87
Módosítások, új szabályok
-
Gvik #47 Ha minden jól megy, akkor fél éven belül nekem is lesz jogsim, legalábbis szüleim megígérték, hogy finanszírozzák nekem is (mint bátyámnak) - bár lehet, hogy most a válság miatt ez kicsit tolódik...
Nyilván emiatt még csak kresztanpályán vezettem néhányszor, amikor mások épp nem használták, szóval a forgalomban vezetésről még nincs tapasztalatom. Utasként szoktam csak figyelni. Ami szembetűnik legtöbbször, hogy amikor főútvonalon megyünk (Szegeden lakunk, nagyszülők Győrben és Debrecenben) akkor mintha valahogy senki nem ismerné a követési távolság fogalmát. Mögöttünk a kocsi "seggébe" vannak úgymond, mi pedig hiába tartjuk a távolságot az előttünk lévőtől - ami a főútvonalon való megfelelő sebességgel haladás következményeként nagyobb távolság, mit egy kocsi hossza - amint tehetik, rögtön bevágnak elénk. Meg se fordul a fejükben, hogy azért hagytunk ott akkora távolságot, hogy egy esetleges hirtelen fékezésnél ne legyen ütközés. Persze ilyenkor fék, hogy megint meglegyen a biztonságos követési távolság, miközben imádkozunk, hogy a mögöttünk lévő ne jöjjön belénk hátulról...
Ő meg marhára örül a fejének, hogy most 15 méterrel előrébb van. -
Solt #46 Persze, hogy veszélyeztethetnek. Egy cukrász is veszélyeztethet. Az a nem mindegy, hogy milyen mértékben, milyen rendszerességgel, és milyen "hatásfokkal"
Még reagálok, de most mennem kell... -
#45 1. Látom az előbb már leírtad, de ettől függetlenül, nem teljesen úgy van ám, ahogy gondolod. Az ácsok, lakatosok, kőművesek, mind mind veszélyeztethetnek másokat (pl a velük dolgozó munkatársaikat), és saját magukat. De akár a megbízóikat is, közvetve, vagy közvetlenül. Egy munkakör bonyolultsága, vagy épp nehézsége nem attól függ, hogy újra kell-e vizsgázni annak betöltése érdekében, mondjuk havonta. Ha sűrűn vannak újítások, sűrűn változnak dolgok, akkor javallott. De ismét elmondom, az általad említett halálesetek kimutatásait nézd meg részletesen is, melyiket mi okozta. Többségét a felelőtlenség, figyelmetlenség, elalvás, türelmetlenség, felesleges agresszió. Ezek egyikét sem fogják korrigálni az újravizsgázások. Azt a néhány jobb kéz szabály elmulasztást, meg társaiból bekövetkező koccanásokat nem mérvadóak. A gyakorlat megint más kérdés, több extrém szituációval kellene szembeállítani az embereket, de ezeket sem utólag, hanem mielőtt a jogsit megkapja. Dombon való indulás, y forduló, lehet gyakran használatosak, de a bajok nem ezekből vannak, hanem a csúszós útól, manőverekből.
Hivatásosokat ne keverjük ide, tény, hogy ott is vannak hiányosságok, mert ahol sok buszsofőr szabadidejében részeg - de pont most volt egy, aki melót is így akarta kezdeni, csak elaludt a kormányon -, addig ott is súlyos gondok vannak, de az akkor is más tészta. Ott a munkaköri kötelessége, felelőssége a megfontolt viselkedés, míg a normál autózónak személyi felelőssége.
