76
  • geo91
    #76
    na sikerült pontot lopni a rohonci útról :PP
  • Forza Italia
    #75
    Szombathelyi Haladás - Fehérvár FC 2 - 1 ( 0 - 1 )

    Rohonci út, 6000 néző
    Vezette: Solymosi

    Gólszerzők: Kenesei, a 47. percben, Vörös, a 67. percben, illetve Horváth G., a 14. percben

    Haladás: Rózsa 7 - Schimmer 7, Guzmics 7, Kuttor 6, Tóth P. 6 - Vörös 7, Iszlai 6 (Kovács -, a 87. percben), Molnár 6 - Oross 5 (Rácz 6, a szünetben), Kenesei 7 (Simon A. -, a 89. percben), Sipos N. 6.

    Fehérvár: Sebők 0 - Andics 6, Horváth G. 6, Radovics 5, Lázár 5 - Polonkai 6 (Sitku -, a 73. percben), Nagy D. 5, Farkas 6, Szakály 6 - Alves 5, Vujovics 6.
    Mestermérleg:

    Csertői Aurél: Ellentétes játékrészeket láthattunk. Az elsőben jobbak voltak a vendégek, a másodikban viszont nekünk volt tartásunk, és úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a találkozót.

    Varga István: Az első félidőben kétgólos előnyre kellett volna szert tennünk, uraltuk a játékrészt. Azonban fordulás után olyan védekezési hibákat követtünk el, melyeket könyörtelenül kihasznált a Haladás.
  • Gunnersboy
    #74
    Szombathelyi Haladás – Budapest Honvéd 1-0 (1-0)

    Szombathely, 5000 néző
    Vezette: Kassai (Erős, Vámos)

    Gólszerző: Kenesei, a 39. percben

    Haladás: Rózsa – Schimmer , Guzmics , Kuttor , Tóth P. – Iszlai , Vörös , Molnár – Oross , Kenesei (Skriba –, a 86. percben), Sipos .

    Honvéd: Tóth I. – Lungu , Debreceni , Filó , Takács – Vukmir , Maróti (Moreira , az 55. percben), Fazekas (Dobos –, a 74. percben), Hidi – Vólent , Diego (Abbas, a 62. percben).

    Mestermérleg:

    Csertői Aurél: Végig mi uraltuk a játékot, több helyzetet is kidolgoztunk, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Tipikus 1-0-s mérkőzés volt, mondom ezt annak ellenére, hogy a Honvéd játékosai kétszer is a gólvonalról rúgták ki a labdát.

    Sisa Tibor: Így ki lehet kapni. Jó meccset játszottunk, külön öröm számunkra, hogy úgy is partiba voltunk a Haladással, hogy négy húsz év alatti játékosunk is pályára lépett. A fiatalok bizonyítottak, megállták a helyüket. Ha ez így folytatódik, szép jövő várhat a Honvédra.
  • Forza Italia
    #73
    Nyíregyháza - Szombathelyi Haladás 0-2 (0-0)
    G:Sipos(54),Kenesei(76-11-esből)
    Kiállítva:Goia,Mboussi(mindkettő Nyíregyháza)

    Szép volt. Nyertünk ezaz.
  • Forza Italia
    #72
    Vezet a haliiiiiiiii. Sipos
    0-1
  • Gunnersboy
    #71
    Négy gólt rúgott és legyőzte az Ajkát a Haladás

    Szombathelyi Haladás – FC Ajka 4-0 (2-0)
    Illés Akadémia, 80 néző

    Gólszerzők: Sipos, a 10. percben, Andorka, a 30. percben, Kenesei, a 79. percben (11-esből) és Schimmer, a 90. percben.

    Haladás: Rózsa – Csontos, Guzmics (Lengyel, a szünetben), Balassa (Kuttor, a szünetben), Tóth P. - Simon Á., Molnár, Vörös (Schimmer, a szünetben) – Oross, Andorka (Kenesei, a szünetben), Sipos (Tóth N., a szünetben).

    Mestermérleg:

    Csertői Aurél: A célunk teljesült, megnyertük a meccset. Kevesebb hibával kellett volna játszanunk, de még ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Vannak kérdőjelek a csapatban. Egy hetünk van ezeket megválaszolni.



