Mi visz rá a pornózásra?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Yeltzin
#763
sztori (most ugrott be):

Egy belvárosi társasház pincéjében lévõ konditeremben forgattunk, két fiú és egy orosz csaj. A csaj már elõre rinyált az anál miatt, meg akarta úszni, de ugye DP jelenet volt, nem volt más megoldás. Az ügynöke hozott neki egy üveg bort, hogy igyon egy kicsit, hátha az feloldja.

A fotózás meg is volt, csak közben a csaj 2x kiment a mosdóba, és mire befejeztük, már eléggé keresztbe álltak a szemei. A borból 2-3 deci hiányzott, ezért csodálkoztunk kicsit. Amikor kezdõdött volna a videó, a lány már állni nem tudott a lábán, úgyhogy nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak borozgatott, hanem valami egyebet is tolt a mosdóban. Olyan szinten bekészült, hogy amíg a világítást állítottuk, beállt a fali tükör elé és saját magára masztizott, aztán kimentek a ház udvarára a két fiúval, nekik is lenyomott egy show-t, õk közben a derekukra tekert törölközõ alatt reszeltek (mindez hajnali 2-3 körül egy patinás épület belsõ udvarán). Tíz perccel késõbb bementek a mosdóba, ahonnan csak a csattogást és nyögéseket lehetett hallani, aztán nagy nehezen összeállt a helyszín, és kezdtük volna a forgatást, de ezen a ponton már a csaj szó szerint nem tudta, hol van. Állni se tudott, ülni se tudott, nem lehetett vele kommunikálni, kb megszakadt a kapcsolata a valósággal.

Hívtuk az ügynökét, az is próbált vele beszélni, sikertelenül. A csaj bõgni kezdett, mint egy csecsemõ és csak fetrengett a földön. A végén az ügynök valami ruhát adott rá és felkapta a hátára, úgy húzta fel a lépcsõn, hogy a csaj minden fokot lefejelt, de annyira ideges volt a fickó, hogy nem érdekelte :) Már 4 körül lehetett, és a csaj üvöltve bõgött a csávó hátán, visszhangzott tõle az egész ház, ahogy kimentek. Eddig a pontig videóztuk is az eseményeket a backstage kamerával, de sajna sose láttam a felvételt :)

Hát ilyenek is vannak.

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

Sir Quno Jedi
#762
Viszont ha órákon át mást sem csinálsz, mint jól rárántassz, DE mielõtt elmennél leállítod magad újra-, meg újra, utána olyan cuccost gyártasz le, hogy magad is meglepõdsz majd!

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Yeltzin
#761
úgy tudom, a termelés pár órás folyamat, vagyis tök mindegy, hogy naponta 1x vagy havonta 1x ürítesz

inkább az a fontos, hogy maga az aktus hosszú és tartalmas legyen, legalábbis nálam így mûkszik :)

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

predator1982
#760
<#vomit> az de durva....amúgy bár tudom ez nem pornós sztori, de egyik kolléganõm is mesélt egy hasonlót, csak ott egy átlag nõnél maradt bent a tampon. gyulladást okozott már, és a nõgyógyász szedte ki neki, kb. ugynilyen hatás lehetett ott is...

pred

SötétBarom
#759
Ja.

Mondjuk gondolom befolyásolja a mennyiséget az egyén szexuális élete is. Ha nem mennék el egy hétig lehet, hogy én is tudnék lövöldözni :DDD

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

Yeltzin
#758
filmeken ritkán van ilyen, olyankor meg elég feltûnõ szokott lenni (ha nem látod a szerszámot az adott pillanatban, az már elve gyanús)

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

#757
nekem nem tûnt fel eddig hogy a pornóban olyan sok folyna. ezek szerint jó termelõ vagyok.
:D
Yeltzin
#756
mûgeci a fotózásokon van 99%-ban

filmen nehéz megcsinálni, de ha mondjuk creampie van, akkor néha ott is elõfordul

sokfélét használnak, van aki sûrített tejet, van aki sampont, de ahol én jártam, ott megvolt a saját titkos recept (tojásfehérje, cukor stb stb)


meg aztán ott van a Spermamax, amit asszem Peter North reklámozott, attól elvileg 5x annyi cucc lesz :)

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

#755
és azt felszippantod a pöcsöddel aztán rálövöd a nõ arcára?
#754
én azt hallottam h valami mûgeci van az esetek nagy részében, mert volt ismerõs pornóforgatáson és ott is az volt
SötétBarom
#753
Téééééééllllleeg!

