39
fajátékok, mászókák, csúszdák, tervezés, kivitelezés hobbi szinten
  • Kepek
    #39
    EGYEDI TERVEZÉSŰ INTERAKTÍV JÁTSZÓTÉR ÉPÜL TÖBB TELEPÜLÉSEN

    Hat szlovák és négy magyar Duna-menti település közös pályázatot nyert, így egymás nevezetességeinek kicsinyített másait építik fel, amelyek interaktív játszótérként lesznek használhatók

    Érsekújváron a régi vár makettje készül el, Tatán a gútai malom épül meg játékos elemekkel, Észak-Komáromban a Csillag erőd mintájára készül játszótér, Révkomáromban az észak-komáromi Öregvár elevenedik. Oroszlányban a vágsellyei Pázmány-kastély, Kisbéren a gútai fahíd és a lovarda mása épül meg, Gútán készül el a tatai vár mása, Ógyallán az oroszlányi Bányász Múzeum mintájára, míg Vágsellyén a majki kolostor mintájára készül játszótér.
  • Desiderata #38
    7 játszótér Budapesten
  • Desiderata #37
    Megnyitotta kapuját a Mátyás Király Történelmi Játszópark
  • rubincho
    #36
    Valószínűleg valamilyen más elbírálás alapján lesz a szavazás. Mivel így a kisebb települések labdába sem rúgnak. egyébként lehet, hogy inkább építenek 20 gyereknek mivel azt 1 millió forintból jobban felszerelik, mint ami 100+ gyereknek készül.
  • Szoffer
    #35
    gondolom a kisebb településeknek sokkal nehezebb elnyerni a pályázatot, mert inkább 100 gyereknek építenek játszóteret mint 20-nak ami érthető
  • rubincho
    #34
    Nem értem ezt az egészet. A médiában mindenütt nagybetűvel hirdetik, hogy mennyi EU-s pályázat és támogatás van a különböző dolgokra, amik a közt szolgálják. Ha egy hivatalos szervezet -mondjuk egy önkormányzat- dolga az, hogy a települést fejlessze, miért nem keres ilyenekre lehetőséget? most vagy nem ez az elsődleges gondjuk(ami valószínű és sajnálatos), vagy ezek a támogatási pénzek a nagyobb településekre mennek. Mindenesetre ez egy hasznos lehetőség szépíteni a környezetet.
  • analfa
    #33
    Ez így szépen is hangzik... :) de szerintem az önkormányzat biztos keresztbe tenne mondván hogy jogszabály.... meg ezt így nem lehet... na és persze az se lenne vicces ha valki tényleg bevinne egy kutyát és csak azután szembesülne a dologgal hogy ez egy játszótér miután a kutya már elvégezte a dolgát. jobb és tisztább ezt az önkormányzatra hagyni, és a nyakukra járni hogy tegyenek valamit meg hogy próbálkozzanak különböző pályázatokkal, vagy esetleg programokkal, az még költségbe sincs csak szavazni hogy hol kell segítség
  • Candi
    #32
    1. Lakóknak összefogni (ez a legnehezebb és legfontosabb)
    2. Kinézni egy tágas placcot
    3. Felépíteni a játszóteret önköltségen
    4. körbekeríteni, majd kitáblázni: "Kutya-edzőpálya".

