A Scary Movie készítőinek új paródiája: Stan Helsing

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Butterbean47
#22
hát egyszer elmosolyodtam rajta.de lényegében bugyuta

Death only needs to knock once.

Danecay
#21
Annak ellenére, hogy nem tudnám felsorolni hányszor láttam már a felsorolt klasszikus filmeket, egy-egy újranézés alkalmával, többször elõfordult, hogy olyan poénokat fedeztem fel benne, amiket addig nem, ami pontosan azért van, amit már itt leírtak, hogy nem csak az elõtérben, de a háttérben is vannak poénok. Én valahogy a sajnos még mindig divatos altesti poénokon, vagy annak szánt jeleneteken, nem igazán tudok szórakozni, sõt egyenesen irritál, míg egy munkatársam szerint, a Superhero Movie csúcsjelenet, amin szemem láttára majd meg szakadt a röhögéstõl, a következõ:

Ekkor csalódtam benne egy picit ezen a téren. Egyébként volt egy két jó poén a filmben.

#20
Nem láttam mind a négyet hanem többe belenéztem, illetve egyet közel végig láttam. A többit extrapoláltam.

A látóköröd és fantáziád meg neked szegényes ha nem tudod felfogni, hogy az izlés nem teljesen szubjektív. Vannak dolgok, amik egyszerüen igénytelenek, nézõtöl függetlenül.
#19
azért csak lehet bennük valami, hogy mind a négyet megnézted. nem?

(kifejezetten meglep, hogy valaki nem képes elképzelni azt, hogy ami neki nem tetszik, az másnak a kedvence. ehhez annyira széles látókör és fantázia nem is kell pedig.)
#18
Ezek a Scary Moviek úgy sz*rok ahogy vannak. Egyszerüen nem hiszem el, hogy ezek bárkinek is tetszenek. Ez a film is tuti gány lesz, lásd az elsõ poént a filmben. Az összes kópiát, lemezt stb össze kéne gyûjteni ezekrõl a filmekrõl, máglyát építeni belõle és elégetni rajta a rendezõt.
#17
ez a komment fedi a legjobban a valóságot szerintem, egy régebbi Leslie Nielsen filmen még az akkor 60 év körüli nagyszüleim is tudtak nevetni, mert lököttnek tartották a fickót, folyamatosan történt valami ökörség a háttérben is, és a poénok tényleg többgenerációsak voltak

ha egy új vígjátéknak bármi köze van a scary movie alkotóihoz, akkor az garancia arra, hogy biztosan rossz lesz és kifejezetten igénytelen

van helsing paródia pedig már volt: Drakula halott és élvezi címen (Leslie Nielsennel a fõszerepben), csak Mel Brooks "színészi játéka" lehúzta a filmet, talán egyetlen jó poénja volt, amikor a másik kezébe nyomta a karót, õ meg fedezékbe ment, hogy ne rá fröccsenjen a vér, és utólag elõadta, hogy a sok éves vámpírvadász tapasztalat miatt nem lett véres

ugyanakkor tény, hogy mivel a mai filmek jelentõs hányada nagyon gyenge (gyerekeknek és a hülyeségen nevelkedett fiatalabb "felnõtteknek" készülõ képregényfilmek, ahol egyedül a külcsínre helyezik a hangsúlyt), ezért az idõsebb generáció nyilván nem nézi meg õket, és így a paródiát sem tudják élvezni, ha önmagában nem állja meg egy poén a helyét

Thou art a very pleasant little rabbit.

#16
Winnie, most szerintem nagyon egyedül vagy a véleményeddel, és hülyeséget beszélsz... Az általad említett filmeket 10-12 évesen látta az ember, és akkor már értette a viccet, természetesen nem mindent, valamint a parodizált filmekbõl is látott sokat. (aki nem ilyen volt, annak nem jöttek be ezek a paródia klasszikusok, mint pl. sok lány az osztályban) Mi fiúk mindannyian sírva nevettünk, és pont a közelmúltban beszélgettünk haverokkal arról, hogy miért nem tudnak most ilyen filmeket csinálni. Mint ahogy valaki egy korábbi postban említette, biztos van benne valami nosztalgia, de nem ezen múlik. Nekem még a a Sziki-szökevény és a Drágám add az életed is tetszett, valamint van egy film, aminek nem jut eszembe a neve... Ezen felül ott vannak a Monthy Python filmek, amiket pedig nem kisgyerek fejjel láttam (fel sem fogtam volna) hanem 17-20 évesen, és nagyon tetszettek, pedig régiek.
És sztem azért most is vannak jó paródiák, nekem a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok tetszett nagyon az utóbbi idõben.
#15
Jah és arról nem is beszéltem, hogy szüleim már felnõtt fejjel látták az említett filmeket (CSP, NKÜ, Airplane, Top Secret) és õk is nagyon jól szórakoztak rajta, míg a mai "paródiákat" már csak átkapcsolják mert annyira gyerekes, bárgyú poénokkal vannak tele.

