3
  • nickwearby
    #3
    Egy szóval sem mondtam, hogy nem ítélem el az egészet.
    Egyet is értek azzal, amit írtál.

    Amivel bajom van,
    az az eljárás, ahogyan ezt elintézik.
    Hogy rögtön bedobják a gyereket az állami neveldébe, ahol még annyi törödést se kap, mint attól a házaspártól,
    és ezzel azt hiszik, minden el van intézve.

    Egy csecsemőnek minden órába, sőt percben törődésre lenne szüksége,
    azzal, hogy ezt megvonják, sokkal nagyobb kárt tesznek vele, mint ha hagyták volna náluk.

    Ha valóban veszélyt jelentenek a babára, arra van mód, hogy rögtön megállapítsák, egyébként meg megfigyeljék őket, hogy rendesen bánnak e vele.

    A szervkereskedéssel nem értek egyet, az nem így, megy hanem szervetetten, maffiákon keresztül, azért nem tudunk róla szinte semmit,
    mert hiába szerteágazó, nagyrészt felderítetlen.

    Másrészt meg a vér szerinti szülők is tudnak olyan kárt tenni a gyereküben,
    ami büntethető lenne, mégsem tesznek ellene semmit....

    Bezzeg a nem vérszerintiekkel, örökbefogadókkal szemben olyan irreális követelmények vannak, hogy a hajam égnek áll.
    Van közeli ismerősöm,aki örökbefogadó, onnan tudom konkrétan.

    Bocs, ha félreérthető voltam, remélem ebből már világos, hogy lényegében mind2en a baba pártján állunk.
  • redfish
    #2
    Nézd: pénzért adni-venni egy gyereket felháborító és erkölcstelen!!! Egy emberi lény nem lehet árucikk, így ÁRA sem lehet... Nagyon sok házaspár várakozik évekig HIVATALOSAN örökbefogadásra, nyugodj meg, nagyon gyorsan szerető családba fog kerülni ez a baba is. Az örökbefogadó házaspárokat pszichológus is megvizsgálja, hogy valóban jó helye legyen a gyereknek és az anyagi körülményeiket is megnézik (legyen lakásuk, állásuk, biztos jövedelmük)...
    Honnan tudod, hogy akik a neten "feketén" kereskednek a gyerekekkel, azok miféle emberek?!...
    Mi a biztosíték, hogy pl. nem szerv-donornak használják fel?...
    Egyáltalán nem biztos, hogy akinek milliók sorakoznak a bukszájában, az szerető, kedves, gondos apuka/anyuka is lesz...

    Nagyon szigorúan megbüntetném azokat is, akik pénzért hajlandóak a vérszerinti gyereküket eladni!!! Ne egy emberélet eladása árán jusson valaki jövedelemhez, hanem MUNKÁVAL!
    Ha valaki tényleg kilátástalan helyzetben van és valóban jót akar a születendő gyerekének, annak nem kell kukába dobnia a csecsemőjét : adja oda egy gondos házaspárnak! De nem pénzért!...
    Én még emlékszem azokra az évekre, mikor a Nagy Magyar Genetikusunk meghirdette a baba-adok-veszek bizniszt, mert az ugye őszerinte nem erkölcstelen... Emlékszem, amikor a Családi Lapban olvastam egy fiatal lány hirdetését : ő szülne gyerektelen házaspárnak babát, mert már régóta szeretne autót venni, ebből a pénzből megvehetné... (Égnek állt a hajam! Először egy autó, utána egy lakás, azután meg a berendezésre kell majd a pénz, és szüli majd évente a gyerekeket PÉNZÉRT???)
    Nagy Magyar Genetikusunk turnusokban szállította az USA-ba a terhes kismamákat, mert ugye a dollár mégiscsak jobb a forintnál... A mai napig nem tudni, hány kisbaba lett eladva külföldön...
    (Te mit szóltál volna, ha kiderül, hogy téged is így pénzért adtak el?... Vagy hogy van valahol a Világban még 2-3 testvéred, akiket pénzért megvettek?)

    Te azt mondod "szánalmas"?...

    Én meg azt mondom : FELHÁBORÍTÓ!
  • nickwearby
    #1
    biztos jobb lesz neki állami gondozásban, mint azoknál, akik akarták volna.....

    ennyit a gyerekvédelemről.
    Majd legközelebb kukában ognak nem kívánt csecsemőt találni, arra jó ez a példa, szánalmas.