Több ezer Facebook kapcsolata van egy holokauszt áldozatnak

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#41
Ha olvastad a könyvet, akkor valószínûleg a lényeg nem jött, az emberek megzavarása, úgy a legkézenfekvõbb, ha az igazság mellé 3 ( MSZP, Fidesz, Jobbik) másik alternatívát is lefektetnek, így az átlag ember nem látja az igazságot, megosztottá válik, és két dolog fog következni, vagy elmegy szavazni, a 3 párt valamelyikére, vagy nem. Így mindenféleképpen õk nyernek.
Persze, hogy utálják a Jobbikot, de a Fidesz meg az MSZP nem utálták egymást, és ott vágtak alá mindenkinek ahol tudtak.
A szar dolgok majd csak ezután következnek...

Az anti-winnie brigád másodikszámú képviselője.

#40
Pfuj, azok szélsõségesek! Rendet akarnak, felelõsséget, az pedig nem liberális. Meg mi az, hogy magyarország a magyaroké? Magyarország mindenkié, mint pl. izraelé . Példát kéne venni róluk, ott rengeteg pénzt áldoznak a kisebbségekre, pl. építenek nekik 9 méter magas betonfalat, meg rakétákat, tankokat, repülõket is vesznek nekik. Nálunk meg csak földet osztanak számukra, meg néhány száz milliárd forintot adnak évente. Egy multikulti szivárványszínes kormány lenne jó ami állandóan tüzes vassal írtaná a kirekesztõ, szélsõséges, antiszemita, rásszista, bûnös magyarokat.
mrzed001
#39
Ember, én is olvastam a könyvet.
Éppen az marja a többi párt szemét, és éppen azért a Jobbik a Numero Uno ellenség, mert a Jobbikot nem õk alapították, nincs befolyásuk a pártban.
Ezért készül már a Fidesz az MSZP-vel nagykoalícióra lépni a Jobbik ellen .... ééééééérted, az úgymond "õsellenségek" összefognak.

Eszembe jutnak oly régi bölcsességek, mint:
- ember barátjáról, párt testvérpártról ismerszik meg
- nem csak abból derül ki hogy ki vagy, hogy ki van veled, hanem abból is hogy KI VAN ELLENED ...
- ha a rossz ember ha megvet, utál, elutasít az nagyobb dicséret, mint ha a jó ember vállon vereget

Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.

Balumann
#38
Én elég erõteljesen kételkedek abban, hogy a Jobbik benyalt volna bármelyik pártnak is. Végig követem ahol csak tudom tevékenységeiket, minden ez ellen szól. Márpedig az eu parlamentbe bejutottak, és részt fognak venni a választásokon is. Ilyen tervekkel, beszédekkel, és programmal egy pártnak sem nyalhattak be. Ésbár a többi párt átlépi a demokratikus keretet hogy kiüsse, túl messzire nem mehetnek.

#37
Ha el kell magyarázni akkor mindegy...Ma Magyarországon egyetlen párt sem alakulhat ki, vagy vehet részt a választásokon, egy bizonyos hatalomnak való benyalástól.

Az anti-winnie brigád másodikszámú képviselője.

Balumann
#36
Azt elmondanád, hogy a Jobbikosok miért nem jobbak?

#35
Így sose fog megváltozni Magyarország, ha egy rossz (Fidesz) vagy egy még rosszabb (MSZP) között kell választani. Amíg az emberek ezekben látják a jövõt, nem lesz jövõ, nem vagyok Jobbikos, mielõtt rám veti valaki az elsõ követ, õk se jobbak, sõt...
Ez ügyben a Cion bölcsei könyvet ajánlom mindenki figyelmébe, neten elérhetõ...Nagyon sok érdekesség benne van, hogy kell egy országot több felé osztani, és hogyan kell együtt érzést kelteni a zsidóság feléstb. Tanulságos olvasmány...még ha tizede igaz annak az irománynak, akkor nagy bajban van a világ...

Az anti-winnie brigád másodikszámú képviselője.

