810
  • Djemba
    #1
    Idén igazi „aszály” tapasztalható a PC-s sportjátékok terén, hiszen az EA az NHL- és a FIFA-sorozat kivételével minden sportjátékot száműzött a platformról a rossz eladásokra hivatkozva, de jövőre ismét élvezhetjük az NBA Live és társai nyújtotta örömeket. Ezt az áldatlan állapotot kívánja kihasználni a 2K Sports azzal, hogy a legújabb NBA 2K9 játékot PC-re is kiadják.

    A hivatalos oldal tanúsága szerint az átiratban megkapjuk az előző részhez képest élesebb arcbőrtextúrákat, a javított szemmozgást, és az élethű közönség- és ünneplés animációt. Ezek mellett megismerkedhetünk az úgynevezett Adaptive AI-jal (alkalmazkodó mesterséges intelligencia), amivel igaz agytrösztté válik a játék, hiszen mind a csaptársaink, mind az ellenfeleink is figyelik a játékstílusunkat, és ennek megfelelően módosítják saját taktikájukat.
    A sportjátékokban nagyon fontos, hogy felismerhetőek legyenek a nemzetközi világsztárok, így a már általánossá vált eljárás itt is észrevehető, miszerint a nagyobb játékosok egyedi mozdulatit lemodellezték, hogy ugyanazt a zsákolást lássuk a monitoron is, mint a TV-ben.

    Az igazi kosárlabdafanatikusok értékelni fogják a Living Rosters funkciót, amivel a játék minden indulásakor a legutóbbi meccsek statisztikáival frissül az adatbázis, hasonlóan a FIFA 09-ben nemrég bemutatott a LIVE Seasonhöz. Érdekesség, hogy ha egy adott játékos folyamatosan jó teljesítményt nyújt a valódi parkettán, akkor új mozdulatok jelennek meg a játékban.

    Még egy nagy újítás tartogat a fejlesztő Visual Concepts az új részhez, mégpedig az Association 2.0 rendszerét. Ez a funkció az nba.com oldalához kapcsolódik, és tudatja velük a legfrissebb pletykákat, átigazolásokat és eredményeket, valamint minijátékokkal is kedveskedik, sok más egyéb mellett.

    Az NBA 2K9 PC-s átirata október 21.-én fog a boltokba kerülni.
  • báttyó02
    #2
    wow +fav
    eddig csak azt hittem hogy kamu hogy jön pc-re is
    de ha nem így van akkor igencsak várós a dolog,konzolon állitolag sokkal jobb az ea-snél
  • grebber
    #3
    Nemtudom valahogy sosem úgy jönnek át ezek a gamek mint konzolon.
    Ott érdekes a sima xboxra is úgy megcsinálták hogy lefosom a bokám folyik arcán az izzadtság stb és ez nem xbox360 hanem sima xbox amiben szinte már nevetséges a hardwarefelépítés. És szánalmas hogy egy mai szintű pc-s világban még mindig ninc silyen egy kosaras gameben.Jó nem a grafról szól de azért sokkal jobb lenne úgy.
  • Fókameister
    #4
    hát ez rohadt jó lesz végre nba 2k pc-n :D
  • genory
    #5
    Szerinten is nagyon lesz!! Már nagyon várom!!!
  • Legend Killer
    #6
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    KIRRRRÁLLYYY!!!!!
  • Djemba
    #7
    és jövőhéten már játzhatunk vele
  • genory
    #8
    Van valami bővebb leírás a gameről? Főleg az érdekelne, hogy gamepaddal lehet azokkal a beállításokkal játszani, mint a Liveban?
  • Prince23
    #9
    NBA 2009 cikk
  • genory
    #10
    De ez a live! Én a 2k9-re lennék kiváncsi! De azért kösz!
  • Tomsteel
    #11
    komoly az a "mez mozgás", szegény proci izzadni fog :)
  • grizzly21
    #12
    marmint a Ps3 proci? Mi koze a linknek a topikhoz egyebkent?
  • grizzly21
    #13
    Eleg gaz egyebkent csomo mozdulat..nekem utoljara a live 03 tetszett. a grafika persze jo
  • leho94
    #14
    ohoooo +fav :D
  • G.I.JOE
    #15
    Végre, végre, végre!!!!!!!!! Úgyhogy részemről az EA elmehet a p*csába a Live-jával.
  • ágybanalvó
    #16
    hát annak a linknek seemi köze nincs, de izzadni fog a pc proci is mert ugyan azt kapjuk mint xbox 360-ra :)
  • G.I.JOE
    #17
    Ja, még a végén, ha emberi áron lesz, lehet hogy meg is veszem és írok az EA-nek hogy: a tiéteket évek óta csak ... khmmm, ezt meg elsőre meg is vettem! (de kis gonosz vagyok, biztos szíven ütné őket... )
  • mikiking
    #18
    aaa ez nagyon jo game lesz gyerekek. Láttam pár vidit a közönség,a mozgások,aaa ez oda fog baszni
  • ProGabe #19
    odakinn 20, húsz! dollár lesz :)

    megerősítették a hivatalos 2K fórumon, hogy X-box360 port, szóval nem az íéj féle ps2 szutyok!

