143
Foghúzás otthon (lol)
  • Loál János #143
    Sajnos. :-|
    A nem túl nagy állkapcsom miatt a hatosaim sajnos "egymásba értek", azaz nem tudtam összezárni rendesen a pofámat miattuk, hanem szépen csiszatolták egymást, mind tönkre is ment.
    A bal felső 5-öst egy edzés alkalmával szétrúgták, illetve akkor csak megrepedt, pár nappal később darabokra hullott, a csonkját kéne kiszedni. Érdekes módon soha nem fájt.
    A bal felső 7-es szimplán tönkrement, a jobb felső ötössel egyetemben. Egyszercsak megjelent rajtuk egy fekete folt, belülről kezdtek szuvasodni. :-( Utóbbi már rendben van, a bal 5-6-7 a soros.
  • Pretorian
    #142
    7 rossz fog, jól hangzik :)
    Nekem mindig csak az alsó örlőkkel volt problémám, összesen 3-al.
    Kettőt tömtek, egyet gyökérkezeltek + tömtek. A másik kettő azóta is tökéletesen funkcionál, csak ezzel az eggyel volt gáz, mivel kiesett a tömés, és idővel kettétört a fog. Viszont lehet, hogy rakatok majd koronát az örlőfogaimra, hogy többé ne is történhessen velük semmi.
  • Pretorian
    #141
    Áh, nekem így jobb. Meg kellett ismernem ezt a fajta fájdalmat. A végletek embere vagyok.
  • precision
    #140
    "Tegnapra eljutottam oda, hogy inkább szedjék szét a fél fejemet egyszer, csak utána ne fájjon így többé soha."

    De mi már a legelején megmondtuk neked, hogy vagy ne sajnáld rá a pénzt maszeknál, vagy menj el sztk -ba, mert ott is megcsinálják jól, max az orvos meg az asszisztens nő nem fog rád mosolyogni. Erre te itt szétbarmoltad az egész fejedet...
    És még most sem látod be, hogy butaságot csináltál? :) Hát grat :)

