5
  • Murder3
    #5
    Az internet a jövő sőt már a jelen is.
  • NEXUS6
    #4
    "A dokumentum alapján minden európai uniós állampolgárnak 2013-ig szélessávú internethozzáféréssel kell rendelkeznie, 2020-ra pedig a 30 Mbit/s-os eléréseknek kell elfogadottá válniuk."
    "Fizessenek a felhasználók? S az fizessen, aki tíz filmet tölt le naponta vagy az a nagymama is, aki csak öt e-mailt olvas mindennap?"

    Itt azért némi ellentmondást érzek, szerintem had döntse el a piac, hogy mit akar. Ha nem kell a szélessáv akkor ne akarják már az emberekre rátukmálni.
    Amúgy a kormányzati munka, és különösen az EU-s szarkeverés nem lesz attól hatékonyabb, hogy az emileket szélessávon küldik.

    "Langeheine elmondta, hogy sem Big Brother-államot, sem pedig kibervadnyugatot nem akarnak. Egyensúlyozniuk és vigyázniuk kell arra, hogy egyik forgatókönyv se valósulhasson meg."
    Na ez kb olyan, minthogy: nem akarjuk hogy fizetős legyen a parkolás, de pénzt sem akarunk érte kérni.
    A Big-Brotheres verziótól mindenki fél, és ezt talán ezért szerencsére sehol nem valósították meg. Ami van az meg a vadnyugati képhez áll közelebb. Egyrészt az internet technikai megvalósításából következően, másrészt pont ez a szabályozatlanság ad dinamikát neki.
    Azon kívül amit a gazdasági oldalról pedzeget az sincs eldöntve és soha nem is lesz. Az internet gazdasági haszna csak kevés esetben mérhető közvetlenül, így az a veszteség sem, amit az IT-internet fejlesztések elmaradása okoz.
    Attól hogy még az egérlukba is bevezetik a szélessávot ezek az alapvető szempontok nem fognak megváltozni.

    Az internet lényege, hogy kommunikáció tekintetében egy kvázi végtelen erőforrást bocsájt minden felhasználó számára. Soha nem mérhető a komunikáció közvetlen haszna, hacsak nem konkrét letöltésekről, szolgáltatásokról van szó, és az sem hogy ebből a kvázi végtelen forrásból ki mennyit merít.
    Az internet megvalósítja azt az eszmét, amit Marxék a kommunizmushoz kötöttek, vagy manapság mint ajándékozó kultúra szoktak hívni.
    Ez totálisan ellentét minden olyan hagyományos gazdasági rendszerrel, ami a források korlátozottságára épül. Az ilyeneket jól nyomon lehet követni, mert azok egyértelműen pénzközpontúak, és minden egyes művelet tranzakció nyomon követhető, a befolyt pénz szerint értékelhető, abból adót lehet szedni. Az emberek internetes aktivitását nem lehet megadóztatni.
  • Cat #3
    nyilván opcionális, de a lehetőséget meg kell teremteni. Ez nyilván álom, rengeteg olyan hely van, ahol még víz sincs.
  • nnnnnn3
    #2
    "Ugyanakkor az is jogos felvetés, hogy a tartalomszolgáltatók vállalják magukra a hálózatépítési költségek egy részét, hiszen használják az infrastruktúrát, sőt dollár- és eurómilliárdokat keresnek a segítségével."

    Az igaz, hogy keresnek vele, de miért kellene többet fizetniük a tartalomszolgáltatóknak amikor a sávszélességért ők is fizetnek és nekik is köszönhetik a szolgáltatók, hogy eddig ennyien interneteznek.
    Ha ezt elfogadják, egyenes az út az internetadóhoz.
  • galmat
    #1
    "A dokumentum alapján minden európai uniós állampolgárnak 2013-ig szélessávú internethozzáféréssel kell rendelkeznie"

    Tessék?? Kell? Majd kötelezően be kell kötni vagy mi?? És ha nagyanyám azt se tudja hol kell bekapcsolni egy pc-t az nem zavarja őket??

    Ezt az abszurd baromságot, ne mondják már meg mit kell meg mit nem.