Több mint 4100 áldozatot szedett eddig a járvány
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nézzétek meg az emberek lelki és fizikai egészségét, jó vagy rosszkedvét, életmódját, sõt életkilátásait. Azt fogjátok látni, hogy nálunk mindez sokkal alatta van azoknak az országoknak, ahol - szerintetek - "agymosott" a többség.
"Itt sem gondolkodik a többség, de az utóbbi 60 évben annyi szart kapott a pofájába, hogy nehéz lesz ezt kitörölni a fejükbõl a bizalmatlanságot." Ez így van. Sokat kell még fejlõdnünk, hogy elfelejtsük az "ember embernek farkasa" mentalitást. Ti persze maradhattok benne, minden jót kívánok hozzá - a dolog úgyis generációs, kihalásos alapon mûködik.
(Komolytalannak még ennyit: te azt írod, hogy nem vagyok hajlandó megismerni a tényeket - a válaszom ennyi, már ha megérted: azok nem a tények maguk, hanem a tények interpretációi, és semmi bizonyíték rá - viszont annál több ellene -, hogy a ti interpretációtok a helyes.)
Az meg hogy én az igazi gazdagok között csak szar alakokat ismerek az egy tapasztalat, igaz kicsi mintán, de tapasztalat. Ahogy az is, hogy életemben 2 rendes cigánnyal találkoztam a kb 1000 közül (ez mondjuk már nagyobb minta).
Az hogy szerinted ez nem így van, az meg lehet a te (pozitív) elõítéleted vagy tapasztalatod - a te dolgod. Ez alapján nem is hülyézlek le. Az alapján azonban igen, hogy a tényeket nem vagy hajlandó megismerni sem, inkább élsz a rózsaszín álomvilágodban.
"Mit mond ez nektek? Nekem azt mondja, hogy a magyar társadalom betegesen rosszindulatú másokkal szemben."
Nekem azt mondja, hogy nyugaton már igen hatékonyan mûködik az agymosás. Nem gondolkodnak, elfogadják ami van. Itt sem gondolkodik a többség, de az utóbbi 60 évben annyi szart kapott a pofájába, hogy nehéz lesz ezt kitörölni a fejükbõl a bizalmatlanságot. Pedig a politikusok, a médiával karöltve próbálják kimosni az emberek agyát itt is.
Köszi, jobban is érzem magam úgy hogy a valóságot látom és nem csak egy cukormázas álomvilágot... ezzel én jól járok mert kevésbé tudnak megszívatni mint egy tudatlan embert, aki elhiszi ezt a sok maszlagot amit próbálnak a fejébe tölteni.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Sanyix: a világ nem Magyarország. Kicsit nagyobb. Tudtad?
És mindkettõtöknek. Nemrég volt egy felmérés, amelyben megkérdezték az embereket többek között errõl: "Egyetért-e a következõ állítással: Az emberek többsége rosszindulatú, és a legjobb, ha gyanakodva viszonyulunk hozzájuk." Magyarországon a megkérdezettek több, mint 70 százaléka egyetértett ezzel. Toronymagasan ez volt a legnagyobb érték Európában, sehol máshol nem gondolkodott így ennyi válaszadó.
Mit mond ez nektek? Nekem azt mondja, hogy a magyar társadalom betegesen rosszindulatú másokkal szemben. Te is, Sanyix, te is, Komolytalan. Ti vagytok a rossz lelkû többség, amely a világ más országaiban többnyire kisebbség. Egészségetekre, ápoljátok csak a sötét világképeteket.
Ne nézzem önzõnek ezeket? Bammeg hát minek nézzem? Annyi pénzük van mint a szar azt se tudják mit csináljanak vele, és mit csinálnak? Még többet akarnak. A sunyibbja csinál ilyen látszatjótékonykodást, de persze csak azért, hogy úgy tûnjön milyen jófej... persze normális ember átlát ezen mikor látja a multimilliárdos nagy jótékonyan kiszór párszázezret jótékonyságból.
Milyen legyen a világnézetem? Pénzért indulnak háborúk, többmillió ember éhenhal, vagy alig él, a természetet szétzúzzák (de ez legalább visszaüt mint láthatjuk, csak az a gond hogy nem ott ahol kéne, de valszeg eljön az az idõ is), közben meg egy rakás embernek annyi pénze van, hogy a 20 villa és a 200 sportkocsi mellé már nem tudja mit vegyen. És persze nem azért van ennyi pénze mert valami nagyot alkotott az emberiség fejlõdése érdekében, hanem azoknak van akik inkább hülyítik az embert, és gátolják a fejlõdést "celebek" médiamágnások, bankárok. Mondjuk hány tudós él úgy mint ezek? Egy sem?
Tudod az nem egy jó világ ahol az embertelenség, átverés, rombolás a legnagyobb "érték".
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Mert vannak rohadékok a politikában, üzletben, és mindenütt, de az egészet egyetlen nagy "néphülyítésnek" tartani: barátom, az csak terólad árulkodik.
