38
  • Komolytalan
    #38
    Hogy törik fel azt, hogy csak netre tud menteni, neten tárolja az achivementeket, mindent? Írnak hozzá egy battle.net-et? Ott van a WoW, 5 éves játék, és Magyarországon is benne szokott lenni a top10 PCs eladási listában. Vajon miért? Csak nem azért, mert nincs hozzá normális tört szerver? Hova kell ettől jobb, emberbarátabb, akár hardware-es védelem (ami eleve halott ötlet, de mind1).

    Az igaz, hogy nincs mindenhol PC, de a Bliz egy profitorientált cég, nem pedig közösségi szolgáltató, mint mondjuk a magyar tv. Éppen ezért nagy ívben lesz.rja azokat akiknek nincsen netjük, ha a belőlük fakadó bevétel kiesést kompenzálni tudja azon, akik mégiscsak megveszik a játékát, ha már nem lehet lewarezolni.

    Ha otthon csinálsz LAN partyt, akkor az gondolom abból áll, hogy elmondod a wifi jelszót a népeknek. Azok meg rákattintanak a te hálózatodra, beírják a jelszót, és máris van netjük. Onnan kezdve meg nem értem miért ne tudná authentikálni magát mindkét gép a battle.net-en. Socketes kapcsolatot simán tud építeni mind, belül látják egymás ip címét, tehát egyiken indulhat egy lokális szerver.
  • Quent1n
    #37
    "A Bliz védi azoknak a játékosoknak az érdekeit, akik tisztességesen megveszik a játékait, és akik pénzéből fejleszti a következő játékait." Attól még ugyanúgy fel fogják törni a cuccot ezt te is tudod. Tehát megint ki szív? Aki megveszi, mert őt szívatják vele, ennyi. Egyébként pedig szerintem nem szerencsés egy játékot ennyire nethez kötni, mert azért még mindig nem úgy áll a világ, hogy minden PC-vel rendelkező háztartásban van net. Meg lehetne oldani a warezkérdést, akár hardveres szinten is de szoftveresen is ezeknél emberibb módon. Csak az többe kerülne ennyi. Így a saját szar rendszerüket is népszerűsíthetik plusz mivel warez úgyis lesz, még a játékot is.

    "Az hogy a multi LAN-on vagy battle.net-en megy részletkérdés - mehet már így is, úgy is." A bökkenő annyi, hogy ha valakinél összeültök LANozni nem bizti, hogy fel fog engedni egy netről mindenkit a Battle.net-re hiába van meg mindenkinek az origi game, bár ebben nem vagyok biztos. PLusz a LANhoz nem kell önmagában net, tehát bárhol lehet tolni. És ez azért nagy előny!
  • Komolytalan
    #36
    A blizz jó termékeket rak le az asztalra. Az emberek megveszik. Aki _semmit_ se vesz meg, az warezolta, eddig. Ezután nem fogja - ennyi.
    A bliz termékei jellemzően nem olyanok, hogy letöltöm, játszom vele 1 órát, és törlöm mert szar. ha 1 tetszett, tetszeni fog a másik is valószínűleg. Ha mégse, pár pályás/napos próba lehetőség mindegyiken van.
    A Bliz védi azoknak a játékosoknak az érdekeit, akik tisztességesen megveszik a játékait, és akik pénzéből fejleszti a következő játékait. Én nem akarok azért fizetni, hogy te warezolva ingyen játszhass. Éppen ezért - mivel a játékosok nagyobbik fele megveszi a játékait (nem Magyarországon, hanem világ viszonylatban), te és a többi warezpistike majd messziről nézhetitek, ahogy én játszok SC2 és társaival. Mivel ezentúl csak battle.net bejelentkezés után lesz mentés, és battle.net bejelentkezés után lesz multi. Az hogy a multi LAN-on vagy battle.net-en megy részletkérdés - mehet már így is, úgy is.
  • Komolytalan
    #35
    Bliz játékai jellemzően a legolcsóbb szórakozási formát nyújtják, ha figyelembe veszed hogy hány óra kikapcsolódást nyújtanak.
  • Quent1n
    #34

