127612
  • Broafka
    #87084
    azért mert ilyen szempontból ragok vannak? Nincs különbség szerintem.
    Két egymásnak ismeretlen ember - pipa
    az egyik megpróbál magyarázni a másiknak privátba (ez esetben ez telefon, elvégre csak ő meg a másik fél hallja) - pipa
    mind a kettő egymás között akarta lerendezni a dolgokat, másnak semmi köze hozzá - pipa

    Ez ugyanúgy érvényes az itteni fórumra nem, mi a különbség?

    De ha azt vesszük, felhívom az osztálytársamat, és ő elkezd kurvaanyázni, én meg hangszóróval szétkürtölöm amit mondott? ugyanez!

    És a lényeget fogd meg, ne a helyzetet!
  • Metalmilitiakid
    #87083
    Az eddigi hozzászólásaim alapján, engem nem érhetne bann, mivel soha egyetlen trágár szót nem írtam. Mindig próbálok a leghidegebb fejemmel írni jól megfogalmazott válaszokat. Ennek ellenére mégis kapni fogok ugyanúgy mint a többiek, ha ők kapnak.
  • HTS s3rg1nh00
    #87082
    azt hiszem jobb lenne mégis az "okos enged" elvet követni.miért jó az neked,hogy visszaszólsz?csak magukat minősítik a viselkedésükkel,aztán arra verik hogy kihozzák belőled azt amit eredetileg akartak.
  • Sir Quno Jedi
    #87081
    Na megnézném azt, ha banolnám elsőre, aki nem ért velem egyet. Pár nap alatt kiürülne az SG. :DDD

    Kata témának meg ehhez mi köze?! Oldalak óta meg sem említettem a nevét és nem is folytam bele a "vitátokba", már ha ez az...
  • fire2001
    #87080
    ja a valasz Sir Quno Jedi nek ment.
    Es nekem Kataval semmi bajom nincs, nehogy felreertsetek, csak a privat uzis dologgal kapcsolatban irtam le a velemenyem.
    Peace!
  • Attila8805
    #87079
    Hát jól van ti tudjátok.
    Nekem már ehhez nincs több hozzáfűznivalóm.
    További jó szórakozást.
  • Metalmilitiakid
    #87078
    sajnos ez tény és való, bár lesz majd egy órás szünet amíg futok, de utána visszamenőleg is válaszolok mindenre
  • Különc
    #87077
    Itt mindenkire gondolsz, aki nem ért veled egyet vagy a Kata témára érted?
  • Tsol
    #87076
    Elmentem boltba sörért. Csá.
  • Sir Quno Jedi
    #87075
    Tök más a két helyzet. Apád eladó, a nénike vevő. Nem hiszem, hogy nem érted a különbséget.
  • Kata
    #87075
    Az amit te csinálsz itt ("ki a faszom az a kata?") sem vall valami jó modorra. Sepregess először a magad háza táján mielőtt más felett bíráskodsz...
  • fire2001
    #87074
    en a velemenyemet erre alapoztam: http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1019331381&no=260360

