AMD Radeon Series

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Solten
#5383
"A tesztünkhöz használt egyik ForceWare meghajtóval sem voltunk elégedettek, (akár egy kártyánál is) többször elõfordult, hogy kilépett egy-egy játék, és utána kiírta a Windows, hogy nem válaszol a megjelenítõ meghajtója. Ezzel szemben a Catalystokkal semmiféle stabilitási problémánk nem volt. Sõt, a 8.3-as verzió kifejezetten tetszett, hiszen jó pár játékban a megszokottnál nagyobb FPS-t kaptunk eredményül. Emlékeznek még kedves Olvasóink az X1950 pro debütálására? Megjelenésekor a GeForce 7900 GS szintjén volt, aztán tavaly év vége felé -- ahogy érkeztek az egyre fejlettebb játékok és meghajtók -- azon vehették észre magukat az 1950 tulajok, hogy kártyájuk gyakorlatilag feltornázta magát egy GeForce 7950 GT szintjére (itt néhány Radeon-fanatikus még akár egy "sõt" szócskát is odabiggyesztene a mondat végére). A történelem újfent ismételni fogja önmagát?"

Saor Alba

Solten
#5382
A konklúzió a lényeg:

"Heteken belül stabilizálódik a 9600 GT ára, és akkor már 100%-os biztonsággal elmondhatjuk: igen jó ár/teljesítmény mutatójú videokártyát kaphatunk a pénzünkért. De. Van konkurencia is, melynek tavaly év végefelé debütált két új modellje bizony komoly veszélyt jelent az új GeForce-ra. Ha csupán a teljesítményt nézzük, akkor egy 3870-es talán jobb választás lehet, azonban az árra is gondolnunk kell. Ha az AMD által beígért árcsökkentés szele végigsöpör kis hazánkon is, akkor bizony egy Radeon HD 3870 ár/teljesítmény mutatója egyértelmûen jobb lehet. Ne feledjük azt sem fõszereplõnk kapcsán, hogy néha maximális felbontás mellett érthetetlen lassulásba fogott a 9600 GT, és több tesztünkben is legyõzöttnek érezhette magát -- akár a túlhúzott Golden Sample változat is -- a HD 3850 által. Picit elgondolkodtató."

Saor Alba

davidka003
#5381
"hiszen oly mindegy, hogy 70 vagy 80 FPS-sel száguldunk át egy pályán. Rossz lóra igazából nehezen ülhetünk fel, hiszen végre ott tartunk, hogy mindkét nagy megfelelõ kártyákat kínál a középkategóriában is."

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G ☑ Final Fantasy XIII ☑ Lost Odyssey ☑

#5380
Nézzük, mi a helyzet a sorozat legfrissebb tagjával, vagyis terítéken a Call of Duty 4:
Itt most nem teszteltünk élsimítás és anizotróp szûrés nélkül -- mivel arra voltunk kíváncsiak a FRAPS-es mérés alkalmával, hogy mennyire játszható kiváló minõségben ez az új FPS az egyes kártyákon --, és ez meg is látszik az eredményeken: a GeForce-ok egyértelmûen jobban teljesítettek.

Új debütáns köszönhetünk a Half-Life 2: Episode Two személyében:
Holott ez tesztünk egyetlen játéka, melyben ATI logót találhatunk, mégis egyértelmûen a GeForce-oknak feküdt jobban az Episode Two.

A GeForce-ok egyeduralmát köszönthetjük a bevezetõben említettek analógiájaként, a pirosak egész egyszerûen siralmasan teljesítettek. Ha kedvenc játékunk a WiC, akkor egyértelmûen a 9600 GT-kre vagy a 8800-asokra kell voksolnunk.

Következzék DX10-es render mellett a Company of Heroes, mely játék elején szintén megtalálható az NVIDIA logója, ám ehhez képest nem teljesítenek rosszul a pirosak kártyái:
Az elsõ két vízszintes oszlopot figyelve átlagosan jól teljesítenek az ATI-kártyák, azonban utána -- az eddigi tendenciához képest -- elfogy belõlük a szusz: legmagasabb felbontáson jelentõsen visszaesik a teljesítményük, ami egyértelmûen az ellenfelek malmára hajtja a vizet.


Ezeket mintha "kifelejtetted" volna... Még szerencse hogy nem vagy elfogult...

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5379
<#eljen>

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

Kandurex
#5378
aki folytatja egy hétre kirakom, komolyan, mint az óvodába

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Solten
#5377
Én a tényekre alapozok, ha ez neked fájdalmas, annak szívbõl örülök 😊

Saor Alba

#5372
Látom már másoknak is feltûnt hogy te csak flémelni jársz ide. De már nem sokáig.