  • Gunnersboy
    #70
    UP

    Döntetlent játszott Zalaegerszegen a Haladás II.
    Pénteken a másodosztályú ZTE II. otthonában játszott edzőmeccset Simon Attila csapata.

    ZTE II. – Szombathelyi Haladás II. 2-2 (1-2)

    Gólszerző: Rácz, Simon A.

    Haladás II.: Mursits - Szvoboda, Bezdi, Berning, Devecsery - Udvardi, Maikel, Molnár Z. - Bonifert, Simon A., Rácz.

    Csere: Treznai, Szalay R., Grósz, Horváth D.

    Simon Attila, edző: Jó iramú mérkőzésen, amíg a felnőtt csapat játékosai a pályán voltak, fölényben játszott a csapatunk. A 60. perc cseréi után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, és a ZTE egyenlített.
  • Grenzjager
    #69
    Arsenal elleni 1-1
  • Csesza
    #68
    úgylátom ez a kuttor maradt ugyanakkora paraszt mint volt :SS:S
  • minimize
    #67
    ezt majd ismételd el a Haladás - fradi csicska ZTE meccs előtt is, a vendégbejáratnál.
    ott megbeszélhetjük személyesen.
  • KoniZTE
    #66
    hallottam hogy jön az Arsenal szombathelyre ! :):):)
    .
    Semmi interju,foto hanem már a buszon (!) átöltöznek bemennek melegiteni azt vissza a buszba . Mert hogy ők ilyen állapotban ahogy a szarhali van ( öltözö,...) nem mennek be.
    .
    122 nap ! Parasztok 122 nap ! 122 nap !
  • Gunnersboy
    #65
    zsúfoltan befér kb 15ezer ember, 3500 ftos jegyárakkal 52,5M ft lenne a bevétel csak a jegyekből + akkor még tv-s jogdijrol nem beszéltünk (elméletileg közvetíti majd vmeik csatorna is)

    szoval olyan 3-5 ezer közötti jegy árak várhatóak
  • Forza Italia
    #64
    Csak annnyi, h Július 22-én 18:30 kor lesz a meccs. Jövő héten írják alá a szerződést. A jegyárakról még nem tudni semmit. 50M ba kerül h idejön az Arsenal. 10 ezer nézővel számolnak és a jegyekből akarják finanszírozni az 50M-ót. Ami azt jelenti h 5000 Ft lenne a jegy. De ez csak filózás. Sztem nem lesz annyi a jegy mert akkor nem lenne 10000 néző az biztos.
  • Matthew Prosac
    #63
    semmi komment az Arsenal elleni meccsről?
  • Gunnersboy
    #62
    a Szombathelyi Haladás õsztõl immáron újra a magyar labdarúgás legfelsõbb osztályában szerepel. Nagyberki, Felcsút, Komló helyett hamarosan ismét Újpestre, Zalaegerszegre, Debrecenbe utazhatunk. Ahogy megszokhattuk korábban, mondhatni a Hali visszakerült oda, ahová tartozik.


  • Gunnersboy
    #61
  • Gunnersboy
    #60
    Van egy jó és egy rossz hírünk.A Nagyberkiben sérülés miatt lecserélt Andorka Péternek ugyan nincs combizomszakadása, de egyelõre kérdéses a játéka a pénteki, Felcsút elleni rangadón.

    -Ma megvizsgálták a combomat, és megállapították, hogy csak húzódásom van, szerencsére az izom nem szakadt el - újságolta Andorka Péter. - Ugyanakkor még nem edzhetek, így jelen pillanatban azt sem tudom megmondani, hogy pályára léphetek-e a pénteki, Felcsút elleni rangadón.