2. Leggyengébb láncszemhez való igazítás sose volt jó megoldás, nem is lesz az sosem. Főleg egy olyan témában, ahol senki sem ismeri be, hogy ő a gyenge láncszemek része. Ma menő gyorsan és "jól" vezetni, és nagyon ciki "szerencsétlenkedni". Ha már a szakmánál, sulinál tartottunk, akkor a kettes szintet mindig ahhoz igazítsuk, aki a leggyengébb az osztályban? A fejlődés nem igazán lenne pozitív :) Azt a bizonyos kettes szintet kellene meghatározni itt is, szigorúan. Ne csak a pénzt kelljen csengetni, és már megy is a jogsi. De ez is megszerzés előtti intézkedés, nem utólag kell szűrni ezt. Aki a vizsgázáskor tudott egy szinten vezetni, akkor az a gyakorlat miatt hülyébb tuti nem lesz már. -
Solt #44 Ne kelljen neked is megismételnem. Nem szántam viccnek. Indokoltam. A lényeg a gyakoriságon, az előforduláson, és a veszély nagyságán van. -
#43 Körforgalomnál már rég nem az indexet hanem a szándékot nézem, többre mész vele. -
#42 "1: Egy szakma gyakorlása közben nem veszélyezteted mások életét, vagyis ez az analógia használhatatlan."
Ezt ugye viccnek szántad? -
#41 Sokan nincsenek tisztában Magyarországon a körforgalomban való közlekedés fogalmával,mivel nem volt nálunk nagyon sok ideig. Nagyon sokszor szembesülök azzal,hogy én bent vagyok már a körforgalomba és jön a paraszt,nem áll meg,hanem bejön elém. Aztán ha mázlija van akkor nem kapom telibe,de azért neki áll feljebb,ha rádudálok. -
Solt #40 Úgy gondolom teljesen egyértelmű, hogy ezalatt olyan szakmák értendők, amelyek nem igényelnek továbbképzést, lévén, hogy a vita a továbbképzésről szól, illetve az újra vizsgázásról szól. Mondjuk egy orvos, aki veszélyeztethet, ha nem megfelelő a tudása, rendszeresen továbbképzésre jár.
Mondjuk egy szerszámkészítő, vagy egy lakatos maximum magát veszélyezteti, ha hülye. De bárki akinek jogosítványa van, bárkit veszélyeztethet ahogy autóba ül, ha hülye! Biztos van olyan szakma ami kivételként hozható. Mondjuk egy villanyszerelő, ha kilógva hagyja a vezetéket a falból... de ez extrém példa. Egy képzetlen, vagy felelőtlen autós jelenleg pedig mindennapi veszélyforrás! Nem is kicsi... ehhez elég a halálozási adatokat megnézni.
Az a kettőspont és utána a C betű mi? Hogy kell értelmezni? -
#39 "Egy szakma gyakorlása közben nem veszélyezteted mások életét,"
Ezt ugye nem komolyan írtad? :C -
#38 "Bárhol az életben, az iskolában, akár egy szakma megszerzésénél egyszer levizsgázol, akkor jogosan feltételezik rólad, hogy az anyagot elsajátítottad."
Szerintem nemigazán. :o
Rengeteg olyan dolog van amiből előfordul az évek során számonkérés és nem csak 1 vizsga van mint pl kreszből ami ráadásul xelgetős úgyhogy ha valakinek mázlija van könnyen átcsúszik rajta.
Szerintem se lenne rossz ötlet újravizsgáztatni, de nem annyiért mint azokat akik először vizsgáznak. -
#37 1.Akkor a többsávos körforgalomról még szó sem volt... -
#36 Pedig ráférne az emberek javára, mert olyan dolgokkal nincsenek tisztában hogy mi az az index, mire szolgál és miért kell használni.
1, körforgalomba nem tudok bekapcsolódni, mert 2 autó sem nem indexel kifele menet, mert minek és kimegy, ekkor én elindulok mert már a tököm kivan de akkor jön 3. aki szabályosan megy és haladna tovább következő kijárathoz. Veszélyes és idegesítő, hogy engem szivatnak vele.
2, sávokat váltogatnak úgy hogy nem jelez, de bevág, kivág, előz, fékez, kanyarodik...
