8
Az fiatalember számos zenei iparág mestere, Menno de Jong már jócskán bevéste magát a dance gyökereibe, nála kétszer idősebb társaihoz képest. Produkciós és remix karrierje már kitűnik Európa legnagyobb trance zenei lemezkiadóknál, és ő a tulajdonosa, a magasztos, független Intuition Recordingsnak is. Lelkiismeretes, Podcast (internetes hanganyag közzététel) önkétesként, három éve mutatja be és készíti el a méltán tisztelt, és széles körben fémjelzett Intuition Radio show-t. DJ-ként Tiësto és Paul van Dyk turnéit zárta, jelenleg pedig a 25 országra kiterjedő DJ Magazine 100-as listáján a 48. helyre rangsorolják. Épp csak 24 éves, de kétség nem fér hozzá, hogy ő lesz a holland trance trón követelője. Zenei családba születve, Menno számára csak nagyon kevés időbe telt az apja stúdiójába zárt szintetizátorokat elkezdenie felfedezni. Előadói karrierje, 2004-ben ígéretes módon kezdődött, amikor is a „Guanxi” debütáló produkcióját feltették az Anjunabeats-re. A zeneileg kiforrott munkamániás Menno, az folyamatosan készítette az egyik varázslatos melódia után a másikat. A dupla borítós „Magma/Monumentum” és a „Sjamaan” a Fundamentalnál került kiadásra (2005-ben illetőleg 2007-ben), míg a „Tundra” (2005) és a „Nolthando/Solid State” saját Intuition lemezkiadójánál jelent meg. Remix tapasztalatával, többek között a Thrillseekers, Karen Overton és Mark Otten trackjait írta újra és az egyre növekvő igényeknek kívánt eleget tenni. A stúdió produkciókba már fiatal korában is belecseppent. 17 évesen, iskolai diszkókból, baráti összejövetelekre járt és egy eindhoveni underground klubban volt 2 évig rezidens. További lendületet adott számára, az ahogy a DJ társai a „Guanxi” fogadták. Még alig volt 20 éves, amikor szinte a teljes napját a zenébe ölte, küzdelmet folytatva az egyetemi tanulmánya szabta napirenddel. Az utóbbi 3 évben sikeresen felküzdötte magát a trance DJ hierarchia felső lépcsőfokaira. Mostanra, 25 országban megfordulva, Menno klubokban játszott, különféle események lépett fel, amik maguk a trance virtuális szinonimái. Godskitchen, Gatecrasher, Creamfields, Trance Energy, Sensation White, Mysteryland, Amnesia Ibiza, Love Parade, Berlin, A moszkvai Gaudi Arena és a Miami WMC mindegyike helyt adott a tökéletes dallamválasztásnak és a kifinomult mixelési stílusnak. Mindezek mellett Dj-skedett a szcéna legnagyobb neveivel, beleértve az olyan úttörőket, mint Tiësto, Armin van Buuren, a Prodigy, Paul van Dyk, Marco V és Markus Schulz. Folyamatos mosolyával, energikus táncával és állandó kontaktusával a hallgató közönség felé, minduntalan megosztja a dallamokat és a táncparkettet izzító ütemek iránti szenvedélyét. Menno korongpörgető rangsorokon keresztüli felemelkedése, jól tükröződik vissza a Dj Magazine Top 100-as szavazása alapján. A 72. helyen lépett be 2006-ben, mielőtt egy év múlva 10 hellyel előrébb lépve a 62. helyet foglalta el. 2008-ban a 14 helyre sikerült magát feltornásznia, így a 48. helyre jutott. A Trance Addict éves 100-as trance DJ szavazásán a 11. helyre rangsorolták.
  • gabi89
    #8
    24 perc és kezdődik Menno - Intuition Radio 200. epizódja a Di.fm -en.

  • gabi89
    #7
    Új Menno track :)
  • tiburon26
    #6
    itt meghalgathatod vagy letöltheted(169)
    http://www.livesets.us/intuition_radio_169_xxl_-_2009_intuition_yearmix_part_1_with_menno_de_jong.shtml
  • CamelX
    #5
    Inkább a friss diplomás Intuition "tulajdonos" gyerek :D

    Mellesleg őt hallottam külföldi DJ-k közül legtöbbet élőbe (5x) és egyszer sem csalódtam benne. Kis zseni muksó



    Legjobb party
  • ldavid
    #4
    best "téma teljes címe" ever
  • JohnnyNapalm
    #3
    de bizony hogy az:D

    eezaz én minden zenét vagy Tieston, vagy a guitar heron keresztül ismertem meg
  • JohnnyNapalm
    #2
    ismerős a neve

    nem az a fiatal gyerek az Intuition-nel?
  • tiburon26
    #1
    Egy inspiráló afrikai turnét követően, 2007 közepén betört az összeállítási piacra. Elsőként, egy ország-témájú tervezett albumsor mixelése, Intuition Sessions Vol. 1 néven:
    A South Africa összegyűjtötte, a kiadó jól felismerhető szerzeményeinek krémjét.

    Menno De Jong az internetes rádiózás élenjárója is volt, és „podcasting” jelenség, mely saját, 2005-ös rádió showjában mutatkozott meg. A hetente megjelenő epizódok iránt, Menno legjobb elektronikus tánczenei (EDM) bemutatóival, gyorsan felmerült az igény a trance-re éhes gyűjtő hallgatóság körében. A show mostanra havonta jelentkezik, és a hetente a hallgatók tízezreinek készülékére hangolva, az XM rádió, valamint a holland nemzeti Slam & Worldspace hullámain folytatódik. Az Intuition Podcast megtalálható és letölthető az iTunes-on is.

    Aki mindezek után szeretné átélni ezt az egészet, annak 2009.02.20-án a Tabulounge Music Club-ban van a helye, ahol Menno a nemzetközileg is már elismert Shane54-gyel, Myonnal és a Sound of Cream házigazdáival Tebronnal, és Antoos-al fog fellépni egy talán megismételhetetlen partin.-forras Words of Music