13
Che Guevara orvosbol gerilla
  • kakaoskalacs
    #13
    Érdekesen fogalmazol :) Igen Che szeme tenyleg mindent elárul.
  • NessieGraf
    #12
    Aztán kb. annyira hasonlít, mint én Marilyn Monroera, főleg, mióta vörös a hajam. Szemeket nézd! Mindjárt látod, hogy ez a színész sose fog így nézni. Igaz, Che nem az az ember, akit sokan el tudnának játszani. De kisebb hasonlóság arcra és nagyobb egyéniségre hitelesebb lett volna.

    Azért nagyon érdekes volt, hogy Fidel miatt a szocialista tábor sokkal később értesült Che létezéséről is, mint a nyugat. Viszont minden bizonnyal ők ketten békeidőben nem élhettek volna egymás mellett.

    Fidel Castroval személyesen találkoztam majd 40 évvel ezelőtt. (El ne képzeljétek, hogy direkt volt, vagy egyáltalán tudott a létezésemről. Idejött Magyarországra, minket meg kivezényeltek az iskolából.) Mai napig emlékszem viszont rá, milyen erő sugárzott belőle.

    De ettől még nagy hibája a történelemnek, hogy ő került hatalomra. Bár nemigen hiszem, hogy fordítva is lehetett volna. Mert Castro volt az erő, de Che volt az erő szívvel és intelligenciával párosítva. Az ő számára nem lett volna ellenfél se kelet se nyugat politikai vezetése. Nem maradhatott életben sajnos. Kár ezért a világért, hogy ez így történik mindig.
  • ProGabe #11
    dehogynem! rengeteg arca van! ugyebár ő Franky Four Finger a Blöffben, aztán a Félelem és Reszketésben ő Depp ügyvédje, és a Sin Cityben a "pez adagoló". talán ezzel a listával lehet a legjobban bemutatni, mennyire széles a repertoárja
  • kakaoskalacs
    #10
    *Franky

  • kakaoskalacs
    #9
    Asszem ö Volt a Frany nevu tag :D
  • bens
    #8
    nem ez volt a blöffben is?
  • kakaoskalacs
    #7
    Hát igen :) Elég durva a hasonlosag
  • ProGabe #6
    nem nagyon lehetett volna jobb színészt választani! nagyon durva a hasonlóság :)


  • tigeroo
    #5
    pszichopata.
    /spit
  • kakaoskalacs
    #4
    Az biztos :)
  • Pigo
    #3
    Ha Benicio Del Toro játszik benne akkor rossz film nem lehet
  • kakaoskalacs
    #2
    Kiváncsi leszek milyen filmet hoznak ki belole :)
  • kakaoskalacs
    #1
    1956. november 26-án Castro, 80 társával (köztük Ernesto "Che" Guevarával) Kubába hajózott, hogy megdöntse a korrupt Fulgencio Batista diktatúráját. A film azt a folyamatot mutatja be, hogyan lett az argentin orvosból gerilla harcos, majd forradalmár hős.

    Info

    Föbb szereplő(k):
    Benicio Del Toro (Ernesto 'Che' Guevara de la Serna)
    Franka Potente (Tamara Bunke)
    Santiago Cabrera (Camilo Cienfuegos)
    Demián Bichir (Fidel Castro)
    Kahlil Mendez (Urbano)

    Trailer

    "a vágatlan verzió hossza 258 perc" Nemsemmi :)