Sims Medieval

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#150
Családkészítõ

A játékban ez a meghatározás hamis, hívjuk inkább ebben az
Simkészítõnek. Elsõ ránézésre nagyon hasonlít a Sims 3-hoz.
Arról már korábban is volt szó, hogy a The Sims Medieval nem pusztán a
Simek középkorba való beillesztése. A játék három dologra épül - a
királyságra, a küldetésekre, és a hõsökre. Tíz különbözõ hõst találsz
benne. Mindegyiknek megvan a maga feladata és szerepe a virágzó
középkori birodalomban.
A játék kezdetekor egy család helyett a királyt/királynõt kell
megalkotnod, a hõsödnek nevet adni, felöltöztetni és meghatározni a
személyiségét. Azonban ne szaladjunk ennyire elõre, kezdjük a legelején.
Királyodat/királynõdet vezeték- és keresztnévvel láthatod el. A játékban
a "Sir" és a "Lady" titulusok illetik meg õket. Ezután állíthatod be a
bõrszínt, a testalkatot és az izmosságot. Újdonság az eddigi játékokhoz
képest az arc aprólékosabb kidolgozása és az öregedés nagyobb mértékû
hangsúlyozása. Például szeplõkkel, szem alatti sötét karikákkal teheted
Simed arcát igazán élethûvé. A ráncok és a hegek pedig idõsebbnek
mutatják karakteredet. Egyébként ezt késõbb megváltoztathatod. Mindkét
nem esetében 24 frizura áll rendelkezésedre. Ezen kívül választhatsz még
a különbözõ fejfedõk közül is. Egy király esetében ez többféle koronát
jelent. Egy kovács részére korona helyett a hozzá illõ sapkák közül
választhatod ki a megfelelõt. Ezután következhet a ruházat. 8-8 típus
áll a rendelkezésre mindkét nem számára. A Simkészítõ itt teljesen
megegyezik a Sims 3-mal. Az egyetlen dolog, amirõl még nem beszéltünk, a
Simek személyisége. 21 tulajdonság van a játékban, amelyek közül 2-t
kell kiválasztanod. Ezt azonban jól át kell gondolnod. Ezek a jellemzõk
nagymértékben befolyásolják majd a király jövõjét, sorsát. A 21
tulajdonság mellé választani kell egy negatív jellemzõt is.

A többi Sims játéktól eltérõen itt csak két szükséglet lesz: éhség és az
energia. Ez nem jelenti azt, hogy nem fontos Simed számára a higiénia.
Beteg lesz ugyanis, ha nem tisztálkodik rendesen. Ez természetesen kihat
Simed közérzetére.

Hõsök

Minden hõsnek megvan a maga helye és feladata a királyságban. A *kovács
*felelõs a fegyverekért és a páncélzatért, melyeket kovácsmûhelyében
készít el. A fegyverek és páncélzatok minõsége eltérõ (normál, kitûnõ,
legendás). Minél jobb minõségû, annál hatékonyabb. A kovács könyveket
vásárolva tanulhatja, ismerheti meg az új fegyverzetet, melynek
elõállításához a nyersanyagokat be kell szereznie. Ezeket akár meg is
vásárolhatja a piacon, vagy beszerezheti a szomszédos királyságokból
(nincs minden alapanyagból minden királyságban). /Az elõállításban TE is
részt veszel./ Kis minijáték következik, melyben figyelned kell a
hõmérsékletre és az idõre. A legjobb minõség elérése, valamint a kovács
képességének fejlesztése érdekében a legfontosabb a megfelelõ idõzítés.
Lehetõséged lesz azon ércek eladására, amire már nincs szükséged.

A *mágus *gyógynövényekkel foglalkozik, gyûjti õket, különbözõ italokat
készít belõlük, meditációt és varázsigéket tanul. Húsért a *lovag *az
erõdbe megy, medvére vadászni, vagy más lovagokkal harcol, esetleg a
gyakorlótéren az edzõbábuval gyakorol. A *bárd *dalokat és verseket ad
elõ a kocsmában, újakat is tanul, melyekkel szórakoztatja a népet.