    Szerintem eleg kulturalt uzenet volt, persze mindenki maskeppen latja a dolgokat.
    Lehet sok dologrol lemaradtam, az anyazos uzeneteket en figyelembe sem veszem, ha van olyan.
    De ha valaki normalis hangnemben megfogalmaz egy szoveget, megha nincs is igaza, nem szep dolog kitenni a kozosseg ele.
    Biztos van oka annak ha valaki nem meri valani a velemenyet, de ez az o dolga, nem is nagyon erdekel.
  • Kata
    #87073
    Ezt csináltam éveken át, de sajnos nem váltottak célpontot, időközben meg elfogyott a türelmem már. Semmi mást nem kérek egyébként minthogy hagyjanak békén. Nem nagy kérés szerintem.
  • Metalmilitiakid
    #87072
    Lehet én vagyok túl értelmes ehhez, de Jagfatert talán eddig 2x juttattam 1 hetes bannra(második alkalommal mind a 3 altjával együtt), természetesen úgy, hogy soha nem jelentettem sehol semmilyen megszólalását, nem is kértem senkitől. Mégis megkapta és érdekes módon mind a két alkalommal szmájlikkal tűzdelt priviket kaptam tőle és soha nem anyázott le. Ez, hogy lehetséges, hogy kata téged mégis mindenki "hátba anyáz", nem lehet, hogy véletlenül a te kezed is benne van ?
  • Broafka
    #87071
    Amikor apám beszélt az egyik vevővel telefonon, mert az idős nénike nem értette meg a lényeget, és abszolút kulturáltan elmagyarázta neki, mire az idős néni azt hitte hogy az apám át akarja verni a fejét, vagy fogalmam sincs, mindenesetre át adta a telefont valakinek, és a háttérben a nénike hangja hallatszott:
    "A kurva anyját ennek a fasznak"

    Most ezt lehet privát beszélgetésnek is mondani, habár nem célirányosan apámnak mondta a néni, de most tapétázza ki apám a körutat, mert ilyet mondott a néni.

    Érted miről beszélek? azért mert lesüllyeszti magát valaki a béka segge alá, tegye, röhögök rajta egyet, és kész. De nem alázom be, mert azzal én is a szintjére süllyedek
  • Marci0115
    #87070
    én nem te vagyok hogy csunyát irjak a másik anyukájárol, de láthatólag jomodort nem kaptál otthon
  • Sir Quno Jedi
    #87069
    Ha ez így lenne, az uccsó két oldal hozzászólói szinte mind banolva lennének már, de mint látod, először igyekszem kicsit megnevelni őket, ha már odahaza nem sikerült a családjuknak (ahogy elnézem vajmi kevés sikerrel)...

    A fő probléma valószínűleg az, hogy a morál és erkölcs szavak nem jelentenek számukra semmit.
  • Különc
    #87068
    Én ezzel a felfogással régóta szélmalomharcot vívok
  • Attila8805
    #87067
    Ha eleged van miért nem engeded el a füled mellet és ha rájönnek hogy nem fog rajtad a golyó elkezdenek mást lőni!
  • Kata
    #87066
    Tsol és Marci0115 nem akar esetleg elhúzni vagy bekussolni? Esetleg kurvaanyázzak egyet és akkor vége lesz a sztorinak?
  • HTS s3rg1nh00
    #87065
    akkor itt addig lesz örök flém amíg vagy te vagy Metalmilitiakid el nem megy a kimerültségtől aludni.
  • Marci0115
    #87064
    hát igen
  • tommygear
    #87063
    kb
  • Kata
    #87062
    Nem fogom hagyni és nem fogom abbahagyni amíg bármilyen szinten is attrocitás ér. Miért nem? Mert elegem van. Hagyják abba az alaptalan kötekedést és gyalázkodást és akkor én sem fogom csinálni. Direkt és szánt szándékkal, akarattal, tudatos elhatározással, makacs ragaszkodással döntöttem úgy hogy nem fogom hagyni.
  • NEOreg3
    #87061
    1. A moderátornak mindig igaza van.
    2. Ha a moderátornak mégsem lenne igaza, az 1. pont lép érvénybe.

    Mikor tanuljátok már meg?
  • Sir Quno Jedi
    #87060
    Valós életben?!?!? Noooooomális?! Ott odajön valaki hozzád ismeretlenül és elkezd szapulni és kurvaaanyázni, meg szemétkedni, akkor mit csinálsz?!?! Ne hasonlítgassuk ezt a "való" élethez, mert ennek ahhoz semmi köze. Egy mocskolódó privi egy senkiházi alregtől, az semmiképpen sem nevezhető "magánbeszélgetésnek".