Sanyix
#34
mert van más választás? Ne gyere az érvénytelenül kell szavazni dologgal, mert azzal inkább a maszopnak segítünk...

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

#33
Csak ezzel az a baj, hogy az ország egy jelentõs részének nem jut el a tudatáig, és most megválasztják...

Az anti-winnie brigád másodikszámú képviselője.

mrzed001
#32
"Asszisztálni nem asszisztált, mert tartózkodtak"
Szeretném felhívni a figyelmed, hogy a tartózkodás =/= a NEM szavazattal.

"ami érthetõ, mivel az új vallás befolyásos vezetõi széttépnek mindenkit aki szembe mer velük szálni"
Pedig olyan egyszerû, hogy viktorék miért tartózkodtak a törvény elfogadásakor ....
1) nem nyomhattak IGEN-t, mert akkor piszkosul elbukják most a választásokat (pedig azt akartak)
2) nem nyomhattak NEM-et, mert akkor megint odarendelik Viktorkát a szõnyeg szélére, aztán mehet megint könnyes szemmel a siratófalhoz (és sûrûbben tesz nála látogatást ismét a rabbik gyülekezete, sûrûbben kell a ferivel a dohány utcába járnia ... )
Szóval a patthelyzetet oldotta meg így a tartózkodással, hogy mindkettõnek megfeleljen.
Magyarra fordítva: Egy gyáva megalkuvó senki

Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.

#31
Olvastam egy cikket a szám 90 ezer és 12 millió közé tehetõ, minden tudóst mást. Kicsit sem gyanús...

Az anti-winnie brigád másodikszámú képviselője.

#30
A táblát is cserélgetik ausvicban, régen még 4,5 milla, ma már 1,5 milla. Ha aszondom a gyermekemnek másfél milla azért már kijár a 3 év? Vagy most hogyan kell gondolkodnom, hogy ne essek nagyobb bûnbe? Azért az is érdekes, hogy az mti szerint még 530.000 túlélõ él. Persze a fejkvóta miatt szükség van ilyen számokra. A német újraegyesítés óta németország 68 milliárd euró kártérítést fizetett nekik. Ennek ellenére a túlélõk fele állítólag mélyszegénységben él és ezért még több kártérítést kell fizetniük. Végtelen igazság...
Tetsuo
#29
Holokausztipar. Menjenek a q anyjukba!

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Balumann
#28
Jah úgy kell hirdetni ezeket, hogy mekkora ökörségek, ha nevetni akartok nézzétek meg. 😄

#27
csak nem akarunk 3 evet okosan kell irni

#26
Nem erzed az ironiat es a szmajlit

Sanyix
#25
Pedig az a gáz, hogy ez pont a leghitelesebb, itt bizonyítékokat mutatnak be, tényekkel. Sokkal hitelesebb mint bármelyik ellenvélemény.
Amúgy mennyire nem kicsinyíted le? Mert igény szerint 5 és 24 millió között váltogatják az áldozatok számát 😄 tehát ha azt mondod 6 millió akkor lehet hogy egyik nap holokauszttagadó leszel, mert akkor éppen 24 millió a hivatalos XD

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Sanyix
#24
"Illetve még várom hogy elítélnek majd minket az 1222-es aranybulla zsidóellenes cikkelyei miatt!"

Ne adjál ötleteket! Jövõ héten már indulni is fog a per, ezek miatt és követelni fogják a kárpótlást 800 évre visszamenõleg (simán megtörténhet mint ahogy láthattuk a legutolsó máv kártérítéses akciójukat), azaz 456^98-on dollárt havonta minden ma a földön élõ zsidónak.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

#23
Ja 3 ev borton.
En nem tagadom,hogy volt le se kicsinyitem,es el is itelem,hogy ilyen tortenhetett,eroszak soha nem jo es nem vezet sehova,es micsoda elkepeszto suletlensegek vannak errol😊 pl itt

http://www.youtube.com/watch?v=Uwg2FwN9SNo&NR=1

Kerub
#22
Szabad a pája.
Csináld.

Szerintem.

