45
  • Tetsuo
    #45
    http://www.youtube.com/watch?v=wNykJcWV7VU&playnext_from=TL&videos=GhXIjUn7ZdU&feature=grec_index
  • djhambi
    #44
    Most olvasva ezt a hozzászólásodat, sokkal több helyen bele lehe kötni a magyar nyelviség tekintetében, mint a szentjános bug hozzászólásba. Tartalmilag még nagyobb trágya. Pár cikk alapján radikális véleményt formálsz egy számunkra idegen szituációról. Számunkra fontosabbak, mert ezer éve közel voltunk? Ez nem érv. Most pl. a szlovákok mellett vagyunk közel. :) Majd jön az ikszdé kurucinfo semmiköze uszítás, és az önfényezés, hogy te "ánglisül" kommentezel a CNN-en. Feljebb azzal fényzed magad, hogy még a démonológiához is értesz (hehe, én pedig a fizikához, csak annak haszna is van a tudományos fórumon).

    És ezt szeretném, ha jószándékúen vennéd: a hozzászülásaidra kevesen reagálnak, pozitívan pegig még kevesebben, de véleményem szerint ennek oka az általam felsorolt stilisztikai és tartalmi elemekben kresendő.
  • Kara kán
    #43
    nem lestem én semmit, ezeket mind fejből fújtam.
  • hunTigris
    #42
    Mondtam, hogy lesni nem ér...

    Ezeknek egy része csak végső esetben volt halálos, de a fehérvérűség például rákfajta (leukémia).

    www.hazipatika.com/services/news?nid=14855
  • Sir Ny
    #41
    "civilizációs betegség. Baromi érdekes, hogy minél modernebbek vagyunk, annál több egészségügyi problémát kell megoldani. "

    Ez egyáltalán nem a civilizáció érdeme. Hanem inkább azért van ez, mert a beteg emberek nem halnak meg, hanem gyógyszerrel tömik magukat, majd utána utódokat nemzenek, akik szintén betegek lesznek. És itt nem csak az örökletes betegségekre gondolok, hanem arra, hogy pl régen csak azok élték meg a nemző képes kort, akiknek durva jó volt az immunrendszerük. Most meg kb mindenki.
  • Sir Ny
    #40
    Kis hazugság, nagy hazugság, statisztika.

    Ez nem azt jelenti, hogy az emberek 26 éves korukig éltek, hanem azt, hogy az emberek több, mint 70%-a meghalt 10 éves kora előtt, aki meg ezt túlélte, az meg élt 65 évet.
  • Kara kán
    #39
    cukorbaj, fehérvérűség, vérzékenység, sorvadások, gutaütés, szarkómák, csúz, vizenyő, bélpoklosság, nyavalyatörés, mongoloidizmus, nyúlszáj, farkastorok, elefantiázis, vitaminhiány-betegségek, porfíria, ...
  • hunTigris
    #38
    Tényleg, hagyjuk a picsába ezt a bolygót, majd keresünk másikat, mikor ez tönkrement!

    A várható élettartam valóban nőtt a több száz évvel ezelőttihez képest. De ha megnézed a régebben élt híres emberek adatait, azért szép számmal éltek közülük is magasabb életkort. Miért? Mert a pórnépre volt inkább jellemző a fertőzések általi halál. Ugyanakkor szinte ismeretlen jelenségek voltak a szív és érrendszeri traumák, magasvérnyomás, meg még néhány tucat civilizációs betegség. Baromi érdekes, hogy minél modernebbek vagyunk, annál több egészségügyi problémát kell megoldani. Most őszintén, ha a modern világra rendkívül ráhúzható halálnemeket kivesszük (agyvérzés, szívroham, rák), mennyi nem fertőzés vagy mérgezés általi halálos betegséget tudsz kapásból felsorolni? Ne guglizz, ne wikizz, az nem ér! Annyit segítek, hogy a tudőgyuszi is fertőzés szövődményeként alakul ki.
  • moikboy
    #37
    Jah, és a születéskor várható életkor cirka 26 év volt :D Tényleg, hagyjuk a picsába a modern gyógyszereket! :D:D
  • Kara kán
    #36
    és még ők csodálkoznak.
  • Intensify
    #35
    A témához csak annyit szomorú,hogy még vannak állatkísérletek,de sajnos egy fecske nem csinál nyarat és hány gazdag embert fognak megmenteni ezek az áldozatos egerek/érdemes elolvasni a:Virágot Algernonnak c. művet.Viszont érdekes ettől sajnálni kezdik az egereket,de naponta mennyi állat végzi az utcán kitéve se perc alatt valamilyen közlekedési jármű alatt.....Erről nem szól a fáma sajnos.
    Kara:Nyugi az ördög sohasem alszik.S ha vérszemet kap hát azt is megeszi reggelire.
  • hunTigris
    #34
    Tudod, lényegében igazad van, azonban ez már csak tényleg így megy ezen a sárgolyón. Amíg egy hatalomnak érdekében áll belefolyni egy háborús konfliktusba, megteszi. Amint megszűnik avagy nem is volt érdekeltsége, diszkréten elfordul onnan, legfeljebb elintézi egy ejnyével. Tibet, Palesztina, Szomália és még vagy egy tucat helyen folyik mészárlás úgy, hogy pár híradást leszámítva senki nem foglalkozik a helyi ügyekkel.

