40
Fundamenta állásajánlat
-
schwartz #40 Mindig szerettem olyan fórumokat böngészni, ahol azok magyaráznak színekről, akik vakok :)
Különös nép vagyunk mi. Olyan emberek írnak itt a Fundamentáról, akiknek soha, semmilyen kapcsolatuk a céggel nem volt, de nagyon jólértesültnek tartják magukat és ebben a hitükben orbitális marhaságokat írnak le :) Persze, tudom, ismertek olyan embert, aki már látott olyat, aki már hallott olyanról, akinek volt köze a céghez. :) Így kell hiteles információkat szerezni, hát persze. Gratula :) -
#39 Egy ismerősöm most végzett egy ilyen pár napos fundamentás tréninget, kevesebbet ért rá, ezért nem tudtunk találkozni az utóbbi hetekben. Meglepetésemre ma fölhívott, hogy este találkozhatnánk. Hu mondom tök jó. Erre elkezdte mesélni, hogy kell embereknek beszélnie ezekről a fundamentás dolgokról, erre én: "-De nekem nem fogsz róla beszélni, ha találkozunk, ok?" Válasz: "-Jaj akkor mégse találkozzunk, mert holnapig neki 5 emberrel kell...."
Sajnos korán reggel a szókincsem még nincs teljesen a topon, úgy elküldtem a faszra, hogy csak úgy zörgött. -
Mojlepque #38 És még valami! Sokan írtátok hogy mind szép és jó, amit ígérnek, és még ennél többen is vagytok akik nem hiszitek ezt el.
Annyit tudok erre mondani, hogy a puding próbája az evés. Ha ti magatok nem tapasztaljátok meg, hogy megadja-e az adott cég az ígérteket, vagy nem, akkor nem hinném hogy hasonló helyen kéne kérdezni embereket, vagy a szomszédot, vagy bárkit, aki soha életében nem volt jártas ilyen téren, és 0 tapasztalattal rendelkezik erről a térről...
Sem a szomszédod, sőt elmondom még a tesód se lesz abban érdekelt hogy te sikeresebb legyél nála, hiszen ez szemet szúr legtöbb embernek.
Másrészt: Miért ígérne egy cég olyant ami számára nem teljesíthető? Eleve ha nem tudná ezt teljesíteni ez már rögtön az elején kiderülne, hiszen lesz egy pár ember akit betudnának húzni a csőbe, de ha ők nem kapják meg azt amit ígérnek akkor az a cég sem maradhatna fenn sokáig, másrészt még perelhető is lenne a bíróságon.
Mint a reklámok esetében is, a cégeknek van egy olyan PTK-ban rögzített tanúsítványuk, mely szerint valótlan dolgokat nem állíthatnak a fogyasztóik és partnereik ellenjavára...
És ha van még amiért esetleg kifogásotok lenne, akkor végezetül ennyit fűznék, és elnézést a közhelyért.
A felsővonal vezetőm, Knisz Péter után szabadon:
"A trágya jó ízű kell legyen, ha ennyi légy rászáll" -
Mojlepque #37 Üdvözlök mindenkit!
Én ugyan nem dolgozom a Fundamentánál, illetve nem is vagyok érdekelt még csak abban sem hogy a céget magasztaljam, vagy más direkt marketing vagy multi level marketing céget felspilázzak.
Olvastam pár dolgot, amihez mégis értek, hiszen mlm-ben érdekelt voltam/vagyok, és van 1-2 olyan dolog ami látom egyeseknek téveszme, minthogy inkább tapasztalat vagy tudás.
Az MLM rendszerek direkt marketing értékesítési formában működnek, azaz te magad terméket nem adsz el, maximum a lehetőségét kínálod arra, hogy az adott terméket bemutasd. Akár személyihigiéniás termékek, akár étrendkiegészítők, akár hitel konstrukciók vagy bármi.
Amely cégeknél eladni kell terméket mint pl a ProAqua és ehhez hasonló cégek azok juttatás és jutalék alapú rendszerek, azaz nem MLM.
MLM előnyei: legtöbb mlm rendszerben van egy ajánlód, aki által a rendszerbe kerülhetsz, és ő lesz abban érdekelt hogy a saját tudását átadja neked, hogy minél több pénzt szerezhess. Gondolom most megint jön a vonakodás hogy MIÉRT? Hát mert ebből lesz neki pénze.
