22
  • sanyicks
    #22
    pedig lehet észrvetétlenül visszaforgatni mechanikus órát, gázt biztosan :D
  • kokyt
    #21
    És elszigetelt jtag-el ezt hogyan kivitelezed? Segítek: sehogy. Éppen annyi esélyed van rá, mint észrevétlenül visszaforgatni a jelenlegi mechanikus órákat, vagyis nulla. És számítógépes féreggel? Na az meg vicc kategória. Szóval ez az egész kicsit olyan mint egy széfre két ajtót szerelni. A laikusok szemében nő a kockázat, a bejutással járó vesződség viszont nem csökken.
  • kvp
    #20
    "Ez lesz a 24 következő évadjában mi?:) Legalábbis, ha lenne egyáltalán, jó ötlet lenne:)"

    Ez a die hard 4-ben volt. A vicc az, hogy ennek ellenere meg akarjak csinalni, pedig a smart grid-hez nem kellenek digitalis meroorak, csak szunetmentes tapkent is mukodo aramatalakitok (tehat a trafohazakat kell elsosorban intelligense tenni).
  • dchard
    #19
    Amúgy ez a jobban lehet majd elosztani a terhelést dolog már csak azért is mesebeszéd, mert most is hierarchikus gridben működik az elektromos hálózat, ami azt jelenti, hogy nagyobb mennyiségű háztartást látnak el egy betápról, amit már most is monitoroznak, így ilyen értelemben nem lesz több infójuk, nem fogják tudni jobban prediktálni a fogyasztói szokások változását, mint most.

    Itt simán arról van szó, hogy milyen jó lenne, ha távolról lehetne lekérni a mérőállást, nem kellenének élő robotok, és még le is lehetne kapcsolni távolról a nem fizető ügyfelet konfrontáció és egyáltalán mindenfajta nehézség nélkül.

    Áramot lopni meg amúgy is méretlen vezetékről szokás. Példa: dzsippóéknál felrakhatnak akármilyen hiper árammérőt, ha megcsákjázzák az előttük menő légkábelt, akkor aztán kapcsolgathatja az órát a szolgáltató, mire kimennek már az órát is eladták szinesfémnek :-)

    Dchard
  • hiba
    #18
    Nincs egységes rendszer, nincs is ennél jobb védelem.
    Ha mindenki egységes lesz, majd egyszerre lehet lebénítani.
  • csimmasz
    #17
    Ott még lehet,csak a való életbe ne legyen.
  • Elemir
    #16
    Ez lesz a 24 következő évadjában mi?:) Legalábbis, ha lenne egyáltalán, jó ötlet lenne:)
  • Elemir
    #15
    Na ez lehetséges, csak éppen ki az aki befektet? a szolgáltató a saját hasznából, aki pedig a befektetését vissza fogja kapni.

    Az államot kell szidni, a szolgáltató a keretek között mozoghat csak. És meg is teszi amit megengednek, mert hülye lenne nem megtenni... No és ki az aki megengedte, hogy külföldi cégek irányítsák az áram és gázszolgáltatásokat? Na ki? Hát MI!

    Ez egy üzlet és én nem sajnálom a cégektől a bevételt. Annak a tetve kommunista szemét irányításnak nem kellett volna mindent eladni, és nem így menne.

    Áramot lopni pedig lopás, ami pedig undorító. Ugyan azt csinálja az áramot lopó, mint a purgyé a falu végeken. Nincs különbség.
  • csimmasz
    #14
    Olaszországban már évek óta ez a rendszer van.
    Ha nemfizetsz letudják csökkenteni egy gombnyomással a rendelkezésedre álló teljesitményt.Vagy egyszerüen lekapcsolják.A hálózati kábelek koax kialakitásuak a villany óráig,mivel a hálozaton kommunikál a központtal.
    Az órákon van egy infra port amin keresztül lehet az órát buherálni.
    Viszont a központ mindent tud az oráról,menyi a pillanatnyi áramfelvétel,a havi,stb,stb.
    A gond ott kezdődik ha valaki nem az órát piszkálja hanem betör az áram szolgáltató hálózatába,és elkezdi lekapcsolgatni mondjuk nagyobb cégek villany óráit,vagy akár a lakosságét.
    Majd lezárja valahogy a rendszert!
  • sanyicks
    #13
    "a szolgáltató jobban tudja elosztani a rendelkezésre álló kapacitást, olcsóbb lesz a rendszer fenntartása. "

    kösz ebből én nem kérek. Úgyanis 99% hogy a szolgáltatónak lesz még nagyobb profitja, de nekem nem lesz olcsóbb...
  • Molnibalage
    #12
    A villamosáram termelész szabályozása az nem így működik. 50Hz-es hálózati frekvencia fenntartása a cél, a terhelés változása a frekvenciát birizgálja. Nem ilyen mérők összeadása zajlik. Vagy félreértek valamit?
  • dchard
    #11
    kokyt:

    Akkor jobb ha kinyitod a szemed, ugyanis létezik olyan hálózat, ami erősen specifikus, ARM és MIPS alapú (amúgy ez miért probléma? minden ilyen rendszerhez van linuxos toolchain azt fordítok le rá amit akarok), és bizony úgy megtörték mint a huzat. Ráadásul ehhez a hálózathoz nehezebb fizikai hozzáférést találni, mint a villamos hálózathoz ami majd minden lakásban ott van.