    Április 11.,17.30.
    Rohonci út
    NB II-es bajnoki mérkőzés
    Szombathelyi Haladás-Felcsút
  • Gunnersboy
    #59
    Az U19-es labdarúgó-válogatott jövõ szerdán Andráshidán Horvátország ellen játszik barátságos mérkõzést. A csapat kedden és szerdán Tatán gyakorol majd, a keretbe meghívott kapott Gõcze Gergõ, a Haladás kapusa. Sisa Tibor szövetségi kapitány behívta a Hali középpályását, Simon Ádámot is, ám õ sérült.
  • Gunnersboy
    #58
    Enyhén szólva rossz passzban lévõ csapat otthonában vizitál vasárnap fél ötös kezdéssel -játékvezetõ:Kiss Norbert - a Szombathelyi Haladás.A soros ellenfél, a Kaposvölgye ugyanis eddigi öt tavaszi meccse közül hármat döntetlenre hozott - Ajka (1:1),Budaörs (0:0),Barcs (0:0) - és kétszer kikapott- Soroksár (2:3), és legutóbb a Gyirmót ellen (1:2). Igaz, a három fölényes siker után -Kozármisleny,Motim,Integrál-DAC - a Hali csak 2:1-re nyert az Ajka ellen, majd 1:1-et játszott Barcson.Ezúttal szinte kötelezõ a gyõzelem.

    -Sajnos eléggé rossz talajú pályán játszunk, ami nem kedvez nekünk - mondta Csertõi Aurél, a Haladás edzõje. - A pálya nem alkalmas a rövidpasszos játékra, inkább a küzdelem,mint a futball dominál majd.A házigazda vélhetõen kemény, agresszív védekezéssel próbál majd megállítani bennünket - nem lesz könnyû dolgunk.Ugyanakkor nem veszíthetünk pontokat, hamarosan következnek a riválisaink elleni meccsek, meg kell õriznünk az elõnyünket a Felcsút és a Pápa elõtt.Abban bízom,hogy gyorsan betalálunk ellenfelünk kapujába, és akkor kénytelen lesz felvállani a nyílt játékot.Ha pedig késik a gól, akkor valahogy be kell darálnunk õket.Eltiltottunk nincs, Andorka Péter viszont húzódással bajlódik, kihagyott néhány edzést a héten, az õ játéka egyelõre kérdéses. Ha nem vállalja a meccset, akkor Mihalecz Péter helyettesíti.Összeállítás: Rózsa Dániel - Schimmer Szabolcs,Guzmics Richárd,Kuttor Attila, Tóth Péter - Rajos Gábor, Kaj András, Tóth Norbert - Nagy Gábor, Andorka Péter (Mihalecz Péter), Simon Attila.
  • Gunnersboy
    #57
    Április 6.,16.30.,Nagyberki,NB II-es bajnoki mérkőzés:Kaposvölgye-Szombathelyi Haladás
  • Gunnersboy
    #56
    Nyugat: Leg...leg...leg...

    Az ősz mérkőzése: Nagyon sok jó találkozó volt az ősz folyamán ilyen például a Haladás - Pápa, Gyirmót - Pápa, Haladás - Budaörs, Ajka - Pápa, de még volt nagyon sok remek találkozó. Nagyon nehéz kiválasztani melyik volt a legjobb..., de mi úgy döntöttünk,hogy a kétbajnokesélyes csapat csúcsrangadóját, a Haladás - Pápát választjuk, ahol 8000 néző volt kiváncsi a rangadóra és több száz vendégszurkoló is érkezett. A rangadóra mindenki nagyon készült és a szurkolók, ugyanúgy, mint a játékosok kitettek magukért. A mérkőzésen 1 : 1-es döntetlen született. A gólszerzők: Andorka (11-es) illetve Alex.

    A legjobb góllövő: Andorka Péter (Haladás) 12 góllal.


    forrás: nb2.hu
  • Gunnersboy
    #55
    Fotóink már a szezon zárását követően: a Haladás VSE és az Illés Béla Futball Akadémia csapatainak sártengeri mérkőzésein készültek.


  • Gunnersboy
    #54
    Veretlen, de egyelőre második a Haladás A U-17

    Az utánpótlásegyütteseinknél folyó kiváló munkát mutatja, hogy míg az U-19-es gárdák az első és negyedik, addig az U-17-ben szereplők a második és az ötödik helyen telelnek a másodosztály Észak-nyugati csoportjában.