Magyarul: NEM AZON KERES PÉNZT HOGY TE SZÉTHAJTOD MAGAD, HANEM AZON HOGY EGYÜTT DOLGOZTOK EGYMÁST SIKERÉÉRT. Eleve ha nem segít a tudásával akkor nem tudsz érvényesülni, és nem produkálsz hasznot és forgalmat a cégnek. Ergo ő azért kapja a pénzét, mert neked segít egy szakmát megtanulni.
Hátránya: tulajdonképpen hátrányt alig ha tudnék felsorolni, maximum olyan hátránya lehet, ha nem vagyunk tájékozottak a céggel kapcsolatban, és életünk legrosszabb döntését hozzuk meg, ha úgy csatlakozunk vagy éppen nem, hogy nem ismerjük a működési elvét.
Vannak olyan MLM cégek amelyeben vannak szintbeli vissza esések, akár a manager szintről a legkisebb szintre, sőt Magyarországon mindössze 1 olyan MLM cég van saját tudásom szerint ahol ilyen vissza esés, szint és pont vesztés nincs, hiszen ezt a társasági szerződésben, üzletpolitikában és elég sok helyen is rögzítették.
A fundamenta nekem egyébként nagyon tetszik, mindig is érdekelt egy olyan vállalkozás forma, ahol tulajdonképpen független vállalkozó lehetek, saját felelősségemre hozhatom meg a saját döntéseim, és a saját időmmel én magam gazdálkodhatok.
Olyan ez mint egy iskola... ...beülsz az iskolába, tegyük fel az ELTE egyik szakára, és diploma osztón elmondja szépen a rektor hogy: Amit eddig megtanultál az szép és jó, de jön a valós világ, ahol semmit sem ér. Mi azért tettük amit tettünk, hiszen megtanítottunk titeket tanulni.
Azaz ugyan azért kapta ő a lóvét amiért más mlm-hez hasonlítható rendszerben is, azaz megtanít téged valamire. -
Személyi Bankár #36 Bucser! Ennyi hülyeséget összeírni.... ez már elképesztő.... -
#35 Lehet, hogy nem azt jelenti, de nagyrészt erre lehet felkészülni. Kivételek mindig is voltak. -
#34 Igen, Magyarországon, MA egy cég helyetted fogja fizetni a TE autód részeleteit, miután megszabadultak tőled, vagy te léptél le?! Erre célzol... :D -
#33 na már nem is aktuális...
bővebben kikérdezve a dolgokat, biztos létezik olyan, akinek megfelelő vérmérséklete van erre a témára, de én tuti nem az vagyok... -
#32 ehh érdekes egybeesés...
engem már régóta fűz az Alli*n* H*ng**ia egy helyi fejese hogy banki termékek értékesítésére igen szívesesn látna. Anyám könyvelő, nekem meg állítólag jól állna a téma, többek között mert dolgoztam már hitelekkel, igaz autókkal kapcsolatban, de az elve ugyanaz. nemtom belevágjak-e. Ja a mostani állásom szopó azt nem sajnálnám, de nemtom mennyire biztos megélhetés ez. Ha sokat is kell melózni, nem izgast, csak megérje...
Tapasztalat? -
#31 Hmm vállalkozóként dolgoztam sok éven keresztül és érdekes módon semmi ilyet nem tapasztaltam. Ráadásul most is mellékállásként egy hasonló rendszerben dolgozom, mint független üzleti partner (vállalkozó) és szintén semmi gond nincs vele. Szerintem nem kéne általánosítani. Mindig is voltak és lesznek ge*i cégek, akik kihasználjaák az alkalmazottaikat vagy azokat akik vállalkozóként kapcsolatban állnak velük. De ez nem azt jelenti, hogy az összes cég ilyen... -
#30 Ami engem eltántorított az az volt, hogy első lépésben soroljak fel 100 embert akiknek majd mások a Fundamentátol közvetítenek. és 20 olyat akit beszervezhetnek.
Valamint elolvastam a teljes szerződést. ÉS tulajdonképpen mindenért te vagy a felelős és a cég semmiért felelősséget sem vállal ha te elcseszel valamit mindent rólad vesznek le és egy felbontott szerződés esetén perkálhatod vissza a money-t amit kifizettek sőt ha az volt a vízválasztó a következő szinthez isszaminősíthetnek akár 2 hónappal később is és visszakérik a pénzt amit addig a magasabb jutalékszinten kiperkáltak. Mikor rákérdeztem a beszervezőmnél ilyenekre, csak hosszú nyögdécselés volt a válasz, hogy valóban de ilyen nem szokott előfordulni, mert általában sikeresek és megbízhatóak az értékesítők. -
#29 beszélőke tanulható (max valakinek nehezebb), idő rajtad múlik, pofa az amúgy is kell ebben a kurva világban :), nem szart adsz el, sőt olyat az életbe értékesítesz a "parasztnak", amit ő ne akarna, max kicsit segítesz neki átlendülni a holtponton :)
de az tény és való, hogy nem mindenkinek jön ez be...