    Minimum Requirements:
    OS: Windows Vista, XP, or 2000
    CPU: Pentium 4 2.4 Ghz Single Core processor or equivalent (2.8 Ghz for Vista)
    RAM: 512 MB or more (1 GB for Vista)
    Disc Drive: 8x or faster DVD drive
    Hard Drive: 10.5 GB or more free space
    Video: DirectX 9.0c compatible *
    Sound: DirectX 9.0c compatible
    Input: Keyboard or dual-analog gamepad

    * Video card with 128 MB or more memory and one of the following chipsets is required: ATI x1300 or greater | NVIDIA 6600 or greater | DirectX 9.0c compatible card with Shader Model 3.0 support.
  • mikiking
    #20
    szoval a grafika nem lesz rossz,ha 3.0 kell neki
  • G.I.JOE
    #21
    20 dollár!?!? Bakker! Akkor itthon kb. 4-5e!
  • mikiking
    #22
    odakin.... itthon 7-8 rugó minimum...ne izgulj
  • adeex7
    #23
    fullon fog menni most nézem :OO azért ilyen grafóval,még minimumon is beszarnék azt hiszem :D lehet én is megveszem,tolom majd neten :P
  • mikiking
    #24
    de a leirt az a minimális rendszerkövetelmény
  • Legend Killer
    #25
    512 ram elég neki? loller
  • mikiking
    #26
    Él a közönség ... szép kis vidi
  • Shep
    #27
    Ez a játékból van? Én elsőre meg még másodikra is azt hittem, hogy élő (lehet az is):) Utolsó kosaras játék élményem még 486-oson volt, de ha ez így néz ki akkor lehet majd kipróbálom :)
  • mikiking
    #28
    ez in game video természetesen...és én sem nagyon jöttem rá először hogy játék
  • Carlos HUN
    #29
    eszméletlen jó kár hogy pcn ha ilyen lenne a graf tuti nagyob gépigénye lenne
  • mikiking
    #30
    még csak a minimu derült ki.... az ajánlott nem
  • ProGabe #31
    2K Sports Announces NBA® 2K9 for Windows PC


    October 7, 2008 – 2K Sports today announced NBA 2K9 will be available for the first time on Windows PC on October 21. The NBA 2K franchise is now poised to reach even more fans on a global scale with this addition to the already anticipated console versions of NBA 2K9.

    “We are excited about the growing popularity of basketball and are eager to get NBA 2K9 in the hands of PC fans,” said Greg Thomas, senior vice president of sports development at 2K. “The PC version will please even the most dedicated basketball fans with the same level of quality simulation we’ve become known for in the console versions of the NBA 2K franchise.”

    NBA 2K9 is the latest edition of NBA 2K, the #1 selling current gen basketball video game* that has also been the #1 rated NBA simulation for seven years in a row**, is back for its 10th season. NBA 2K9 is the premier basketball game for serious players, and will deliver the most realistic and feature-rich simulation experience ever available in the NBA 2K franchise – from gameplay and graphics to presentation and online features. Fans will also be able to enjoy the most up-to-date basketball experience ever available in the NBA 2K franchise through Living Rosters with constant updates to player ratings and player tendencies, along with access to exclusive unlockable animation packages for players in the game. If it happens during the regular NBA season, it will happen in NBA 2K9.

    NBA 2K9 is rated E for Everyone by the ESRB and now available for Xbox 360® video game and entertainment system from Microsoft, and the PLAYSTATION®3 and PlayStation®2 computer entertainment systems. For more information about NBA 2K9, please visit http://www.2ksports.com/games/nba2k9.

    _________________


    azt ígérik, hogy egy az egyben X-bOx 360 port lesz, és csak az online feature-ök fognak hiányozni

    terveznek demot, ami ha lesz, akkor is csak pár nappal a megjelenés előtt fog jönni
  • adeex7
    #32
    hát igen...van még mit tanulnia az íjéjj szporcnak...
  • mikiking
    #33
    én is hallottam,hogy xbox port lesz....szoval nem kell félni
  • adeex7
    #34
    xbox port = olyasmi menü kezelés ami a PES2008-ba volt?
  • mikiking
    #35
    xbox port = ugyanaz mint xboxon..teljesen
  • FrezeR
    #36
    Nagyon szuper,hogy kiadják PC-re is idén. Régóta nyomom a Live-al és kíváncsi leszek rá ez mennyivel lesz jobb :) Sajnos ott már évek óta semmi fejlődés nem volt és nem tudom miért csodálkoztak, hogy nem fogy úgy.
    +fav
  • Djemba
    #37
    csak azt nem vágom miben különbozik az nab live 09 től?
  • bodesz
    #38
    NEM HISZEM EL.VÉGRE!!!!!
    erre várok évek óta.az nba live évek óta nemlett nextgen ez remélem azlesz pc re.
  • bodesz
    #39
    nem EA hanem K2 sports
    vagy nemtommi de a lényeg hogy konzolok elterjettebb mint az nba live mert jobb.
  • Djemba
    #40
    azt tudom én is