    Haladás "A"
    A Takács Gábor irányította együttes óriási harcot vív az első helyért a Győri ETO csapatával. Fontos megjegyezni: az utánpótlásbajnokságok kiírása alapján, az U-19-es együttesek mindig az U-17-esekkel játszanak párban, és az U-19-es bajnokság eredménye a kötelező jellegű: azaz, amennyiben az idősebbek megnyerik a bajnokságot (márpedig nagyon úgy állnak), úgy függetlenül a fiatalabbak helyezésétől, őket is "felviszik" az első osztályba. Visszatérve az U-17-re: az egyetlen veretlen csapat a bajnokságban a zöld-fehéreké. A 13 találkozóból nyolcat megnyertek a fiúk, míg ötször döntetlenre végeztek. Nagyon kár az ikszekért: a Gyirmót, a Sopron és a Zalaegerszeg ellen 1 : 1 lett a végeredmény, a Felcsút ellen 0 : 0, míg az akadémiásokkal egy remek színvonalú meccsen 3 : 3, ugyanis a tabellaelső Győri ETO-t parádés játékkal 3 : 0-ra verte meg a Haladás. A legnagyobb arányú győzelmet Mosonmagyaróváron aratta a csapat, ahol 8 : 2-re diadalmaskodott.


    Haladás "B"
    Nagyon óvatosan kell bánni a szavakkal: a Haladás "B" csapata az Illés Béla Futball Akadémia azonos tehetséges futballistáit jelenti, akik még egyelőre nem nyújtanak huzamosan olyan kitűnő teljesítményt, hogy 14-15 évesen az U-19-ben mutathassák meg valódi tudásukat. Ezért játszanak egyelőre "csak" az U-17-ben. A Catalin Azoitei és Bakos Roland vezette együttes jelenleg az ötödik helyen áll a pontvadászatban. A szezon nem indult jól: azIntegrál-DAC vendégeként 3 : 2-es vereséggel indítottak a fiúk, ám a Gyirmót elleni 6 : 0-s vagy az Ajka elleni 5 : 0-s siker gyógyír volt mindenre. Hát még a tabellaelső Győri ETO idegenbeli (!), 2 : 1-es legyőzése, miután elmondhatjuk, hogy a régiószékhely csapatától csak a Haladás korosztályos együttesei vettek el pontot, ráadásul mindketten hármat-hármat. A csapat 23 pontot gyűjtött: hétszer győzött, kétszer játszott döntetlent, és kétszer kapott ki (a második - és remélhetőleg utolsó - vereségre a 7. fordulóban, Zalaegerszegen került sor).
  • Gunnersboy
    #53
    Balassa Péter lett az év játékosa

    2007.12.27.
    A www.nb2.hu decemberben szavazást indított arról, hogy ki a mezőny legjobbja. A Nyugati-csoportban a Hali játékos nyert.


    A magyar labdarúgó-másodosztállyal foglalkozó portál, a www.nb2.hu decemberben szavazást indított arról, hogy ki a legjobb játékos az NB II Nyugati-, illetve Keleti-csoportjában. A Nyugati-csoportot a Haladás játékosa, Balassa Péter nyerte meg.

    Győzelmének értékét növeli, hogy a tavalyi gólkirályt (aki idén is pályázik erre a címre), Andorka Pétert előzte meg. A zöld-fehérek csapatkapitánya a honlapnak elmondta, hogy "a csapattársak és a szurkolótáborunk segítsége is benne van abban, hogy megnyerhettem ezt a versenyt. Ez az ősz teljesen más volt, mint az előző szezon, hiszen komoly ellenfelekre leltünk a Pápában, a Felcsútban és a Gyirmótban. Tudtuk, hogy olyan sétagalopp-bajnokságot, mint tavaly a pályán, nem nyerhetünk - óriási a tülekedés a dobogón. Remélem, hogy a bajnokság továbbra is ilyen sportszerű marad, és a tavasz végén a szurkolóinkkal együtt ünnepelhetjük a visszajutást az NB I-be!"

    forrás: www.nb2.hu
  • romi8 #52
    holtversenyben második a Haladás
  • Gunnersboy
    #51
    Haladás: eddig hat érkezõ

    Csütörtökön éjfélkor lejár a labdarúgók átigazolási szezonja. A Haladás kerete már most alapos átalakuláson ment keresztül.

