89
Fika Generations
-
#89 a dx10-től megjönnek majd az új ötletek?:) kétlem^^ -
Vlala #88 A Giants nagyon jó volt, kb. 5-ször vittem végig. Elég kretén, azaz hozzám közel álló humora van, a Smartie-kon és a szamuráj Smartie mellételeportálásain majdnem összeestem a röhögéstől. Lehetett volna folytatása... most hirtelen beugrott az "én vagyok az apád" jelenet, amikor Delphi elhányta magát :) :) :)
A DE 1-2 hangulata engem is megfogott, talán az első FPS-ek között volt (nálam), amelyben gondolkodni is kellett, és néha nem a heccsátok kiosztása volt a legjobb taktika. -
#87 Egyszer réges rég (egy messzi messzi galaxisban....) volt egy 386 osunk (pontosabban apámé volt), volt rajta doom1, doom2, lotus, meg prince.Akkoriban még LAN nem volt a környéken,és a együtt akartunk gépezni az úgy nézett ki hogy a doom al játszottunk, én nyomtam a nyilakat, egyik haver nyitotta az ajtókat/kapcsolókat, másik meg lőtt. (nem nem vérpistike, itt nem lehetett sem föl/le nézni sem ugrani, sem guggolni, sőt még újratölteni sem kelett) és ez egy jó játék volt. Most így 20 évesen jutottam el arra a szintre hogy végre nekem is "überbrutálfasza" gépem van, és játszko mindenféle stalkerrel meg hasonlókkal, de ettől függetlenül 10 ből 7 alkalommal ilyenekkel játszok hogy deus ex, giants: citizen kabuto, (xg2 sajnos MÁR nem megy), esetleg devil may cry3. És ezekbe egyikbe se a grafika a lényeg, sőt nem is gépigényesek, és nem kell nekik 8 giga hely. Deus Ex: jövő, feturbózott emberek, és vmi hihetetlen hangulat amit essig semmi nem adott vissza. Giants: sci-fi/fantasy és vmi kegyetlen mennyiségű humor meg minden (bokrot tudsz magadra húzni és úgy elrejtőzni, meg egyébb hülyeségek), devil may cry: anime játék: kegyetlen pörgős. Ilyen játékok mostanában nem igen lesznek (max DMC4), ugyhogy nyugodtan fel lehet keresni a "archivumokat" régi játékok után, ráadásul egy kicsit érgebbi játék 800 fps el enyhét ütős -
#86 Egy játéknak ha van hangulata, és az ember is szereti azt a játékot, nem fogja letörölni. Vegyül példának a KKND Extremet... '98-as játék (ha nem régibb). Én ezt a játékot szeretem, most is fenn van a gépen, és még sokáig fenn is lesz, mert szerintem van hangulata (olyan MADMAX-es). Néha télleg elgondolkozom azon, hogy a régebbi játékokkal jobban megéri játszani, mint a mostani májer extra grafika fps/MMORPG/meg a többi.
Az autós játékokról annyit, hogy talán abban látom az esélyt, hogy olyan játékot hoznak létre abban a műfajban, aminek a játékélménye magávalragadó, és nem unod meg (pl nálam a Flatou2). A graf is szép, de a hangulata is megvan, jók a zenék stb... -
#85 Igen, az első típust is lehet moddolni (többféle fegyver, egyneruha, rangjelzés...) És a másodikat is, pl. w3->dota szerintem már többen járnak bnet-re dotázni, mint a pg-t játszani:) sajnos:( -
#84 megint csak attól függ,hogy milyen témában keresünk. -
#83 Én egy játék értékét nem az alapján mérném le, hogy mennyit játszottam vele. Mert többféle játék van. Vannak olyanok, amelyek hasonló hatást érnek el, mint egy film, vagy egy időutazás, ilyen volt a Stalker, a cod, BIa, vietcong, line of sight, OP flaspoint, w3 sztoriline... 2-3 nap alatt végigjátsza az ember, beleéli magát abba a világba, azután letörli. (itt számít sokat a látvány, a hangulat, az előzetes hozzáállás a játék témájához, az általa közvetített világhoz... Pl. hiába lenne jó játék a Crysis, én tuti pár percnél tovább nem játszanék vele, mert nem érdekelnek a sci-fi játékok- Stalker kivétel volt, van ilyen is:). Valakik pedig biztosan lefordulnának a 6. vietnámi fps után, mkíg én alig várnám a hetediket is)
És vannak olyan játékok, amelyek inkább a kártyához, vagy a társasjátékokhoz közelítenek, pl. w3multi-wow-pg2-AA. Ezekkel egyszerre sosem játszol sokat, de éveken át játszol vele hetente egy-két alkalommal. (itt szinte semmit nem számít a grafika, a megjelenített világ... Majdnem annyira mindegy, mint hogy az ultit magyarkártyával, vagy kiválogetott franciával játszuk.)