3, megáll és tolatni kezd, én meg mögötte jöttem, nem jelez hogy ő le akar parkolni, csak megy a tolatólámpa és araszolgat hátra, persze én ilyenkor honnan tudjam mit akar? megfogtam kikerültem és becikáztam oda ahova ő akart leparkolni mint kiderült az anyázásából. Mondtam neki hogy jelezni kellene máskor, mert nem vagyok látnok... pont karácsonykor 23.án amikor 99%ig tele volt és úgy kellett helyekre vadászni.
olyan dolgokon már meg sem lepődök hogy körforgalomba jelez hogy ki akar menni, aztán meggondolja magát és visszarántja én meg ha nem húzom rá a virágágyásra a gépet akkor nekem jön... sok az idióta, akiknek fogalma sincs, vagy szerencsével szerzett vezetői engedély vagy nincs semmi rutinja és be van szarva, vagy nem érdekli mert ő a haza street racer kiskirály az audijával vagy bmwjevel, amin nincs index és rá nem vonatkoznak a szabályok, mert az olyan égő... -
Solt #35 1: Egy szakma gyakorlása közben nem veszélyezteted mások életét, vagyis ez az analógia használhatatlan. A közlekedés veszélyes üzem, a szabályozása és az oktatása pedig közel sincs ahhoz igazítva amilyen veszélyes. Egy orvos, ha nagyot hibázik, akkor meghal egy ember. Egy buszsofőr, ha nagyot hibázik nem egy ember hal meg. Buszsofőr szinte bárki lehet, minimális a követelmény.
2: Abból, hogy te logikusan gondolkozol, nem következik az, hogy mindenki ezt teszi. Mivel itt emberek életéről van szó, nem lehet olyan szabályt hozni, ami kizárólag logikára épít. Szájbarágásra van szükség, mivel nem egyforma azok szellemi,logikai felkészültsége, akik az úton közlekednek. Mivel ez a szint eltérő, a biztonság érdekében a leggyengébb láncszemhez kell igazítani a szabályozást pontosan azért, hogy az a leggyengébb láncszem ne forduljon ki eléd... Van akinek ez csak úgy megy, ha beleverik a fejébe. Ha ez nem történik meg az oktatáson, akkor van a leginkább baj. A legfőbb hibát, a vizsgarendszerben látom. Azt a kevés szabályt is ami van, egyszerűen nem kérik kellő szigorral számon!
A dombon való elindulást azért említettem, hogy példát hozzak arra, mennyire nem uraik saját autójuknak. Természetes, hogy az autó lehet szar, vagy éppen nem figyelt oda az illető. De amilyen mennyiségben ez előfordul, az már feltűnő. Arra enged következtetni, hogy még a minimális kezelést sem verték beléjük! Továbbra is állítom, hogy a jelenleg érvényben lévő követelmény pontos számonkérése esetén, a jogosítvánnyal rendelkezők minimum 50%-a megbukna egy vizsgán. Ergo, nem forgalomba engedhető...
3: Amit írsz abban van igazság, de ettől függetlenül sokakat visszatartana például a buszsávban való kóricálástól, egy alkalmankénti 30-50ezres bírság... kétszer meggondolná mikor menjen rá újból... Sok esetben irreális a büntetés, sok esetben nincs, és, ha van, akkor is nevetséges. -
#34 kecskemét is mókás, amikor a kiskörúton szembejönnek veled! (egyirányú kétsávos az egész majdnem, körbe a városközponton)
mélygarázsból úgy akar feljönni csóró, hogy egyszerre nyomja a kuplungot, a féket, meg a gázt, hátha, és csak azt látod hogy méterenként csúszik vissza :D
amúgy a rendőrökről ne beszéljünk, meghogy nem csak lehúzni akarnak minket... mentünk 3 kört városba lazán, kicsit hangosabban szólt a zene, első körbe kiszedtek, papirok jó, nem ittam ok... erre a 3. körön megint állít meg a csávó, lehúzom az ablakot, mondja jónapot, erre egy hang megszólal hogy ezek már voltak ma... óóó hát az nem baj, milyen színű lehet a rendszámtábla világítás? ...érted azért akar megbaszni rohadtmód sok pénzre, mert világoszöld a rendszámvilágításom a fehér helyett egy zöld kocsin? meg 2 hónapja lejárt a zöldkártyám 3-án, erre 5-én megfognak, hogy 5000, és még ÖRÜLJEK hogy nem vették el a forgalmim... hát na, azért ehhez pofa kell.