    De mint mondani szokták, az ember a saját hibájából tanul. Remélem azért rájöttél, hogy akármilyen kis probléma van a fogaddal (ha kicsit fáj, ha halálközeli a fájdalom) elmész az orvoshoz. Ha nincs pénzed, az sztk -ba. Igen, képzeld el, hogy ők értenek hozzá, míg te nem :D Ez a szöveg már rég nem igaz vagy nem lehet akadály, hogy az sztk orvos leszarja mivel kevés a fizetése. A munkáját attól még elvégzi hidd el.
  • Loál János #139
    Hát ja. Én is meghaltam tavaly, mikor a bal alsó, totál rossz 6-osom bekrepált. Nekem csak 1 éjszakát kellett átvészelnem, de azt hittem, hogy megőrülök. Bennem volt asszem 3 Algopyrin, 2 Cataflam, de már szart se értek.
    Másnap kora reggel Szentkirályi u. (mire odaértünk már alig fájt persze), szerencsére egyben ki tudta venni a doki némi kalapálás után. Semmit nem éreztem, tökéletesen bezsibbasztott.
    Sajnos világ életemben féltem a fogdokitól, hanyagoltam is ezért, de ilyen mértékű, és időtartamú fájdalom után szépen elkezdtem járni rendberakatni az agyaraimat. Sajnos összesen 7 rossz fogam volt (érdekes módon, ami nem rossz, az meg teljesen tökéletes) Még három van hátra, aztán okés leszek (egy darabig mindenképp).
  • Pretorian
    #138
    :) remélem többé nem lesz szükségem ehhez hasonló fogorvosi beavatkozásra. Ez az egész dolog egy kiesett tömés miatt kezdődött, az összes többi fogam ép és egészséges, és igyekszem vigyázni rájuk.
    Egyébként talán még jó is, hogy hagytam 2 napig fájni. Megtudtam, milyen az igazi fájdalom. Hát szar. Mondom, aki fogfájással/gyulladással a húzással vagy a véséssel járó fájdalomtól parázik, az jobb ha tudja, hogy az igazi fájdalom az, amit jelenleg érez.
  • Pretorian
    #137
    Nem nagy dolog, a lidocain injekció bőven elég ahhoz, hogy alig érezz valamit a húzásból. Főleg, ha előtte pár napig mondjuk igazán fájt is a fogad vagy a csonthártyád. Na az az igazi fájdalom. Az injekció meg kb. a szúnyogcsípéshez hasonlít, még akkor is, ha gyulladt, dagadt ínybe adják.
    A vésés az már picit komolyabb mint a húzás, de még az is kibírható.
    Ezért nem érdemes kivágni 40 rongyot az ablakon. Aztán amikor a vésés végén azt mondja az asszisztens, hogy "háháh, megvan", és a kis csipesszel eltávolítja a gyökeret/gyökereket a szádból, akkor már leszarod, hogy mennyire fájt maga a vésés. Túl vagy rajta, más nem érdekel.
  • Loál János #136
    De ha ezután nem gondolod újra a fogorvoshoz való hozzáállásodat, akkor minimum mazochista vagy, rosszabb esetben őőő.... bármi. :)
  • Pretorian
    #135
    A faszt. Sok kellett ahhoz, hogy rászánjam magam a dologra, nagyon sok.
    Fájdalom és fájdalom között is van különbség. Tegnapra eljutottam oda, hogy inkább szedjék szét a fél fejemet egyszer, csak utána ne fájjon így többé soha.
  • Pluskast
    #134
    Abszolút nem drága annak tükrében, hogy a fogorvosmnálegy fogtömés 13 rugó....
  • berlinboy6329
    #133
    jgcfxmfg.lbjgjcfhxngdx...Nem olcsó..mi a fene ilyen drága abban?
  • Loál János #132
    Altatást kérhetsz pár helyen, a legolcsóbb, amit hallottam, 40.000Ft, általában 50-80ezer között csinálják.
  • berlinboy6329
    #131
    Foghúzás otthon asd milyenalcim..nekem is már v 5. éve lyukas egy fogam még nem fáj,de nem akarom h kihuzzák...Mindig öklendezek,mikor benyul a pofámba,főle ga bal lent hátra,igy kihuznis e tudja..Nem akarom érezni az injekciót se bá az még a ksiebb aj.azt viszont végképp nem akarom ahogy benyul a számba és elkezdi réngatni afejemmel együütt és hallom ahogy recxsegne adj isten érzem is...Altatással nem csinálnak?....Azzal még talán el is mennék,de igy,brrrr...
  • precision
    #130
    na lol...
    így utólag visszagondolva (meg visszaolvasva a topikot) most már belátod, hogy buta voltál mint a föld? :D:D:D:D
  • Loál János #129
  • Pretorian
    #128
    Üzenet az időn túlról: én egy emberre haragszom összesen, ő pedig a volt barátnőm. Peace out.
  • Pretorian
    #127
    Igen ellátnak.
    Nah, végül csak meglátogattam a Szentkirályi utcát. Megint begyulladt a fog, és a csonthártya is alatta. Pokolian fájt, ilyen intenzív fájdalmat ilyen hosszú időn keresztül még nem éreztem. Két napig nem tudtam aludni. Ma reggelre be is dagadt az arcom, úgyhogy délelőtt bementem a stomatológiára. Az orvos csak ránézett, és egyből húzást javasolt, bár azt hittem, amíg gyulladt, addig nem fogják húzni.
    Jó, hát húzzuk tesó. Csak legyen vége a fájdalomnak, mert ezt már nem bírom tovább. Meg is kaptam a lidocain injekciót, 20-25 perc múlva be is hívtak. A korona természetesen letört, ezt talán még én is meg tudtam volna csinálni otthon. Mondták hogy ma nem nagyon volt szerencséjük a bal alsó hatosokkal, már több törés is volt.
    Úgyhogy ki kellett vésni a gyökereket, na az meleg volt. Nem igazán akartak kimozdulni a helyükről, a végén már két orvos és 1 technikus dolgozott rajta. Folyamatosan azt kérdezgették hogy jól vagyok-e, mert végig ömlött a vér belőle és nem akart elállni, én meg bőszen bólogattam. Alig éreztem valamit. Csak az fájt, amikor a végén sikerült kivésni a két gyökeret, de az nem kicsit. A technikus végig nyugtatgatott, bár nem mintha ideges lettem volna. Két napos kialvatlanság és pokoli fájdalom után 3-4 ilyen vésést/húzást is kibírtam volna. No big deal.
    Mindenki jófej volt, még akkor is, ha kicsit vágóhíd-jellege van a stomának, ahogy így jönnek befelé egymás után az emberek. Ha szerencsém van, a duzzanat is visszahúzódik holnapra.
  • Cumshot
    #126
    Ha nem fizetek TB-t, de elmegyek a sürgősségi fogászati ellátásra, attól még ellátnak ott? Gondolom lehet helyben rendezni a dolgot, vagy később, csekken...
  • precision
    #125
    ugye nem haragszol meg, ha ezen most hangosan felröhögtem? :D
  • Pretorian
    #124
    Hát izé...egy damilt kötöttem az örlőfogamra, a másik végét pedig a bejáratot védő kovácsoltvas rácshoz kötöttem, majd erőteljesen becsaptam.
    Ennek eredményeképpen leszakadt az egész állkapcsom, de mivel csak az egyik fogam volt rossz, az állcsontot visszaragasztottam szigszala...szóval semmi különös, megjött az ajánlat az orvostól, húzás. End of story. :)
  • precision
    #123
    ??? :)
    csak nem agyműtétet végeztél magadon? :)
  • Pretorian
    #122
    Nos, ha majd kész lesz a koponyaprotézisem, elmesélem lol :D
  • josi
    #121
    Aki szeretne egy szuper fogdokit, annak ajánlom Dr. Gohér Anikó-t. Voltam már egy pár fogásznál, de eddig nála jobbat nem találtam.:)
    Mottója: "„A fogászatban nincs lehetetlen, csak a megfelelő gyógyírt kell megtalálni. Ezért akkor érzem magam sikeresnek, ha a páciensek mosolyogva és elégedetten távoznak a rendelőmből.”"
    Cím: 1024 Budapest, Fillér u. 6. Telefon: (1) 2317234
    Kedden és csütörtök du-án rendel.
  • precision
    #120
    Pretorian:

