15
  • Rexhawk
    #15
    "A listából látható például, hogy mintegy 140 igénylő, akinek a kérelmére a város ingyenes étkeztetést ítélt meg, nem ment el az ételért vagy még az ebédjegyet sem vette át. Rájuk az adott hónapban fejenként 12.200 forintot fordított a város. Mellettük tíz igénylő tartós élelmiszerekből álló csomagot kért a várostól, de a négyezer forintos támogatást később nem vette át.
    A legnagyobb számú visszaélés a magukat tartósan munkanélkülinek és rászorulónak vallók között tapasztalható. Számukra az önkormányzat a közcélú foglalkoztatásban munkát ajánlott, ez a 28.800 forintos támogatás helyett a minimálbért jelenti. A listából látható, hogy 82 igénylő meg sem jelent a kiközvetítésen, 66 ember nem vállalta el a munkát, míg 22 esetben ittasság vagy egyéb magatartásbeli ok miatt megszűnt a munkaviszony."

    szerintem simán lehet olyanok is, akik azért nem vették fel a segély, mert betegek voltak, vagy mire megjött már nem volt szüksége. Ezzel (nem tudom mi lesz az ebéddel) kárt okoznak az önkormányzatoknak
    tartósan munkanélkülieknél is elöfordulhat ilyen (na nem a részegek esetében :) )

    forrás:
    http://hodmezovasarhely.hu/cikkek/nyilvanos-a-szocialis-juttatasokkal-visszaelok-nevsora-hodmezovasarhelyen-4651

    a szégyenlistát nem találtam meg a honlapon, vki be tudná linkelni annak örülnék
  • Vorpal
    #14
    Bárcsak egy makulátlan ember lenne azok közt, akik felteszik ezeket a listákat... vagy bárhol.
  • bah
    #13
    Valszeg ritka, de ha akár egy ilyen is van és az felkerül a listára, akkor életképtelen a rendszerük.
  • bah
    #12
    Aha, szal szerinted a cikk pontatlan, így már lenne vmennyire értelme ahogy mondod. De szerintem nem sokat ér, mert ezentúl akkor át fogják venni azokat is, hogy ne kerüljenek fel a listára, aztán kidobják a kukába. Mondjuk a munka visszautasítást már neccesebb bemagyarázni, de nem lehetetlen. És még így is lehetnek közte becsületes emberek, akik nem szeretnének élni a teljes támogatással, mert elég nekik az egyik is, de támogatás nélkül gondba lennének. Habár mondjuk ez valszeg ritka. Szóval a lényeg, hogy nem bízom benne, hogy hiba nélkül meg tudják-e ítélni, hogy most volt-e vagy nem volt szüksége segélyre, anélkül, hogy megvizsgálnák minden egyes ember egyéni körülményeit.


    Kételkedésem ellenére úgy gondolom, hogy sokan lehetnek azok akik visszaélnek a támogatási rendszerrel, mert nem érdekli őket, hogy a közös pénz hova költődik, nem bíznak benne, hogy az állam képes oda költeni, ahova kéne, és az felbátorítja őket, hogy mások is ezt csinálják, mert akkor ő miért ne? Szal bántja az igazságérzetüket és így kompenzálják, hogy ők is csalnak akkor. Szóval Mo-n a saját jólétét szerintem a legtöbb ember sokkal többre tartja, mint a közjót és ezért csalásra hajlamos a legtöbb ember, csak azért nem teszik meg sokan, mert nem tudják ,hogy kell vagy félnek , hogy lebuknak. Tehát szerintem az igazi megoldás az lenne, ha az emberek gondolkodásmódja változna meg valahogy. De ez lehet utópia.
  • Penge4
    #11
    Az alföldön simán lehet neki kertje, ahol megtermeli az élelmet, lehetnek neki jószágai, a hús is megvan, viszont ruhát nyilván nem kenderből meg lenből fog varrni magának és a közműszámlákat is fizetni kell valamiből ha már napelemre nem telik. Szóval a pénzre szüksége van, de a kaja bőven megvan neki így arra nincs szüksége, így ahelyett, hogy feleslegesen elvenné a kisnyugdíjas garzonban élőtől, aki nem tudja megtermelni magának és 80+ évesen már főzni se nagyon van ereje a nyugdíjból meg éppen a rezsi felére futja, inkább meghagyja neki és a hozzá hasonló rászorulóknak.
  • uniu
    #10
    Gondolom a pénz részét mindenki átvette. A többi juttatást (étkezés stb) pedig nem. Így azt gondolja az ember, hogy akinek csak a pénz kell ez élelem nem, annak igazán nincs is szüksége a segélyre.
  • bah
    #9
    "A város honlapjára felkerült listán mindazok neve szerepel - pontos születési dátummal és a kizárás okának feltüntetésével -, akik a várostól segélyt igényeltek, de azt nem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították."