(mellékállásban meg sztem amúgy is felejtsd el) -
Gabyee #28 ezt aki tudja csinálni,rá tud állni,jó a beszélőkéje,kurva sok az ideje és elég pofátlan ahoz hogy egy olyan dolgot beszéljen rá a parasztra amiben még ő sem hisz annak ez bejön.
a másik fajta embernek meg nem.én ebbe a körbe tartozok szerintem:P -
Gabyee #27 totál bizonytalan vagyok,most jöttem egy havertól aki már volt hasonlóba és teljesen lebeszélt.
de úgy látom vannak pozitív dolgok is.mindegy szerintem hagyom a fenébe mert annyit kéne dolgozni mellékállásba hogy kiköpném a belemet plusz ezek az agymosós tréningek nem jönnek be nekem,biztos ráborítanám az asztalt:P
topik zárható:/ -
#26 ezek azért iszonyat túlzó sarkítások, sok valóságalapjuk nincs :)
a 20 éves takony öcsisajt pedig csak teljesítmény alapján nyalhatta fel magát a ranglétrán, szóval már nemkeveset kellett előtte letennie az asztalra...
ez a kivágnak mindenért pedig baromság, nekik miért lenne ez érdekük most őszintén? :) -
AC2 #25 Az elejét nem lehetne vhogy átugrani? -
#24 fundamentánál valszeg nagyrészt a lakáskasszájukkal kombinált hitelkonstrukcióikat fogja közvetíteni, ami tényleg egy elég jó termék, itthon pedig ugye még a kiflit is hitelre veszik, szóval kereslet is van rá és értékesíteni se nagy ördöngősség, csak keríteni kell egy laptopot és egy sablon excel táblában megmutatni neki, hogy ezzel hány millát spórol 20 év alatt :)
max a gond az, hogy mostanra már tényleg elég sokan foglalkoznak ezzel, pedig a fundamenta viszonylag későn kezdett el mlmbe közvetíteni
mlmes értékesítősdibe lehúztam én is kicsivel több mint fél évet, nem is volt rossz a dolog (pl az első két hétben megkerestem a tanfolyam árának kétszeresét), de nappalis suli mellett nem tudtam hatékonyan csinálni, és hosszú távú ambícióim úgyse nagyon voltak vele, viszont ennyi idő alatt azért értékesíteni megtanít rendesen, és legalább láttam, hogy mennyire elbaszott az emberek hozzáállása a pénzhez úgy nagyátlagban :)
pénzt is lehet vele azért egész jól keresni, tényleg szinte csak hozzállás, és önfegyelem kérdése, de az ilyen hosszú távon megkereshető többszázezres biztos passzív jövedelem például hülyeség, szóval ezt sem szabad nagyobbra becsülni mint ami, mint ahogy az mlm = piramisjáték is demagógia...nekem így fiatal suhancként ennyit teljesen megért a dolog (főleg ha hozzáveszem, hogy a céges ivászatok se voltak rosszak :D) -
#23 Kb olyan mint az összes többi MLM-es meló. Csak itt nem arckrémet árulsz meg tisztítószereket hanem hitelt, megtakarítást, nyugdíjpénztárt és egyebeket. Én majdnem beszálltam, de hála az égnek közbejött az államvizsga:D
Haverom csinálja. A Képzés végére (1-2 hónap) 4-es szintre kerülsz. utána elég a minimumot csinálni ha nem akarod kidolgozni a beledet, de azt semakarod, hogy kivágjanak. Az elbeszélgetésen szimpik képzésig nem jutottam el.
BTW Fundamenta nem tőzsdézik. ők megtakarításokat gyűjtenek és beruházásokat finanszíroznak a lkaossági szektorban és egy német bankszövetkezet 100%-os tulajdona túlképp.
Jahh arról nem beszélve, hogy a továbbképzéseket a Szcientology Churchhöz kapcsolható cégek végzik.... -
Borg #22 Nekem egyik ismerősöm végigcsinálta ezt. Illetve most jár a vége felé.