#21
Én nem mondok semmit ennek a holokausztnak a létezésérõl de a német munkatáborokba nem csak etnikai csoportokba tartozó egyének kerültek kb mint a kommunista munkatáborokba sem. Az én Nagyapám is munkatáborban volt Oroszországban 18 évesen. Egy szép napon megszállás alatt 2 bõrkabátos közrefogta és 5 évig nem hallott a család róla semmit. Még bejegyzés vagy papírmunka sem volt. Nem sokat beszélünk róla mert az még kellemetlenebb volt mint egy német mert ott kaptak ételt és latrina is volt míg az orosz munkatáborokban anarchia uralkodott a munkaidõn kívül, ételt a munkások termesztettek és készítettek maguknak az egyéb dolgokkal együtt véve. Betegen, tetvesen, rühösen, tüdõgyulladással jött haza és majdnem lekellet vágni a lábát.
Ma is kapunk kárpótlást, kemény havi 2430 Ft-ot!

Az egész csak a Zsidók pénzhajhász mániája miatt van! Ami megtörtént megtörtént! Nyugodjunk le! Vége van és elvileg már nem lesz ilyen. De azért én a helyükben egy kicsit elgondolkoznék hogy miért is történtek ezek azok a múltban és nem azokon veretném le a "kártérítést" több nemzedékre visszamenõleg akik azoknak a sarja akik nem szívlelték kellemes összeférhetetlenségüket!
Amit ma csinálnak az se segíti elõ hogy nagy szeretet kapjanak hanem csak gazdagítják azoknak a táborát akik gyûlölettel gondolnak rájuk! Ilyen viselkedéssel nem lehet egy olyan népcsoportot alkotni akikre mindenki szeretettel gondol. Olyan mintha eltörne a lábam vagy elesnék és lefotóznám a sebeimet és felraknám az internetre hogy akkor most mindenki sajnáljon! Ugyan nem mindegy? Ki a francot érdekelne? A múlton való rágódás semmivel sem visz elõbbre!

Nagyon kíváncsi vagyok hogy Egyiptomot vagy Rómát mikor fogják kártérítésre ítélni a régi "bûneikért"! Vagy lesz-e azoknak is emléknapja mert ha így haladunk akkor szinte biztos vagyok benne hogy itt van ez is a küszöbön.
Illetve még várom hogy elítélnek majd minket az 1222-es aranybulla zsidóellenes cikkelyei miatt!
#20
Nemsoká az SG.hu-n sem lehet errõl vitázni, mert 3 év börtönt kapsz érte. Hinni kell és kész. Valszeg már gyûjtik az adatokat mindenkirõl, visszafejtik a fórumok hozzászólóit, feltérképezik az új vallás ellenzõit... Ezt most csak vízionálom de lehet, hogy nyitott kapukat döngetek...
Garrett27
#19
Százmillió áldozata volt a kommunizmusnak, szocializmusnak, azoknak is lesz majd FB profiljuk? Esetleg van néhánynak közülük, csak köszönhetõen az MTI-nek (ahonnan ez a hír is jön) nem jut el a magyar átlag olvasóhoz?

Egyáltalán, mi ebben az informatikai hír? Mert én nem látok benne semmi informatikát. Ez inkább gyászjelentéshez hasonlít - és ezzel nem kéne viccelõdni, tisztelt, vagy inkább tiszteletlen újságírók! A különbözõ diktatórikus rendszerek miatt meghalt emberek családjainak nem éppen kellemes felidézni a múltat ilyetén formában! Szenvedtek már éppen eleget.