    Kössön bele valaki

    (Vagy már a kutyasétáltatókra is EU-szabvány van, EU-szabvány göthös kutyáknak? )
  • electrokilla
    #31
    Jah mire felnő a gyerekem :D
  • bomo11
    #30
    Persze hogy gyorsabb ha magadnak csinálod és igaz hogy minimális az esély de attól még próbálkozni kell, nem szabad feladni! És a cba-s már több éve élő program és már nagyon sok parkot és játszóteret felújított és ha ez így folytatódik akkor előbb utóbb ti is megnyerhetitek
  • electrokilla
    #29
    Persze... Álomvilág, ha várunk a sültgalambra akkor tuti nem fog történni semmi. kezdjuk ott, hogy nincs ilyen szervezet se alap, se program ami meg van a delikátos meg a lentebb emlitett cba-s azokra a nyerési esély is igen minimális, és több áldozatot követel mint amekkora sikerélmény egyet saját magunktól létrehozni.
  • bomo11
    #28
    Az ötlet maga jó de szerintem nem lehetséges mivel mostmár mindennek uniós szabvány hegyeknek kell megfelelnie és ahhoz hogy egy játszóteret csak úgy egy este megcsináljon vki-vagy vkik... hát nem tudom. És akkor még mindig ott vannak a piszkos anyagiak. Akkor már szerintem érdemesebb próbálkozni vmelyik programmal, alappal,vagy szervezettel ami játszóteret épít.
  • electrokilla
    #27
    Huuu ez nagyon jól hangzik, lehet elkellene játszani, hogy egy éjszaka alatt lerakni valahova egy játszóteret, vagy legalább 1-2 kissebb játékot, így az engedély meg lenne spórolva és kétlem, hogy az Önkormányzat lebontatná...
    vagy kissebb településeknél ezt az Önkormájnyzattal közösen is kivitelezhető lenne szerintem, az Önkormányzat intézné a jogi dolgokat a felhasználók meg a megépítését...
    ZR, ez nagyon becsülendő amit leírtál, így mérnökként bevallom őszintén nekem se jutna ez a szempont az eszembe... De mindenképpen becsülendő...
  • Desiderata #26
    ahol lakom ott összefogtak a játszótér látogatói a szemétmentesítésében és a bokrok megnyírásában
    cetlikkel teleplakátozták a környéket, így akit érdekelt mehetett szemetet szedni
    én épp gerilla kertész akciót akarok szervezni
    nem hinném hogy ezek naív kezdeményezések, inkább csak a birka effektus játszik bele
    játszóteret én is terveznék szívesen, csak az engedélyeztetésével nem vagyok tisztában (a linkelt jogi dolgokat majd elolvasom) és konkrét helyet se tudok ahol felépülhetne
    egyébként most erdei tornapálya építésén agyalok
  • kalop
    #25
    Irigylem az elhivatottságodat!
    Egy jól működő óvodai közösségen belül talán sikerülhet egy ilyen projekt megvalósítása, de akkor tényleg az kell hogy mindenki beletegye a maga részét.
  • ZilogR
    #24
    óóó, tudom én, de hátha másnak is összeszottyad a kisszíve és ő is elmorzsol egy könnycseppet és nekivág az ingyen játszótér projektnek... ;)

    én úgy gondolnám reálisabbnak, hogy egy óvodába járó szülők kezdeményeznek ilyesmit - ők hasonló korú gyerekekkel vannak megáldva és nagyjából egy környéken laknak

    amúgy csak annyi, hogy nem a Dr House-t nézi meg ma este, hanem helyette AutoCAD-el egy játszóteret. csak úgy magának. meg a gyerekének.

    Szomorú, hogy ha megkérdeznék valakit, hogy mivel foglalkozik szívesen, az efféle tevékenység az első 50 válaszban nem lesz benne. Amíg hitelt vesznek fel az emberek karácsonyra, meg arra, hogy elmenjenek nyaralni és kifelé megy a rongyrázás, addig itt nem lesz értelmes emberi közösség - nincs tartás az emberekben.

    Amúgy, így leírva lehet naivitás, de én megcsinálom, szívesen, ingyen, ha kell. És jó sok paraszt emiatt hülyének gondol, de akkor Széchenyit is ki lehetne röhögni a felajánlásával... Akkor biztosan nem az történt, hogy a hóna alá nyúltak és "gyere Pistikém, igyál meg egy kávét és az effélét bízd csak ránk" kivezették... :P

    Anno, amikor mérnök palánta voltam és a klasszikus autóemelőt kellett megtervezni, mindenkinek írnia kellett 10 szempontot, aminek meg kell felelnie az autóemelőnek (legyen piros, zenéljen emelés közben, ...) én voltam olyan bátor, hogy javasoltam, legyen olyan konstrukció, hogy csökkent munkaképességűek is tudják használni. Az összejött tulajdonságokon egyenként végigmentünk és megszavaztuk, melyik tulajdonság mennyire fontos. Az említett "csökkent munkaképességűek is tudják használni" a 38. lett! Ilyenek voltunk mi, leendő mérnökei a világnak!
  • Megtörhetetlen
    #23
    wááá itt tényleg képek is vannak..