Lovak
Sajnos, mint "jármû" nem lesznek jelen a játékban, csupán szobrok,
játékok formájában.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#149
Sok nyitott kérdés van még a játékkal kapcsolatban.Én is csak azokat tudom amik az infókból kijönnek.Fejeket,lábakat le lehet-e vágni azt nem tudom,de a 12-es karika azt sugallja hogy nem nagyon.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

Mike at home
#148
vajon casual réteget célozzák meg? mert gondolom olyanokkal nem akarnak versenyezni mint mondjuk a dragon age, neverwinter, gothic, és sorolhatnám (éppen ezek jutottak eszembe mielõtt még valaki belekötne)

[allstars™] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]

Mike at home
#147
a göncöknek vajon lesz armor értékük? és a karodknak sebzésük? és mej gurulnak kezek lábak, fejek?

[allstars™] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]

Mike at home
#146
ezek is hólyegfejüek lesznek?

[allstars™] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]

Mike at home
#145
látom a fejlesztõk is úgy érzik kezd a sims kifulladni

[allstars™] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]

nagykispeter
#144
Mindjárt sejtettem.....
Azért a kiadót is lefizettem.

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

#143
Igen.Lesznek benne történetek.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

Rage47
#142
ez story-s lesz?
#141
Ezek a személyiségjegyek találhatók a játékban:

- kalandor (adventurous - abenteurer)
- lovagias/udvarias (chivalrous - ritterlich)
- kreatív szakács (creative cook - kreativer Koch)
- elkötelezett/elhivatott (dedicated - gebunden)
- földhözragadt??? (earthy - urig)
- ékesszóló (eloquent - redegewandt)
- gonosz (evil - böse)
- ingerlékeny (excitable - reizbar)
- barátságos (friendly - freundlich)
- játékszeretõ??? (fun-loving - spaßliebend)
- jó (good - gut)
- mohó/kapzsi (greedy - gierig)
- alkusz/kereskedõ (haggler - feilscher)
- bizakodoó/reményteljes (hopefull - hoffnungsvoll)
- árva (orphan - waise)
- mókamester (jokester - spaßvogel)
- családszeretõ (loves family - familienbewusst)
- tanult/mûvelt (scholarly - gelehrt)
- remete/magányos (solitary - einzelgänger)
- ápolatlan (unkempt - ungepflegt)
- hiú/öntelt (vain - eitel)

/Negatív jellemzõk/:
(ezekbõl minden hõsnek választani kell egyet)

- vérszomjas (bloodthirsty - blutrünstig)
- játékfüggõ (compulsive gambler - glücksspieler)
- gyáva (cowardly - feige)
- kegyetlen (cruel - grausam)
- átkozott (cursed - verflucht)
- részeges (drunkard - trunkenbold)
- bolond (fool - narr)
- falánk (glutton - vielfraß)
- arrogáns (hubris - überheblich)
- bizonytalan (insecure - unsicher)
- álmatlanságban szenvedõ (insomniac - schlaflos)
- erkölcstelen (licentious - unzüchtig)
- mogorva (morose - mürrisch)
- csenevész/szerencsétlen (puny - kümmerlich)
- faragatlan (uncouth - ungehobelt)
- puhány (weak constitution - schwächling)

Illetve van még egy olyan jellemzõ, hogy "a szüleimet egy bálna ette
meg" (Whale Ate My Parents - Ein Wal hat meine Eltern gefressen), ehhez
tartozik egy külön küldetés is.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

pxxl
#140
jah az egész a te hibád <#zavart2><#mf1>

All hail the double x!