    Sir Ny-nek is igaza van a régi anyagokkal kapcsolatban, egyre többen - komoly cégek is - jönnek rá arra, hogy azért az elődeink tudtak valamit... No, azért nem a hamuval fogmosást kell feleleveníteni, de van elég sok hasznos régi természetes hatóanyag, amit a vajákosok ismertek és érdemes egy kicsit tuningolva újra felkapni. Ami akkor népi megfigyelésen alapult, azt most laborban mutatják ki. Már ahol van erre igény.
  • Kara kán
    #33
    Egyébként, aki kicsit is konyít a démonológiához - hát, az ezsgé fórumain nem sokan vannak ilyenek, talán 1 vagy kettő, magamat is beleértve! - az tudja, hogy a sátán, ha vérszemet kap, akkor holnap máshol folytatja. Ma ők, holnap te.

    Érted!?
  • Kara kán
    #32
    francia - > francba
  • Kara kán
    #31
    "Kara kán, téged meg üdvözöllek a Föld nevű bolygón!"

    Nem tudom megszokni, a kibaszott életbe is! Én már soha nem leszek felnőtt, a kurva életbe?

    Van egy ország, jó messze, sokan azt sem tudják, hol van a tréképen. ráadásul, még rokonaink is valamennyire, úgy a jók, mint a rosszak. Az országban politikai feszültség alakul ki, tüntetések, elkergetik a kormányt. Erre egy, kisebbségek, de ott többség által lakott régióban az államalkotó nemzet tagjai a kisebbség ellen fordulnak, tankokkal, gépfegyverekkel mészárolják őket.
    Majdnem százezren a szomszédos anyaországa menekülnek, amely gyorsan lezárja a határait, mert úm. nem tud több menekültet befogadni. (Lehet, hogy ott is valami gyurcsánista sátánista van hatalmon...?)

    Épp nemrég kommentáltam a CNN fórumán, ánglisul, hogy hagyni kell a francia a nyavalygást szerencsétlen üzbégekért - akik, mint mondtam, még rokonaink is - és a lemészárolt kecskékért, lovakért meg kutyákért kell kampányolni. Akkor talán megmozdul a világ közvéleménye. A kurva életbe is!

  • culas25hc
    #30
    "Értem én, hogy fejlődés, meg minden, de amíg a régi jó, és működik, akkor addig minek kínozzák az állatokat?"

    Deamíg a régi jó?? Ezer betegség van amire semmiféle gyógyszer nem létezik. Nyilván egy új korpásodás elleni sampon miatt nem érdemes egerek ezreit sapmonba folytani, de itt nem ezekről a szerekről van szó.
    Műamyag antitest eddig nem nagyon létezett, és nem mondhatnánk, hogy jó volt a régi, mert 'nem volt régi'.
    Az volt, hogy rengeteg ellenanyag ára egyes emberek számára elérhetetlen volt. Ez most megváltozhat.
  • Sir Ny
    #29
    "Szíve joga, induljon! Csak ne hátráltassa a civilizációnk nagyobbik részé, akik fejlődni szeretnének :D Ja és persze mondjon le minden gyógyszerről, samponról, kozmetikumról, vakcináról, hiszen ezek 99%-át állatokon tesztelték :D

    Vissza lehet menni a középkorba, de az emberiség nem erre hivatott. "

    Fejlődés az, ha mindenféle vegyszerekkel kenegetjük az állatokat? Már 3000 éve volt szappan, sampon, és működtek, és nem állatokon tesztelték őket.
    Azokkal mi a baj? Meghalt mindenki tőlük betegségben? Nem? Hát akkor meg?
    Értem én, hogy fejlődés, meg minden, de amíg a régi jó, és működik, akkor addig minek kínozzák az állatokat?
  • Sir Ny
    #28
    "Aki az állatkísérletek nagy ellenzője, az valószínüleg már megpusztult volna valamilyen betegségben, illetve rákja, vagy súlyos mérgezése lenne azoktól a szerektől, élelmiszerektől stb... amiket állatokon teszteltek.