(persze vannak kivételek, a 2-nál a csávó aztmondta a társának, aki egy nő volt, hogy hagyd a picsába, de nem, az a qrv... azért is erőltette. első esetben pedig egy ismerősre hivatkoztam, és egyikőjük ismerte, elmentem minden bírság nélkül) -
#33 Kissé érdekes hozzáállás az is, hogy ha mondjuk az emberek felének szüksége van újravizsgázásra, akkor vizsgázzon mind. Én is hibázok sokat vezetés közben, figyelmetlen is vagyok, de az tuti, hogy ezen hibáim egyikét sem javítaná egy újravizsgázás. Mint ahogy sokakét sem.
Büntetésekről csak annyit, hogy manapság szinte nem is nézi senki, hogy te a piroson először, vagy tizedszer mentél-e át. Itt a gond igazából, a pontrendszer ezt akarta valamilyen szinten kontrollálni. Bárki hibázhat, ha az első esete volt, lehet a rendszer engedékenyebb. A következők pedig egyre szigorúbban, ezzel a visszaesők büntetve vannak. Gyorshajtás pedig != versenyzés.
Életveszélyes elemeket pedig most körülbelül a kor szerint mérik. Fiatal vagy, életveszélyes vagy, biztosítók alapelve. Kedves hozzáállás. Kresz számonkérése kevés, pszichológiai tesztek is kellenének, vagy bármi. -
#32 Továbbra is tartom, hogy nem hogy nem szükségszerű, egyszerűen felesleges. Bárhol az életben, az iskolában, akár egy szakma megszerzésénél egyszer levizsgázol, akkor jogosan feltételezik rólad, hogy az anyagot elsajátítottad. Hogy meddig marad meg, mikor kell saját magadnak (!) felfrissíteni a tudást, mindenkinek magának kell eldöntenie, mint értő, gondolkodó ember. Ha kimegyek az utcára, és látok egy táblát, amiről gőzöm sincs mi az, akkor kérem hazamegyek, utánanézek, onnantól tudom. De engem ne kötelezzenek vizsgázásra évenként, kétévenként, főként ennek anyagi és időbeli vonzatait tekintve.
A vezetést nem bemagolni kell. Sokan ezt teszik, de ez egy olyan kivételes dolog, ami néhány alapszabály és tábla megtanulását követően szimplán a logikára, fizikára, és főként a tapasztalatra épül. Akár hogy is nézzük, a balesetek jó része nem a szabályok nem ismerete miatt következik be. Rosszul méri fel a távolságot, rosszul választja meg a sebességét, vagy egyszerűen csak hülye. Ezeket küldheted havonta is KRESZ vizsgára, vagy ki a városba vizsgabiztossal, nem fog javulni semmit a helyzet. Ez a kikanyarodós példa is jól mutatja, nem bemagolni kell, hogy ha előznek valakit a főúton, akkor nem kanyarodik ki elé. Egyszerűen bele kell gondolni, LOGIKUS, hogy ha nem akarok meghalni, megvárom míg elmennek előttem, akkor megyek csak ki.
Az, hogy ki hogy indul el a dombon, tényleg semmi köze nincs az újravizsgázáshoz, lehet az autó is szar, vagy gyakorlatlan a sofőr. A magától elinduló tanulókocsikkal való kétszeri dombon való indulás még senkinek sem alapozta meg a jövőjét, gyakorolni pedig nem mindenki tud eleget.