    mi újság a fogaddal? időközben kihúztad v. mi? :)
  • lemongrass
    #119
    fejlemény! rátelefonáltam a dokira... asszisztens mondta, h vmi közbejött sorry... -> péntek du. meg, h a gyógyszert még szedjem...

    amúgy fájdalom nincs... csak ilyen tompa hülye érzés... /van egy olyan érzésem, h vmi gennyputtony van az ínyemben, mert elég "lebeny - ömleny" tapintása van/

    na, mindegy...
    2napot még épp kibírok... :D
  • Panzermeyer
    #118
    Ismerem, én az 500-as dózist szedtem anno ebből a gyógyszerből. Lehet, hogy a duzzadást lejjebb viszi, de a fájdalmat nem szünteti meg, úgyhogy Cataflamot is tarts kéznél.
  • Sir Quno Jedi
    #117
    Bezony, gyulladt dolgokat pofában benne nem nagyon szoktak operálni.
  • lemongrass
    #116
    mint az várható volt, azt mondta, h inkább nem nyúl hozzá. írt fel vmi gyógyszert, amiből 3x1-et kell zabálnom... ez állítólag lehúzza a püffedést a fejemről, és ezután már majd simán belém tudja tolni az injekciót... mert ugye most nemhogy érzéstelenítene vele, hanem, ahogy ő fogalmazott, annyira érzékeny, h ha beadná nekem, akkor "beszarnék, behúgyoznék, úgy fájna" -> jófej a doki

    a bogyó neve -> Dalacin 300mg kemény kapszula KLINDAMICIN. /ára 1.170 HUF, ha jól rémlik/

    szerda du 15-re van időpontom! addig zabálom a kapszulát!
  • Pretorian
    #115
    Sok szerencsét!
  • lemongrass
    #114
    13:00-ra van időpontom a dáktörhöz! a jobb pofafelem olyan már, mint vmi vízzel telt lufi! vmi komoly húzást várok el tőle, mert eme helyzet már tarthatatlan :S