    Megnézném azt a grínpíszes faszfejet, aki nem eszik/használ semmilyen gyógyszert, vagy akármilyen anyagot ezentúl fogva...meddig élne. "


    Ja. Kétszáz éve, amikor még nem állatokon tesztelték a gyógyszereket, mindenki meghalt. Te sem létezel, mert nem volt senki, aki téged nemzzen.
  • Sir Ny
    #27
    "Csak tudod nagyrészük hiteltelen álszent majom, mert ugyanúgy használja a szappant, sampont, dezodort, parfümöt, makeupot, antibiotikumot, gyermekkori védőoltásokat amit mind mind állatokon teszteltek, hogy ne a kedves grínpíszes majom purcanjon ki rákban, vagy mérgezésben, hanem pár rágcsáló."

    Ja. Kétszáz éve, amikor még nem voltak állatkísérletek, nem volt szappan, sampon, dezodor, parfüm, de legalább nem állatokon tesztelték, akkor mindenki meghalt rákban. Te sem létezel, tudtad?
  • hunTigris
    #26
    Ne viccelj már! A kártevőirtást hogyan lehet összekeverni azzal, hogy napokon, heteken keresztül kínoznak valakit hatékonyabb kozmetikai szerekért? Hangsúlyozom, a gyógyászat érdekében sajnos szemet kell hunyni, de van egy határ, amit nem lenne szabad átlépni és nyakra-faxra élőlények ezreit lassan kivégezni. Mondjuk valami nemzetközi törvénnyel be lehetne szabályozni, hogy mire mennyit, hogyan.


    Kara kán, téged meg üdvözöllek a Föld nevű bolygón!
  • Kara kán
    #25
    Öregem, eszméletlen ez a butaság.
    A patkányokért aggódnak, miközben Kirgizisztán déli részén népirtás folyik. És senki nem tesz semmit.
  • djhambi
    #24
    "ad2: vagy csak szimplán álszent idióták."

    Azért megjegyezném, hogy logikai ok-okozati összefüggés van közöttük. Azért álszentek, mert idióták, vagyis nem tudják, hogy a világ milyen, csak azt mondják vissza, amit néhány főidióta terjeszt.

    Ha egy Tubes hegyen építenek egy lokátort, akkor kicsit széttúrják, majd benő a természet, a Herz dipólus sugárzásának legksebb hatásapont alatta van, ráadásul ilyen hullámhosszú EMH környezetre kihatott negatív hatását még nem sikerült kimutatni. Vagyis fölöslegesen fűrták meg a védelmi radarunkat. (És a milliós-milliárdos(?) veszteség is valami... :) )
  • Ahoy
    #23
    Ja még annyi: A laborpatkány, mivel másabb mint amikből nap mint nap ezreket gyilkolunk le, mert kártékonyak? (mindkettő élni akar)

    "De ha neked mindegy, hogy mennyi élőlényt áldoznak fel, csak legyen jobb korpásodás elleni samponod, meg 24+ ultra magic power dezodorod, akkor nem nagyon van miről beszélni."

    Az viszont már nem mindegy, hogy mondjuk az allergia gyógyszeremért sokszoros árat kelljen fizetnem. Mivel ugye minden alább említett költséget a felhasználóval fizettetnek meg.

    Félreértés ne essék, szeretem az állatokat, de ha a specifikusan erre tenyésztett állatok feláldozását vesszük, akkor inkább az áldozat mellett vagyok, ha azok a technológiai fejlődést szolgálják, emberéleteket mentenek, jobbá teszik az életünket.

    Amúgy szerintem az állatkísérleteket nem helyettesítheti a drágább szuperszámítógépes szimuláció. Nagyon sokmindent nemtudunk még a testünk hatásairól, reakcióiról. Szvsz inkább áldozzunk fel néhány patkányt a laborban, mint egy gép szimulálja a körülményeket. Ha 60% patkány beledöglik, az a valóság. Ha a szimuláció 60%-ot mutat, az feltételezés. De tény, hogy kevésbé összetett folyamatokra, működhet a dolog.
  • Ahoy
    #22
    "valóban, és ugyanannyi ember él a Földön, mint évezredekkel ezelőtt, valamint ugyanakkora a szántók és legelők mérete is, ugye?"

    Erre egyszerű a válasz: egyenes arányosságban nő az állattenyésztés mértéke és hatékonysága. Az hogy a haszonállataink mondjuk 10x annyi helyre vannak bezsúfolva, valójában nem sokat számít. Ígyis úgyis leölik őket, pusztán élelmiszerként kell ezekre az állatokra gondolni nem plüssállatkákra. Az ember kihasználja a felsőbbrendűségét.