Büntetések így is irreálisak már a magyar pénztárcához mérve. Két legyet akartak egy csapásra, mikor bevezették ezt a rendszert, ahol hamar százezreket is kifizethetsz, hogy ez majd visszatartja, megfogja a népet. Csak nem ez kellene, hogy a megoldás legyen, mert mindig lesz olyan, akinek ez a pénz is aprópénz. Ekkor emeled tovább, hogy egy átlagcsalád fél éves bevétele legyen? Pontrendszer teljesen komolytalanul van már véve, pedig a jogsi elvétele nagyobb gond lenne a többség számára. És azzal valóban kivonnák a forgalomból a tagot, nem tönkretennék. Az, hogy mikor jogos egy büntetés, mikor nem, kár kollektíven nézni, és kár csak a gyorshajtásra korlátozni. Lényeg, hogy aki papíron bűnözött, nem feltétlenül csinált akkora galibát, mint azok, akik talán még sosem buktak le, talán sosem mennek 90-100-nál többel, mégis életveszélyesek. Túl lassú járművek szintén. -
#31 Pedig a rendszeres ujravizsgaztatas, kiszurne nehany idiotat, es eletveszelyes elemet. Gondolom, te is utalod azokat, akiknek sokszor fingjuk sincs az adott helyzetben, hogy mi miert van, mit is kellene csinalni.
Szerintem, 5 evente ki lehetne birni 1 nap szabit es 2x5000 Ft-ot a vizsgakra. Az 5 evnyi autovasarlasra, fenttartasra, javaitattasra, benzinre elkoltott penzbe beleferne.
A bunteteseket sem kell komolyan venni. Aki >1.5x gyorsabban, eletveszelyesen kozlekedik, versenyzik, durvan elozget, rendszeresen atmegy a piroson, az buntessek meg kemenyen.
Ha Te annyira pro, szabalyos, tapasztalt, korrekt sofor vagy, akkor rad ez ugy sem vonatkozik;)
Persze, ilyenkor azonnal jon az oltas, hogy biztos csalnak a rendorok, a lehuzasra menne az egesz s a tobbi... Ha normalisan be van allitva a hatar, nehogy mar valaki VELETLENUL 1.5x annyival menjen, mint amennyivel lehet?! 110-120% OK, de 150% :)
De lenyegtelen, meddo vita, az emberek hozzaallasan nem lehet valtoztatni:/ -
neoG #30 Azért vannak jó változtatások is: pölö nem kell külön zöldkártyáztatni. -
Solt #29 Márpedig a rendszeres újravizsgázás igenis szükségszerű lenne. Aki rendszeresen vezet a fővárosban, annak lehet fogalma arról, hogy ezt miért mondom. A jogosítvánnyal rendelkezők többsége egyszerűen nemhogy a KRESZ alapjait nem ismeri, de az autójának az alapvető kezelésével sincs tisztában.
Az megint egy másik kérdés, hogy ezek egyáltalán, hogy kerülnek a forgalomba.
A komoly büntetés is lassan időszerű lenne, ugyanis semmiféle elrettentő ereje nincs a büntetéseknek a szabálysértőkkel szemben.
Mind a követelmény rendszert, mind a büntetéseket drasztikusan szigorítani kéne.
Mondjuk az autósiskoláknál és a vizsgabiztosoknál kéne kezdeni a rendrakást. Megkérdezni tőlük, hogy ugyan, hogy vizsgázik le olyan valaki, aki egyszerű, alapvető KRESZ fogalmakkal nincs tisztában. Egy alap példa, forgalmi irányokként egy-egy sávos főútra kihajtás. 10-ből minimum 7 ember megvan róla győződve, hogy jobbra kihajtás esetén kizárólag balra kell kinéznie, és csak oda kell elsőbbséget adnia...