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

MaSzKa
#5369
<#wow3>

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

MaSzKa
#5368
<#eljen>

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

Solten
#5367
"Ennyit a megjelenített képrõl, nézzük a mezõnyt! Ha gyorsan és egyszerûen szeretnénk elintézni a GeForce 9600 GT teljesítményét, akkor azt mondhatnánk, valahol a Radeon 3850 és 3870 között található. Nem vagyunk könnyû helyzetben - több okból sem. Az elsõdleges -- és talán legfontosabb --, hogy ahány játék annyiféle eredmény. És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor elmondhatjuk: egy-egy alkalmazáson belüli minõségi beállítások is könnyen befolyásolják az egyes VGA-k teljesítményét - itt most elsõsorban a felbontásra és a látványjavítókra gondolunk.

Heteken belül stabilizálódik a 9600 GT ára, és akkor már 100%-os biztonsággal elmondhatjuk: igen jó ár/teljesítmény mutatójú videokártyát kaphatunk a pénzünkért. De. Van konkurencia is, melynek tavaly év végefelé debütált két új modellje bizony komoly veszélyt jelent az új GeForce-ra. Ha csupán a teljesítményt nézzük, akkor egy 3870-es talán jobb választás lehet, azonban az árra is gondolnunk kell. Ha az AMD által beígért árcsökkentés szele végigsöpör kis hazánkon is, akkor bizony egy Radeon HD 3870 ár/teljesítmény mutatója egyértelmûen jobb lehet. Ne feledjük azt sem fõszereplõnk kapcsán, hogy néha maximális felbontás mellett érthetetlen lassulásba fogott a 9600 GT, és több tesztünkben is legyõzöttnek érezhette magát -- akár a túlhúzott Golden Sample változat is -- a HD 3850 által. Picit elgondolkodtató."

Saor Alba

Solten
#5366
ipon megint tesztelget.. 😊

"Nem meglepetés, hogy az RV670-ek tarolnak beállítástól függetlenül, és az azért mindenképpen elgondolkodtató, hogy egy 3850-es szintjén teljesít a GeForce 8800 GTS 512 MB, holott nem találhatunk ATI Graphics logót a játék elején - tehetnék hozzá a Radeon-fanatikusok. Azt már eddig is tudtuk, hogy a 8800-asoknak valahogy nem fekszik a CoJ, és a 9600-as széria sem váltotta meg a világot - legalábbis ezesetben."

Saor Alba

Solten
#5365
zsír <#eljen>

Saor Alba

Solten
#5364
Aki csak a flémre hajt, értelmes hozzászólás nélkül. De ha ennyire zavar vigasztald meg a kis barátod <#hehe>

Saor Alba

Solten
#5363
Nyugi, visszazárták a ketrecébe 😊

Saor Alba

MaSzKa
#5362
😄

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

davidka003
#5361

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G &#9745; Final Fantasy XIII &#9745; Lost Odyssey &#9745;

MaSzKa
#5360

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

#5359
Unom már az egész forumot. Minden nap ugyanazon "okosságokat" írjátok le.<#szomoru2><#oooo><#unalmas>.

#5358
Ár-érték arányban sokkal jobban mint a 9800x2-t.

Asus TUF Gaming F17 17,3" Intel Core I7 11800h, 2x8 Gb Ddr 4, 500 Gb Ssd, Rtx 3050ti.

JaSoN HuNTeR
#5357
X2 az már 90k körül megy.Szóval böven megéri.

Asrock B760M Pro RS | i5 14600KF| 32GB 6000Mhz| RTX 5070 12GB | Razer Deathadder v2 | Alienware aw2725dm | PS5 | LG 4K TV HDMI 2.0

Gabesz amd64
#5356
akkor ne told be a képed az Nv topicokba se,mi jogod van bárkit is kitiltani innen?

DFI UT NF590 SLI-M2R/G,4x1Gb Geil Black Dragon,4200+ AM2, H2o Cooling ,Dell E207WFP, MSI 8800GTS 640Mb Oc,TT Armor,Tagan 600Watt,320Gb Seagate

Torretto13
#5355
Kaptam 1 büntetõ pontot emiatt a cocksucker miatt!!!!!!!!!!!
Fel cseszett idegileg ez a <#kocsog><#lama>!!!!!

Intel E6750;AbitIP35-E;2GB Kingmax mars 800Mhz;2GB Geil 800Mhz;WD 320GB HDD;Samsung DVD+/-RW;Sapphire HD3870 512mb;Chieftech 550Watt

#5354
Úgy látom a nagy nvidia csúcskártyán elkúrták az aa-t. Hehe. Nem éri meg a plusz 50ezret egyáltalán.

