8
  • Cat #8
    A baj az, hogy a kínai piac túl nagy, és még sokkal nagyobb lesz. Nem szeretne kimaradni belőle senki.
  • Vang So
    #7
    A kérdés szvsz alapvetően az, hogy egy vállalatnak magának van-e valamilyen etikai kódexe, ami profiton túli dolgokra is kiterjed. Azaz pl. hogy támogat-e olyan jellegű dolgokat, amelyeket saját hazájában elítélendőnek tart. Ez nagyon hasonló ahhoz, hogy pl. mely országoknak milyen fegyvereket adnak el (pl. ha tudják, hogy azzal népirtást fognak végezni, akkor bizony van felelősségük annak elősegítésében).
    Mellesleg mindkét területen az lett az ökölszabály, hogy pénz beszél, minden más másodlagos.
  • zola2000
    #6
    Valahogy innen be sem jön az msn.Cn.
  • xizor
    #5
    Egyik cégnek megkéne azt próbálnia, hogy aztmondja nemsegít a cenzurában, és teljesen elhatárolódna tőle.Lehet elesne a kínai piactól, de mekkora népszerűsége lenne, hogy "bezzeg az XY elhatárolódott mindentől, nemúgy mint minden más".
  • Darth Sith
    #4
    "kormány új tervezetét - több más céggel együtt - a Yahoo és a Microsoft is elfogadta."
    mégis mit tehetnek? 1,5 milliárd fős piac, legalább is lesz lassacskán, de így is száz milliós. Továbbá mindent ott gyártatnak. Vagy elesnek hatalmas méretü profittól vagy belemennek. És mint tudjuk, a mai profitorientált világban.. Egyértelmű a válasz.

    "cégek rögzítik a naplózók és a bejegyzéseket kommentelők adatait, amelyeket azután szükség esetén a hatóságok rendelkezésére bocsátanak."
    Ha valaki netán bírálná a kormányt, vagy nem tetszését fejezné ki a kormánnyal, politikával és egyéb dolgokkal kapcsolatban, azonnal lenyomozható és felelősségre vonható legyen. Végülis, az internet a szabadságról szól..
  • kvp
    #3
    En nem ertem miert kell a szolgaltatonak rogzitenie. Eleg ha az osszes vonalat figyelik, igy az allamnak meg lesz az osszes felhasznalo osszes adata. Mondjuk itthon ezt konnyebb volt megoldani. Valoszinuleg inkabb arrol van szo, hogy a szolgaltatonak kell elvegeznie a cenzurazast es megtennie a feljelentest, mivel a kinai allamnak nincs eleg kapacitasa mindent megfigyelni.
  • Cactus
    #2
    És szerinted ki merné megvallani az igazat? Még ha névtelenséget garantálnák, akkor sem tudod biztosan, hogy a kérdezőbiztos nem-e kínai ÁVH-s, vagy ha netes a felmérés, hogy abba ki "hallgat" bele.
  • aDannyBoy
    #1
    imho a nagy cégek nem fognak küzdeni a kínai cenzura ellen, nekik nagyjából mind1, a nagy piac diktál. ráadásul az adott politikai kultúrára nem lehet nem tekintettel lenni sehol. pl a nyugati civilizációban ugranak a gyerekpornóra, pedig lehet olyan nép, ahol ez tök normális (akkor is ha itt beteges dolognak számít) Ilyenkor a szolgáltató itt is azt mondja, hogy jóvan akkor a kereső skippeli a gyerek pornó oldalakat. érdekes lenne ismerni egy valós társadalmi véleményt kínáról, hogy mennyire tartják rossznak az állami kontrollt és mennyire nem.