Jön a hibrid optikai lejátszók uralma
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Egyébként néztem már több HD filmet is, és feltûnt egy kicsit, hogy nem olyan folyamatos mindegyik, de volt ami teljesen jó volt.
DVD filmeknél még nem tapasztaltam akadozást, tömörítetteknél (xvid) is csak kevésben.
HD filmeknél is inkább akkor tûnik fel nagyon az akadozás, ha szöveg megy, például a film végén, nem lehet elolvasni a szöveget valamelyiknél.
Tehát ha HD filmeket akarok majd nézni blurayrõl, akkor akadozós lesz mindig? :S Ezt nem is fogják tudni kodekkel/szoftverekkel javítani?
A mozifilmek 24p-ben (progresszív kirajzolás, 24 fps-sel) készülnek, és megjeleníteni is így optimális õket. Az asztali lejátszók, legalábbis a Blu-ray és HD_DVD-sek (bár utóbbi cselesen oldja meg) képesek így küldeni a képjeleket, és az újabb megjelenítõk is képesek így fogadni, megjeleníteni. Így pont olyan lesz, mint a moziban. (Darabos, de legalább egyenletes.)
A videokártyák és PC-s monitorok azonban nem nagyon ismerik ezt, csak a szokásos 60 fps-t, digitális összeköttetés esetén. 60 nem osztható maradéktalanul 24-gyel, ezért egyes képkockákat 2x kell megjeleníteni, míg másokat 1x. Ez akadozó mozgáshoz vezet.
Másrészt az 5.1 hangrenszert nem igazán lehet úgy elhelyezni, hogy a tv-tõl 1 méterre legyél. Ha azt akarod, hogy 2-3 ember is nézze egyszerre 5.1-ben, akkor 3-4 méterrõl érdemes (ha a szoba engedi természetesen, bár a hangszórót se szabad falhoz rakni (mint ahogy egyes bemutató termekbe teszik idõnként -.-' )
Mi az a natív 24p lejátszás? :S
Hülyeség! Na ja, az 50Hz-es kisfelbontású tévéden, hogy ne follyon ki a szemed...
A HD egy kicsit másról szó, minthogy a szoba másik végébõl nézed a bélyegnyi képet.
Letöltött HD anyagokkal se volt még problémám, a Bluray-en meg HDDVD-n teljesen más kódolásba lennének a hangok? Kodekkel a gép akkor is ki kell tudja kódolni.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
3.14159265358979323846264338327950288419716939937510582097494459230781640628620899862803482534211706798214808651328230664709384460955....
szegény hddvd...
Forza.
A PC-s lejátszásrol... hiába lehet venni PC-hez hddvd/bd olvasot, hogy hozod ki a hd-hangformátumokat? Sehogy... nem létezik olyan hangkártya, ami kezelné az ujgen formátumok hangszabványait. Szánalmas, de igy van. Ez a legjobb másolásvédelem - gondolták a filmstudiok és lobbiztak... A formátumaikat ugyan feltörték (nagyjábol), de a legális lejátszást sikeresen megakadályozták.
Forza.
Legjobb esetben is 3.5-4k összeget fizetsz egy 25 GB-os lemezért.
Jelenleg 30k körül beszerezhetõ 750GB-os HDD.
Matek: 750 GB-nyi BR kapacitás mennyibe kerül?
30 db BR lemezt kell venned, ami 3.5k árral számolva is 105000 FT!
Ebbúl a pénzbõl lazán vehetsz 3 db 750-es HDD-t ami testvérek között is, 2250 GB.
Jelenleg 18k-ért vettem egy HD anyagot is lejátszani képes "Divx" lejátszót, mely MEREVLEMEZRÕL/USB-rõl is képes lejátszani filmet.
Tetszik érteni mire akarok ráfényesíteni? :-)
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Egy bizonyos "hülye azért nem vagyok" boltban ennyiért láttam, és még 1 db volt, (nem magyarországon) szal ha minden jólmegy akkor az idekerül hozzám <#ravasz1>#ravasz1>
3.14159265358979323846264338327950288419716939937510582097494459230781640628620899862803482534211706798214808651328230664709384460955....
és szerintem a hibrid dvid több szegmensben is jobban ismertebb lesz ig a blu ray szerintem csak a konzoloknál lesz jó,és a hibrid dvd lesz jó pc-be,és a mai dvd lejátszokba,de majd akkor lesz nagy a csata mikor az árak közel lesznek egymáshoz és alacsony lesz,mert még ma nagyon drága mind kettõ és kevés az a lejátszó ami letudja játszani😞
ilyen feltételek mellett nem éri meg... ez az egész nem tetszik.. ..-ohh.. már látom a fényt az alagút végén!.. -te h*lye.. az csak a vonat!...
A winyó (is) romlik az állás közben, az sem garancia, ha csak backupkor használod, egyébként egy légmentesen lezárt pánzélszekrényben õrzöd.
Az egyetlen biztos megoldás jelenleg, ha sok helyen sok módszerrel tárolod a dolgaidat, és azokat folyamatosan újra és újra lemented, a régiek megõrzésével.
Vinyó jobban megéri, tovább bírja és kevesebb az esélye h elromlik. De ha elromlik akkor se valószínû h az adat elveszik róla, bár tom h nem olcsó lementetni róla a dolgokat (vagyis nem tom, mert még nem volt rá szükségem, van olyan vinyóm ami 6 éve megvan már, és gond nélkül mûködik, de sose romlott még el vinyóm)
Késõbb úgyis jönnek nagyobb felbontásu videók még az 1080p-nél is ha jól tudom. Meg gépbe egy olcsóbb tunerrel belehet kötni a hdtv-t és fel is venni egyszerûen.
Én biztos nem költenék egy külön bluray lejátszóra, még dvd lejátszóra se, akkor már inkább gép csendesítés h az nem legyen zavaró tényezõ, bár a filmeket amúgyis kicsit távolabbról érdemes nézni.
Ugyanis:
Mennyi ideig õrzi meg az adatokat sértetlenül egy márkátlan DVD lemez? Jó, ha 10 év. Nem egy Benq, Arita lemezemet már így 5 év után sem tudom visszaolvasni, pedig világ életben nem gagyi írót használtam és mindig 4x-en írok adatokat.
És egy márkás? 15? Talán.
És egy HDD, amit kizárólag akkor használsz ha backupot másolsz rá, vagy nagy ritkán veszel le róla? Üzemidõt nézve ez 20 évre levetítve is pusztán hónapokat jelent. Nem beszélve arról, hogy folyamatosan monitorozható felcsatoláskor az adott HDD élettartam a smart adatok kiolvasásával, így az adatbiztonság drasztikusan nagyobb, mint egy xy DVD lemeznél.
Ha mégis valami probléma adódna a HDD-vel, akkor is jó eséllyel idõben menthetõk az adatok.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Az LCD tv, plazma õrületet is direkt kihagyom, jó lesz nekem az OLED is ;-)
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Mondhatjátok rám, hogy birkaként vonulok a tömeggel, de én odáig vagyok a technikai fejlõdésért 😄