    Dchard
  • Cat #10
    "mi köze az én itthoni fogyasztásmérőmnek a hálózathoz?"

    A mérőállásokat egy szoftver olvassa majd le és továbbítja a központi rendszernek, valamint a szolgáltatóknak. Alapesetben elküldi a fogyasztást, ami által a szolgáltató jobban tudja elosztani a rendelkezésre álló kapacitást, olcsóbb lesz a rendszer fenntartása. Azonban ez egyben egy belépési pont lesz az eddig halandó ember által elérhetetlen hálózatba, és mivel adatot tudsz feltölteni, megvan az elvi lehetősége ezek ártó szándékú módosításának.
  • Creatch-KO
    #9
    Most lehet én vagyok túlságosan korlátolt, de mi köze az én itthoni fogyasztásmérőmnek a hálózathoz? Attól, hogy én megbuherálom, miért fog egész városrész kiesni? Vagy ez a Smart Grid sajátossága? Egyáltalán mi az?
  • andersh
    #8
    egy áramszünet alatt még a mérőóra előtt elkötöm máshova is aztán annyi
  • sanyicks
    #7
    mondjuk ettől függetlenül is használnak egy bizonyos szorzót, mégpedig azt hogy érthetetlen, kamuköltségeket írnak a villanyszámlára, és persze még önmagában is többszöröséért adják az áramot mint a saját költségeik, hálózatfentartással együtt.

    Bár még mindig jobb mint a gáz, mert villanynál létezik árcsökkentés is, a gáznál meg ugye növekszik rögtön minden mert a világpiacon is, de amikor a világpiacon csökken akkor nem csökken az otthoni gázár, mert "késik" a világpiachoz képest, pont annyit hogy saaaajnos pont akkor csökkentenék amikor megint megy felfelé a világpiaci ár, ami viszont nem késik tehát akkor jön a gázáremelés :D
  • sanyicks
    #6
    ja meg nem csak a nyomonkövetés és a hackelhetőség lesz jobb ezekben, hanem a geci szolgáltató is kénye kedve szerint állítgathatja a szorzót hogy mennyivel többet mérjen, és te semmit sem tehetsz ellene. De legalább nem kell majd mágnesekkel szórakozni a csaláshoz, elég lesz egy laptop :D
  • Dodo55
    #5
    Főleg ha a villanyórába építik a network interface-t, és egy szűrőt tesznek utána, hogy a lakásba már ne jusson el a hálózati jel. Úgyhogy nem maradna más támadási felület, mint a villanyóra, amin ugye van vagy 8 plomba, úgyhogy könnyen rájönnének ki szórakozott, főleg ha a plombákat is rákötik a számítógépes hálózatra úgy, hogy azonnal jelezzen, ha feltörik. Még azelőtt tudná a szolgáltató, hogy ki akarja szabotálni az áramellátást, mielőtt megtörténne a baj. Bár az is benne van a dologba, hogy sok helyen a lépcsőházba vannak az órák, vicces lenne, ha valami idegen nekiállna itt szórakozni a mi villanyóránkkal, és utána engem vinne el a rendőrség terrortámadás vádjával :D
  • Dodo55
    #4
    "Andreas Bentz, a T-Systems szakértője szerint ezenkívül fontos lenne az is, hogy minden előfizető egy saját külön titkosított vezetéken és ne az internetkapcsolaton keresztül csatlakozhasson a központhoz."

    Ez maga a megoldás. Egy ideje már kitalálták az elektromos vezetéteken keresztül működő hálózati kapcsolatot, azt hiszem ez mindent elmond. Nem kéne külön vezeték sem, és valószínűleg kevés olyan elvetemült hacker lenne, aki megpróbálna belekötni a 220-ba, hogy kilőjje a város áramellátását.
  • kokyt
    #3
    Ha-ha! Ez az egész úgy baromság, ahogy van :D Miért a mérőt kellene törni, ha a szolgáltató hálózatát is lehet? A fogyasztási adatokat már most is adatbázisokban tárolják, akár most is módosíthatná kedvére a delikvens.
    Mellesleg megnézném azt a hackert aki számítógépes féreggel feltör egy erősen specifikus, elszeparált, ARM alapú rendszer XD
  • archelf
    #2
    Lehet, hogy az embernek otthon nincs szélessávú internet hozzáférése, de a mérőórának van :D

    AE
  • DeviloftheHell
    #1
    na az lesz a fasza ha jön az elmüs paraszt aztán egyböl akarná rákötni a modemre is ezt a szart ugyküldeném el a jó anyjába ahogy van igy is olyan értékeket mérnek ezek a mostani szarok is hogy az ember esze megáll