    Különben meg ezen az alapon a patkányokat miért nem védi senki? Mert rondák? Vagy a kártékony rovarokat! Azoknak nincs lelkük? Egy drága csótánynak? Pedig csak élni akar szegény. Vagy a kullancs, a szúnyog...

    Vagy szegény haszonnövények akiket kiirtanak a gonosz vegetáriánusok... Na azokat ki védi? Egy szál búza is érző földi élet.

    Ez itt a probléma, hogy sokan az állatvédelmet aranyos állatkás gondolkodásmód alapján képzelik el... Holott egy patkányt ugyanúgy kéne védeni, mint egy aranyos nyulacskát...Lelkük ugyan úgy van.
  • hunTigris
    #21
    "Évezredek óta az emberiség része az állatok tenyésztése és levágása"

    valóban, és ugyanannyi ember él a Földön, mint évezredekkel ezelőtt, valamint ugyanakkora a szántók és legelők mérete is, ugye?

    a magasabb összegből miért asszociáltál arra, hogy embereken kísérletezzenek? Ez nekem furcsa. Nem, egészen egyszerűen itt arról van szó, hogy nem kell minden feladathoz feláldozni egy élőlényt, bizonyos munkafolyamatok elvégezhetőek lennének speciális elemző gépekkel is, ami drágább mint beszerezni pár laborpatkányt. Nyilván van egy határ, ahonnan már nem helyettesíthető az élőlényes kísérlet. De ha neked mindegy, hogy mennyi élőlényt áldoznak fel, csak legyen jobb korpásodás elleni samponod, meg 24+ ultra magic power dezodorod, akkor nem nagyon van miről beszélni.
  • Ahoy
    #20
    "Élelmezési célra nem is kellene az egész állatot "legyártani", elég lenne kacsamájat és mindenféle egyéb nyalánkságot közvetlenül növeszteni."

    Szerintem ez eléggé emberellenes már. Ilyen géntenyésztett, manipulált élelmiszereket baromi szívesen enném meg ahelyett, hogy rendes nevelt állatot fogyasztunk. Évezredek óta az emberiség része az állatok tenyésztése és levágása. Ezek a tenyészállatok azért élnek, hogy mi élhessünk. Szeretnék a kertben nemsokára nyulakat tenyészteni, (egy ismerősöm rendszeresen finom és egészséges nyúlhússal szolgál mindig) Bennük nem a pihepuha szőrös kisállatot látom, hanem a finom ropogós nyúlcombot.

    Ahogy az oroszlánnak is teljesen normális, hogy levadássza az antilopot, és háromszor véresebben leöli... úgy ez a mi életbenmaradásunkhoz is szükséges az állattartás.

    A szabadon élő állatok és a környezet megvédése sokkal fontosabb lenne. A haszonállatok mindig is haszonállatok maradnak.
  • Ahoy
    #19
    Erre a magasabb összegű kiváltásra kíváncsi lennék mit jelent. Mondjuk embereken próbálják ki?
  • moikboy
    #18
    Ha ismernénk a táplálékunk ilyen erőteljes manipulációjának összes élettani hatását, akkor valóban ötletes és gazdaságos lenne ilyen technológiákkal megoldani az élelmezést, de amíg a génmanipulációval kapcsolatban is felmerülhetnek aggályok, addig szerintem nem érdemes ilyen méretekben gondolkozni :D
  • hunTigris
    #17
    moikboy, ezzel a szarvasmarhással nem mondasz ám butaságot, azt hiszem, az Űrkamionosok c. filmben voltak például kocka disznók a könnyebb szállíthatóság érdekében, ami kicsit más tészta ugyan, de hasonló irányvonal (most nehogy valaki bekopizza a ps kocka macskát...). Élelmezési célra nem is kellene az egész állatot "legyártani", elég lenne kacsamájat és mindenféle egyéb nyalánkságot közvetlenül növeszteni. Ezzel időt, helyet és még jó sok mindent spórolhatnának meg. Jogdíj eladó!