Háború a nemzet ellen: http://docler.hu/video/160355 - http://docler.hu/video/160384 - http://docler.hu/video/160291 - http://docler.hu/video/160315

Balumann
#18
Egy kicsit vicces olvasni, hogy elegetek van már a holokauszt-ból, de azért (még) elhatárolódtok a Jobbiktól, gondolom a holokausztrevízionistáktól is legtöbben. Ugyanakkor jobb ha minél elõbb észreveszitek, hogy az egész arra megy ki, hogy egy zsidóhalmaz (cionisták, bankárok, holokauszttörténetekbõl - amiknek már jórséze hivatalosan sem igaz - maggazdagodók) fedezékként tudják használni. A gondolkodóbb fajta embereknek már alapból feltûnhet, hogy tagadóknak minõsítik a történelmi viták kezdeményezõit (mintha vallás lenne, nyilván így kell egy történelmi eseményhez hozzáállni...), akik végre leszeretnék tisztázni, hogy mi igaz, mi hazugság, figyelembe a bizonyítékokat és mindenmást, illetve hogy mi az ami egyáltalán igaz lehet.
Mostmár törvény is bûnteti a "tagadást", egyértelmûen arra megy ki, hogy nem szabad elgondolkodni az ellentmondásokan, nem szabad kutatni, így hamarosan visszais lehet írni akár a 30 milliós áldozatot, meg a lámpaernyõ és szappankészítéseket is.

Azonban hogy mennyi az igazság az egész holokausztból, mennyire van igazuk a revízionistáknak, már nem tudom. Nemrégen a zsidóellenességet sem értettem, viszont ez meg megmagyaráz szinte mindent (javaslom mindenki nézze végig, mégha eleinte hülyeségnek is tûnik).

És azért is nézze meg mindenki, mert ha csak részben igaz, akkor is nagyon közel állunk ahhoz, hogy tényleg ugyan az megtörténjen (és minél tovább erõszakolják a holokausztot, és tovább folytatják ezt a politikát, annál közelebb), és rengeteg olyan ember, zsidó, cigány fog meghalni MEGINT, akiknek tényleg semmi közük az egészhez.

Nem vagyok antiszemita (csak anticionista), sem rasszista, és az erõszakot is elítélem (maximum a börtönöket meg munkatáborokat - természetesen nem Auswitzi körülmények között támogatnám), és én azt látom, hogy még az általatok elítélt réteg is.

És méginkább szeretném, ha nem minõsítenétek engem idiótának (ahogy némelyik topikban, amikor felmerült a téma), ellenérveket, cáfolatokat szívesen veszek.

Nameg szeretném, ha végre legalább az SG-n lehetne normálisan vitázni errõl a témáról, ha már ez egy tudományos fórum elvileg, ne mondja senki, hogy az olyan idióta topikok mellett amik az oldalon vannak, pont egy ilyen kérdésrõl nem lehet beszélgetni.

Bakutyin
#17
Amúgy, én õszintén sajnálom az összes ártatlan áldozatát a totalitárius rendszereknek, de ezt a tendenciát nagyon nehéz elviselni.
Ráadásul jóérzésû (és jóhiszemû...) ember nem fogja felemelni a hangját az ellen, hogy soha se feledjük ártatlan zsidók ezreinek-millióinak meggyilkolását. Ebbõl tõkét kovácsolni, pláne más emberek hasonlóan fajsúlyos tragédiáinak rovására...szerintem gyomorforgató. A legrosszabb pedig, hogy paradox módon pont ez a "népirtás-monopólium" az egyik tényezõ, ami növeli az egyszerû emberekben az antiszemitizmust.
Pl. ha teszem azt, egy drezdai túlélõ a gyújtóbombázások emléknapján egy holokauszt megemlékezésbe botlana, vajon erõsödének-e a negatív elõítéletei a zsidósággal szemben? A válasz evidens.

