezt választanám a sorbanállás helyett.
  • bunny
    #11
    Azt a 1.5-et szorozd meg kettővel bátran. Lehet görögbe sokat autózol, de ha beszámolod amíg eljutsz a reptérre, ott min 3 órát de inkább többet eltöltesz indulás előtt, érkezés után is min. 1 óra amíg kijutsz a reptérről, plusz X idő amíg eljutsz a tényleges célodig, hacsak nem a reptéren akarsz aludni. Emellett korlátozzák mennyi súlyt és mit vihetsz magaddal. Autó meg háztól házig visz, azt viszel és annyit amit akarsz, és bizony sok országba hamarabb ott vagy autóval mint repcsivel. Ja és nem beszéltünk még a reptéri maceráról, lásd sajtó ferihegy security tortúra.
    Repülés szívás, ez a nagy helyzet.
  • bakagaijin
    #10
    Budapest-Brüsszel megvolt? Ez tisztán két óra repülőút, mindent egybevéve is max 4 óra, Malévvel a 10 órás mítingre oda lehet érni, ha a központba mész. Autóval rámegy a napod és utána mosott szar fíling, álmodban is vezetsz tovább... És ez ugye még nem is Hamburg, netán London :).
  • nickwearby
    #9
    A lényeg, hogy szárazföldi utazásokhoz nem sok értelme van a repülőre ülni.
  • nickwearby
    #8
    Aha, meg a transzfer az üdülőfaluba/hotelbe,.....
    ha nem pont egy olyan helyre repülsz, ahol a szállástól nem messze van a reptér, amit Görögben pont nem kifejezetten jellemző, különösen északon nem,
    és akkor megint ott vagy, hogy alig pár órát spóroltál,
    de legalább többet fizettél érte és még basztatnak is, meg foshatsz, hogy lepottyansz-e vele, vagy sem....
  • Sliderx
    #7
    Hülyegyerek, tanuld meg már értelmezni amit olvasol.
  • JL666
    #6
    1 nap alatt Ausztráliában vagy nem görögben....
  • TommyGun
    #5
    Ne haragudj de hülyesaégeket beszélsz. Nézzük csak Görögországot ahova minimum reggeltől estig autózol majd 1 nap az út oda és vissza is 1 nap KB...repülővel 1,5 óra igaz hogy a reptéren kell pöcsölni még 1,5-et de ez mégis csak 3-4 óra nem fél/1nap....arról nem is beszélve hogy ha az arányokat nézed a mai világban hatványozottabban sokkal nagyobb az esélye annak hogy autóbalesetben halsz meg mint repülőgépbalesetben....elképzelésem sincs a világon napknta hány járat indul egy nap de ha tippelnem kéne azt mondanám 50-60 ezer talán ?
  • mad mind
    #4
    No pont arra jó. Pénzelni a haverok cégeit.
  • kvp
    #3
    EU-n belul egyertelmuen jobb a felszini kozlekedes, pl. a vonat. Kenyelmesebb es tenyleg nehezebben esik le, tovabba egyelore a palyaudvarokon meg nyugtonhagyjak az embert. Persze ez valtozhat, befejezik az europai gyorsvasuti rendszert. (jelenleg Londonbol indul es Becsben a Westbahnhof-nal jarnak vele, szoval mar csak par ev mint a 4-es metro)

    Ezeknek a scanner-eknek a legnagyobb bajuk az ionizalo rontgensugarzas. Az, hogy csak a borfeluletig er el, csak azt jelenti, hogy nem leukemiat, hanem borrakot es nyitott szemu athaladas eseten retinakarosodast okoz.

    A terroristak ellen tenyleg nem vedenek, mert:
    -ha fel akar vinni valamit, akkor legfeljebb lenyeli, stb.
    -ha csak be akar jutni az orszagba, akkor nem lesz nalla semmi
    -amerikaban sokkal konyebb es olcsobb fegyverhez jutni, mint azt oda becsempeszni

    Ezek utan nem tudom mire jo az egesz, par lobbista penzszerzesen kivul.
  • Komolytalan
    #2
    Lassan ami macera lesz a repülőtereken az ember hamarabb odaér autóval. Ráadásul az autó le se szokott esni, ami szintén nem utolsó szempont...
  • duke
    #1
    "állampolgárokat arra kérték, hogy bármilyen észrevételük van töltsék ki a szövetségi belügyminisztérium online kérdőívét. "

    Na persze, es aki kitolti, az automatikusan bekerul a terrosrista adatbazisba.