Emlékül

Szeretnék most szólni, bár lehet,
nem kellene.
Itt tartanék egy kicsit valakit,
ki immár
békében menne.
Mesélnék arról, hogy mi mindent
itt hagyott,
S a gondoskodó szeretetről,
mit szeretteitől kapott.
S ő is adott…
……….

Lehet elesett volt
s teste kínjának
kiszolgáltatott,
De a kegyetlen végnek tudásától
méltóságot,
lehetőséget kapott…

Méltóságot ahhoz, hogy emberként
küzdjön,
szeressen,
haljon!
S lehetőséget ahhoz
-mire másnak tán ideje sem volt-
hogy szeretteinek
sok mindent
elmondjon…

Legfontosabb a szeretet,
főleg ha kölcsönös az érzés,
Az emberi léleknek úgy kell,
mint testének a légzés.
Ez volt hát veled,
s ez kísért utadon,
Ezt láttuk mindnyájan
a fájdalmas napon,
utolsó utadon…

Nem mondom, hogy elhagytad,
de elmentél tőlük.
Nem mondom, hogy raboltál,
de valamit elvittél belőlük.
Fájni fog még soká,
hogy nem vagy,
nem fogod kezük.
De tudjuk mi mind,
hogy szívükben élsz
örökké,
bennük,
velük…

Tette amit tehetett
Élt amíg csak élhetett
Csenben és fájdalomban ment el
Stacy - Sosem felejtünk el

/Goór László/