Az mind igaz amit odaírtak, csak ugye nem írtak oda mindent. Vagyis pl azt, hogy az oktatásokon úgy bánnak veletek mint a kivert kutyákkal, leköpnek, leöntenek, lehülyéznek. Elvárják, hogy tiptop öltöny, cipő legyen rajtad, HA CSAK EGYSZER elfelejtesz pl bőrtalpú cipőben menni a tréningre, már el is köszönnek tőled. Illetve el nem köszönnek, csak elküldenek a faszba. Odamegy majd a 20éves takony öcsisajt, aki már felnyalta magát a ranglétrán, és leszól neked mintha ő lenne a világsztár, hogy te mit akarsz itt. Aztán lehetsz 40 is, akkor is.
Ezután megtaníttatják velük, hogy ők a senki, és minden az ügyfél illetve legfőképp a bank igényei. Avagy hogyan ugrassunk be mindenkit a hitelekbe, megtakarításokba, betétekbe stb stb.
Szóval nagyfokú gerinctelenségre való hajlam, és igen jó tűrőképesség kell a végigcsinálásához.
Ezután te leszel a csicska, akinek x üzletet meg KELL szerezni y idő alatt, mert ha nem, akkor szintén viszlát.
Ha elég üzletet szerzel, akkor elkezdesz felmászni a ranglétrán, míg nem esetleg a területi képviselők vezetője leszel, több alattvalód lesz már neked is. NA ekkor fogsz legelőször jutalékot, meg autót, meg telefont kapni. Amikor te már megszerezted a kellő számú üzletet (a területi képviselődnek, NEM MAGADNAK!), és szép lassan alád tartozik az összes többi új csicska.
El lehet dönteni, hogy ki szeretne ilyen melót. -
#21 ha nem Magyarországon lennénk,akkor talán nem nagyon kellene kételkedni az ilyen ajánlatokban :) itthon ez túl szép.
én azt mondom:olvasd át tüzetesen azt a szerződést,és utána eldöntöd,hogy van-e benne rizikó(bár miben nincs?),és hogy megéri-e.ha túldolgoztatnának,akkor nem éri meg,mert egy munkabuzi emberré változtatnak,és hiába keresel sok lóvét,ha nem tudod elkölteni.a munka nagyon meg tudja változtatni az embereket.
amiket így leírtál,az nagyon szép,de ha nincs komolyabb hátulütője,akkor szerintem fogadd el. -
#20 nem biztos,hogy így van,először el kellene neki olvasni a szerződést,és utána már tényleg el tudja dönteni.egyelőre még te is csak spekulálsz,ugyanis nem olyan biztos az,hogyha kirúgják,akkor ő fizeti továbbra is a részleteket.nekik nem az az érdekük,hogy tönkrevágjanak téged,hanem az,hogy hozd nekik a hasznot. -
Gabyee #19 ember köszi az élettapasztalatodat,de az írásodból az jön le hogy én már ott is dolgozok,milyen idióta vagyok.
28 évesen nem most jöttem le a tapétáról,ezért is kérdezősködök,gyűjtök infókat ilyesmi.amiket leírtam nem azért írtam le mert ez így is lenne hanem azért mert ezt ajánlották és erre kérném a véleményeket.
amúgy én is ugyanúgy látom a dolgokat mint te,de hogy ez úgy is van azt ki tudja??
ezek szerint senki,ezért rizikós az ügy.
lehet hogy dobom,bár még elmegyek egyszer és felteszem a felmerülő kérdéseimet.kurvára meggyőzőnek kell lennie:P -
#18 - autó a nevedre és hitelre, amit ha kirúgnak nem tudsz fizetni->halál
- vállakozói adózás, pláne ha utána nem jön össze velük -> halál
- jutalékos juttatás -> halál és vicc!
- előre fizetés (amiből ők "állnak" 200e-t) -> vicca, átverés, halál
Egyéb?
Ja és fekejtsed el azt hogy kirúgnak, vagy kilépsz, mivel VÁLLALKOZÓ leszel, éééérted?! Nem alkalmazott. Részükről senki vagy és szinte semmit sem kötelesek feléd teljesíteni, míg ők kedvükre követelhetnek tőled... Áhhh...