\"See you kids. Study your math. Key to the Universe.\"

#14
Én akkor is tudtam és ma is tudom, hogy a CSP-n, Nagyon Különleges Ügyosztályon, Top Secreten miért nevettem/nevetek. Egyáltalán nem azért, mert akkor fiatal voltam. Egy NKÜ-t a Scary Movie-kkal egy napon nem lehet említeni. Míg az egyik élõ példa az igényes humorra, a másik az igénytelenre. És ezen nem változtat az ember kora.

\"See you kids. Study your math. Key to the Universe.\"

Magiszter
#13
Arról nem is beszélve hogy ha megnézel egy Airplane-t vagy Csupasz pisztolyt ott még a háttérben is ömlenek a poénok, nem csak a fõszereplõk osztják. Ez van, ezt el kell ismerni: Régen tudtak paródia filmet csinálni, és mivel a legtöbb jó dolgot már ellõtték bennük, nem maradt puskapor egy újabb Nagy Durranáshoz (szójáték?<#idiota>).

És Winnie: Én még ma is sírva nevetek a felsorolt régi paródiákon, míg az újabbakon már nem tudok. Lehet tényleg nem az a korosztály vagyok akiket céloznak de gondolj bele: Régen 10-12 évesen is sírva nevettél egy ilyen filmen a 30-40-éves szüleiddel együtt. Ma 20-30 évesen sírsz a ritka sz@r poénokon a szüleid meg meg se nézik. Bezzeg a 12 éves öcsédnek bejön... Nem korosztályfilmet kellene csinálni hanem filmet, amit a 10-90 éves korosztály is egyhangúan befogad.

#12
winnie: nyílván benne van az is, amit te írtál, egyfajta nosztalgia. De az is tény, hogy a mostani paródia filmek tele vannak esésekkel, fejbeverésekkel, erõltetett gegekkel, meg az említett fingós-szarós-hányós poénokkal. Régen ment a nevettetés ezek nélkül is. A Horrorra akadva filmeket is bírtam, igaz, abban is voltak, de nem olyan nagy mértékben, mint az utóbbi idõkben. Összegezve: abban egyetértünk, hogy az emlékek megszépítenek mindent, de a régebbiek sokkal szórakoztatóbbak voltak, mint a maiak. Ez az én véleményem, de szerintem nem vagyok vele egyedül.
Szolnokboy1
#11
"az efféle kötözködésed kezd szánalmas lenni😊)"

bagoly mondja...

"egész egyszerûen fiatalon az ember még minden ökörségen hajlandó röhögni és imádja a paródiafilmeket. olvass csak utána, hogy mennyien szerették a "katasztrófa film"-et vagy a bazi nagy filmet. érdemes elolvasni, hogy miért voltak ezek a kommentelõk szerint nagyon nagy filmek."

ez nem jelent semmit. ezt te csak beírtad ide, minden alap nélkül. se korosztályt nem említesz, se forrást, se semmit. nem hiszem el, hogy sokan szerették és nem olvasok utána. azt sem tudom, hol kell ennek utánaolvasni. kész tényekkel érvelj, ha már!

"hiába gondolom, hogy mekkora film a CSP, a top secret, az airplane, az ûrgolyhók vagy a nagy durranás (jé, az összes paródiafilm jó volt. sõt, a gyerekkori filmjeim zöme mind jó volt. gyanús, gyanús. hmm. ez vajon a film erénye vagy a befogadónak köszönhetõ?)"

jé, a felsoroltak között egyikben sem a szarós-hányós-baszós-hugyozós poénok jelentették a viccet. lehet, hogy ezért?

"ha valaki most megnézve némelyiktõl szimplán behány, hogy mekkora sz-r."

annak csak gratulálni tudok. fõleg, ha össze is hasonlítja a maiakkal és úgy fikázza le a régit.

"hogy fikázd a filmeket és ellentmondj mindenkinek a fórumban."

ácsi! én nem mondok MINDENKINEK ellent a fórumban, csak neked, neked is csak azért, mert te viszont MINDENKINEK ellent mondasz a fórumban, bármi legyen is az, amit a szerencsétlen leírt. a filmeket nem szoktam fikázni. (btw sorry, ha félreértettem a mondatodat, de eléggé értelmetlenre sikerült, szerintem nem a fóbia szót kerested, mert én nem félek a filmektõl... vagy a filmek fikázásától... vagy az ellentmon... most mi van?)

"veled ellentétben, én nem hiszem, hogy a saját ízlésem annyira meghatározó lenne."

én meg végképp! én csak elmondtam a véleményem, amit történetesen igencsak sokan osztanak is. nézz utána imdb-n vagy akármilyen filmadatbázisban, engem fog igazolni.

Az anti-winnie brigád elsőszámú képviselője.

Zomil
#10
sajnos az az igazság, h igazad van, a mai fiataloknak fingos/káromkodos/stb. paródia filmek kellenek.