#139
Ezt tudom,de a Sims franchise szerintem megmarad magyar.
Ez nem rétegjáték,nem fognak kockáztatni.
A ME3-at nagyon sajnálom,mert az az egyik kedvenc sorozatom.
Köcsög EA..

A nyúl egy igazi jellem.Ott ül a f?ben,de akkor sem szívja!

nagykispeter
#138
Na mit írtaam múltkor?

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

#137

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#136
Majd kiderül.Az érdekes lenne,ha a többi Sims játékban nem lenne magyar nyelv.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#135
És lásd: Mass Effect 3, Dragon Age 2, Crysis 2 se lesz magyar, Dead Space 2 szintúgy. De nézd meg NFS Shift 2 Unleashed-re is angol nyelv van írva. Úgyhogy tényleg betartják ezt az ígéretüket.

wedge31
#134
Nem lesz az, idén már egy EA játék se lesz honositva.

In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.

#133
Nem feltétlenül. Az EA-nak úgy honosítás politikája miatt valószínû ez sem lesz magyar. Ugye bejelentették, amelyik országban nem élnek 20 millióan, oda nem készítenek fordítást.

#132
Tutkó,hogy magyar lesz.

A nyúl egy igazi jellem.Ott ül a f?ben,de akkor sem szívja!

pxxl
#131
wow nem lesz magyar 😮 mi a csöcs. hanyag az ea :|

All hail the double x!

kemszi2
#130
én azért tutira megvárom a virágboltos verziót 😊
wedge31
#129
Elörendelhetö.

Talán ez lesz az elsö EA-s sims ami honositás nélkül jön.

In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.

#128
Köszi.Ez jó

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

ToCsEk
#127
Your Quest Begins Trailer

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#126
Talán megkapom a házigazda jogot.Most irtam a modiknak

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#125
Lassan átlinkelhetsz,a technikai részlegbe..😊

A nyúl egy igazi jellem.Ott ül a f?ben,de akkor sem szívja!

#124


Részletek a játék zenéjébõl

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#123
*AZ EA BEJELENTETTE A /THE SIMS MEDIEVAL/ KORLÁTOZOTT KIADÁSÁT*
/Az elõrendelõk exkluzív játéktartalmakkal gazdagodnak/

Az**Electronic Arts bejelentette, hogy a /The Sims? Medieval/
különleges, korlátozott példányszámban megjelenõ "Limited Edition"
változata mától megrendelhetõ* a www.TheSimsMedieval.com
<http://www.thesimsmedieval.com/> címen. A /The Sims Medieval/ Limited
Edition 2011 tavaszán jelenik majd meg, és számos exkluzív tartalmat
kínál a játékosoknak, például három vadonatúj, tematikus (Barbarian -
barbár, Dark Magic - sötét mágia és Princess - hercegnõi) berendezésû
tróntermet. A korlátozott kiadás megvásárlói emellett két exkluzív
ruhakollekcióhoz is hozzáférést nyernek: a Monarch (Felséges) kollekció
egy uralkodóhoz méltó királyi és királynõi öltözéket tartalmaz, az
Executioner (Hóhér) csomag pedig a klasszikus bõrkötényt és a
legbátrabbak szívében is félelmet keltõ fekete csuklyát.

- Rengeteg különleges bónusztartalommal jutalmazzuk a /The Sims
Medieval/ Limited Edition változatát megvásároló játékosokat, akik az
elsõk között ismerkednek meg a /The Sims/ világában játszódó új, önálló
terméksorozatunk elsõ darabjával - nyilatkozta Scott Evans, a /The Sims/
Studio vezérigazgatója.