    Hober Mallow : Butaság, mert nem függ olyan szorosan össze a két dolog mint hiszed. A magyar átlagember az olyan, hogy ha ingyen van miért fizessen érte? Tök mindegy, hogy havi 300ezret keres vagy 140-et. Havi 300ból még bérel 4-5 seedservert torrentre... Sokan egy szaros Win7re sajnálnak kiadni 25ezer forintot ami nevetséges, hisz két játék áráért egy oprendszert kapnak amit évekig használnak. Persze a gépre előtte volt 200 ropi.. Szóval itt elsősorban mentalitásbeli gondok vannak. Ezen nem segít, hogy Józsi bá havi 300 lepedőt visz majd haza esetleg, mert akkor elkölti nagyobb házra nagyobb autóra a szoftvert meg lopja továbbra is. Persze nem lehet általánosítani szerencsére sokan vesznek eredeti gammákat köztük én is. Ami nem kell azt meg eladom/cserélem ami bár nem legális de legalább valaki fizetett a játékért egyszer. Mérlegelni kell és szelektálni. Út az igényesség felé.

    Ruley : Igazad van. Sajnos a Blizzard kicsit paranoiás lett. Pedig tudhatnák, hogy a StarCraft a mai napig egész jól fogy. Tehát ha valóban jó játékot csinálnak akkor nem kell aggódni. Viszont amitől tartok, hogy a SC2 egyáltalán nem lesz valami nagy dobás és így akarnak több pénzt fogni. Kár lenne. Egyébként párhuzamosan ott az IW: Modern Warfare 2-es terve ami kb. ugyanez. Lehet hogy ez a jövő. Akkor viszont, netet mindenhova mer jajj nekünk...

    Egyébként a Blizz ezzel jól rá fog baszni mert így aztán leshetik hogy mikor lesz a SC2ből is komoly verseny gamma LANokon is.

  • MrPrise
    #33
    Szerintem is így van. Sőt, már csak marketing szempontból is megérthetné nekik a LAN-t belerakni, mert ugye akkor azt látná mindenki, hogy milyen rendes ez a Blizzard, hallgat a játékosokra és lehet, hogy sokan már csak azért is megvennék inkább, hogy kifejezzék mennyire támogatnak egy olyan kiadót aki hallgat a játékosaira. Manapság már kezd kimenni a divatból ez a hozzáállás a kiadóknál.
    Másolásvédelemként a battlenet szerintem eleve halott dolog, úgy is feltörik és úgy is lokális battlenet szerveren fogja nyomni mindenki aki LAN-on akarná játszani. Ha tényleg Battlenet-en fog menni csak, akkor azzal szerintem csak a Blizzard fog veszíteni, hírnév és eladások tekintetében.
    Az is lehet, hogy ez az egész kavarás csak marketing és eleve raknak bele LAN-t is.
  • Ruley
    #32
    Ez nem így működik, nem nekünk kell kiérdemelni hogy a Blizzard nagy kegyesen normális terméket rakjon le az asztalra, hanem nekik kell jó játékkal kiérdemelniük hogy hajlandóak legyünk megvenni azt, különben elhúzhatnak a csődbe.

