289
  • zsotesz
    #289
    nem tudom, hogy valaki olvassa-e még ezt a topikot, de nekem mostanában sikerült beszerezni a játékot, és egy elég érdekes dologba szaladtam bele.
    Temple of enlihgtment fő boss:
    Megidézte az első lényt, levertem, majd megidézett másik 2-t. Egyiket levertem, a másik viszont mikor már lett volna esélyem leverni, mindig nyomta a sacrifice-t. Gondoltam akkor támadom a boss-t, GC már úgyis 0-n volt. Őt sikerült is leverni, jött is a halálról az animáció, de aztán legnagyobb meglepetésemre mégsem halt meg, jött ez a sacrifice-os animáció és a csata folytatódott. Utána próbáltam leverni megint az idézett lényt de 2 körönkért nyomta a sacrifice-t. Végül a csapatnak annyi lett, visszarakott az utolsó checkpointhoz, viszont ami érdekes, hogy az achievmentet megadta. Úgyhogy érdekes, lehet majd mégegyszer lemegyek, de inkább folytatom a story szálat.
  • Tinman #288
    Tales még nincs meg, de rajta a listán, Encharted talán az első box cím amit bontatlanul vettem, de még nem volt a gépben. Egyszerűen azért mert mostanában Lost Odyssey 114 órája után nem vágyom jRPG-re.

    Eternal a világ legfurább RPG-je. Nem mondhatom rá, hogy zseniális, mert rengeteg hibája van /nem programhiba, hanem kivitelezési/, viszont az sem igaz rá, hogy bűn rossz.

    Grafika rendben, nagyon szép... szinte Miyazaki szerű.

    Zene abban az esetben rendben, ha nem gyűlölöd Chopin zenéit... ha a
    falra mászol tőlük, akkor 4300 CSE-re kerüld el a játékot.

    Harcrendszer már nem az igazi... kissé túl "árkád". Jómagam a hagyományos körökre osztott Lost Odyssey-ben is használt harcrendszert kedvelem, mert szeretek gondolni és nem csak buttonsmashingelni.

    Sztori egyik részről oltári gyerekes, másik részről meg oltári komoly... nagyon paradox az egész.

    Karakterek közül nehéz megszeretni bárkit is, annyira gyerekesek... Falsetto kedvelhető talán egyedül. Polka és a kis seggdugó Beat hanga is már iszonyat irritáló. A belga pedofilok biztos élvezik ezt a gyereknyihogást, de engem kifejezetten idegesített.

    Az ellenfelek A.I.-ja nem túl sok... BOSS-ok viszont egész ügyesek, párszor megizzasztott 1-2. Az enemyvel az a legnagyobb baj, hogy kevés féle van belőlük és azok is oltári gagyik. Ráadásul van, hogy 3x is találkozol 1 fajtával, csak MÁS a színe. Ultragáz.

    Még annyit, hogy helyenként erősen unalmas a játék... ha meg betévedsz a titkos helyszínre a vége fele /ahogy én is tettem/ ott meg 5-6 órányi vérveríték következik és azt sem mondom, hogy ejj de megéri.

    Hogy beszerezd-e az Eternalt? Nehéz kérdés. Ha éppen nincs más amivel toljad és érdekel Chopin élete, érzései, gondolatvilága, akkor ne habozz. Mint JÁTÉK szerintem az Eternal egy közepes alkotás.
  • Seth
    #287
    Beszerzendő szerinted ? A jelenlegi uborkaszezonban bele kéne kezdenem vmi hosszútávú játékba és az Eternal Sonata vagy Tales of Vesperia között filózom. Amazzal játszottál? Vélemény? Kiddie nyáltakony nálam nem igazán szempont ha legalább hangulatos és érdekes a sztori :)