Honnan jön annyi "cucc" mindig? :DD

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#752
most mondd meg hogy a filmekben hány %-ban láthatunk valódi ondót.
Yeltzin
#751
akkor a hüvelygombát kitárgyaltuk? :)

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

Sir Quno Jedi
#750
Azt sosem, ezt garantálhatom is! :D

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Dick Riddick
#749
:D

\"Heroes never die. They just reload.\"

Dick Riddick
#748
Akkor õ nem troll.

\"Heroes never die. They just reload.\"

SötétBarom
#747
Most akkor nyugodtan kezdheti linkelgetni mindenki a kedvenc pornóvideóját <#idiota>

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

Yeltzin
#746
azt mondod, nem fogjuk lenyomni az "A pc-s játékoknak leáldozott" topikot? :D

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

piros mogyi
#745
Akkor télleg külön civilizációkat tenyészthetnek így ki.

Azt figyelitek, hogy megritkultunk? A gyengébb gyomrúak és gyengébb idegzetûek eltûntek. <#idiota>

Ne etesd a trollt!

#744
köszönöm a részletes választ
Yeltzin
#743
elnézem neked, mert új gyerek vagy itt, és nyilván pinát sem láttál még közelrõl

de gondolkodj, tamponnal teletömött pinába hogy tudsz bármit is beledugni? a pornóban ilyenkor olyasmi szivacsot használnak, mint a sminkesek, kis háromszögû, sûrû anyagú cucc, kb akkora, mint egy gyufásdoboz

egyetlen hátránya, hogy mivel nincs rajta cérna, könnyen bentragad, és hosszú ujjak kellenek a kiszedéséhez (illetve pont a kanóc hiánya miatt könnyû megfeledkezni róla)

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

#742
fú de kamu. szivacsot. nyilván. nem is tampont.
SötétBarom
#741
nasty.

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

Yeltzin
#740
ehh, már leírtam egy egész sztorit, amikor megfagyott a gépem.... restart...

szóval, leszbi forgatás, 2 lány, az egyik egy azóta igencsak felkapott kis csillagszemû, babaarcú tünemény

drágaságunk bent felejtett egy szivacsot (ilyet nyomnak be maguknak, amikor menstruáció alatt dolgoznak), ki tudja hány napja, és egy bizonyos pózban olyan szag tört ki belõle, hogy fizikailag rosszul lettem tõle, a hányás sem tûnt távoli megoldásnak

nem akartuk megbántani, nem szóltunk, gondoltuk, csak észreveszi magát, közben a kolléganõk is segítettek, mondván, hogy backstage videót vesznek fel oldalról, és lépjek hátrébb, hogy ne legyek benne (örök hála Peaches mûvésznõnek)

végül valahogy eljutott a csak a fürdõig, közben meg elõkerült a házigazda hevesen szaglászva, nagy kérdõjellel a tekintetében

-Mi ez?
-Nem akarod tudni.
-De komolyan, mi ez? LÁBSZAG??

Na ez kiverte a biztit, addig erõsen próbáltunk kulturáltan viselkedni, de itt akkora ordenáré vihogás tört ki, hogy nem is bírtuk abbahagyni. Kiscsaj tutira levágta, hogy köze van a röhögéshez, mert utána eléggé nehezére esett neki mosolyogni. Mindenesetre le a kalappal a partnere elõtt, aki végig hõsiesen nyalt, vibrizett, és egy szava nem volt, pedig õ elég közelrõl lélegezte be a mérges gázt...

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

#739
azt amit bármelyik /b/tardnak is jelent
#738
ne ásd magad mélyebbre
Dick Riddick
#737
Mert neked mit jelent a trollkodás?

\"Heroes never die. They just reload.\"

#736
most sikerült magadat beégetni lol
fail
SötétBarom
#735
Nézzél utána a trollkodás szó jelentésének mielõtt pofázol és égsz.

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

piros mogyi
#734
Írjál könyvet. Abból pénzed is lesz.<#hehe><#vigyor2>

Ne etesd a trollt!