    Hát nemtudom... elég érdekesen néznek ki ezek a "játszóterek" mintha egy elhagyatott telken huzták vna fel őket a semmi közepén ráadául a játékok egymástól 10-20 méterre kicsit szétszórtnak tűnik...
  • rokotti
    #22
    megnéztem a közösség szíve programot, nekem jónak tűnik, szavaztam is!!! hátha kisorsolnak minket idén!! akkor legalább megoldódna a játszótér gond!!
  • kalop
    #21
    Ez is csak egy részmegoldás, azt írják hogy 10 nyertes van.
    Köszi képgaléria
    A galériában lehet látni hogy kb hogy néz ki egy elkészült hely, nekem tetszik, csak hát az országosan 10 nagyon kevés, minden településre kellene legalább egy.
  • dronkZero
    #20
    Hát tényleg elég naív vagy... :) És ezt most nem rosszindulatból mondom.

    Az ember magának, családnak, esetleg szűk lakókörnyezetnek dolgozik ingyen. Ha van az ismerőseid közt, vagy a tervezett játszótér közelében lakó mérnök, közgazdász, és építési vállalkozó is, akkor elég jó esélyekkel indulsz neki a dolognak.

    De ha azt várod, hogy az utcád végén lévő játszóteret majd az ország másik végén élő mérnök/közgazdász/kivitelező majd jól megtervezi/leköltségeli/felépíti neked INGYEN... Hát ez elég naív.

    Szal első esetben nincs probléma, de gondolom ez nem áll fenn, mert akkor nem feltételes módban beszélnél róla.

    Második eset meg lehetetlen. Én sem húznék egy rohadt vonalat sem, vadidegennek ingyen. Nem azért, mert geci vagyok, hanem mert mondjuk nekem is lenne egy játszóterem, amit fel szeretnék építtetni, amire kell a pénz, és akkor már inkább olyan munkát végzek, ami fizet is.

    Szal ez nagyon szép elképzelés, el is morzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, de nagyon durván elrugaszkodtál a valóságtól.
  • Megtörhetetlen
    #19
    Huhh most találtam egy lehetőséget ami "talán" megoldás, mondjuk én abszolúte nem hiszek ebben a nyereményjátékokban de hátha segít valakinek...
    http://www.akozossegszive.hu/lakohelyek_szepitese.php
  • kalop
    #18
    Azért szerintem már egy kerítés is sokat segít, az illuminált állapotban levő emberkék nem biztos hogy könnyen átmásznak rajta. De legalábbis nem mindegyik. Egy ilyen apró dolog is sokat jelenthet!
  • Megtörhetetlen
    #17
    Az igazán nagy baj az, hogyha sikerülne is tételezzük fel, mert hát nem kéne sok ember hozzá,akkor sem lehetne biztonságban tartani, azaz jönnének a "vandálok" vagy csak a részeges fiatalok, és teljesen tönkrevágnák... :S És ebből mi lenne? sok sok idegeskedés, méreg, düh stressz, kinek kell ez? Sajnos ez jó ötlet, de nem magyarországon :S
  • kalop
    #16
    Ha sikerülne ilyen nagy összefogást elérni, biztosan nagyon szép dolgokat lehetne csinálni. De szerintem a sajnálatos valóság az, hogy az emberek még a saját gyerekeikért se képesek egymással úgy összefogni, hogy annak eredménye legyen.
    Persze mindezek a problémák fel se merülnének ha a játszóterek jobb állapotban lennének, és a gyerekeket ki lehetne rájuk engedni.
  • ZilogR
    #15
    egyáltalán nincs, egy homokozót ástam ki a gyerekeknek a napokban, de igyekszünk egy kellemes kis sarkot kiépíteni nekik, amennyire futja. amit felsoroltam csak azt mutatja, mennyi minden az, amit egy laikus is össze tudna szedni, hogy megelőzze a bajt. akinek van gyereke és járt már játszótéren, kapásból tud sorolni 5-6 olyan dolgot, amit máshogy kellett volna megvalósítani.