És ha számítana is, ha valaki beteg miért számítana? Mert nem dolgozik. Mert nem termeli azt a rohadt sok pénzt a bankoknak, és a pénzemberek. Igazából le van szarva hogy hányan hallnak meg, amíg ezek az emberek megkapják a milliárdjaikat. Nesztek bazmeg "demokrácia", meg kápítálizmus. Az elsõ egy hatalmas színház, szemfényvesztés, a második meg rohadtul nem az aminek látszik.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
http://giulio.freeblog.hu/
Nézd meg hogy hogyan fenyegetik meg a háziorvosokat, hogy hogyan titkolják elõlük az oltóanyaggal kapcsolatos információkat, meg pl hogy hogyan cserélik le 1 nap alatt az oltóanyag törzskönyvét vagy milyét amikor valamelyik doki rámutat, hogy nem is H1N1-bõl készült a törzskönyv szerint, hanem H5N1-bõl (még a város is ott van, hogy honnan származik a vírustörzs). De persze nem kell elhinni, mehetsz és kérheted a pici szurit is. Boldogok a tudatlanok.
Nézzük meg mennyit használhat az oltás. Nem vadvírusból hanem konzervbõl van kifejlesztve, ezért eleve sokkal alacsonyabb annak az esélye, hogy befolyásolja a szervezeted H1N1 elleni védekezését. Van aki szerint ez az esély 30%, van aki szerint 10% se. Megjegyzem soha, sehol nem készült olyan statisztika, hogy az influenza védõoltást megkapók és meg nem kapók közül hány lett influenzás utána, és hány nem, mert lehet sírnának a gyógyszergyártók. Minden háziorvosnál megvannak az adatok, és senki se volt rá kíváncsi. Ok, azt nem tudják hogy pontosan flu volt-e a takonykór vagy más, de arra sincs kutatás, hogy tünetileg hogy állnak a számok. Pedig az nem kerülne semmibe se.
Másrészrõl a H1N1 eleve könnyû lefolyású vírus, akik belehalnak azok általában eleve betegek. Vagyis egészséges embernek totál semmi értelme beadni, mert lehet belehal az oltásba, de nála a hosszútávú károsodás/halál esélye minimális.
Magyarországon pl ennyit nem teszteltek, az állatkísérletek kezdetétõl mai napig nem telt el 5 hónap, valamikor november magasságában telik le. Vagyis amik vannak vakcinák azok beadhatóak biztonságosan tengerimalacnak, de embernek nem, gyereknek pláne nem.
Megjegyzem azt is kétségesnek tartom, hogy a már legyártott vakcinákat kukáznák, ha kiderülne hogy a szer nem használható. Na persze ezt a részét nem igazán reklámozzák a dolognak, de ha google segítségével utána nézel hogy pontosan mely napokon jelentették be hogy kész a vakcina, ma elkezdtük az állatkísérleteket, akkor neked is ki fog jönni, hogy sántít ez az október eleji dátum.
Pánikkeltés? Ezt már nem hiszem. Attól, hogy elképzelhetõ, hogy vannak olyan emberek/cégek, akiknek ez lenne az érdeke - nos, attól még nem szükségszerû, hogy csinálják is. Sõt, ha nincs bizonyíték, de legalább a vélelmezett "érdekektõl" különbözõ, alapos gyanúra okot adó nyom, akkor ez csak egy újabb összeesküvés-elmélet, jómódjukban unatkozó hülyék játéka.
Azt pedig puszta józan ész kérdése belátni, hogy egy új influenzatörzsben potenciálisan sokkal több ember betegedhet meg sokkal gyorsabban, mint a régiektõl, amik ellen van védettség: ergo a veszély nagyobb.
Nem attól kell félni, hogy sokan belehalnak, hanem attól, hogy sokan megbetegszenek egyszerre, kiesik az ország munkaerejének x százaléka, és ez sokkal nagyobb károkat okoz, mint amennyibe a megelõzés (védõoltás) kerül. Tudom, bonyolult, de próbáljátok meg felfogni: egy betegség NEM CSAK a halálesetek miatt lehet káros.
Ez nem a Vírus címû jó kis film, meg nem is egy Robin Cook-thriller. Ez gazdaság, munkaerõ-kiesés, statisztika meg matek.
Az már külön poén, hogy a gyógyszereknek - amiket évekig tesztelnek - amúgy sincs köze a védõoltásokhoz, a kettõ teljesen más... dehát te ezt honnan tudnád.
Pár érdekes adat egyébként,amit hirtelen találtam:
-Évente 16 ezren halnak meg az autók szennyezése miatt csak Magyarországon
-45 000-en halnak meg évente egészségbiztosítás hiánya miatt az USÁ-ban.
-A világon évente 7 millióan halnak meg rákban.
-Évente 300 ezren halnak meg a klímaváltozás miatt.
-Évente 1,6 millióan halnak meg tüdõgyulladásban.
-Évente 700 ezren halnak meg a fejlõdõ országokban a hamis gyógyszerek miatt!!!(ennyit a védõoltásról,khmm)
Retrofaktor - régi játék bemutatók és végigjátszások youtube.com/retrofaktor - retrofaktor.blog.hu
Vagy az is lehet, hogy a tervezõk nagyobb halálozási rátát vártak.
It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/