Szerintem őrültség lenne arról beszélni, hogy melyik a jobb... egyszerűen más a céljuk. -
#82 Minden játéktípus alatt mást. Pl. egy stratégiai játékban azt, hogyha olyan harci helyzeteke kerülök, ill. olyan csatákat játszom le, amilyenek igazából a csaták. Ilyet én még nem láttam. vagy egy fps esetén a mozgás minél élethűbb visszaadását, a testérzés kialakítását, a megfelelő célzás, és sebzésmodellt, az ugrások élethű visszaadását, dinamikát a mozgásnak, lendületet, és ennélfogva mozgási kényszerpályákat- megbotlás, ugrás utáni továbbvivő lendületet, stb. (bár ezt elismerem nagyon nehéz lehet megalkotni, sőt elhiszem, hogy dx9 alatt egyenesen lehetetlen is volt) Sajnos az fps-ek egyenlőre képtelenek túllépni a hasból tűzelő szellemszerű lény szintjén. Pedig inkább erre helyezték volna a hangsúlyt a grafika javítása helyett. Persze biztos nehezebb, ill. kisebb marketing értéke van, bár ebben nam vagyok biztos.
De könnyen meglehet, hogy egyszerűen csak nem lehetett megcsinálni. PL. sokan panaszkodnak, hogy szünetessék emg a bunnyhopp-ot (én is). De hogyan? Egy sokkal komplexebb mozgásmodell nélkül lehetetlen, lásd. AA. egyik verzióban van bunnyhopp, de lehet rendesen ugrani is, a másikban nincs bh, de sajnos ilyenkor a normál ugrások is hagynak maguk után kivetnivalót. Szóval szerintem ezt nem lehetett megoldani, talán majd most a dx10 alatt... -
#81 ja még annyit tennék hozzá,hogy némely játéknál hál'istennek nyitva hagyták a lehetőséget a moddolásra ami igen csak meghosszabítja a játék számítógépemen való maradását:) -
#80 MÉg mindig nem tudom mi bajod a mostani fps-ekkel... -
#79 Ez igaz, de a köztudatban az mmorpg mintapéldája a wow, ill. ezt is játszák a legtöbben a nem-ázsiai típusúak közül. (és nem esküdnék meg ré, de sztem a wow előtt csak ázsiai típusú mmorpg-k voltak) -
#78 Igen azt én is láttam, hogy sok az autós játék, de életemben nem játszottam ezekkel, mert annyira nem vonzanak a kocsik:) ill. egér+bill-el gondolom nem az igazi. Amúgy én legbotrányosabbnak az rts-eket tartom. Finoman szólva nem tegnap jöttek ki, és stratégia kb. annyi sincs bennük a Risk nevű táblás társasjátékban. A PG2-3 szintjét meg sem közelítik, és ez szerintem több, mint lebőgés. És egyszerűen nem hiszem el, hogy enm lehetne megcsinálni normálisra... -
#77 MMORPGk wow klónok? lol wow előtt voltak már MMORPGk -
#76 Mit értesz te élethű játék alatt?