    Pont azt csináljátok mint a bűnözők, akik a különböző vélt vagy valós jogaikra hivatkoznak miközben ŐK a bűnözők. Az a súlyosabb, ha priviben orvul anyázol, onnantól elveszted az "emberi" jogaidat a szememben és mész közösbe, lássák ki is vagy valójában.

    ÉRDEKES, hogy normális emberek normális megnyilvánulását sosem kellett élesbe bemásolni???! Hmmmm... Miért is van ez, hogy csak a pleb szenny senkiháziakat zavarja, hogy a sötét üzelmeik napfényre kerülnek!?!?!?!??!?!?!? Ki érti ezt?! (én igen)

    Aki az anyázós privi-írókat védi a normális fórumozóval szemben, ha az napvilágra hozza az adott privit, az UGYANOLYAN BŰNÖZŐ a szememben, mint maga a mocskolódó, sőt az én szememben még rosszabb is...
  • Marci0115
    #87059
  • Kata
    #87058
    Én úgy érzem hogy sokan odavizionálják azt a piros zászlót, csak hogy valahol belém tudjanak kötni. Másrészről ha én igyekszem elkerülni a flémet, de más meg szándékosan keresi a lehetőséget erre, az nem az én hibám, azért ne engem okolj.
  • Broafka
    #87057
    szerintem inkább azért szólnak rád a modik előbb, mert te nem vagy képes abba hagyni a dolgokat (igen, ez most részben a személyed ellen irányult, bocsi, de már egy kicsit bosszant, hogy nem fogod fel amit mondok)
  • Tsol
    #87056
    Linkeld be Kata hsz.-ait a modi figyelmébe tápigba.
  • Metalmilitiakid
    #87055
    Nekem is nekem állt a tucat senkiházi alreg, meg a bf (mostmár tisztelettel mondva) ősszemétgyűjtő és mindenkit semmibe néző KK (kisköcsög kör) csapata és lám élek, nem flémelek miatta sem a humorosba és nem is írok be olyan hsz eket a szavazó topikba amiről mér az első karakter leütésekor egyértelműen tudtad, hogy ez lesz, és mégsem törölted ki, hanem szabadjára engedted és most megint te vagy a nagy áldozat, mikor te lobogtatsz szándékosan nagyon halvány, de azért szép piros zászlót a nyitott karám ajtaja előtt.
  • Broafka
    #87054
    "Csak szerencsére a történtek óta kevesebb attrocitás ér. Én ennek kifejezetten örülök!"

    azért mert normálisan fejezed ki magad.

    Ha egy újreg anyázik, azért nem értem miért reagálsz, hagy anyázzon, ha egy régi reg anyázik, annak nyílván oka lehet, mert ismeri ezt a "harcmezőt".
  • Attila8805
    #87053
    " Azt nem értem, hogy mivel vagyunk mi rosszabbak mint te"


    Csak nézz tükörbe:D

    Szerinted kit dugna meg több modi téged vagy őt?
  • Fbn Lx
    #87052
    :DDDd
  • doktor tarhonya
    #87051
    ostobázd le SQJ-t.
  • Fbn Lx
    #87050
    ha ez élőben történne és magyarországon hagyománya lenne a bukkakénak...
  • Kata
    #87049
    Egyáltalán nem tehetek meg bármit, sőt, sokszor előbb szólnak rám a moderátorok mint a kötekedőre, hogy hagyjam, mert úgy vélik több eszem van és inkább odébbállok és akkor nincs flém. Csak már elegem van hogy mindig nekem kell hunyászkodni. Amúgy nekem is volt már büntipontom, szóval semmiben nem vagyok kivételezett mással szemben.
  • Marci0115
    #87048
    ird le az igazat amit gondolsz
  • Broafka
    #87047
  • Koppixer
    #87046
    Vasárnap estig szeretnék ban-t kapni! Mit kell ehhez tennem? Kezdő vagyok még ebben, segítsetek!