Bakutyin
#16
Sanyix
#15
Tényleg? Fura nem is tudtam róla. Érdekes módon a holokauszt emléknapján még ha nem akarok akkor is tudnom kell róla, mert felvonulnak, koszorúznak, beszédeznek, verik a tamtamot.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Sanyix
#14
kettõs mérce rulz! nem kit érdekel az a 100+ millió ember akik a gulágokon, vagy sarló és kalapácsos kivégzõosztagok elõtt haltak meg, szarjuk le õket. Bezzeg az a 5-12 millió között változó számú állítólagos zsidó áldozat, amit sehogy sem tudnak bizonyítani hogy annyi (ezért is változnak a számok igény szerint) azokat bezzeg sajnálni kell, vezekelni miattuk azoknak is akik akkor még meg sem születtek, kártérítést fizetni, stb.
Na meg arra a 100+ millió emberre nyugodtan mondhatják hogy hazaárulók voltak, agresszorok, 56-ban is csak egy agresszív fáásisztááá csõcselék kelt fel, és a szocializmusnak nincsenek is bûnei igazából (mszmp).
Magyarország, "demokrácia" 2010, a nyugat asszisztálásával.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Bakutyin
#13
Tegnap volt a bolsevizmus áldozatainak emléknapja.
Mániákus összeesküvés-hívõ lennék, ha furcsának találnám, hogy egy informatikai magazin címlapján pont ezen a napon tartják fontosnak hogy megjelenjen egy ilyen cikk? 😊

Elképesztõ..😊

A terror házát annó erõsen kritizálták, hogy a bolsevikok által legyilkoltaknak való emlékállítás eltereli a figyelmet a holokausztról. Az eszem megáll.

Sanyix
#12
Asszisztálni nem asszisztált, mert tartózkodtak, (ami érthetõ, mivel az új vallás befolyásos vezetõi széttépnek mindenkit aki szembe mer velük szálni. Viszont a magyar "liberális demokra" párt akiknek a "fõ értéke a szabadság", megszavazta az utóbbi 20-év leg anti-demokratább, szabadságot legjobban korlátozó fost.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

#11
na ezek is betegek, akik létrehozták a profilt
#10
Szerintem már sokan unják. A csapból is ez folyik. acdc - nek igaza van , a mások által legyilkoltakról mért nem beszélnek , az is a történelem része. Már az én korosztályomat se érdekli , kíváncsi leszek mit csinálnak majd a fiatalabbakkal.
12346
#9
+a

12346
#8
meglepõdtem a hozáállásokon. azt hittem a nagyátlagnak még nincs tele töke ezzel a bizonyos holokauszt témával. de ez így pozitív.

#7
bullshit

#6
Nincs idõm végigolvasni a cikket, valaki legyen szives mondja el, melyik holokausztról van szó? Az örmény, a mongol, az indián, vagy valamelyik másik?

Ittvan mire vágytál, A világító ágytál.

Gerygrey
#5
Nekem is kezd a tököm lenni ezzel az egész holokauszt-mizériával. A mai fiatal generációknak, akiknek még a szülei sem éltek a II. világháború és a holokauszt ideje alatt, miért kell állandóan ezt sulykolni? Nem, akárhányszor is próbálják elhitetni velem: nem érzem, hogy bármiféle felelõsségel tartoznék azért, ami akkor történt. Az emberi történelem egyik legnagyobb tragédiája az esemény, de ebbõl politikai tõkét kovácsolni, valamint kollektíven felelõsnek tekinteni a mai társadalmat, baromi gusztustalan dolog.

Egyébként nem vagyok Jobbikos, nagyon nem. De ez az egész holokauszt-ipar õket erõsíti. Nem csodálom, hogy egyre több embernél szakad el a cérna.
#4
) ok hogy tanulni kell a múltból, de erre van pénz a sok éhezõ meg dögöljön éhen az még úgyis csak a jelen. Majd 100 év múlva talán nekik is lessz honlapjuk.....
mrzed001
#3
"Új vallás van kibontakozóban!"
Egy vallás tanait megkérdõjelezheted, egy dogmáét (mint ez) viszont nem.
Egy vallást, istent tagadhatsz, de ezt a dogmát nem.
Demokrácia 2010, Magyarország. A komédiát elõadja: MSZP. Asszisztál: FIDESZ.

Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.

#2
Jaj ne már! Itt is elkezdik ezt a holopropagandát? Új vallás van kibontakozóban!
#1
Vajon a Drezdai bombazas aldozatainak hany facebookos kapcsolata van de lehetne emliteni Hiroshimat vagy pl napjaink Palesztinajat.

Mocskos alszent banda