    majd beszámolok a véres jelenetekről :D
  • exoterm
    #113
    Nálam is pont ugyanez a helyzet. 2X tömött fogból kiesett a tömés, viszont nekem egyáltalán nem fáj, nem duzzadt.( és nem is gyökérkezelt)
  • Berselius
    #112
    Azért vigyázni a fogorvosokkal!
  • Guer
    #111
    jah első nekem is szopó volt, varrni kellett szal egy hét cataflam kúra :S
  • precision
    #110
    nekem is húztak már két olyan bölcsességet amik még ki sem voltak nőve, szal műteni kellett :) nem volt kellemes, amíg csinálták annyira nem volt vészes, de utána úgy fájt mint a kurvaélet... ha nem lett volna a Cataflam nemtom hogy bírtam volna ki :)
  • lemongrass
    #109
    hi all! nálam a szitu -> jobb alsó bölcsesség 1/4-e letört! meg van egy jobb felső nem tom hanyas, ami lyukas volt anno! aztán gyökérkezelt... aztán 2x tömött! én nem tudom, h most épp mi a pálya, de a tömés nemrég kiugrott belőle (természetesen akkor, amikor karácsonyi pihi van a dokimnál.) úgyhogy azóta igencsak érzékeny + vérzik! ma reggelre a jobb pofám akkorára durrant, hogy olyan vagyok, mint egy jóllakott hód!
    hétfőn kora reggel lépek a dokimhoz, addig zabálom a fájdalom Chill apítókat. bár nem tom, h ha kiszedte belőle az idegeket meg mindent, akkor most mi a büdös Qrv@ anyjáért fáj! :S

    david after dentist
  • Guer
    #108
    ÁÁÁ én már szinte élvezem, pár nap múlva megyek húzzák a harmadik bölcsességet....
  • Panzermeyer
    #107
    Ja egyébként egy ilyen apró szivacskockának látszott. Lehet, h kettőt is rakott bele, nem tudom már...
  • Panzermeyer
    #106
    A csonthálót a kihúzott fog helyére nyomta bele, hogy megakadályozza, hogy bármi is bejusson oda, ezzel pedig gyulladást okozzon. Ez később csonttá válik - így magyarázta.
  • ba32107
    #105
    A csontháló az micsoda, mire való?
  • Panzermeyer
    #104
    Persze, hogy dokinál is előfordul az ilyen, de ott még időben észrevehetik a bajt. Nekem amikor másodszor húztak, pik-pak megvolt az egész, csak két reccsenést hallottam, és nem éreztem semmit. Kérdeztem is a dokit, hogy ennyi? Doki maga egy Superman. :D Azonban nem indult meg a vérzés belőle, és mondta, hogy ez nem jó. Rakott bele csonthálót, és a lelkemre kötötte, ha vmi gondot észlelek, azonnal menjek vissza. Szerencsére nem volt semmi komplikáció.

    De az első élményem, szörnyű volt:
    A drága jó helybéli fogorvosunk agyontömött egy fogam, amit már húzni kellett volna igazából. Pár évig bírta, aztán rettentően begyulladt, és mentem be kihúzatni az SZTK-ba az ügyeletre, mert ő legendás már a fogbeletöréseiről. Megkaptam az injekciót, kiküldtek, addig kihúzták egy másik muki fogát, és jöttem én. Elkezdte a dokinéni húzni a fogóval, és levette a tömést a fogról, meg némi kis fogdarabot, a többi bent maradt. Újra próbált húzni, de hiába próbálkozott nem ment neki, mondanom sem kell, h fájt piszkosul. Erre adott egy újabb injekciót és kiküldött még egy kis időre, majd újra ülhettem a székben. Megint ráfogott, húzta és beletört. A maradékot már hiába piszkálta, egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele. Ekkor fogta a fogfúrót és a benne lévő maradék fogat elvágta kettőbe. Amikor az első darabot vette ki, akkor is mindketten megszenvedtünk vele. A második darab ismét újabb nehéz dió volt. Az asszisztensnő fogta a fejemet, a dokinéni meg ott térdelt a széken. (Jó kis bőr volt mindkettő, szó se róla, más alkalommal szívesebben lettem volna ebben a szituban.) Amikor végre kiszakadt a helyéről az ominózus darab, akkor egy óriásit ordítottam, aminek a következtében mind a ketten ijedtükben úgy hátraugrottak, hogy azon még most is röhögök, ha eszembe jut :D Még egy ilyet úgy éreztem nem bírok ki, és megkérdeztem, hogy "Ugye kint van?", majd jött a megnyugtató válasz, hogy igen, és mondta, hogy kár ezért a fogért, mert szépen megőrzött fogsorom van. Biztos ez valami fogorvosi bók, vagy nem tudom :D

    Ez egyébként szintén őrlőfog volt, mint neked. Szerintem a lidokain spray nem lesz elég, injekciót meg nem hiszem, hogy kapsz a gyógyszertárban. Azért majd, ha már túl leszel rajta, írd meg mi volt, akár otthoni, akár szakemberi megoldás történt.