A /The Sims Medieval /a /The Sims? 3 /és más sikerjátékok mögött álló
/The Sims/ Studio vadonatúj, önálló terméke, amely a hagyományos The
Sims játékoktól funkcióiban és játékmenetében egyaránt eltér. A
középkori környezetbe helyezett játékban a felhasználók felépíthetik
birodalmukat, küldetésekre indulhatnak, továbbfejleszthetik
karaktereiket és végigjátszhatják a játék történetmódjának izgalmakban
bõvelkedõ forgatókönyvét. A játékosok simjei - a /The Sims/ játékok
egyedi, szeretetreméltó karakterei - olyan helyzetek tömkelegével
kénytelenek szembenézni, amelyekhez még csak hasonlóval sem volt dolguk
soha: vérre menõ párbajokban kell helytállniuk, el kell dönteniük, hogy
megmérgezzék vagy nõül vegyék a gonosz boszorkányt, vagy azzal kell
büntetniük egy simtársukat, hogy beletaszítják az Ítélet vermébe. Minden
kaland máshogy végzõdik a választott simhõs személyétõl függõen.
A /The Sims Medieval/ minden egyes összetevõje egy különleges, magával
ragadó középkori világ kialakítását szolgálja, a küldetésalapú
játékmenettõl a korhû tárgyakig (kardokig, trónusokig, kalodákig), a
kedves karakterektõl a tájak festõi szépségéig. A játékosok a
királyságba érkezõ összes hõst kedvük szerint átszabhatják, egészen a
jellemük kialakításáig és a legfõbb hibájuk meghatározásáig. A
felhasználók és karaktereik között különleges kapcsolat alakul ki: a
játékosok nem csupán hõsi kalandokba küldik simjeiket, de arról is
gondoskodnak, hogy azok ne hanyagolják el napi kötelezettségeiket, a
betegekrõl és elesettekrõl való gondoskodást, az egzotikus áruk
kereskedelmét és a fegyverkovácsolást.

A /The Sims Medieval/ és a Limited Edition egyaránt 2011 márciusától
lesz kapható PC és Mac platformokra, 49.99 dolláros ajánlott
kiskereskedelmi áron. A játékmég nem rendelkezik ESRB besorolással.
Képek és egyéb grafikus elemek a www.info.ea.com
<http://www.info.ea.com/> oldalról tölthetõk le. A /The Sims Medieval/
játékkal kapcsolatosan a www.info.ea.com <http://www.info.ea.com/>
címen, illetve a játék hivatalos honlapján olvasható bõvebb
tájékoztatás: www.TheSimsMedieval.com <http://www.thesimsmedieval.com/>.

*Feltételek és korlátozások érvényesek. Részletek: www.thesimsmedieval.com

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

pxxl
#122
<#nevetes2><#nevetes1>

All hail the double x!

kemszi2
#121
de végre nem naponta kell õket fürdetni XD és ha helyzetvan elég ha a ház tövébe s**rnak 😄
amúgy kíváncsi vagyok már rá,érdekes lesz szerintem
#120
Igen,azt irták is hogy inkább rpg-s lesz.Nem is baj.Bár a lovag ahogy ropja a táncot,az már inkább burleszk kategória.Jót röhögtem rajta.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

pxxl
#119
jó lesz ez, de van egy olyan érzésem, hogy ez már nem az a sims lesz mint rég. így videókról nagyon rpg-nek tûnik.

All hail the double x!

#118


Új trailer egyenesen Hollandiából.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#117
Akit érdekel,még 4 napig elõ lehet jegyezni a Limited változatot a hivatalos oldalon.Nehogy lemaradjatok róla.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

nagykispeter
#116
Köszi,de ami kötelezõ és ami biztos az a halál azonkívül semmi....

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

#115
Pont ezt akartam irni neki.Kösz! Kicsit gáz lenne,ha pont a Medieval nem lenne magyar.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

pxxl
#114
Mivel EA games, így kötelezõen kell hogy legyen benne magyar nyelv. De ez már évek óta így van, ha nem tûnt volna fel 😄

All hail the double x!

nagykispeter
#113
Az nagyon jó!
Te ezt olvastad valahol vagy csak abból következtetsz hogy a többi magyarul jelent meg!?Azért kérdezem mert még a kiadóknál semmi infót nem találtam rolla!Igaz még korai is lenne!

