69
Sho Online - MMORPG
  • hollo94
    #69
    látom ide se ir senki de azért megkérdezem
    dark solsa vagy a taostic priest a jobb?
  • TiengLung
    #68
    Csak ajánlani tudom a Sho-t mindenkinek. Én már a CBT óta játszom vele, szóval azt hiszem van némi tapasztalatom vele.

    Kezdem azzal, miért ajánlom.

    Szerintem nagyon eltalált a karakter fejlesztés, nincsen elszállva, azaz magas szinten sem félitenekkel és legyőzhetetlen karakterekkel játszunk, hanem marad benne kihívás. Volt szó róla hogy 3 fő kaszt van, amik 10 szint után választhatóan 2-2 alkasztra válnak, de ezen belül karakterünk kialakítása teljesen egyedi lehet, csak rajtunk múlik, hogy miként osztjuk szét skill és body training pontjainkat.

    Kezdetben rengeteg küldetést kapunk, ami tulajdonképp változatosnak mondható, de persze a lényeg többnyire az hogy ezt vagy azt kell ölnünk ezért vagy azért. Küldetéseinket teljesíthetjük egyedül, vagy akár 6 fős partikat is szervezhetünk. Később lehet állatkísérőnk, amit ugyan úgy fejlesztenünk kell, mire használható képességei lesznek( :) )

    Rengeteg féle ellenféllel futhatunk össze, ezekből tényleg nincs hiány. Ha pedig unjuk az npc-k gyepelását akkor párbajozhatunk akár saját akár az ellenséges dinasztia tagjaival. A párbajban elszenvedett vereség maximum önbecsülésünk sérülésével jár, de nincs sem exp, sem egyéb veszteség. (npc általi halálnál exp veszteség van, ami magasabb szinten már elég tetemes és jó pár óra játék a pótlása.) Speciáli párbaj fajta a 8 óránként zajló 1 órányi háború, ahol a két dinasztia játékosai próbálnak egymás vérét véve területeket szerezni. Amelyik dinasztia több területtel rendelkezik, a következő háborúig különféle teljesítmény növelő tápolásokat vehet igénybe, ami jól jön mondjuk a küldetések teljesítéséhez. A háborúban is vannak npc-k, de itt speciális eset forog fenn, nem vesztünk exp ha npc öl meg, sőtt, annyiban jobb, hogy nem az ellenfél játékosa kapja értünk a fame pontot. Háborúban az öléseinkért illetve a halálainkért is kapunk exp és fame pontokat. Ez utóbbi arra szolgál, hogy a dinasztián belül milyen magas tisztségben vagyunk, alkasztonként tulajdonképpen a játékosok sorrendjét mutatja.

    A közösség nagyon jónak mondható, elvétve akad egy-két csaló, ők általában kapnak egy KoS-t a játékostársaktól, vagy súlyosabb esetben egy bant a GM-ektől. A játékosok a két dinasztián belül Házakba tömörülhetnek, ami elég hatékonnyá tudja tenni a parti-szervezést, segítség kérést és adást, háborús stratégiát.

    Nem sok magyar játszik egyébként. Zhou oldalon legalábbis elvétve találkozom velük, és ők is elvéreznek úgy 30. szint magasságában. Yin oldalon jobb a helyzet, legalábbis nevek alapján van 3-4 kitartó játékos, de nekem nincs Yin accountom, így nem tudok biztosat. De azért 90% biztonsággal állítom, hogy magyarként én vagyok a legrégebbi és legmagasabb szintű játékos.

    És hogy teljes legyen a kép, az árnyékosabb oldalról is mondok egy- két szót.

    A játék folyamán a legnagyobb problémát a lag okozza. Normál játékban nagyon ritka, de háborúban időnként nagyon durva is tud lenni. Sajnos ez adódik abból, hogy a játék ingyenes, tehát a kiszolgáló környezet is saját zsebből épült. A cash-shop indításával várhatóan majd ez is változik, addig pedig marad az időnkénti bosszankodás :)

    Magasabb szinten elfogynak a küldetések, illetve gyakorlatilag 0-át érő exp-ért kell izzasztóan nehéz dolgokat csinálni. Szóval magas szinten egyenlőre csak a monoton grinding marad mint előrelépési lehetőség. Nem ritka az, hogy magas szintű játékosok csak bossingolásból (főellenségek vadászata) illetve a háborúban szerzett pontokból fejlődnek, mert ugyan azokat a lényeket órákon át csépelni meglehetősen unalmas, főleg szólóban. Bár ez minden MMORPG-ban így van.


    A játék összeségében nagyon jó, folyamatosan fejlesztik, odafigyelnek a játékosokra. Érdemes kipróbálni. Ha van kérdése valakinek, itt vagy a játékban nyugodtan felteheti (Zhou oldal (ami nem a rosssz oldal btw...) mint azt már említettem, ezen belül megtalálni pedig azt hiszem nem lesz nehéz), válaszolok rá legjobb tudásom szerint.
  • Corin987
    #67
    Hééé!!Vége legyen az OFF,-nak itt nem a hülye wolgbránerrel kell hülyéskedni aki most jött a Parasztképzőböl hanem a gameröl?