    Összegezve az elmúlt hetek, hónapok történéseit: a tavalyi keretbõl Tebeli György és Babati Ferenc Ausztriába igazolt, Sallér Márk Celldömölkön, Jagodits Gyula Kaposvölgyén, Beke Gábor Sárváron folytatja, Kutasi Gábor pedig egy évig kölcsönbe ugyancsak Kaposvölgyére költözött. A tavaly kölcsönbe adott játékosok nem térnek vissza a Rohonci útra, Fábián Zsolt Sárváron, Legáth András Répcelakon, Balogh Tamás pedig Celldömölkön marad. Érkezõkben sincs hiány. Hegyi László a CVSE-tõl, Sipos Gábor Ausztriából, Kaj András a ZTE-tõl, Dallos Gábor a Ferencváros juniorcsapatától, Kovács Zsolt Sárvárról, Sipos Norbert pedig a PMFC-tõl érkezett a szombathelyi zöld-fehérekhez. Sipos Norbert nem játszott a hétvégi, Jánosháza elleni edzõmeccsen, ugyanis Pécsett intézte papírjait. A 25 éves középpályás kalandos utat bejárva Bük, Celldömölk, Pápa, Sopron, Tatabánya, Nyíregyháza és Pécs érintésével tért vissza nevelõegyesületébe.

    - Mindig is szerettem a Haladásban játszani, de bevallom, azért is igazoltam haza, mert Szombathelyen komoly célokat tûztek ki a csapat elé - fogalmazott a harcos, lendületes futballjáról ismert Sipos Norbert. - Több mint 50 NB I-es meccs van mögöttem, és 25 éves korom ellenére rutinos játékosnak vallhatom magam. Egyéves szerzõdést írtam alá a Rohonci úton, nagyon remélem, hogy a Haladást hozzá tudom segíteni a bajnoki címhez.

    Vörös Csaba szakmai igazgatótól megtudtuk: a Haladás az utolsó pillanatig aktív lesz az átigazolási piacon. Támadót mindenképpen szeretne még igazolni a klub - amennyiben lehet, egy védõt is -, ezért a Haladás menedzsmentje többek között kapcsolatban áll még a PMFC támadójával, a már letesztelt Tarcsa Bencével, a próbajátékon ugyancsak Haladás-mezt húzó román Ziocassal, valamint a korábban a Vasasban, legutóbb pedig Tatabányán futballozó brazil Da Silvával. Elképzelhetõ azonban az is, hogy már nem változik a zöld-fehérek kerete.

    Forrás: Vas Népe
  • Gunnersboy
    #50
    Ellenfélnézõben

    A téli erõsítés meglátszik a budaörsi gárda idei teljesítményén.

    Szombaton este hat órától a Budaörs otthonába látogat a Haladás. A zöld-fehérek õsszel elmlékezetes meccsen verték a soros ellenfelet: a Hali 8-0 arányban gyõzött.
    - Ebbõl az eredménybõl nem szabad kiindulni, ugyanis - amint azt az eredmények mutatják - alaposan beleerõsített a Budaörs a tavaszi szezonra - kezdte az ellenfél feltérképezését Artner Tamás, a Hali vezetõedzõje.
    - A téli átigzolási szezonban a Pest megyei együtteshez igazolt Lászka (Lombard), Tóth Csaba (Lombard), Kollár (Felcsút), és hazatér Nagy Sándor is. Felépült hosszú sérülésébõl Tüske Roland, tehát több, NB/I-es múlttal rendelkezõ futballista alkotja a budaörsi csapatot. Két hiányzójuk biztosan lesz: Törõcsik és Mogyoróssy egyaránt eltiltását tölti szombaton. A hagyományos 4-4-2-es hadrendet alkalmazzák elõszeretettel, és mint a fõvárosi gárdák többsége, a Budaörs is amolyan "játékos" csapat. Nem állnak be kilenc emberrel védekezni, felvállalják a nyílt játékot. Ez a stílus, azt gondolom, fekszik a csapatomnak. Nagyon fontos, hogy a Budaörs számára tét nélküli a mérkõzés, hiszen a legutóbbi játéknapon kiderült: bent maradtak a második vonalban. Meggyõzõdésem, hogy ellenünk sem bekkelnek majd, tehát biztosan élvezetes meccset láthat a publikum. Mi persze gyõzni utazunk Budaörsre, be kell gyûjtenünk a három pontot - mondta végül Artner Tamás.
  • Gunnersboy
    #49
    Optimista a vezetõedzõ

    Négy csapat küzd a Nyugati-csoportban a bajnoki címért.