    Ha az emberek elkezdenék "2-sével venni a Blizzard termékeket", abból a Blizzard csak azt tanulná meg hogy nem is kell majd LAN a SC3-ba, a hülyéknek így is jó.
    Ha viszont mindenki lewarezolja, (mert úgyis le lehet majd), vagy kihagyja, akkor vagy végre meghúzzák magukat és belátják hogy ha legközelebb ennél kisebb buktát akarnak akkor a vevőik igényeit kéne keresniük, vagy a SC4-be még durvább korlátozásokat tesznek, és annak a pár tucat idiótának árulják akik még így is remélik hogy a vak támogatásuk hatására egyszer majd jobbra fordulnak a dolgok.
  • Healbacsi
    #31
    HOber Mallow: Csucskategorias szamitogepre persze telik, szoftverre mar nem?.. Hogy is van ez?
  • Hober Mallow
    #30
    szerintem fehérítsük ki a magyar gazdaságot és akkor majd mindenki jól keres és nem fog warezolni ha lesz pénze eredeti gammákra:) ennyiiii
  • Major
    #29
    Én is azt mondom ne legyen LAN, nem érdemlik meg az emberek a mai mentalitással. Inkább akik sírnak kezdjétek 2-sével venni a Blizzard termékeket, fehérítsük ki a magyar szoftver piacot (kb 80% warez és 20%-a veszi meg az embereknek az eredeti szoftvereket) és talán a SC 3-on már lesz LAN :D
  • Major
    #28
    Ezt mind a köszönhető a warezóló vérpistikéknek. Más részt a Blizzard részéről senkit sem érdekel Kovács Lajoska Homoktövisi lakos nem tud LAN-ozni, igaz eddig sem vett eredeti játékot és ezután sem fog. WOW működő koncepció, 10 millió netes játékos csak nem tévedhet.
  • Komolytalan
    #27
    Először azt mondták hogy az a baj a LAN-nal, hogy túl nagy a lagg. Megcsinálták, hogy csak az authentikációhoz kell Battle.net, ezután lehet LAN/Battle.net-en keresztül játszani - ahogy a tisztelt user szeretné. Ez se jó. Pedig ez már az ég világon semmit se akadályoz meg a warezen kívül. A warezolók kedvéért meg nem fog változtatni a Blizz.
  • pixx
    #26
    Azért az is Battle-net ellen szól, ha 10 nyomjátok lanban, és mondjuk csak az USA-ban szabad szerver, akkor igen laggos lesz a játék...
  • Etinger
    #25
    Egy szimpla programmal (Hamachi) 3 perc alatt megoldható. Amúgy meg mi van ha valaki a saját szabályai szerint akar játszani? Azért a Bnet néha rohadtul meg van terhelve (főleg az első évben) akkor most szenvedjek mindenkivel együtt? Meg néha úgy ahogy van le is áll, ledob.. stb... Kellene az a LAN nagyon is, csak a pénz, a pénz, a pénz.... meg is veszem mondjuk :D:D
  • Balumann
    #24
    Azzal is csak ők járnának jobban, ha megoldanák a tört verzióval való multizást, mert többen megszeretnék a játékot, és ha a főszerveren akarnak játszani még többen veszik meg. Ha meg lanon, akkor a törés úgyis működik.

    Én remélem nem lesz megoldás (bár aki stratégiákkal is szokott játszani, az biztos nem ezen a véleményen van), egyszer majd csak tanulnak a hibáikból.


    "Éter <-> Mobil <-> 3GRouter(switch) <=> Számítógépek = jéé van net mindenhol, es 1 percet se vett el a config."
    Tehát vegyünk egy mobilt amin van 3G-s internet, egy 3G -s routert, majd azt kössük össze a számítógépekkel, ha egyszerűen lanozni szeretnénk... Szerintem van elég jó játék LAN-ra, hogy ezeket inkább mellőzze az ember...
  • Etinger
    #23
    Pár millió Koreainak.
  • Etinger
    #22
    Battlenethez eredeti példány szükséges. Ergó ha valaki multizni akar - és a többség valszeg akar - akkor kénytelen megvenni egy eredeti példányt. A pénzről szól az egész.
  • ptamas88
    #21
    igazából ennek a vitának csak az a lényege hogy kinek van igaza... mert ahogy megoldották a warcraftnál és a wow nál is a törtszervereket sztem itt se lesz gond...1-2 héttel a játék megjelenése után már akinek nem eredeti, vagy nem akar battle.neten játszani mert az kapitalista vagy más okok miatt az csatlakozik tört szerverre és kész. nem olyan mint az igazi battle.net de ha valaki játszani akar úgyis megtalálja a módját.
  • Indigo
    #20
    Nézd, nem arról van szó, hogy annyira selejtesek vagyunk, hogy nem tudjuk megoldani, ha akarjuk, hanem hogy a blizzard ne szabja meg (persze megszabhatja, "övé a cucc"...), hogy hol és milyen körülmények között játsszunk. Egyszerűen faszságnak és feleslegesnek tartom ezt a fajta másolásvédelmet, a gfwl-től kezdve a legújabb agymenésig, az IWNet-ig... Na mibe, hogy a warezosoknak lesz LAN, bnet nélkül? :)
  • keeppy
    #19
    Lan az kell. Miért?
    Mert játszani LAN partin alapból nem lehet a gammel. Akit nagyon érdekel miért járjon utána nem kívánom leírni miért nem lehet.
    Elkezdhetitek mondani a sok sok lehetőséget, de ha belegondoltok egyik része irdatlan lassú ezeknek a megoldásoknak, vagy irdatlan pénzbe kerülnek.
    Ilyen vezeték nélküli baromságokkal hagyjatok épp eleget látok nap mint nap. Persze ok az is net meg stb LAPTOPRA ha cibálod magaddal csili vili jó dolog, de ratyi mind a sebesség,lefedettség,szétkapcsol és egyéb finomságok(most nem a helyi WLAN-ra gondolok házon belül ROUTHER megett stb..).
    Én meg aki alkalmi játékos X hetente cimborákkal játszom csak, nem neten! mert a net lassú...(ami átlagos embereknek elérhető), 1gbps-es hálózat olcsóé összedobható. És nem szaggat nem hal ki, stb... a társaságról nem is beszélve a hangulat 100Xjobb csak LAN-on játszok!!! És szerintem akad még más rajtam kívül.