    engem nagyon izgat(ott) a játszótér és eleve a játék tervezés, de nem mélyedtem el ennek a buktatóiban, hogy konkrétumokat tudjak írni.

    van ITT egy kis leírás címszavakban a jogi dolgokról, ha valaki komolyan gondolja, utána tud járni.

    írtad: "hozzáértés nélkül..." - ezért kellenek a mérnök anyukák/apukák, akik a vonatkozó szabványokban el tudnak igazodni és a tervezést is meg tudják csinálni. Azért mert ingyen kell dolgozni, még csinálhatják a dolgot, csak nem ennyire baromarcúak a szülők manapság, hogy a saját és a többi gyerek érdekeit nem tartják szem előtt (vagy én vagyok naív és kevésbé könyöklős/taposós/pénzéhes)

    Az, hogy nincs mani, az nem jelenti azt, hogy nem lehet semmit sem csinálni. A munkát fel kell osztani, a költségeket előre kell kalkulálni és nagyon gondosan tervezni, tervezni és tervezni. Mindenki ért valamihez, csinálja azt! A mérnök tervezze meg a játszótér elhelyezését, a játékok elrendezését, csináljon látványterveket, bogarássza ki, mit mond a helyi építési szabályzat, menjen el a helyi önkormányzat műszaki osztályára tárgyalni. A közgazdász/könyvelő csináljon pénzügyi tervet, ossza el a terheket, ossza fel pénzbeli és ténylegesen befektetett munkára, keressen pályázatokat, kérdezzen körbe, ki tud valami okos finanszírozási módszert, stb... A kivitelezők nézzenek körbe, honnan lehet olcsón alapanyaghoz jutni, vannak-e valahol kimaradt alapanyagok. Kertépítők, -tervezők segíthetnek növényeket, kerti létesítményeket beszerezni, kiválasztani. Aki meg 50 éve büfét vezet, hozza a kaját, piát és mehet a meló (ők teszik a legtöbb jót az emberrel - megyek is zabbantani :P )

    A haszon az, hogy a gyerek nem teng-leng és nem kallódik el, míg a szülők csak húzzák az igát és egyre kevesebbet foglalkoznak a gyerkőccel. El lehet mondani a gyerekeknek, hogy ezt nekik készítették a saját szüleik.
  • rokotti
    #14
    na ez az, h a mai játszóterek hihetetlenül veszélyesek, nagyon sok mindenre kell odafigyelni. hozzáértés nélkül és persze pénz nélkül katasztrófa lesz az egész. szóval nálunk gy picit hanyagolva lesz a dolog.

    ZilogR, nektek van otthon saját?
  • ZilogR
    #13
    meg hogy a körhinta ne tekerje fel a gyerek sálját és fojtsa meg, a hinta lánchoz ne fagyjon oda a keze, az ülőkéből a csavarvég ne szúrja seggen, a fa kellőképpen le legyen kezelve, ne legyen szálkás a fél feje, ha valami hülyekölyök nekilöki egy oszlopnak, a csúszda lemezei úgy legyenek összeillesztve, hogy csúszáskor ne szoruljon alá a körme és tépje le tőből, a műanyag csúszda legyen elektromosan szigetelve, nehogy agyonbaszarintsa az áram a másfél éves kölyköt, amikor hozzányúl (mert a sok műszálas gatyától feltöltődött), a fák úgy legyenek ültetve, hogy figyelembe veszik a Nap járását, nem virágzó fákat ültettek, mert nem kell senkinek méhcsípés, stb, stb... laikusként csak ennyi jutott eszembe 5 perc alatt
  • ZilogR
    #12
    ezt valahogy úgy lehet, h be kell szerezni azokat az előírásokat, amiknek meg kell felelnie egy-egy ilyen szerkezetnek, majd jöhetnek a tervezést ingyen is elvállaló mérnök anyukák-apukák, azután csak nem lehet megkerülni a hivatalos utat valszeg és engedélyeztetni kell és utána jöhet a kivitelezés, ahol megintcsak kell egy minőségellenőr, aki ingyen vállalja, hogy átveszi a szülők által ingyen legyártott építményt és akkor talán ez így el is készülhet... :(