Asus TUF Gaming F17 17,3" Intel Core I7 11800h, 2x8 Gb Ddr 4, 500 Gb Ssd, Rtx 3050ti.

JaSoN HuNTeR
#5353
Srácok.
HD2600XT meddig húzható?
Alap órajel:
GPU Clock:800
Memory Clock:700
<#nemtudom>

Asrock B760M Pro RS | i5 14600KF| 32GB 6000Mhz| RTX 5070 12GB | Razer Deathadder v2 | Alienware aw2725dm | PS5 | LG 4K TV HDMI 2.0

Torretto13
#5352
Ki a faxom ez a kis csicska bassza már ki valaki innen!!!!<#levele>
A hozzászolásaid alapján neked a Hello Kitty topic-ban kellene keresgélni!<#lama><#banplz>
Azt sem tudod eszik-e vagy isszák azt amirõl itt hablatyolsz!!!!!<#levele><#kocsog>

Intel E6750;AbitIP35-E;2GB Kingmax mars 800Mhz;2GB Geil 800Mhz;WD 320GB HDD;Samsung DVD+/-RW;Sapphire HD3870 512mb;Chieftech 550Watt

MaSzKa
#5351
nekem csak 1 celeron 1700mhz nvidia fx5200-el 1gb rammal

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

#5350
Hát igen, nehéz elhinni hogy valaki dolgozik és pénzt keres, ugye? <#nyes>

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

MaSzKa
#5349
IBM T61 ND218HL (Santa Rosa) *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB / 800 MHz Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP


ej de jó gép
kár hogy nem hiszem el

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

#5348
Nvidián is elindulnak az ati dx10 demók, csak pár %-kal lassabban...

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5347
Ja, ha meg ati lenne, akkor meg nyilván csakis az lehetne, mert hát azok sose basznak el semmit... ^^

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5346
Béta driverrel, meg se jelent videokártyával, ki tudja milyen kamu teszttel...

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

BaliBoy
#5345
Persze... persze.... :F

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

czky
#5344
100%, hogy driverhiba!!!!! LOOOOOL!

Z77A-GD65 | 3570K | Mugen 2 Rev.B | Vengeance LP White 8GB | HD7870-DC2TG-2GD5-V2 | Xonar DX | 830 128GB | WD7500AAKS | 2X HD154UI | TX650W | BX-500 | 32LF2510

BaliBoy
#5343
Ezt miért nem raktad be? 0 FPS LOOOOOOL <#nevetes2><#nevetes2>

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

#5342
Már megint kezded? <#banplz>

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5341
Téged valóban ki kéne.

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

davidka003
#5340
A laptop topicban is leszúrták a sok flame miatt.

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G &#9745; Final Fantasy XIII &#9745; Lost Odyssey &#9745;

Solten
#5339
Úgy látszik kell szólni a modinak hogy hajítsa ki innen.

Saor Alba

davidka003
#5337
0AA teszt nem számít. Ki az aki így játszik egy 150ezer Ft-os VGA-val? Senki.
4AA ma már alap egy ilyen kártyánál és ott már az Ati a jobb.

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G &#9745; Final Fantasy XIII &#9745; Lost Odyssey &#9745;

davidka003
#5336
Az a baj, hogy te nem vagy tisztában a dolgokkal.
Ati-n is ugyanúgy elindul minden, csak 10-20%-al lassabban.

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G &#9745; Final Fantasy XIII &#9745; Lost Odyssey &#9745;

#5335
1? 23! <#eplus2>

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5334
De legalább addig igen. Az atisok meg csak várják a messiást, még vagy 15000 évig. ^^

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

davidka003
#5333
1 FSP-el gyorsabb az 50 ezer Ft-al drágább kártya. Megéri.
4AA-nál pedig meghal a Geforce.

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G &#9745; Final Fantasy XIII &#9745; Lost Odyssey &#9745;

davidka003
#5332
91 év múlva a 9600GT-n se fog semmi elindulni.<#idiota>

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G &#9745; Final Fantasy XIII &#9745; Lost Odyssey &#9745;

Solten
#5331

Saor Alba

#5330
Ahhoz képest hogy ez egy ati szopnzorálta játék, és így elpicsázza azt, már ez is jelzésértékû. ~~

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5329
2099. játékaiban a ratyion 3870 el se fog indulni.

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

MaSzKa
#5328

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______

MaSzKa
#5327
már kezdtem elhinni jó vga a 9600GT

_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______