    sonicXX a blizzard nem idióta csak van egy termékük a wow- ami netes és azért nézd meg a sikert pár millió fő, és bezony üzletemberek, szal ha van LAN akkor megkerülhető battle-net magyarul jó sokan csesznének megvenni eredetibe a SC2-őt, ha neten és hálózatban is játszhatnak úgy, hogy nincs eredeti jatekuk.
  • Healbacsi
    #18
    "Béláék meg nyilván leállnak körbeadogatni a mobilt, aztán mire mindenki bejelentkezett, már be is esteledett :) "

    Megprobalok egy szoveges uzemmodu kapcsolasi rajzot osszeallitani:)

    Éter <-> Mobil <-> 3GRouter(switch) <=> Számítógépek = jéé van net mindenhol, es 1 percet se vett el a config.

    Igen en sem hallottam meg igazan jo ervet a battle.net mellett, de ellene se. Igy nincs okom utalni. Aki single modban jatszana amugy is, es nincs nete, na annak tenyleg szivas, de aki multiban akar jatszani, az tok siman megolhatja, mar ha akarja.
  • sonicXX
    #17
    A Blizzard komoly hibát követ el, amikor semmibe veszi 216.000 játékos követelését és ez teljesen független attól, hogy van-e értelme annak a kérésnek vagy nincs. Dönteniük kell: vagy maguknak írják a játékot, vagy a piacnak, beleértve azt a 216.000 idiótát is.