én spec. a mai napig végi tudom nevetni a csupasz pisztolyt és a többi általad felsorolt filmet 😊

sajnos más az izlése a mai fiataloknak és az akkoriaknak, és azért sajnos, mert szvsz a régebbi paródia filmek nem ezekre a nyers poénokra mentek rá, hanem tényleg az eredeti filmet probálták parodizálni

Heeding The Call, one and for all \"But now the rains weep o\'er his hall,with no one there to hear\" \"Never let your sense of morals get in the way of doing what\'s right.\"

#9
egyet értek veled. Neked véleményed van, emez meg csak fikázza más hozzászólásait érvek nélkül...
#8
akkor félreértettél valamit, ne hagyd, hogy a paranoia eluraljon. az efféle kötözködésed kezd szánalmas lenni😊)

egész egyszerûen fiatalon az ember még minden ökörségen hajlandó röhögni és imádja a paródiafilmeket. olvass csak utána, hogy mennyien szerették a "katasztrófa film"-et vagy a bazi nagy filmet. érdemes elolvasni, hogy miért voltak ezek a kommentelõk szerint nagyon nagy filmek.

mint ahogy azt is elhiheted, hogy x év fölött nézve egyes paródiafilmek vacaknak tûnnek, gagyinak. hiába gondolom, hogy mekkora film a CSP, a top secret, az airplane, az ûrgolyhók vagy a nagy durranás (jé, az összes paródiafilm jó volt. sõt, a gyerekkori filmjeim zöme mind jó volt. gyanús, gyanús. hmm. ez vajon a film erénye vagy a befogadónak köszönhetõ?), ha valaki most megnézve némelyiktõl szimplán behány, hogy mekkora sz-r.

igazából a kötözködésednek azért nincs értelme, mert nekem van egy elképzelésem, neked meg egy fóbiád, hogy fikázd a filmeket és ellentmondj mindenkinek a fórumban. sajnos az elõbbit, az elképzelésemet nem lehet bizonyítani, sosem tudom meg, hogy akkor, amikor egy CSP-t néztem, egy Epic Movie mennyire jött volna be, mint ahogy azt sem tudom, hogy most egy CSP mennyire jönne be, ha nem láttam volna anno.

ha abból indulok, hogy jó pár 80-as évekbeli, alapnak tartott film ma már több mint ciki, akkor akár igaz is lehet, hogy a CSP is az lenne. az, hogy szerintem a CSP nagyságrendekkel jobb, az nem hiszem hogy különösebben mérvadó lenne - ez csak egy vélemény a sok közül. veled ellentétben, én nem hiszem, hogy a saját ízlésem annyira meghatározó lenne.
#7
Egy csupasz pisztolyon/Horrorra akadva 1-2-n még ma is tudok röhögni, de egy mostani paródián csak sírni tudok...
Szolnokboy1
#6
istenem, már megint a "csak azért is leoltom a másik fórumozót" kommented. ezt mégis mibõl gondolod? én már nem annyi idõs vagyok, mint akkor, mégis imádom a felsoroltakat, de már akkor is voltak ehhez hasonló gagyi vígjátékok, amiket nem szerettem. miért fáj az neked belátni, hogy a csupasz pisztoly filmek nagyságrendekkel jobbak a mai fosoknál?

Az anti-winnie brigád elsőszámú képviselője.

#5
tudnak, ha annyi éves lennél, mint akkor, ezeket is imádnád.
#4
mért nem tudnak valami olyat csinálni, ami akárcsak távolról is megközelít egy csupasz pisztolyt vagy top secretet, vagy nagy durranást...
#3
polyénok.. jajjj!

Commodore Plus4 forever!

#2
mostanság ezek a paródiák nagyon csövesek szó szerint, elõször is csicska színészek, szar történet, kibaszott erõltetett fos polyénok (még viccnek is rossz), azok az effect-ek, díszletek meg hát.....[#levele, hogyan lehet ilyen kis szar költségvetésbõl csinálni "paródiát"??, ilyen szegények vagy mi??, esküszöm még ilyen átlag sorozatokban is komolyabbak az effect-ek meg a díszletek, nagy unalom az egész, meg azt hiszik, hogy húúú de viccesek minden egyes percben azt sehol semmi, ami tényleg jó paródia volt az a horrorra akadva 3. a többi mostani hülyeség 5 forintot nem ér, röviden ennyi
Magiszter
#1
Remélem nem lesz olyan gyenge mint az a pókember paródia... Azt szinte végigaludtam olyannyira nem volt vicces (1-2 jelenetet leszámítva amit ellõttek az elõzetesben). Egyedül csak Brent Spiner alakítása hagyott bennem nyomot.
Mostanában az amcsi paródia filmek csak a csetlés-botlás, fingós-sz@rós-vizelõs poénokból áll. Bezzeg a régi jó sírva-nevetünk filmek... még az Éjszaka a Múzeumban Kettõ, 300 paródiajelenete is élvezetesebb volt mint amit abban elõadtak. Asszem volt egy újabb is amiben több filmet parodizáltak... már a címére sem emlékszem (volt benne Hancock paródia is.).