Mind1, mindenki a saját kárán tanul (vagy azon sem). -
Gabyee #17 úgy látom kezd elszabadulni a pokol:P
Részletek:a tanfolyam 230e-be kerülne, de a cég(Fundi)fizet 200e-at ezért nekem "csak"30e-be van
10e a vállalkozói kiváltása,2e az erkölcsi bizi+egy önéletrajz.
szeptember végén indulna a gyorstalpaló 3 napos tanfolyam,ezután 2 nap vizsga Siófokon majd aztán lehet már melózni.
a feladat hitelekkel kapcsolatos ügyintézés,szerződéskötés néha biztosítás.az első körben 30% a jutalék minden megkötött üzlet után majd 50,70 és a határ az a bizonyos csillagos égboltozat.
ezután autót lehet választani mindegy milyet csak beleférjen az 50e havi törlesztésbe amit a cég fizet.az autó az emberke nevén van tehát nem cégautó.
majd laptop 10e részletre és Vodafonos cég telefon.
valami 10 fázis van az 5 körül elbeszélgetés hogy akarok-e munkatársat akik dolgoznak nekem és természetesen hozzák a lóvét.
áfát vissza lehet igényelni amit egy vállalkozó vissza tud.
mondjuk érdekes de az adózásról nem volt szó pedig egy vállalkozónak is kell ha jól tudom bár mellékállásnál passz.
semmi ilyesmit az életben nem csináltam,kétkezű műszaki végzettségű melós vagyok,idén érettségiztem.a fundihoz mentem ügyet intézni(most jár le)és az arcomba vágták hogy nem akarok-e nekikdolgozni egy ilyen laptoppal és rámutatott az Acerra:D
totál bizonytalan vagyok,nem tudom hogy menne-e,illetve nincs anyi ismerősöm ha ez így működik egyátalán.
állítólag az első hónapba vissza jönne a befizetett összeg.később felém irányítanak több száz ügyfelet havonta a laptopra,nekem csak hívogatni kell őket,randit beszélni és megkötni az üzletet.azt elfelejtettem megkérdezni hogy ha az én nevemre kerül az autó és engem kirúgnak vagy csak kilépek akkor azt fizzetnem kell tovább?
volt egy ismerősöm az még az elején csinálta amikor bejött a cég,de azuóta nagyon megváltozott,összeolvadt egy osztrák 70éves céggel és 2004-tő duplázzák a bevételeket.tuti nem kamu,lehet hogy csak a rendszere szar és nem tudnám csinálni:( -
#16 Te nagyonokos, olvasd már el mit írt: elvégez egy 40k-s tanfolyamot a munkavégzés előtt. Magyarul a 40k-s papír ahhoz kell, hogy az ott felajánlott munkába beletanuljon, tehát utána azonnal pénzt tud vele keresni.
Nem arra kell a tanfolyam, hogy utána elmennjen más cégekhez állásinterjúra, hanem arra, hogy ott maradjon és pénzt keressen. Ennyire nem lehetsz értetlen...
"A cégnek azért éri meg, mert ha a lelkes önkéntes egyetlen üzletet sem tud megcsinálni, akkor a "tandíj" még mindig fedezi azt a pénzt, amit "rááldoztak"."
És ez most hogy jön ide? De jó, hogy én hordok össze hülyeségeket ^^ -
#15 Nagy hülyeségeket tudsz ám összehordani.
Diplomát ne hasonlítgassál már egy szaros tanfolyamhoz.
A 40K-s papír arra lesz jó, hogy kitörölje vele a s.ggét.
Az állásinterjúkon ilyen komolytalan "szakmai" papírral a kezedben csak kiröhögnek és azt fogják nézni, akinek valódi tudás/szakma van a kezében.
"És nehogy azt mondd nekem, hogy diploma = tuti jól fizetett állás, mert kiröhöglek"
Ezt hol is írtam, céloztam rá?
Magadtól haluzól, vagy gyógyszert szedsz rá?
A cégnek azért éri meg, mert ha a lelkes önkéntes egyetlen üzletet sem tud megcsinálni, akkor a "tandíj" még mindig fedezi azt a pénzt, amit "rááldoztak".
Gabyee, ha ismersz 50-100 embert akik biztosan vevők az általad kínált szolgáltatásra, akkor nyugodtan vágj bele, mert megéri. -
#14 erről van szó -
#13 Mostanában annyi ilyen személyi bankár van, hogy ihaj! Legalábbis akiket én ismerek, azok különféle bankoknál vannak, és általában hitelekkel foglalkoznak, azután kapják a pénzt.
Van aki jól keres vele, van aki nem. Nyilván ha nem viszel egy ügyfelet se', akkor nem lesz többszázezres nettód.