    Felesleges azon vitázni, van-e vagy nincs értelme a LAN módnak. Ha Blizzard szarba se veszi a saját veveőit, akkor a Blizzard idióta.
  • Indigo
    #16
    Egyik cimbi pl sehol lakik, neki nincs net otthon, csak munkahelyen. Na ő valószínűleg warez-ban fogja tolni :)
  • Indigo
    #15
    Én sem hallottam senkitől bnet melletti érveket, ha valaki úgyis csak lan-ozni akar :)
    Béláék meg nyilván leállnak körbeadogatni a mobilt, aztán mire mindenki bejelentkezett, már be is esteledett :)
  • Healbacsi
    #14
    Vegulis most is neten keresztul irunk egymasnak :)
  • Narxis
    #13
    :D
  • neoG
    #12
    Jahajjj...megint majd jön a vita, hogy a mai világban mindenhol van net.Ami "mindenholon" kívül esik, azok meg úgysem vesznek StarCraftot:D
  • Healbacsi
    #11
    Indigo: Hat akkor annal a Belanal kell osszerakni a lant. De ha egyik Bela se rendelkezik ilyesmivel, a mobil internetet gondolom nem kell reszletezni.
    Igazabol nekem csak azert van sok kerdojel a fejemben a peticio miatt, mert meg tokeletesen alatamasztott erveket senkitol se hallottam. A lan kell!!!44, ill a Belanal nincs net szerintem elegge gyenge ervek 2010 fele kozeledve.
  • readswift
    #10
    a starcraft 2-t nem kiadni fogják , hanem beadni. Kiskanállal. A lószart.
  • Indigo
    #9
    Igen, de ha nincs minden Bélánál net elérés, akkor blizzard dugja fel a bnet-jét.
  • Healbacsi
    #8
    Indigo, Ptamas88: Ez eddigi ervek, hogy legyen lan, miszerint ne kelljen mar bejelentkezni a battle.netre, ill ha Belanal osszerakjak a lant, akkor ott kell net eleres.
    Kerdem en, hogy ha otthon ugyis mindenki msn-en es skype-on log, akkor miert zavar barkit is, ha be kell jelentkezni a battle netre. Es ha Belanal osszerak vki egy lant, akkor meddig tart a routeren keresztul fellepni szinten a battle.netre? .. Zavar a biliben.
    "Lehet egyidejűleg két Brood War erdeti Játékkal játszani,mert csak Az egyik account-tal működik. Remélem az új StarCraft 2-ben ezt kijavítsák hogy 1 internet kapcsolaton, 2 StarCraft 2 Lehessen játszani a Szerveren. "
    Ezt mar a wowban megoldottak, tehat router mogul akarmennyi geprol tolhatod.
  • Ruley
    #7
    216 000 ember az iszonyatosan sok, vedd figyelembe hogy még a komolyabb gamereknek is csak töredéke fogalkozik azzal hogy online kövesse a híreket és megmondja a véleményét. A reménybeli fogyasztók 90-99%-a egyszerűen éli az életét, és majd ha hall róla egy havertól hogy kijött a Starcraft 2, és nagyon király, akkor megveszi.

    De ha azt hallja hogy kijött a Starcraft 2, és elég gáz lett, például még LAN sincs benne, ráadásul csak a single kampány harmadát tették bele, akkor egyszerűen kihagyja, és eszébe sem jut többet.

    Az hogy a legelszántabb rajongók mit mondanak, az mindíg intő jel lehet arra hogy a millióknak is problémái lesznek vele.
  • Ukos Laszlo
    #6
    Én sem értek egyet a Fejlesztővel,mert a Lan az kell!!!! Pl.: Nekem Megvan a Brood War,és az a baj hogy Battle.net nem Lehet egyidejűleg két Brood War erdeti Játékkal játszani,mert csak Az egyik account-tal működik. Remélem az új StarCraft 2-ben ezt kijavítsák hogy 1 internet kapcsolaton, 2 StarCraft 2 Lehessen játszani a Szerveren.
  • Indigo
    #5
    Tehát szerinted ami elég egy msn-hez vagy egy skype-hoz, az elég kell legyen egy multis játékhoz is?

    Amúgy tökmindegy hány duplareg van. Nyilván van egy jópár, ahogy minden online petíciónál. Viszont sokan vannak (köztük én is), akik nem iratkoztak fel rá, de ha nem lesz elfogadható megoldás a helyi hálózatos játékra, akkor egyszerűen nem fogjuk megvenni a játékot. Ennyi.

    Mellesleg van egy sanda gyanúm (és legyen igazam, had essen pofára a blizzard), hogy okos crackerek ki fogják játszani a bnet-et, és alkalmassá teszik a játékot a LAN-ra. :)
  • ptamas88
    #4
    de hogy jön ide most az msn meg a skype ?
  • Healbacsi
    #3
    En csak arra lennek kivancsi, hogy akik tiltakoznak, azok kozul hanyan futtatnak msn-t, vagy skype-ot folyamatosan a gepen, akar jatek, akar mas elfoglaltsag kozben.
    Igen nekem is gyanus, hogy van jo par dupla reg.
  • CptObvious
    #2
    Majd pont a kétszáztízen akármennyi (ami lehet nem is annyi) ember szavazata fog dönteni, amikor is több milliós eladásokra lehet számítani. Na meg igénytelenül is van kivitelezve az egész. Kamu nevek, valószínűleg többszörös regisztrációk is.
  • keeppy
    #1
    Ki se próbálom ha nem lesz LAN, mivel csak lanparti keretein belül szoktam játszani... .