639
  • miki36
    #319
    vVégre lehet egy normális cserekapusunk, Alexander Manninger osztrák válogatott hálóőr érkezhet.
  • miki36
    #318
    Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool együttese hosszú tárgyalássorozatot zárt le az olasz Andrea Dossena leigazolásával, aki a csapat második nyári szerzeménye a svájci Philip Degen után.

    Az Udinesétől érkező balhátvéd – aki angliai hírforrások szerint hétmillió eurórért váltott klubot – pótolhatja majd a Romához igazoló John Arne Riisét. A korábban a Verona együttesében is megforduló játékos egyszer szerepelhetett eddig az olasz nemzeti tizenegyben.
    (mindhárom cikk forrása: Udinese.extra.hu)
  • miki36
    #317
    Visszatért argentínai kölcsönjátékáról Alexis Sánchez. A 19 éves chilei játékmester az elmúlt szezont a River Plate-nél töltötte, amely csapat idén megnyerte története 33. argentin bajnoki címét. Cikkünkben bemutatjuk az ifjú tehetség idáigi rövid pályafutását, aki képességei alapján akár a jövő Udinesejének egyik kulcsjátékosává fejlődhet.

    El Niño Maravilla, azaz A Csodagyerek - így becézik Chilében a dél-amerikai ország legújabb futballzsenijét. Alexis Alejandro Sánchez Sánchez 1988. december 19-én született az észak-chilei Tocopillaban. A közeli Calama város Cobreola nevű csapatában kezdett el focizni, itt is mutatkozott be a profik között 2005-ben. Mindössze egy szezont játszott a Cobreolában, majd 2006-ban közel 3 millió dollárért leigazolta az Udinese. Az olasz csapatban azonban még nem mutatkozott be, mert rögtön ezután kölcsönadták, előbb a chilei Colo-Colonak, majd a 2007-08-as szezonra a River Plate-nek. Alexis tehetségére közben persze felfigyeltek a nemzeti csapatnál is: 19 éves kora ellenére már 10-szeres chilei válogatottnak mondhatja magát. Sőt, a remekül cselező, jól passzoló, és gólveszélyes támadó a hírek szerint már a portugál óriásklub, az FC Porto figyelmét is felkeltette...
  • miki36
    #316
    A tuttomercatoweb.com szerint elképzelhető, hogy a Siena 35 éves védője, Valerio Bertotto visszatér egykori sikerei helyszínére.

    Bertotto korábban 13 éven át szolgálta az udinei klubot, ahol sokáig csapatkapitány is volt, majd két szezonnal ezelőtt igazolt Sienába, ahol most lejár a szerződése, és még nem döntött annak meghosszabbításáról. "Megtisztelő lenne számomra, ha visszatérhetnék Udinebe" - nyilatkozta Bertotto az Udineseblog.it-nek. "Nagyszerű formában vagyok, és úgy érzem még mindig sokat tudnék segíteni a klubnak. De kettőn áll a vásár..." Kíváncsian várjuk, Pozzoék lépnek-e valamit az ügyben...
  • miki36
    #315
    A legújabb kiszemelt Guglielmo Stendardo, a Lazio középhátvédje. Tavaly fél szezont a Juventusnál töltött kölcsönben. Több csapat is szeretné megszerezni az aláírását, de a befutónak biztosan nem lesz olcsó.
  • miki36
    #314
    Július 16-án lejátszuk az első felkészülési mérkőzésünket, a Sappada ellen.
    Július 24-25-26-án pedig egy négycsapatos tornán veszünk részt, a Real Madrid, a Nantes és az Athletic Bilbao társaságában.
  • Gunnersboy
    #313
    kitérdekel a karszalag :D
    várunk capitano :)
  • miki36
    #312
    bár nem tudom, hogy visszakapná-e a karszalagot Di Natalétől, főleg úgy, hogy nem is lenne kezdő mindig
  • miki36
    #311
    Udineseblogon ismét felröppent egy hír, miszerint a Capitano visszatér:)
  • miki36
    #310
    Jó felépítésű játékos, csípős dél-amerikai stílusa, tavaly a klubjával az eddigi legjobb szezont futotta. Kell ő nekünk, nyilvánvalóan Zapotocny helyére érkezik.
  • Gunnersboy
    #309
    ő rola mit lehet tudni?
  • miki36
    #308
    Közel vagyunk az argentín középhátvédhez, Santiago Morerohoz. Több Serie A-s illetve B-s klubb is akarja, de várhatóan mi leszünk a befutók.
  • miki36
    #307
    OFFICIAL, Besiktas Sign Zapotocny

    According to a statement sent to Istanbul Stock Exchange, Besiktas announce the team has reached an agreement with Udinese for the defender Tomas Zapotocny. Besiktas will pay a transfer fee of 4.5 million euros to Udinese and will sign a three, plus one year option deal with Zapotocny for 750,000 every year.
  • miki36
    #306
    Az Európa-bajnokságon is szerepelt Antonio Di Natale 2013-ig meghosszabbította szerződését klubjával, az Udinesével, mellyel véget vetett az utóbbi hetekben felmerült távozásával foglalkozó pletykáknak.