Szóval nem pilótajáték ez -amikről én tudok-, csak pl. nem az én világom. :) -
#12 csak épp azért nincs igazad, mert te alapból azt feltételezed, hogy ahol ilyen rendszer alapján tudsz elkezdeni dolgozni, az:
- tuti átverés
- csak lehúzzák az embert
- nincs is szolgáltatás vagy termék, csak a befizetett pénzed
Na EZ a pilótajáték. Csak én meg nem erről beszélek, mert ez illegális. És elmondanám, hogy a Fundamenta 1000%, hogy nem kezd ilyenbe. -
#11 DE. Azonban ezen nem veszünk össze. :D
AMit ugyanis te MÁR kifizettél azt még a közszolgáltatók sem fizetik vissza neked, még ha nem is volt jogos, avagy nem szolgáltattak érte szart sem még, maximum majd leírják neked egyszer, mikro fizetned kéne. Itt még ez sem áll meg. -
manutd3 #10 Itt ki torrentes?
-
#9 "Ez a "fizess be 40K-t" nem túl bíztató.
Kapsz érte egy papírt, ami valószínűleg semmire sem jó."
Aha. Na ez is okos beszólás volt. Ilyen erővel: mennj el tanulni egyetemre, fizess be (vagy ki :) a 4-5 év alatt többszázezret, aztán kapsz egy diplomát. Egy diplomát kapsz, nem állást. És nehogy azt mondd nekem, hogy diploma = tuti jól fizetett állás, mert kiröhöglek :) -
#8 Hát neked ebben most nincs igazad. -
#7 gyerekek, ejj. ne keverjük már az ILLEGÁLIS pilótajátékokat, vagy a piramisrendszert a jutalékos vagy hálózatos értékesítéssel... ^^ -
#6 Jaja. Ha bárhol azt hallod/olvasod, hogy te most befizetsz ennyit-meg amannyit és akkor majd utána... NA akkor kell sarkonfordulni és KÖSZÖNÉS nélkül távozni. Örüljenek a fattyúk, hogy nem jelented fel őket! -
#5 Ez a "fizess be 40K-t" nem túl bíztató.
Kapsz érte egy papírt, ami valószínűleg semmire sem jó.
Így látatlanban pilótajáték.
Gondolom nem alkalmazott lennél, hanem vállalkozó... -
#4 azt kell előre is letisztáznod hogy miután kifizetted az összes mindened, és ott állsz hogy na most kezdhetnél pénzt is keresni vele, mekkora lenne az ügyféltáborod, vagy egyáltalán lenne e, tényleg tudod e ezt csinálni, megéri e neked. komolyabban is olvashatsz róla irodalmat satöbbit, bár én a te helyedben távoltartanám magam minden olyantól ami csak kicsit is piramisrendszerű, mert ezt általában megszívják az emberek :| -
Gabyee #3 Az érdekes az hogy a felépítése piramisrendszerű, de viszont ez egy tőkeerős államilag bejegyzett, tőzsdéző cég tehát én egyenlőre abban látom a hátrányát hogy kurva sokat kellene dolgozni.De lehet hogy egy idő után baromira megérné gürizni.Most is azt csinálom csak 3 műszakban.Amúgy azért agyalok rajta mert egyenlőre másodállásban ajánlották fel tehát a jelenlegi biztos állásomat nem kell eldobnom.
Az elején van tanfolyam ami lóvéba kerül(40000 körül)de ezekről kapok hivatalos okiratokat.Magyarul lenne egy plusz szakmám pénzügyi szinten. -
#2 szvsz a piramisrendszerben..
én nemrég voltam ijen állásinterjún ami Wellnessel foglalkozik.
eladod..kapsz pénzt..minnél többet adol el annál több $...
csak hát nem mindenkinek van 70e ftja 1 gépre.
vagy pölö havercsajszit 1 garanciabiztosítóba hívták neki csak telefont nyomták a kezébe + 200e ftos fizetést havonta HA havi 6-8 ügyfelet hoz a céghez..ha nem akko minimálbér...
szal lehet ott is piramisrendszer van..de várd meg mások véleményét..
-
Gabyee #1 Szia mindenki!
A minap felajánlottak nekem egy ilyen hitelügyintéző állást a Fundamenta (rókás) cégnél.
A feltételek elég jól hangzottak, de úgy érzem valami nem stimmel.Ha bárkinek van valamilyen tapasztalata ezügyben és szívesen megosztaná velem vagy a nagyközönséggel az ne fogja vissza magát:P
Kocsit, laptopot, telefont meg egy rakás pénzt(jutalékos rendszer)ígértek.Ez így túl szép.
Ha ez mind igaz akkor a fél ország ott dolgozna.Hol a csavar?