    Két fordulóval az NB II-es labdarúgó-bajnokság zárása elõtt csupán két pont a negyedik Haladás hátránya az éllovas Siófok mögött.

    Összesûrûsödött az élmezõny az NB II-es labdarúgó-bajnokság Nyugati-csoportjában. Két fordulóval a zárás elõtt az elsõ Siófok, a második Felcsút és a harmadik Barcs egyaránt 56 pontot gyûjtött, míg a negyedik Haladás - a 11 levont pont ellenére - 54-et jegyez. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek akár még meg is nyerhetik a bajnokságot. Igaz, ha Artner Tamás tanítványai meg akarják kaparintani az aranyérmet, akkor már nem hibázhatnak, míg a riválisok (mind a három) két meccsükbõl legalább egyiket nem szabad, hogy megnyerjék.

    A következõ játéknapon a Haladás a tabellán 13. Budaörsnél, a Barcs a 7. Dunaújvárosnál, a Siófok pedig a 9. Integrálnál vizitál. A Felcsút Vas megyébe érkezik, a 14. Celldömölk látja vendégül Urbán Flóriánékat. A zárófordulóban a Haladás a Dunaújvárost, a Siófok a 10. Mosonmagyaróvárt, a Felcsút a 8. Kaposvölgyét, a Barcs pedig az Integrált fogadja.

    Artner Tamást kértük arra, hogy tippelje meg a hátralévõ két játéknap forgatókönyvét.

    - Reményeim szerint hétvégén kikap a Barcs és a Siófok, a Felcsút ikszel, mi pedig nyerünk - jósolta a szakvezetõ. - A zárófordulóban a Felcsút és a Siófok is nyer, a Barcs döntetlent játszik, mi ismét gyõzünk. Ez azt jelentené, hogy azé a csapaté lenne az aranyérem, amelyik igazán megérdemelné, a Haladásé.
  • Gunnersboy
    #48
    Kiütés: Haladás-Balatonlelle 6-1

    Így látták a szekemberek a kilencven percet.

    Artner Tamás: A pályán elért eredmények alapján ma a csapatom bajnok lett. Gratulálok a fiúknak, õk igazi sportemberek.

    Kolovics Zoltán: Gratulálok a szombathelyieknek, a Hali sokkal jobb csapat nálunk. Remélem, õsztõl az élvonalban szerepel a Haladás.
  • Gunnersboy
    #47
    Nagyot harázott a Hali: Haladás-Soroksár 3-2

    A vezetõedzõk kommentálták a kilencven percet.

    Artner Tamás: Az elsõ félidõben két óriási védelmi hiba után kaptuk a gólokat. Szünet után lelkes játékunkkal mag tudtuk fordítani az eredményt.

    Elekes József: A jogtalanul megítélt büntetõ felhozta a Haladást. Úgy érzem, a mai teljesítményünk alapján nem érdemeltünk vereséget.
  • Gunnersboy
    #46
    Összeomlás: Felcsút - Haladás 5:0

    A vezetõedzõk értékelték a látottakat.

    Urbán Flórián: Szenzációsan játszottunk, a barcsi meccs után a játékosok átérezték, hogy ma mit nyerhetünk, vagy veszíthetünk.

    Artner Tamás: Remélem, hogy idõben jött ez a pofon. Gratulálok az ellenfélnek.
  • Gunnersboy
    #45
    Újabb rangadó a "gyakorlatban"

    A külsõ körülményekkel is meg kell küzdeniük a Hali-játékosoknak Felcsúton.