    Na::DD Érdemes ezt a játékot leszedni mer szerintem is nagyon Hero Online másolat és a Hero az jo szoval leszedjem?
    Persze csak ha sok a magyar!
  • Bulykin
    #66
  • Wolgorn
    #65
    na csá vagyis múú
  • Wolgorn
    #64
    áá te is ehez a tehéncsordához tartozol, ez így nagyon nem kóser.
  • Bulykin
    #63
    ööö...oké
  • Wolgorn
    #62
    á most már egy szóért is basztatnak...izé...Ez Egy Szabad Ország...vagy micsoda NEMTOM
  • Bulykin
    #61
    szóltam egy rossz szót is?:)
    azé' mer'...
  • Wolgorn
    #60
    De ha ittmaradok senkivel se lehet rendesen dumálni,másik fórumokba meg igen, nem értem eszt.Mér mindenki az ujjakat basztarja?
  • Wolgorn
    #59
    Békén hagyná,mindenki baszogat.Azért te békén hagyhatnál.
  • Bulykin
    #58
    hova mész ez a te topicod^^
    tudod te már...
  • Wolgorn
    #57
    Ááá.
  • Wolgorn
    #56
    Nektek jó hogy másokat sértegettek?Na ha annyira sértegetni akartok tessék akár keressetek fel és rugjátok ki a belem nem érdekel,ahh tudjátok már...Mindegy na én megyek és "bocsi" a sok "káromkodásért"
    és sziasztok.
  • Wolgorn
    #55
    bocsi a káromkodásért szal mindenkinek bye byeés má ne is lássatok itt ja ennek gondolom örültök :) hát énis na hali
  • osho
    #54
  • Bulykin
    #53
    "aszt"
    "fojtatsátok"
    ez nagyon dúrvaXD
    nem szereted a gyíkokat vagy mivan? olyan sokszor emlegeted őket és mindig csak szidod...
  • mama2
    #52
    Kezsem azt hinni hogy neked tényleg nem tanítanak nyelvtant, vagy tanítanak, csak mindig megbuksz.
  • Wolgorn
    #51
    bocsi nem gondoltam hogy ilyen gyíkok vagytok tényleg bocsi de aszt is toom hogy tiszta hülyék vagytok na fojtatsátok a beszélgetést egymás farkáról császtok gyíkok én leléptem




    Puhapöcsü Gyíkok.
  • gameplusz
    #50
    Éljen a sulinet.
  • n003
    #49
    és a válasz csak a néma hullaszag :DD
  • setuh
    #48
    beszaras XD.most itt vald be h direkt irsz ilyen buzisan es ilyen hulyesegeket es akkor nem gaz de ha te alapbol ilyen vagy akkor...
  • Balidani
    #47
    szerintem direkt csinálja.
  • Zerénd
    #46
    Minimumi nyelvtan legalább. :)
  • HöfEE
    #45
    Nem attól leszel nagyfiú hogy ilyen csúnyán beszélsz!
  • n003
    #44
    mit vársz egy himnős kispöcstől? :O
  • Zerénd
    #43
    Remélem, holnaptól az isiben, külön korrepetálást kérsz nyelvtanból.

  • Wolgorn
    #42
    akkora de akkora farkak v tok de akkora és anyira de annyira utállak titeket mekkora de mekkora szemetek vagytok...őőő v is basszátok meg
  • Atti12
    #41
    kipróbáltam, egy kis enyhe lagg van, de játszható. Grafikát a hero onlinehoz tudnám hasonlítani, nem túl szép :-/. 3 féle kaszt van, warrior, assasin és wizard. Ha jól értelmeztem akkor később lehet választani úgymond "szakirányt". Végülis nem néz ki rossz játéknak, de azért nem hiszem hogy tul sokat játszanék vele.
  • Zerénd
    #40
    Inkább egy kis Magyar nyelvtant menj tanulni, játszás helyett.
  • Wolgorn
    #39
    törlés
  • Wolgorn
    #38
    najó ennyi cseszettöl idegesitetek szal basszátok meg
  • dragon11
    #37
    Kasztok is érdekelnek, macska haver ;-)
  • Cat 02 #36
    Valaki aki tud írni és kipróbálta írna egy rövid véleményt ?
  • csgj
    #35
    Köszönöm! Eddig ma még nem nevettem, de neked sikerült nevetésre bírnod! :D
  • HöfEE
    #34
    Kicsi vagy még... (remélem :D )
  • Fbn Lx
    #33
    :DDSAd ne basztassátok már, nekem szimpy
  • Wolgorn
    #32
    nem is akarok
  • Wolgorn
    #31
    ja és azér írok így mer gondoltam fórumban mindegy de akk se írok ugy mint egy retek tanár
  • Wolgorn
    #30
    ott a legalsó szövegemben ho hol lehet letölteni szal a weboldala