· Follow
·
Tizenéves korom óta foglalkozom zenével és szinte minden emberben felmerül a kérdés, hogy
miért a 80-as évek zenéje szólt a legjobban. Ezt tőlem is megkérdezték már sokan. Nem azért, mert
analóg volt, hanem mert még nem engedték meg neki, hogy lélektelen legyen. A hang nem fájl
volt, hanem esemény. Fizikailag megtörtént. Valódi áram ment át rajta, valódi, fizikailag létező
gépeken, valódi időben, és soha nem szólalt meg a dobgép sem kétszer pontosan ugyanúgy. Nem
azért, mert rosszak voltak a gépek, hanem azért, mert nem voltak matematikai objektumok. A
szalag forgott, melegedett, a motor hajtotta, a rendszer stabil volt, de nem determinisztikus, hanem
az élet, a fizikai tér része. És ez bőven elég volt ahhoz, hogy a zene éljen.
Akkoriban nem volt visszavonás gomb az ilyesmin, ezért döntéseket kellett hozni. Nem volt
végtelen sáv, ezért minden sáv számított. Nem volt grid, ezért volt groove. Nem volt még tizenkét
verzió egy refrénből, csak az, ami megszólalt, és amit vállalni kellett. Volt viszont stúdióidő, ami
pénzbe került. Előtte lehetett gyakorolni, ott már nem. Ha valami jó volt, karakter lett. Ha rossz volt,
az is karakter lett, csak drágább. Akkor senki sem kérdezte meg, hogy biztos vagy-e benne. Nem
adott végtelen lehetőséget finomítani, csak egyet: Továbbmenni.
Nyugaton és keleten is kísérleteztek és ez nem abból állt, hogy valaki kidobott egy új szoftvert, ami
máshogy csinálja ugyanazt. Új dolgokat találtak ki. Általában (de nem mindig) véletlenek és hibák
eredményeként. Kevesen tudják, de Phil Collinsnak köszönhető a 80-as évek hangzás alapja, amikor
véletlenül rákerült egy sávra valami, aminek nem kellett volna. Visszahallgatták és nem
szentségeltek, hanem megpróbáltak rájönni, hogy mit hallanak és mit lehetne még ezen variálni,
hogy új hangzás legyen belőle. Rájött, hogyha a dobbal ugyanezt megcsinálja, akkor úgy fognak
szólni a dalai, ahogy senkinek. Aztán persze mindenki lemásolta idővel.
Ugyanis a dalok nem addig készültek, amíg el nem fáradt benne az ember, hanem addig, amíg
készen nem lettek. Aztán felkerültek a szalagra, és ott maradtak. Nem lehetett őket sterilizálni, mert
sem a rendszer, sem az anyagiak, sem a technika nem engedte. A zene nem lett tökéletes, csak
igaz. Az elektronikus zene is fizikai értelemben létezett, fizikai értelemben megtörtént. Kicsit
instabil, kicsit veszélyes, kicsit emberi volt ettől, ám így volt lelke. Mert volt tétje. Ma minden
tökéletesen ismételhető, minden visszavonható, minden javítható, minden tét nélküli és minden
hibátlan. Egészen elképesztő, de effekteket használnak arra, hogy koszos legyen a felvétel. És
valahogy pont ezért semmi sem él magától. 2022 óta nem tökéletes a fülem és azóta nem igen
nyúltam zenéhez, de az azóta eltelt időben olyan dolgok történtek, amikhez képes a mesterséges
intelligecia által adott lehetőségek tulajdonképpen csak zárókövek a zene csillagkapuján. A szó
elméleti és gyakorlati értelmében az emberi fül által hallható tartományban már bármit meg lehet
csinálni, ezért innentől mindenki meg is csinálja. Elképesztő mennyiségű zene készül, felfoghatatlan
léptékben töltenek fel számokat a netre és jellemző, de a legerősebbek ma olyan helyekről jönnek,
ahol nincs jólét. Mert ott még legalább ennyi tétje van: Afrika, Latin-Amerika, Ázsia.
A nyolcvanas évek zenéjének nem az analóg technológia volt a lelke, hanem az, hogy a technológia
nem vette el a felelősséget az alkotótól. Nem segített elbújni a lehetőségek mögé. Rákényszerített,
hogy dönts és vállald, ami megszólal. És amikor egy rendszer nem engedi meg a lélektelenséget,
akkor csak valódi eredmény tud születni.
Ma azok, akik zenével akarnak foglalkozni, lényegében virtuális eszközöket töltenek le és komplett
hangzások között nézelődnek, ezzel megy el az idejük 90%-a. Agyilag egyszerűen befogadhatatlan,
amit egy Native Instruments vagy egy Arturia tud biztosítani, egymagában. Az ott dolgozók sem
tudhatják fejből, mennyi mindenük van, mégis meg lehet venni 1000 euróért. Több mint 20 évvel
ezelőtt, amikor én kezdtem ezzel piszmogni, nem tudtál olyan számítógépet vásárolni, ami elbírt
volna akárcsak töredéknyi adatával egy-egy mai szoftverhangszernek. Lényegében a világ összes
fontos hangszerének minden hangja, minden lehetséges szögből, mindenféle rögzítéstechnikával
ott lehet a gépeden, sőt, a gép ezt tovább is tudja neked variálni, előre beállítottan. Ez szellemileg
nem befogadható lépték, nem értelmezhető, ezek csak számok, nem is tengernyi, hanem óceánnyi
mennyiségben.
És akkor még nem beszéltünk ismeretanyagokról, zenei műveltségről, hangzások terén szerzett
élményekről, ízlésről és a célközönség igényének a felismeréséről. Ez csak az, amivel hangot lehet
kelteni. Irreálisan szabályosan.
Eközben Brazíliában, kulturális és zeneipari okok miatt az élő zenei felvételekből lesznek a nagy
slágerek. Ezeket általában közönség előtt veszik fel és az emberek által (tehát pontatlanul) játszott
felvételek lesznek az "eredeti" változatok, nem léteznek stúdióváltozatok a szó itteni értelmében. Ez
zenei stílus függvénye ugyan, de általánosságban igaznak mondható. Ők nem pánikolnak.
Az angol, a francia, a spanyol, az orosz és az arab megszólalók a zeneiparból a neten a
tevékenységük végóráiról beszélnek, részben a streaming, részben a mesterséges intelligencia, de
leginkább a teljesen egyéni ízlésre szabott playlistek okán, meg a rádiók halála miatt.
Teljesen biztos vagyok abban, hogy mint a szövegek és a képi tartalmak terén, úgy a hangokat
illetően is az lesz a lényeg, hogy valaki annak ellenére lesz nagyon jó (de nem tökéletes), hogy
valódi. Csak ahhoz munka kell, meg idő. Drága befektetés, de megéri.
Richard Thuróczy
Yesterday at 6:27 AM