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

#112
Igen magyar nyelven lesz,mint a Sims 3

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

nagykispeter
#111
Ez nagyon jó játék lesz,remélem kiadják itthon is magyar nyelven.

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

#110

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#109

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#108

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#107
Jakobánok? hmmm...honnan ismerõs nekem ez a szó<#vigyor4>

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#106
- Az embereket akár paradicsommal vagy tojással is megdobálhatod... és
egyéb gusztustalan dolgokat is csinálhatsz.
- Nem lehet majd nagy dinasztiákat csinálni a játékban. A Sims 1-hez
hasonlóan a megszületett gyermekek gyermekek is maradnak, nem öregednek
tovább.
- A Sims Medievalban lesz alkohol! A Simek ihatnak bort, sört, be is
rúghatnak, melynek következményeként sokszor a padlón kötnek ki.
- A játék korhatára 12 év, hasonlóan a Sims-sorozathoz. Ettõl
függetlenül a hagyományos játékhoz képest sokkal nyitottabb, lesz benne
például kivégzés is.
- Lesz benne parasztlázadás is.
- Két vallás képviselteti magát a játékban a Peterián és a Jakobián.
Ezek kitaláltak, semmi közül a létezõ vallásokhoz.
- Lesznek raktárak is, ahol a Simek a különbözõ nyersanyagokat és az
élelmiszert tárolhatják.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#105
A királyságban két különbözõ vallás képviselõi élnek egymás mellett. A
különbözõség leginkább a vallás eltérõ módon való megközelítésében
nyilvánul meg. A Peteránok sokkal alázatosabban, szelídebben közelednek,
míg a Jakobánok, a nagy vagyon felhamozói inkább hatalomra vágynak. A
két pap küzdelmének tárgya a követõk száma. Különbözõ prédikációkat
tartanak, ahol híveket toboroznak.

A Peteránok népszerûségüket használják fel arra, hogy növeljék követõik
táborát. A Jakobánok pedig arra alapoznak, hogy az embereket a félelmeik
hajtják bele a vallásba.A Peteránok lesznek az igehirdetõk, míg a
Jakobánok oldoznak fel bûneid alól.

Ahogy a királyság növekszik, úgy válnak elérhetõvé az egyre távolabb esõ
idegen helyek is. Ahogy növekszik a kapcsolatod ezekkel a távoli
földekkel, annál több áruval tudsz kereskedni. Ezek az idegen javak
nagyon különlegesek, és csak korlátozott mennyiségben érhetõek el.

Mikor megérkezik az árukat szállító hajó, a kereskedõ megvásárolja
azokat, majd némi profittal továbbadja a királyságban élõ Simeknek. A
kereskedõ közvetítõ szerepet is vállalhat két idegen hely között.
Azonban nemcsak a távoli földekrõl, hanem a királyságon belülrõl is
vásárolhat portékákat, amelyeket az abban hiányt szenvedõ Simeknek
kínálhat. A kereskedõ alkudozhat is, így a különbözõ javak adásvételével
szép profitot érhet el.

A kovács a legtöbb kaland egyik legkedveltebb résztvevõje. Gyakori, hogy
a küldetések vezetõje õt bízza meg egy bizonyos tárgy elkészítésével.
Például egy lovag nem tudja legyõzni a sárkányt, így a kováccsal
készíttet egy hõsi kardot, melyet egyébként a királyságban sehol sem
lehetne fellelni.

Egy tapasztalt kovács minõségi tárgyait szintén eladhatja. Különleges
képességeit a problémák egyedi megoldásában is felhasználhatja. Például
eltûnt egy gyermek a királyságban. A kovács készíthet egy harangot,
melynek hangjára összegyûlnek a falubeliek, hogy megkeressék a fiút.
Különbözõ csapdákat is készíthet, amelyek segítségével megtalálható az
eltûnt gyermek.