Azt már említeni sem akarom, hogy sokan egy egyszerű emelkedőn elindulást nem tudnak prezentálni. Valamelyik hétvégén kocsikázz át Szentendrén... mókás... -
#28 na hogy ez itt nem volt kérdés, az is biztos. mellesleg aki fiatalon szerzi a jogsiját, javarészt nem a saját pénzéből. DE ha szerinted attól, hogy nem én fizettem az egészet, már nem is lehet, vagy nem saját a jogsim, esetleg kevesebbet ér mint a tied, akkor legyen ám így.
nem azért mondtam, hogy nincs jogsija, mert ez gáz lenne, de akkor szimplán a kresz 2010 topikban nem kell osztani, hogy rendszeresen vizsgázzon újra mindenki, és kapjanak komoly büntetéseket. -
#27 na hogy neked nem a saját pénzedből van jogsid az is biztos. -
ba32107 #26 :D -
#25 na hogy neked sincs jogsid, az is biztos. -
#24 Csakhogy, ha kint van a tábla nem kell biciklisáv. -
#23 Az emberek tudasara, viselkedesere, kozlekedesi kulturajara nem lehet szabalyokat irni:)
Megoldas lehetne erre is (rendszeres, komoly vizsgaztatasok, folyamatos ellenorzesek, komoly buntetesek stb), de ebbbol polgarhaboru lenne:))))
Pedig ha MINDENKI betartana a szabalyokat (meg ha nem is ert veluk egyet), kulturaltan kozlekedne, tizedere csokkenne a dugok es a balesetek szama;) -
#22 van pár értelmes változtatás, de van sok idiótaság is.
Az a baj azok se tudnak vezetni, akik ezeket kitalálják. És ami lényeges, előbb a közlekedési morálnak kell javulnia. Amíg ez nem lesz, addig is megy az anyázás.
Pesten meg egyenesen kriminális a helyzet, sűrűn járok arra, de sose volt olyan, hogy normálisan közlekedett volna valaki. Gyorsítósávból kivágnak elém, pedig már a megengedett sebességgel mentem. De szart rá, éppen beér a gyorsítóba megy 40 métert már be is húz, pedig ott vagyok a seggébe. Na meg az index nélkül váltok sávot görényekből van elegem. -
#21 Az egyiranyutra beengedni boszokat meg logikus es hasznos is lehet. Azert a NKH-nal sem teljesen hulyek;)
Pl. ha van egy nagyforgalmu ut keresztezodessel, ahol a busz csak elfordul, nincs megalloja kozben, de ha van a ket szakasz kozott, egy kisforgalmu, gyengen lakott, eleg szeles egyiranyu utca, hasznos lehet ha azon levagjak azt a szakaszt, kikeruli a busz a keresztezodest. Igy a keresztezodeshez plusz egy sav maradhat, ahova be lehet sorolni.
Termeszetesen, egy ilyen valtoztatashoz, donteshez nem csak terkepet hasznalnak:) Tobb helyszini szemle is van (lakohazak, aszfaltminoseg, keresztezodesek szelessege, belathatosaga, tablak elhelyezhetosege, forgalomszamitas stb). -
#20 Pontosan ez a legnagyobb baj az egesszel, hogy a kulonfele mediakban, nem a pontos es korrekt tajekoztatas a legfontosabb, hanem a balhe, a vita, a felreertes, hogy az emberek elfoglaljak magukat, beszeljenek, veszekedjenek rola:/
Pl. a napokban az egyik ismert site-on a fooldalon egy teljesen lazito cim volt (bicikli vs. auto), a hirre kattintva belul szinte az ellenkezoje (de meg felreertheto), es az egesz cikk ossz-vissz talan 1 valtozast jart korbe. Termeszetesen, tobb szaz hozzaszolast generaltak (az emberek frankon egymasnak estek), igy rengeteg oldalletoltest, mediaerteket, reklammegjelenest es penzt hozott a konyhara;))) -
#19 pláne falunál ahol a kedves takaros kis cnép mennek fémet gyűjteni és lopkodják a berendezéseket. -
#18 30ra max a sín előtt 2 méterrel lasítottam le mindig, már ha olyan volt amin nem átmenni hanem átesni lehet csak... viszont én mindig lassítok és lehet hogy 40-50el megyek át, de mindig körbepillantok hogy ne e jön vonat, mert nem akarok az a barom lenni aki felkenődik rá, a lámpában meg sosem lehet bízni, mert kitudja hogy mi romlik el vagy ki hibázik -
#17 Örülök neki, hogy odafigyeltek végre a kerékpárosokra is, bár van egy-két borzasztó nagy hülyeség benne.