#733
és azt se mondtam h sehogy se tudnának rávenni
#732
arra írtam h egyértelmû h így van h yeltzin 15 éves és itt trollkodik
predator1982
#731
amúgy meg senki se mondja azt hogy soha,mert nem lehet tudni mit hoz az élet. én saját példámból tanultam ezt meg (és most itt nem a pornóra gondoltam:DDD)

pred

predator1982
#730
akkor ezekszerint téged mégiscsak rá lehetne venni....elég ellentmondásos mondat volt ez részedrõl!


pred

#729
ez egyértelmû h így van
Sir Quno Jedi
#728
Kedvencem az volt, mikor DollyB elmesélte, hogy mit szívtak a borneói törpével, mivel nem találtak olyan pozíciót, amiben tudott volna közösülni a tesztlánnykával. Végül csak kisilabizálták a besték, hogy hogyan lehet megoldani! :DDD A közel két méteres, magassarkúba állított Dolly jól nézett ki a kis törpével, akit láncon tartott. :DDDDDD

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Gnome
#727
A pornó mint szakma mögé, nem sok mindenkinek van lehetõsége belátni, szóval simán leírhatsz bármit, az ember kíváncsi természet:]

\"...reggel szeretem a napalm illatát...\"

Dick Riddick
#726
A bulváron kívül minden belefér. Ki van éhezve az olvasóközönség. :)
/Aztán ki ne derüljön hogy 15 éves vagy és a suliból oltod a nagyobbakat!/
<#nevetes1>

\"Heroes never die. They just reload.\"

Dante73
#725
Én az ijesztõre szavaznék.
Mondjuk, a fogakkal rendelkezõ punci esetére. Vagy amikor az egyszemû kacsintott. 1ébként, vevõ lennék humoros jelenetekre, mondjuk ahol a mûvésznõ taknyol egyet, vagy magába roskad, és melléesik, egyebek. Esetleg megijed, begörcsöl, és a pasi "beragad", vagy hasonlók.

http://www.freetvmaci.info/

Sir Quno Jedi
#724
Inkább perverz és aberrált, abban van a biznisz! Dugni a bara bácsi és a bori néni is tud.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Yeltzin
#723
Okés, leírhatok pár dolgot, csak tudnom kéne, mire vagy kíváncsi. Cikis legyen vagy ijesztõ, esetleg bulvár? :D

Ismersz?? https://www.facebook.com/mickey.startraveller

SötétBarom
#722
Aztán ki tudja. Nem vagy se vízszerelõ, se háziasszony :DDDD

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#721
Persze, mese az egész, azt se hisszük el hogy minden TV-szerelõ meg medence tisztító megdugja a dögös háziasszonyt.

Mi elõtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog

desigo
#720
Pedig Rocconak is felesége és szép gyerekei vannak.
#719
:DDD

Az a legviccesebb az egészben, hogy azt hiszed, azért vált ki ilyen reakciókat mindig, mert az emberek nem fogják fel mirõl beszélsz, és már túlhaladtad õket :D
Abba még bele sem gondoltál, hogy talán õk megértik, miért beszélsz hülyeséget.
Ez a naivitás most aranyos :D
Sir Quno Jedi
#718
Attól függ. Más férfiak elõtt nem valószínû, hogy tudnék bármit is teljesíteni, de ha jó a nõ és ügyes, leszarom a kamerát. Viszont nem vok egy szépség, így max rémpornókban "léphetnék fel", mint cukrosbácsi... Meg kéne viagra, vagy injekció, mert tartós merevedés nélkül nem megy az ipar ugye.

Szal. nekem nincsenek erkölcsi fenntartásaim, miért is lennének?! Ez is csak egy szakma.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

zsutyesz
#717
Ha nem akarom, nem tudna rávenni. Legalább egy minimális affinitásnak kell lennie, hogy az ember belemenjen ilyesmibe.

Ale Alonso! poppe fan club&#8482;

#716
nem, de csak azért mert nincs olyan ember aki rá akarna venni
#715
ez hihetetlen, ekkora sötét picsát.
Dante73
#714
Lehet, velem van a gond, de én, személy szerint azt, ami egy Woodman caszibgon elhangzik, nem tudom komolyan venni.

Láttam olyan jelenetet, hogy kõ leszbi csajt vesz rá a teljes palettára, aki férfiaktól szûz. Már bocsi, de aki engem rávesz arra, hogy egy másik férfival legyek... Hát az a Nobel díjat kiérdemli. Woodman meg akkora ász lenne, hogy a leszbigékrõl leénekli a bugyit, ráadásként tolmácson keresztül, anális örömökkel egyetemben?

Ez a mentális erõszak koncepciónak jó. De aki nem akar pornózni, az nem pornózik. Hiába lehet sok mindenre rávenni egy másik embert, kérdem az itt jelenlévõ hölgyeket; Rá tudná Õket venni akárki?

http://www.freetvmaci.info/