-
#75 viszont autós témát illetően elég sok van sztem(ebben viszonylag otthon vagyok).és ebben a kategóriában lehet válogatni bőven.egész sok jó játék jött ki ami azért nem olyan régi.pl. a SCAR-ahol nem a kocsidat kellett fejleszteni hanem a söfőrödet,a mai napig előveszem.a street legal meg az isten:)a kisebb cégeknek muszály vmilyen szinten kockáztatni,hogy előtérbe kerüljenek az ő játékaik is. -
#74 Szerintem pedig túl kevés:) PL. évek óta nem jelenik meg vietnámi háborús fps, és be sincs jelentve, a repülőgép szimulátor kihalt, majd 2008 telén lesz egy... Az élethűségre törekvő katonai fps-ek fejlődése megállt, az AA fejlesztése egy helyben toporog, az árkád szerűeknél, mint pl. cod, BiA pedig gyakorlatilag semmi újítás. Az rts-ek nem nőttek tovább magukat a hangyacsata szintnél. Az mmorpg-k szintúgy nem mások, mint wow klónok. Van 6-7 játéktípus, és azt erőltetik, semmi újítás, semmi eredetiség. Nagy kivétel volt szerintem a stalker, de azt is régebben találták ki, abban az időben, amikor az fps igazán kiforrott, csak nagyon elhúzták a megjelenését.
Amúgy talán a dx10 meghozza az áttörést, mert sok olyan lehetőséget nyit meg, ami régen el volt zárva. Pl. elkészíthető lenne egy végre valóban élethű fps. -
#73 nekem nagyon ritka az olyan játék amit érdemes lenne megvennem.most is csak max 3-at tudnék felsorolni.a többit max 1 hétig használom.de régebben máshogy volt.mikor megkaptam a p2-es gépemet 2 évig csak 3 játékom volt (NFS5.f12000,fifa2000)és olyan jól elvoltam velük,azért volt olyan jó mert nem volt más.előtte meg főleg.(lotus,stunts,testdrive,dyna és a többiek,azok voltak ám a szép időkdos emulátorral még mindig gyakran előkerülnek nállam)
ma már egyszerüen túl sok játék van szerintem. -
#72 Szerintem pedig komoly gond van azokkal az emberekkel, akik fizetnek olyan termékekért, amit ingyen is be lehet szerezni. És ez nem csak a játékokra vonatkozik. És azt sem látom be, hogy pl. a színészeknek, a zenészeknek, de főleg inkább a kiadóknak, stúdióknak... miért kell irreálisan gazdaggá válniuk. Elkészül egy film, vagy egy zenei album, pusztán a mozibevétlekből, és a koncertekből is bővel jól meg lehetne élni, miért fogadjam el, hogy a dvd, ill. zenei cd-ért is fizessek (ha megszerezhetem ingyen is)? Nem látom be, hogy ezeket a szakmákat ennyire jól kéne finanszírozni. De szerencsére egyre kevesebb ember veszi meg ezeket a termékeket 'eredetiben'. Ez a szemlélet pedig át fogja alakítani a mostani felállást. Pl. a zenekarok újra nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a koncertezésre, a kiadók, producerek, pedig 'elszegényednek'. Ezáltal nagyon sok tehetségtelen zenekar meg is fog semmisülni, mert az igazi zenészek nemcsak nem félnek koncertezni, hanem szeretnek is. És mellesleg a mozifilmeknek se tenne rosszat, ha kevesebb lenne a bevételük, talán lekerülne a hangsúly a látványtechnikáról, ill. háttérbe szorulna a teljesen alaptalan sztárkultusz is.
A játékiparnak is jót tenne egy nagy gazdasági hullámvölgy, talán akkor újra írnának normális játékokat, és nem kotlanának ugyanazokon a sablonokon évekig. Egyébként az online játékok erőltetése egyértelműen a letöltőkkel szembeni kényszerlépés, w3-at, wow-ot én is kénytelen voltam megvenni...
-
#71 a baj, hogy ritka a megvételre alkalmas játék, vagy ha találunk is párat, már sajna nem, vagy ritkán lehet kapni, mert van vagy 9-10 éves (pl. Grim Fandango) -
Vlala #70 Fúúú, ez főbenjáró bűn. Szerintem lődd fejbe magad. :)
És, hogy visszatérjünk az alapkoncepcióhoz, a FiKa Generációhoz, azok vannak lefikázva, akik megveszik azt, ami nekik tetszik. -
#69 én nemrég megvettem a HL2 GOTY-editiont. akkor én most le vagyok sajnálva? :'( -
Vlala #68 Igen. Sőt, balek, ökör, láma, búza, és életképtelen is. Főleg én. :) -
xerdi #67 Hát ez meg miféle megnyilvánulás? Aki eredeti játékot vesz, az nyomi? Na oké, legyen mindenki olyan tökös warezos mint te. Aztán mivel fogtok játszani? Puszira, meg hogy vki beírja ide + máshova, hogy de gagyi játék, senki nem fog játékot csinálni nektek. -
_Vegeta_ #66 Nem egy eredeti jatekom van es allandoan bovul.
