8
  • menpe
    #8
    Ha vihar van odakint nem attól félek, hogy megcsap a villám, hanem, hogy víz megy a fülesbe, és zárlatos lesz...ezért nem is hallgatok zenét esőben.
  • eax
    #7
    Villamlas kozben nem jo kint maszkalni, ipodtol/fulhallgatotol teljesen fuggetlenul (ugyanilyet tud csinalni pl. egy arany nyaklanc is, mondjuk a dobhartya-karosodast leszamitva).
  • caprine #6
    A jó statisztikus azt kérdezi meg tőled mit akarsz kihozni. Ez az a terület amiben elég tág határok között lehet mozogni és a politikusok gyakran kihasználják ezt céljaikhoz hogy félrevezessék a tömeget. Biztos ismeritek a nissan reklámját hogy 1 millióra jut 1 hiba. Vagy a kedvencem amikor vizsgálták, hogy a jobb és balkezesek között milyen a halálolzási arány. Az eredmény az lett, hogy időskoruak között már nagyon kevés a balkezes, így azok hamarabb meghallnak. A csavar a statiasztikában az volt, hogy régen minden ember jobb kézzel tanult meg írni a balkezeseket is átszoktatták rá. Ennyit erről.

    Az 1 az 5ezerhez arányt meg ugye nem gondolták komolyan??? Ennek legalább 1 a millióhoz az esélye, de talán még kisebb.

    Ha az illető hallása romlik az meg az orvosai hozzánemértését dicséri. A faternak elkezdett zugni a füle de annyira, hogy nem tudott aludni tőle. Azt hiszitek az orvosok meg tudták oldani??? Végül kiderült, hogy el van meszesedve a nyaka amit egy masször megoldott, szépen megjavult. Bár a faterral történnek dolgok. Vagy 3 éve az egyik szemére megvakult. Mindenki bepánikolt mi lesz most, mire kiderült, hogy az egyik foga begyuladt egy kicsit és nyomot egy ideget.

    Mindenkinek kellemes villámmentes napot:))))
  • aki kérdez
    #5
    Ipod ingyenreklám?
  • assdf
    #4
    Ezt én mind elhiszem. Ezzel simán lehet magyarázni ha kigyulladt a vezeték és ez megégette az arcát.
    NA de nehogy már azért törött el az állkapcsa mert elégett az ipod vezetéke...

    Ez kb. megint egy olyan hir, mint a multkor olvastam könnyü drogokkal kapcsolatban, hogy volt 3 eset aminél azt állapitották meg hogy x drog (ecstasy v mi volt) túladagolásába halt meg az illető.
    Mivel ez furcsa volt az ezzel foglalkozoknak, utánnanéztek.
    Erre a következő derült ki:
    1. áldozat: be volt lőve és a sinen gyalogolt ahol elütötte a vonat
    2. áldozat: belőve felvágta az ereit
    3. áldozat: erre nem emlékszem de ez is vmi hasonló volt.

    És végül kiderült hogy mindössze azért kerültek fel a statisztikai lapra, mert mind3 meghalt és drogot találtak a vérében...

    Márpedig igen nagy különség van aközött hogy valaki túladagolja magát és kipurcan (pl agyvérzésben infarktus stb...) vagy hogy valaki belővi magát majd elüti a vonat.
    Csak igy persze frankóbb statisztikát lehet kihozni féligazságokkal. Na igy kell komolyan venni ezeket a cikkeket.
  • oneman
    #3
    arra nem gondolsz hogy egy villámnak iszonyú nagy mágneses tere van?
    az ha áramot indukál abban a kis vezetékben igencsak tud fájni


    ugyanígy menenk tönkre azok a cuccok, amelyek pl egy olyan ház sarkában vannal, ahol külső falon egy villámhárító fut végig...
    ha ebbe belecsap, akkor is a nagy mágneses tér miatt simán tönkremehetnek a villámhárító közelében lévő cuccaid...

    szóval szerintem nem kamu
  • Csaba42
    #2
    LOL, már a végén minden megöli az embert! :(
  • assdf
    #1
    Nem lehet hogy alapból akkor volt a lökéshullám (magyarán akkorát dörrent 3 méterre tőle) hogy beszakadt a füle stb?