    A bajnoki tabella negyedik helyezettjéhez, a Felcsút SE együtteséhez látogat szombaton este a Haladás. A zöld-fehérek hat ponttal elõzik meg riválisukat, így tehát a teher a hazaiak vállát nyomja, egy esetleges vereséggel ugyanis Földesék végleg kiszállnának a bajnoki címért folytatot versenybõl.
    - A gyakorlatban újabb rangadó vár ránk, bár, ha a pályán elért eredményeket vesszük alapul, úgy 17 (!) ponttal gyûjtöttünk eddig többet a Felcsútnál. A hazaiak játékosállománya - meggyõzõdésem szerint - az egyik legjobb a második vonalban, nem tudom, hogy az elmúlt fordulókban mutatott szerényebb teljesítményük minek tudható be. De mi természetesen nem velük foglalkozunk, hanem saját magunkkal - hangolt a rangadóra Artner Tamás, a Hali vezetõedzõje, aki arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy a külsõ körüléményekkel is meg kell majd küzdeniük szombaton este.
    - A jegyelosztás körül kialakult mizériával nem akarok foglalkozni, azt gondolom, hogy a futballnak - legyen szó körzeti bajnokságról, vagy Bajnokok Ligájáról - a közönségrõl kell szólnia. A szurkolóink ott lesznek melletünk, mint mindig, ami óriási plusz motivációt jelent a fiúknak. A mérkõzésen stabil játékot várok el a csapattól, le kell zárnunk az ellenfél gyors játékosai elõl a területet. A gyõztes csapaton nagy valószínûség szerint nem változtatot, tehát a Sipos G. - Guzmics, Subicz, Balassa, Tóth P. - Nagy G., Kaj, Rajos, Sipos N. - Andorka, Mihalecz összetételben kezdünk. Jó hír, hogy Hegyi Laci is felépült, már a kispadra leülhet. Célunk a gyõzelem, hiszen így óriási lépést tennénk a bajnoki cím felé. Az öltözõben nagyszerû a hangulat, a játékosok bizakodóak. A teher egyértelmûen a hazai futballisták vállát nyomja, ugyanis õk gyõzelmi kényszerben lépnek pályára. Mivel mi is a három pontot akarjuk megszerzni, így bizonyosan kiváló meccset láthatnak a nézõk, akik között szép számmal lesznek szombathelyiek - fogalmazott végül Artner Tamás.
  • Gunnersboy
    #44
    Együtt Felcsútra!

    Kettõkor indulna szombaton a konvoj.

    A Haladást várhatóan mintegy 300 drukker kíséri el Felcsútra. Keringer Zsolt, a szurkolói kör elnöke arról számolt be, hogy nem csak autóbusszal lesz szervezett út a Fejér megyei településre.
    - Az autós szurkolókat szombaton két órára várjuk a Hali-pályához, ekkor indulna ugyanis a konvoj Felcsútra. Reményeink szerint sokan leszünk, és idegenben is "hazai pályát" garantálunk a fiúknak - mondta Keinrger Zsolt.
  • Gunnersboy
    #43
    Szombathelyi Haladás - Pápa 1:0
    Andorka tizenegyesgólja döntött

    Artner Tamás: - Elsõ osztálynak megfelelõ színvonalú mérkõzésen egy jó Pápát vertünk meg. A helyzetek alapján megérdemelten gyõztünk, köszönjük a szurkolók biztatását.
    Zoran Kuntics: - Míg az ellenfél berúgta a tizenegyest, mi nem, ezen kívül voltak gólhelyzeteink,és egy kapufánk is.Szeretnénk minden héten ilyen hangulatú mérkõzésen futballozni.
  • Gunnersboy
    #42
    6.perc:vezet a Hali!!!Andorka ugratta ki a jobb oldalon Mihaleczet, aki hat méterrõl a kifutó Szûcs felett kapura ívelt, ám a kapus hárított.Szerencsére a labda a második ütemben érkezõ Andorka elé került, akit Fabijancic buktatott.Tizenegyes!A büntetõt Andorka az eldõlõ Szûcs mellett hanyag eleganciával a léc alá emelte (1:0).
  • Gunnersboy
    #41
    Szombathelyi Haladás - Pápa
    Szombathelyi Haladás - Pápa

    2007. április 14. szombat, 19:00

    Szombathelyi Haladás - Pápa
    Rohonci út, játékvezetõ: Szabó S.
    Szombathelyi Haladás: Sipos G. - Guzmics, Subicz, Balassa, Tóth P. - Nagy G., Kaj, Rajos, Sipos N. - Mihalecz, Andorka. Edzõ: Artner Tamás.
    Pápa: Szûcs - Gyõri, Lipták, Fabijancic, Geri - Farkas A., Basic , Buzás, Tóth G.- Fabio, Welton Silva. Edzõ: Zoran Kuntics.
    A mérkõzés elõtt negyedórával verõfényes napsütés, 25 fok fogadja a pályára lépõ csapatokat.Befutott a pápai szurkolói busz, egyelõre békés a hangulat...Gyülekeznek a nézõk, a Haladásnak immáron kabalaállata is van, egy zöld-fehér mezbe öltözött, kutyát ábrázoló szurkoló hangolja a nézõket.
  • Gunnersboy
    #40
    Kiütést várnak a legtöbben

    Nem akadt olyan voksoló, aki pápai gyõzelmet jósolna szombatra...