    Az olasz támadó remek szezont tudhat maga mögött, hiszen csapattársával, Quagliarellával félelmetes csatárkettős alkottak, nagyszerűen játszottak, s az Udinese bajnokságban szerzett 48 góljának több mint a felét, 29-et ők ketten szerezték. A jó teljesítmény ugyanakkor azzal is járt, hogy Di Natale felkeltette több élcsapat, mint a Juventus és a Roma érdeklődését. Az olasz lapok egy ideje már pedzegették a távozását, s elsősorban a római gárda tűnhetett befutónak az érte zajló versenyben, ám tegnap a játékos maga oszlatta el a körülötte kialakult bizonytalanságokat, miután aláírta új szerződését csapatával.

    Di Natale 2013-ig hosszabbított, melyről klubja hivatalos oldala is beszámolt. „Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, Soldati elnök úrnak és Leonardi igazgató úrnak, akik végig a bizalmukról biztosítottak. A célom mostantól az lesz, hogy még jobban szerepeljünk a csapattal, mint tavaly, s érjünk el minél nagyobb sikereket” – fogalmazta meg céljait az olasz válogatott játékos, aki tehát még egy ideig biztosan az Udinese futballistája marad.
  • miki36
    #305
    még nem, csak angol bajnokság sorsolás volt eddig.
  • Gunnersboy
    #304
    azt lehet már tudni hogy ki ellen játszunk az első 3 forduloban?
  • miki36
    #303
    jaja:) érzem hogy UEFA-ban is aprítani fogunk:)
  • Gunnersboy
    #302
    nekem inkább Obodo szimpatikusabb, de ütős kis csapat lenne az tény :)
  • miki36
    #301
    valami ilyesmit el tudnék képzelni jövőre:
    Handanovic
    Basta(Motta)-Felipe(Coda)-Zapata-Pasquale(Lukovic)
    Inler(Pinzi)-D'Agostino(Obodo)-Tissone(Isla)
    Sanchez(Pepe)-Quagliarella(Floro Flores)-Di Natale(Langella)
  • miki36
    #300
    a Wolfsburg és a Róma is vitte VOLNA:)
    de ő lenyilatkozta hogy jó neki itt Udinében és jövőre még jobb szezont szeretne a tavalyinál.
  • Gunnersboy
    #299
    kihagyott tizi után, gondolta senki nem akarná elvinni :D
  • miki36
    #298
    UFFICIALE: Udinese, Di Natale fino al 2013

    összehugyozom magam:DDDd
  • miki36
    #297
    hivatalos tehát eddig:

    érkezett:
    Antonio Langella
    Alexis Sanchez
    Daniel Bradaschia
    Giovanni Pasquale
    Gaetano Cala'
    Fernando Damian Tissone

    távozott:
    Tomas Sivok
    Andrea Dossena
    Giandomenico Mesto

    + kölcsönadtuk a Livornónak Andrea Migliorinit, Federico Lauritot,és Antonio Candrevat.
  • miki36
    #296
    közös tulajdonba volt, ők vitték végül
  • miki36
    #295
    meg kellenének azért a játékosok, nem lesz ez elég mindhárom frontra
  • Gunnersboy
    #294
    reméljük a legjobbakat, attol függetlenül sajnálom hogy Mesto elment :|

    és pont a Regginába :CCCCC semmiben se jobbak mint mi..
  • miki36
    #293
    bele fog illeni, mindig is értettünk a fiatal játékosokhoz, pl. itt van Inler, tavalyi szezon szinte legjobbja volt, pedig első évadja volt csak Itáliában
    + itt van Ferronetti is, én nem felejteném el őt sem
  • Gunnersboy
    #292
    tudom, nincs kétségem afelől hogy kurvajo plaja, de azért kitudja mikorra illeszkedik be, hogy fog beleilleni a játéka a csapatéba....
  • miki36
    #291
    jólesz Basta, meglátod:)
  • Gunnersboy
    #290
    Mesto - Basta
    azér 2 külön világ szerintem..... :|
  • miki36
    #289
    remélem Marino nem hülye, most mindenképpen rá kell gyúrni a védelemre.
  • miki36
    #288
    elvileg jön helyette Basta, de akkor is
  • Gunnersboy
    #287
    nemhiszemel ami itt folyik komolyan....csapatot kéne építeni, nem eladni mindenkit :C
  • miki36
    #286
    UEFA-ra kellene erősíteni, nem pedig eladni egyik legjobbunkat:I
  • miki36
    #285
    UFFICIALE: Mesto è della Reggina

    bassza már meg:(
  • Gunnersboy
    #284
    most olvastam valamelyik oldalon hogy újra komolyabban érdeklődünk Tavano iránt, de hogy minek azt nemtudom :SSs

    viszont Castellini is újra szóba került
  • Gunnersboy
    #283
    faszom már :(((
  • miki36
    #282
    ufficsálé hogy a délieket választotta :(
  • miki36
    #281
    UFFICIALE: l'Udinese riscatta Floro Flores

    Tehát megszereztük a teljes tulajdonjogát a támadónak.
  • miki36
    #280
    az volt, idén szvsz még jobb lesz:)