A dalnok arra hivatott, hogy fellépjen a közönség elõtt, új dalokat
írjon és elõadjon, valamint, hogy kitapasztalja, hogyan lehet jobb
hangszereket teremteni. Különleges képességeit felhasználva, õ is képes
a feladatok egyéni módon való elvégzésére. Például írhat egy verset az
eltûnt gyermekrõl, vagy az általa elõadott dallal maga köré gyûjtheti a
népet, hogy aztán segítsenek keresni az elcsatangolt fiút.

Más-más karakter különbözõ módon gyõzné le a sárkányt. Míg a lovag a
kivont kardját használná, a varázsló pedig a tûzcsóva varázslattal
perzselné fel, a dalnok egy szép dallal ringatná õt álomba.

Lehetséges, de nem túl szerencsés ugyanazzal a karakterrel végigvinni a
küldetéseket. Vannak olyan feladatok, amelyek új hõsöket igényelnek.
Ahhoz, hogy több pontot szerezz, más karaktert is be kell vonnod a játékba.

A játék felépítése és a legtöbb tartalom is már kész van. Az elkövetkezõ
heteket azzal töltik, hogy még több új elemet és érdekes feladatokat
csempésszenek a játékba.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#104
Itt rengeteg kép van a játékról:

Medieval képek

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#103
Sims Medieval debut trailer:

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#102
Új infók 1.

Hõsöd minél magasabb szinten van a társadalmi hierarchiában, annál
többet fog keresni, és drágább dolgokkal is szerelheti fel otthonát.
Például egy lovag több pénzt keres, mint egy kovács.
A ruházat szintén tükrözi Simed pozícióját. Egy kereskedõ például nem
öltheti magára a király hermelinprémes palástját.

Arról már korábban is érkezett hír, hogy a játékban különbözõ
küldetések, feladatok lesznek. Az alábbiakban egy küldetés folyamatáról
lesz szó.
Elsõ lépésként ki kell választanod, hogy melyik küldetést szeretnéd
végigcsinálni. Több lehetõség is felmerül, például a bölcsek köve, a
vándorló próféta, a becsület tornája, az eltûnt gyermek vagy a politikai
házasság.
Ezután döntsd el, milyen úton szeretnéd ezt elérni. Például a vándorló
próféta küldetés során vagy elkötelezed magadat a csodák versenyén, hogy
bebizonyítsd, a betolakodó nem méltó a bizalomra, vagy megpróbálhatod
elhallgattatni a pogányt.
Harmadik lépésben válaszd ki a küldetés vezetõjét: ha a pogány
elhallgattatása mellett döntesz, akkor a vezetõ lehet a Jakobán pap vagy
a király.
Végül válaszd ki a küldetés többi tagjait. Ha a Jakobán pap mellett
döntesz, a lovag és a kém is lehet a segítõ, de a királyt ebben az
esetben csak a dalnok támogathatja.
Természetesen mindenkinek a feladata kötõdik szakmájához. Például a kém
szívesen hallgatja ki mások beszélgetését, míg a dalnok szívesen vesz
részt ivászati játékokon. Ezért van az, hogy mikor új hõst választasz
játékodba, újabb és újabb feladatokhoz juthatsz hozzá.

A varázslók alkotják meg a varázsigéket. Ahhoz, hogy ezeket alkalmazni
is tudják, vagyis varázsolhassanak, meg kell õket neked is tanulnod. A
mágusok a kristálygömbbel jósolhatnak is, így különbözõ rejtett
információkat tudhatnak meg. Bájitalokat, mágikus dolgokat készíthetnek,
melyeket felhasználhatsz a küldetések során vagy eladhatod õket. Minél
gyakorlottabb egy varázsló, annál több varázsigét ismer, annál
bonyolultabb recepteket tud elkészíteni.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#101
Új képek jöttek a játékhoz:





ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11