    Illetve még hirtelenjében a kezdő jrpg 360-ra, az Enchanted Arms jutott eszembe.
  • Tinman #286
    Könnyű jRPG? Hát nehéz ügy... az Eternal Sonata pl. elég könnyű, ha a fővonalat csinálod, kezdésnek nem rossz, bár a sztori és a hangulata éles ellentétben áll a gyerekes megvalósítással és harcrendszerrel.
  • Tinman #285
    Akkor jó, mert a jobb ravasz, a right trigger... vagyis a controllert ha a kezedbe fogod, a jobb kezed mutatóujja pontosan oda fos esni... egyébként R jelzés van belekaristolva.
  • andras1982
    #284
    Megtaláltam közben :)
  • andras1982
    #283


    Azért megkérdezem! Ugye ez a jobb ravasz?
  • andras1982
    #282
    Hát.. sok könnyű játékot nem ismerek :) Ha tudsz valamit ajánlani, akkor szívesen megnézem.
  • andras1982
    #281
    Nagyon szépen köszönöm a segítséget! A következő harcnál meg is próbálom.
  • Tinman #280
    Hűűű ^^
    Nem biztos, hogy akkor pont a LO-val kellett volna kezdened, mert van benne pár olyan harc, ahol a gyakoroltabb gamerfajta is vért köpött..
  • Seth
    #279
    Nyomva kell tartani a jobb ravaszt és mikor a külső kör eléri a belsőt,akkor felengedni
  • andras1982
    #278
    Sziasztok!

    NEm vagyok nagy gamer! Most vettem egy Xboxot pont emiatt a játék miatt. Az egészhez teljesen kuka vagyok még PC-n sem szoktam játszani. A kérdésem az lenne, hogy rögtön a játék legelején ahogy megszerzem a gyűrűt, ami megdobja az ütés erejét, azt hogy kell használni? Bejön ugye egy visszaszámláló, de az alatt melyik gombot kell benyomni, hogy aktiválódjon és mikor? Mert folyamatosan BAD-et ír nekem.

    Köszi
  • Chocho
    #277
    Igen, beszél. Azért azt, mert onnét beszerezve igényesebb a csomagolása, és még olcsóbb is. Köszi a választ!
  • Caine
    #276
    Még nem láttam papír tokos platinum kiadást, de ez persze nem jelent semmit ...
    Miért japán kiadást veszel? Beszél az angolul?
  • Chocho
    #275
    Srácok, lenne egy kérdésem! Megvenném a Lost Odysseyt, és már ki is néztem egy japán kiadást, de sajnos már csak Platinum Hits van. A doboz kb. ugyanolyan, mint az eredetinek, de vajon a tartalma is? Azaz a Platinumosban is rendes tokot adnak, és nem papírtokokban vannak benne a lemezek? Mert ha olyan vacak ez is, mint az európai vagy amcsi, akkor megveszem idehaza...
  • Emcsy
    #274
    Magyarul a végigjátszása? Please: thanks....
  • gyuri12
    #273
    40. szint körül vagyok, de nem érezném,hogy gyenge lennék. Néha szopok egy kicsit,tanulok belőle,és játszok tovább.:)
  • Istencsászár
    #272
    aztán lehet neked sikerül, de én is csak mentem előre, aztán a 4. dvdn orra szájba szopatott a gép mert gyenge voltam...
  • gyuri12
    #271
    Szuper.:(
    Inkább kijátszom majd másodjára, nem akarom elrontani a játékot ezzel.
  • Istencsászár
    #270
    "Ha az első 3 DVD-n csak átszaladtam" na akkor nekiállhatsz szépen grindelni:)
  • gyuri12
    #269
    Jeee!
    Ha az első 3 DVD-n csak átszaladtam,akkor még a 4.-en még lehet annyit játszani,hogy 1000/1000 legyen?
  • Caine
    #268
    Igen.
    Sőt be is lehet dokkolni a Nautilussal a Boába.
  • gyuri12
    #267
    Ha meglesz a White Boa akkor még fogom tudni használni a Nautilust?
  • janihunk
    #266
    Mert szeretném már megtudni mi a folytatás már rég it vagyok elakadva.
  • Caine
    #265
    Szerintem a 15-höz, de ne vegyél rá mérget.