    Ahoy, azért ne essünk át a paci túloldalára, nekem van wwf-es ismerősöm, és hidd el, attól, hogy a környezet fenntartásáért dolgozik, nem szalmasátorban lakik a prérin. Az állatkísérletek ellenzői közül sem mindenki eszetlenül tiltaná be az összes kísérletet, viszont tény, elég sokat ki lehetne váltani magasabb összegű ráfordítással. Na ez az, amit az erősen profitorientált kozmetikai cégek és gyógyszergyárak nem igazán hajlandóak megtenni.
  • djw
    #16
    agy nélküli emberek már vannak :D
  • Ahoy
    #15
    Csak tudod nagyrészük hiteltelen álszent majom, mert ugyanúgy használja a szappant, sampont, dezodort, parfümöt, makeupot, antibiotikumot, gyermekkori védőoltásokat amit mind mind állatokon teszteltek, hogy ne a kedves grínpíszes majom purcanjon ki rákban, vagy mérgezésben, hanem pár rágcsáló.

    Mellesleg ez az ökoközösség megint álszent, mert gondolom nem hagyják tüdővérzésben meghalni, egy antibiotikumra váró kisgyermeket, hanem beviszik a városba gyógyszerért... (stb) Vagy ha igen akkor meg is érdemlik. Bár gondolom sok közöttük, a gyermekkori oltás ellenző, (mert jaj mamocskákon tesztelik) így újra előtörhetnek a rég eltűntnek hitt kórok (ránk is veszélyt jelentve)... No komment.

    Csak a szegény gyerekeket sajnálom, akiket így nevelnek fel. Azért nagyon sok pozitív vonzata is van a városi létnek, én nagyon sajnáltam volna ezekből kimaradni.

    Egyensúly, harmónia... ezt kéne megtalálni, nem szélsőséges ződnek lenni, vagy épp önpusztító városinak.
  • moikboy
    #14
    "Kimenne vidékre, termelne magának, és boldogan élne amíg meg nem halna, ahogy teszik azt már elég sokan öko közösségekben/falvakban."

    Szíve joga, induljon! Csak ne hátráltassa a civilizációnk nagyobbik részé, akik fejlődni szeretnének :D Ja és persze mondjon le minden gyógyszerről, samponról, kozmetikumról, vakcináról, hiszen ezek 99%-át állatokon tesztelték :D

    Vissza lehet menni a középkorba, de az emberiség nem erre hivatott.
  • kissssss
    #13
    én az ad2 szavaznék :P
  • who am I 7
    #12
    a méregzöldek,
    ad1: az egy külön "állat faj" és az evolúció csúcsa tudod... ők csak léteznek, se nem ürítenek, se nem hugyoznak és a fatetején kapaszkodva (ugye, hogy ne szennyezzék a Földet és a környezetet) nézik majd, ahogy a nap majd felperzseli a Földet, és majd vakarják a fejüket, h ezért méregzöldeskedhettek :D
    ad2: vagy csak szimplán álszent idióták.

  • GabiWong
    #11
    Kimenne vidékre, termelne magának, és boldogan élne amíg meg nem halna, ahogy teszik azt már elég sokan öko közösségekben/falvakban.
  • Ahoy
    #10
    Aki az állatkísérletek nagy ellenzője, az valószínüleg már megpusztult volna valamilyen betegségben, illetve rákja, vagy súlyos mérgezése lenne azoktól a szerektől, élelmiszerektől stb... amiket állatokon teszteltek.

    Megnézném azt a grínpíszes faszfejet, aki nem eszik/használ semmilyen gyógyszert, vagy akármilyen anyagot ezentúl fogva...meddig élne.
  • Petka
    #9
    Ilyenek már vannak...
  • culas25hc
    #8
    A szülőfalumban a természet sorra agynélküli embereket produkál. Ehhez képest néhány agy nélküli egér már elég semmitmondó :D:D:D

    De komolyra fordítva a szót ( )
    Agy nélküli egerek képtelenek lennének az egyedfejlődésre, mivel nincs ami azt irányítaná. De ha egy darab egéragy idegeit kötnénk össze több egértesttel (csak a kimenő jelet :D:D:D) akkor 20-30 egér elpusztulása, csak egynek jelentene fájdalmat.
    Ugye milyen jó ötlet...aki ért hozzá, megcsinálhatná XDXDXD
  • archelf
    #7
    Sőt, csináljunk agy nélküli embereket aljamunkára - utcaseprés, takarítás, gyári munka, hogy ne szenvedjenek annyira... Szép új világ (A.H.)

    AE
  • moikboy
    #6
    Szerintem az agy nélkül vegetáló egerek gyártása kapcsán több morális dilemma merülne fel mint a laboratóriumok számára tenyésztett kísérleti egerek esetében...

    Ennyi erővel tenyésszünk agy nélküli szarvasmarhát, hogy ne kelljen szegény érző-gondolkodó bocikat lemészárolnunk :D Sőt, csináljunk agynélküli gazellát meg antilopot, és akkor az oroszlánok nem a szegény érző lényeket fogják oly' kegyetlenül megenni! :D