    A területet meg meglehetne venni közös tulajdonba és azoké a családoké lenne, akik az építésben és kivitelezésben benne vannak. Így mindenkinek joga lenne a saját tulajdonáról elhajtani a randalírozókat, szipuzókat, homokozóba kutyát szaratókat, bokorban recskázókat, kéregetőket, drogosokat, fogdosósokat, gyerekkel kedveskedőket, stb...
  • kalop
    #11
    Ha valamennyire értesz a fához, a szerszámaid megvannak, és tudsz szerezni jó áron faanyagot, akkor szerintem meg lehet otthon csinálni, viszonylag jó áron. Persze oda kell figyelni, nem csak arra hogy össze ne dőljön, hanem hogy ne lehessen beleszorulni, nagyot esni róla.
  • rokotti
    #10
    rengeteg pénzbe kerül még a kicsi is.. mármint egy kisebb játszótér is.

    kérvényezni nálunk vmit?? olyan utakat újítanak föl, ami tök jó, mi meg kavicsos úton járunk hazafelé, mert ez egy zsákutca és sztük ezt nem kell leaszfaltozni..:S
    játszótérre az önkormányzatnak nincs pénze..:(
  • Megtörhetetlen
    #9
    kicsit zavaros amit írtál, de érthető.
    Hát igen, és a legrosszabb, hogy ha otthonra építesz akkor még nem fog új kis barátokat megismerni a kölök...habár jobban szemmel tartható... Kérvényezni kell az önkormányzatnál előbb utóbb majdcsak beadják a derekukat...
  • rokotti
    #8
    sziasztok, mi is terveztük, hogy csinálunk saját játszóteret, mert a környéken amik vannak, katasztrofális állapotúak, teljesen lepukkantak.
    de ahogy számoltuk, rengeteg pénzbe kerül még a kicsi és sajnos azt most, h én még otthon vagyok a kisebbel, nem engedhetjük meg magunknak.
  • Tetsuo
    #7
    ez telleg tudomanyos.. :S
  • ZilogR
    #6
    ez a játszótér merre van, ami a képen látható?
  • ZilogR
    #5
    behalt a topic?
    én csúszdát tervezgettem pár hónapja, de nem csináltam meg.
    Esetleg lehet ötletelgetni, sőt a tervezésbe is be tudok segíteni, mint gépészmérnök.
    Ellenben a méretezéshez a vonatkozó előírásokat mindenképp be kell szerezni.
  • Desiderata #4
    linkeld, köszi
  • tugyiti
    #3
    jó lett a logód
  • VRSDM
    #2
    ha gondolod elküldöm nekem milyen volt kiskoromban, szintén apukám csinálta, bár elég egyszerü szerkezet, azért elküldöm ;]
  • Desiderata #1
    Hello!

    Játszótér építésével kapcsolatban lennének kérdéseim.
    A kertemben felállíthatok fa játékokat? Megvenni száz-ezrek lennének, viszont hobbi szinten értek a fához (nem vagyok asztalos).
    Köztérre viszont nem barkácsolhat akárki mert voltak balesetek, rádőlt a gyerekre meg ilyenek, meg EU is ad valami szabványokat.
    De nem tudok sokat a témáról jogilag.

    Érdekelnének tervrajzok is, illetve fényképek ha valaki ötletes játszóteret lát.

    Meg persze a mai játszóterek helyzetéről is lehet írni.

    [center]