Pl. AoE, Jedi Knight Gold, Thief1-2-3, Homeworld, Halflife, MM7... :))
Vlala: Valoban uj volt a fogalom es evente nem sok jatek keszult, de azok jatekok voltak, nem sorozatgyartott klonok. :P
Apropo valaki nemtudja magyarorszagon hol lehetne kapni eredeti Quake-t? Nagyon hianyzik a tobbi mellol. :) -
Vlala #65 Szerintem azért, mert akkor még új volt maga a fogalom, hogy "számítógépes játék". Emlékszem, suliban hogy körülültük a Stunts című autós játékot...
-
#64 Ez egy baromság, életemben nem fizettem játékért, és régen egy csomó jó jelent meg. Amúgy, aki eredeti játékot vesz, az meg is érdemli... -
#63 lehetséges de a régi játékok is ingyen voltak mégis szerettem velük játszani:D -
Vlala #62 (nem személyeskedés)
A legtöbben azért érzik így, mert túl sok mindent megkapnak ingyen. Ezt feszegettem a #45-ben.
-
#61 Nagyon hanyatlik a játékipar sajnos. Nem a grafikáról beszélek persze mert szépek az új játékok csakhát a játékélmény egyre gagyibb. Egy-két új játék jön ki ami jó de sajna egyre kevesebb, évente max 1-2 :( -
_Vegeta_ #60 En kiabrandultam. Uj jatekokkal max focissal jatszok, de azzal is csak azert mert nem volnek meg foci nelkul. :) -
#59 na jó én ezt eléggé szők látókörből nézem,mert inkább az autós játékokkal foglalkozom(max néha stratégiai játék) -
#58 Stalker nagyon jó volt, és hát b-vonalnak nem nevezném:) -
#57 vannak jó játékok.csak nem az élvonalban kell keresni őket. -
#56 Azokat az gyerekeket(vannak idősebbek is) sem értem, akik képesek akár több napig is játszani valamit, evés, alvás nélkül. Ez már valami kóros... Egy gamer újságban több ilyet lehet olvasni, hogy valaki belehalt a játékba. Ha jobban belegondolunk, a szülők is felelősek a fiatalabb korosztálynál előforduló játékfüggőség miatt. És hogy miért? Nem értem, hogy a szülő nem képes szólni a fiának, aki már 2 éjszakát meg 2 napot végig játszott, hogy "fiam, gyere már enni, vagy mittomén aluggyá má" .Bár ők nem a grafra nyomulnak, és mégcsak nem is hc. gamerek... de elgondolkodtató. És ezt inkább az MMORPG elterjedése okozza. -
Goth #55 *hibája, na -.- -
Goth #54 szerintem meg éva hiába, meg az almáé :C -
_Vegeta_ #53 Ujabb baromsag. :D
Teny: Olcsobb a net, egyre tobb mindenkinek van. 10eves pistike (bocs pisikek) is ott ul a net elott es probal nagyfiuskodni. Ennyi.
Amugy stalkert ki se probaltam nem hoz lazba mar eleg regota a pc-s jatekipar teljesen eluzletiesedett es mar nem keletkeznek olyan nagy nevek mint regen. Gyartas folyik keremszepen.
szerintem -
zoolee #52 ööö..
Stalker jó, dx9 ben mint már említették előttem..
Spiderman egy uncsi cucc.Nem ilyen 15 és fölötte velóknak való..(szerintem)
Serius sam meg egy tök jó ember..annó a serius san 2 az mekkora volt... -
Vlala #51 A vélemény-nyilvánításnak megvan a maga kultúrája. A "nem tetszik" vagy "grafikája kívánnivalót hagy maga után" ugyanazt jelenti, mint a "szar" és az "ótvaros ronda", csak valahogy kellemesebben elviselhető azok számára, akik favorizálják az adott játékot. -
n3whous3 #50 Mindentől függetlenül: aki akarja, miért ne szarozza le bármelyik játékot? Majd mondunk neki érveket és vagy elhiszi, vagy nem. De mindenkinek lehet saját véleménye.