    Csak én vagyok naiv vagy ide olyanok is beletartozhatnak akik becsületes emberek. Nem vették át mert rájöttek nincs szükségük rá vagy mert úgy alakultak a dolgaik, hogy lett pénzük, mondjuk örököltek. Munkával hasonlóan lehetnek, találtak közbe megfelelőt.

    Vagy a cikk a pontatlan?

    És aki segély igényelt és átvette, de nincs szüksége rá? Az nincs rajta?
  • Tetsuo
    #8
    LOL, biztos.. max zsido nacionalista.
  • trogi
    #7
    Ja, érdekes, hogy a két náci szerveződés a bárlista miatt nem nyihog. Vajon azért, mert a bankok náci tulajdonban vannak?
  • trogi
    #6
    Megnéztem a listát, de nem azt láttam, amit vártam. Azt gondoltam, hogy hemzsegni fog a lista a cigányoktól, de nem. És éppen ezért furcsa a két náci szerveződés nyihogása az ügyben.
    Lehet, hogy a TASSZ néha-néha a magyarok védelmében is megszólal?
    A nácipárt utódját még mindig nem tudom hova rakni, mert érdekes módon vannak pozitív gondolataik, hasonlóképpen, mint az embereknek. Nnna, egy szó mint száz, maradjunk "náci lájt"-ban vele kapcsolatban.
  • GabiWong
    #5
    Ez kevés, nyilvános kövezés, botozás majd pedig kiközösítés is kéne.
  • Tetsuo
    #4
    Ez a onkormanyzat is rasszista. A BAR-listak pedig azert mukodhetnek, mert nagyvallalatok csinaljak.
  • Penge4
    #3
    "Eddig bíztam az LMP-ben, hátha hoznak valami változást..."

    Milyen változást vártál? Attól, hogy lecserélték a nevet és már mosolygós fej van galamb helyett meg beültettek pár fiatalt a kirakatba még továbbra is SZDSZ marad.

    ""A lista félrevezető, manipulatív, egymás ellen fordítja a polgárokat és bizalmatlanságot szül az állami szociális szolgáltatásokkal szemben" - írta az LMP."

    Ez mondjuk igaz és nem utolsó sorban félelmet kelt. De Viktor úgyis ezt akar. Diktatúrát. A fénykép az iskolákban már meg lesz, ami előtt lehet tapsolni, most jön az alsó társadalmi osztály megnyomorgatása, aki tényleg milliomosként BMW-vel járva veszi fel a segélyt annak nem jelent semmit ez a szégyenfal (ahogy ma már a Subbára és a Napiszarra felkerülni is divat bizonyos körökben), viszont egy tényleg rászoruló munkanélkülinek, aki xy okból mulasztott lehet, hogy még jobban elvágja az álláslehetőségét.

    Kivizsgálni kell, nem mindenkit egy kalap alá venni. De nálunk vagy buzifesztivál van vagy diktatúra. Nem ismerjük a középutat. Folyamatosan ugrálunk a ló egyik oldaláról a másikra.

    "A listán szereplő igénylés alapján ugyanis bárki megtudhatja azt, hogy valaki például munkanélküli, súlyos megélhetési gondokkal küzd vagy beteg."

    Nem baj, az ingatlanbefektetők, bankárok és biztosítók profitálhatnak belőle...

    Különben ha ez a polgármester ennyire igazság bajnoka, akkor miért nem teszi közzé ő is a neten a fizetését, prémiumokat, egyéb juttatásokat, ingatlanjait, ingóságait és adóbevallásait?

    Meg ugyanezt megtehetné minden politikus és nagyvállalkozó is.

    Mert ha a szaros minimálbérből SZERINTÜK meg lehet élni, akkor a minimálbérből élők szerint meg amit ők keresnek annak meg minimum 90%-a felesleg, amit be kell tenni a közösbe.
  • sanyicks
    #2
    lmp= szadesz, akárhogy vergődnek, folyamatosan bizonyítják ezt.
  • josIP
    #1
    Eddig bíztam az LMP-ben, hátha hoznak valami változást...
    Hát, most kiderült, hogy ugyanolyanok, mint az összes többi.

    Azért én ismerek egypár olyan "segélyezettet", aki új BMV-vel megy az önkormányzathoz leadni a munkanélküli és hátrányos helyzeti papírjait...