    Miért nem nézel kicsit körül a világban, rengeteg sidequest van és felfedeznivaló?
  • janihunk
    #264
    Nekem segítsen valaki pls..
  • gyuri12
    #263
    Megvettem,nagyon tetszik.
    "..."
  • janihunk
    #262
    Heló én a 25 ös pontnál vagyok onnan indul a 4.lemez onnan most hová kel mennem? Nagyo szeretnék továb jutni.
  • Caine
    #261
    Most a Blue Dragont nyomom amúgy és talán kicsit lassan indul, de nekem nagyon bejön.
    Nade, azért írom ide, mert ugyan az a Mistwalker készítette mind a kettőt és nagyon látszik a Blue Dragonon, hogy a Lost Odyssey elődje.
    Átvettek egy csomó mindent, mégis más.
    Ajánlom mindenkinek, akinek tetszett az Odyssey.
  • Caine
    #260
    Most vagy ott vagy, ahol el kell kapni a grand staffot, akkor menj a White Boaval a Sea of Baushoz (az át tudja törni a jeget).

    Vagy ha már ezen túl vagy, akkor van egy torony kb. a térkép közepén, végig sziklákkal körbevéve.
    Ha nyugatról a tenger felől közelíted meg, akkor tovább megy a sztori.

    Kicsit talán így homályos, de elég nehéz elmagyarázni a helyet.

    Na, itt egy térkép:


    A 29-es pont alatt kell megközelítened a lelógó szárazföldet a tóval szemben (a tóban van a Tower of Mirrors).
  • janihunk
    #259
    Énis a 4. dvd legelején vagyok elakadva nemtom hova kel menni at egész sziget körbe van zárva jégel vagy hurákén van a tengeren a legelején vagyok a lemeznek a hajóval hova kel menni?
  • Ryo san
    #258
    Segítsetek hogyan jutok tovább?Negyedik dvd-n vagyok,már megcsináltam aTemple of Elighment-tet is de nem tudok a történetben továbblépni.Minden térképen villogó pont megközelíthetetlen,mert jég veszi körbe,viz alatt bejutni nem lehet.a white boatra sem tudok visszajutni,gondolom vele át tudnék menni a jégen,de sajna őt is jég veszi körbe az Eastern continensnél.Már hülyét kapok adjatok támpontot
  • Caine
    #257
    Nos, ez nem volt semmmi. 105 óra a vége :)
    Bárhogy küzdöttem, nem tudtam 96 seednél többet összeszedni.
    Van valahol 3 ami el van rajtve, vagy csak pechem volt és olyan helyen hagytam háramt, ahova már nem tudtam visszamenni?

    Na mindegy, amúgy is végig fogom tolni valamikor még 1x.
    Talán az áll legközelebb a nagy etalon FF játékokhoz.
    Megért minden egyes Forintot, amit rá kültüttem
  • AntiHero
    #256
    Az álmokat valaki nem akarja lefordítani? (kap 1db 3hónapos live kódot aki lefordítja az összeset nekem )
  • janihunk
    #255
    HELP!! Hogyan lehet Black Atack-ot teni valamelyik emberemre??
  • janihunk
    #254
    óó köszi már jó
  • Istencsászár
    #253
    Lost Odyssey Walkthrough
  • janihunk
    #252
    Heló tudna valaki segíteni az 1.dvd-n tartok anakis az elején beértem egy városba felfedeztem pár emléket aztán bementem valami házba amit 2 őr vigyár ot megcsináltam amit tudtam kijöttem irta hogy szerezek barátot megvan a csaj is meg a másik haver is de utánna mit kel csinálni már azegész várost bejártam de semmi.. Help!!
  • Vucli
    #251
    Sziasztok!

    Tudnátok segíteni, hogy a seal és a curse spelleknek pontosan mi a hatásuk?
  • Istencsászár
    #250
    7000 forintért megkapod a boltba ezt a remek játékot...