16
  • spydee
    #16
    elmondom én, hogy hallottam;)
    az úgy történt, hogy amikor belelőtt a szgépbe, a processzorventillátort találta el ami ezáltal felrobbant, ami láncreakciót idézett elő az áramhálózatban, ami kigyűrűzött a közeli atomerőműhöz, ami miatt leálltak az uránium hűtéséért felelő megaventillátorok, emiatt túlmelegedett a hasadóanyag láncreakciót indítva el, de egy hősies mérnök észre vette és leállította a rendszert, ezért nem robbant fel. Tehát egy bátor amerikai megmentette a földet, de eltusolták az ügyét mert Bush feleségének a szeretője és erre az egyszerű hírre redukálódott az egész mizéria, majd mivel kell egy felelős, az FBI kinyomozta honnan indult az egész baleset, és mivel a fiatalember egy szoláriumgépeket forgalmazó cégnél tesztelő beosztásban dolgozik, már amúgy is erősen barna volt a bőre, ezért könnyen rálehetett fogni a terrorizmus indítékot!!! Valószínű, hogy mivel a férfi megmentette Önmagától a saját feleségét, kap egy kitüntetést az életmentésért és megússza egy szóbeli figyelmeztetéssel a Bushtól személyesen, amire elkíséri az elnök felesége is. Csakhogy a neje beleszeret ebbe a fiatalemberbe és együtt elszöknek, ezért a fent említett lóvátett mérnök(aki leállította hősiesen az atomerőművet)bánatában Ö maga fogja leállítani a hűtőventillátorokat ezzel előidézve robbanást aminek a következménye Föld lakkoságának mintegy háromnegyedének az elpusztulása!! na megyek is, és elkezdek ásni egy atombunkert, szasztok!
  • AtisH
    #15
    Jaja, mennyivel 1xűb, akkor csak egy vádpont lenne.
  • Acheron
    #14
    "terrorista fenyegetés" ezen én is jót röhögtem
  • HJPOWER
    #13
    Köcsög ahelyett, hogy a nőt lőtte volna, szerencsétlen monitor kapott a pofájára.. Ilyen hülyék az emberek!
  • Csaba42
    #12
    Miért választotta volna a könnyebb utat? Amúgy k*rvára röhejes ez az ügy, szvsz, "Made in America" case. :(
  • assdf
    #11
    Hehe. Lehet hogy az asszony épp valami arab terroristával cseverészett a repülőgépek irányitásáról. A fickó meg még jót is tett, erre őt csukják le :D
  • hiftu
    #10
    Miért nem a jó öreg baseball ütőt használta? Akkor csak faji előítéletek miatt kellene a bíróság előtt megjelennie.
  • Csaba42
    #9
    Miért, ha a golyó elkapja a procit, s vele együtt az alaplapot (elég nagy rá az esély :)), akkor sincs gépezés. A monitort inkább kidobta volna az ablakon, bár az csak súlyosbító körülmény lett volna, lévén, hogy eltalálhatott volna valakit vele.
  • lacalaca85
    #8
    És egész pontosan hova lőtt? Az ilyen intelligens megmozdulások általában a monitornak fájnak...
  • czky
    #7
    Én is ezen a terrorista fenyegetésen akadtam ki. Hogy ezek az amerikaiak mekkora lámák. 9/11 óta náluk már az is terrorista fenyegetés ha az ember kutyája a szomszédban végzi el a dolgát???
  • Scroll
    #6
    Nem is volt gondatlan: "az asszonyt felrántotta a székből..."
  • Csaba42
    #5
    "terrorista fenyegetés"??? LOL!!!
  • Scroll
    #4
    Hogy lehet egy feleséget "jogilag" zaklatni?
  • kernerster
    #3
    naon úgy néz ki hogy nem értek a terrorizmushoz.....
  • PíszLávJuniti
    #2
    :DDDDDDD
    Vicces maga a tény is, és a vádpontok is. Mi az hogy "terrorista fenyegetés" ? Ezzel a címszóval mindent el lehet adni ?
  • peterx
    #1
    "terrorista fenyegetés" LOLL :DD