Pl. szerintem balesetveszélyes, hogy nem kötelező a jobbra tartás, és mehet a bicajos az út közepén. Attól tartok sok autós nem fogja ezt tűrni, felidegeli magát, és durcizni kezd :) [ a durcizás az például az, amikor átmész előtte a gyalogátkelőn, és neki meg kell állni egész 2 másodpercre, aztán amikor elmész előtte, padlóig nyomja a gázt, csikorog a kerék, elhasznál 2000 km-t a gumiból, felgyorsít 50-ig kb 3 deci üzemanyagból, aztán lelassít. megéri :D ] -
#16 Igen, ezt megerősítem, jó pár helyen van ilyen útszakasz, és nem veszélyesebb ott menni, mint közúton -
Probatbicol #15 Ilyen kiegészítő tábla eddig is volt, Szegeden pl. több egyirányú utcában is van szembe biciklissáv. Gondolom most csak igazították a szabályt a gyakorlathoz.
Nagyobb baj, hogy a médiában (retekklub, tv2) már hónapok óta azt harsogják mikor szóba kerül, hogy 2010-től kerékpárral az egyirányú utcában szembe is lehet majd közlekedni, tehát szót sem ejtenek róla, hogy csak ott, ahol ezt külön tábla engedi. Csomó embert félrevezetnek, na ebből lesz anyázás, meg baleset. -
Solt #14 Hú, 1-2 két helyen "befogalmaztam" rendesen... elnézést, fáradok! :( -
#13 Busz csak akkor jöhet szembe, ha van külön buszsáv, abban meg ugye amúgy sem mehetsz. -
Solt #12 Érdekelne, hogy aki a c bekezdést kiagyalta, vajon vezetett-e már autóbuszt? Az autóbusz forgalmi sáv gondolom azért van, hogy a menetrend szerinti autóbuszt ne akadályozza a forgalmi dugó.
Erre a védett sávra először beengedik a taxikat, most meg a bicikliseket. Milyen érdekes szituáció lesz, ahogy a menetrend szerinti utoléri a bringást, majd azt kerülve szembe megy a forgalommal egy egyirányú utcában... besza-behu... :D:D Persze különjárati busz, vagy mentő nem mehet ott megkülönböztette jelzés nélkül... agyrém... :D
Egyébként nagy autóval ( értsd: busz, teherautó ) iszonyat idegesítő az a bringásokat kerülgetni. Két lámpa közt megelőzöd nagy nehezen, majd a piros lámpánál visszaelőz jobbról. Így gyakorlatilag egy biciklis sebességével haladok amíg úgy nem dönt, hogy másfele megy... :D
Ááá... lesz ebből még bringás-autós anyád anyád k. anyád konfliktus egy jó pár... eddig is iszonyat pökhendi volt sok biciklis, de ezek után... :(( -
#11 ez mar magas nagyon nekem... hozza kell szoknom az otthoni uj kreszhez,pontozasi szisztemhez.... -
#10 az én személyes kedvencem ^^
(12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák. -
#9 Es ugyanezen bekezdes szerint, azis erdekes lesz, hogy egy busz jon veled szemben, nem csak egy biciklis:)))
Erdemes a teljes es pontos szoveget betenni, mert csak felreertes lesz belole;)
-
#8 Érdekes lesz látni a biciklist, amint a 40-50-el haladó kocsi felé teker szemből.
A kamikaze fejszalag miért nem kötelező? :)