    Honlapunk aktuális szavazása lassan lezárul: a voksolók döntõ többsége kiütéses Hali gyõzelmet vár a szombati, Haladás-Pápa bajnoki mérkõzéstõl. Akadt szép számmal olyan látogatónk is, aki megjósolhatatlannak tartja a végeredményt, és többen egy gólos szombathelyi sikert valószínûsítenek. Döntetlenre péntek délutánig mindösszesen hatan szavaztak, pápai sikert azonban senki sem vár a nyugat-dunántúli rangadón...
  • Gunnersboy
    #39
    A "Nagy Testvér" figyel

    Az MLSZ illetékese abban reménykedik, hogy nem lesz rendbontás a hét végi meccsen.

    Vörös Csaba, a Haladás szakmai igazgatója érdekes információval szolgált honlapunknak.
    - Margitai Zoltán, az MLSZ versenybizottságának elöljárója délelõtt felhívott telefonon, és arról beszélt: a szövetség kiemelt figyelmet fordít a szombati, Haladás-Pápa mérkõzésre. A kiemelt figyelem azért jár meg elsõsorban a bajnoki találkozónak, mert a jövõ héten születik döntés az EB-pályázatról. Az MLSZ illetékese nyomatékosan megkért minket arra, hogy ne legyen szurkolói rendbontás a mecsen - közölte Vörös Csaba. (Abban csak titkon reménykedhetünk, hogy a szövetségben arról is értesültek, hogy a soron következõ ellenfél tulajdonosa "háborús" uszítással hangolt a rangadóra - a szerk.)
    Ugyancsak a szombati találkozóval kapcsolatos információ, hogy a kezdõrúgást az õs-Haladás drukker, a 80. születésnapját ünneplõ Bogáti Györgyné végzi el.
    A klub vezetõi arra kérik a szurkolókat, hogy ha tehetik, negyed órával a találkozóval érkezzenek ki a stadionba.

    forrás
  • Gunnersboy
    #38
    Balassa: Jobbak vagyunk!

    Sok nézõre és természetesen gyõzelemre számít a Haladás csapatkapitánya a hét végi rangadón.

    Fontos mérkõzést játszik szombaton este a Haladás: a Pápa látogat a Rohonci útra. A zöld-fehérek a pályán elért eredmények alapján 18 (!) ponttal gyûjtöttek többet aktuális riválisuknál, a rangadó jelzõ mégis kijár a hét végi találkozónak.
    Balassa Péter, a szombathelyiek csapatkapitánya arról beszélt megkeresésünkre, hogy a játékosoknak függetleníteniük kell magukat a külsõ körülményektõl.
    - Pontosan tudjuk, hogy milyen körülmények között távozott Szombathelyrõl Bíró Péter, ám ezzel nem szabad foglalkoznunk a szombati kilencven perc alatt. A srácok várják már a bajnokit, de egyelõre szerencsére nem "lihegik túl" az összecsapást. Abban azonban biztos vagyok, hogy szombat este hét órától 120 százalékos teljesítményt nyújt minden Hali-játékos. Sok nézõre, no és természetesen gyõzelemre számítok a Pápa ellen - nyilatkozta honlapunknak Balassa Péter.
  • Gunnersboy
    #37
    Álomszerû bemutatkozás

    Koman gólpasszal debütált a Serie A-ban. A fiatal irányítónak nem esett jól a szövetségi kapitány nyilatkozata...

    Gólpasszal mutatkozott be az elsõ osztályú olasz labdarúgó-bajnokságban a Koman Vladimir, a Sampdoria játékosa.

    A Rohonci úton nevelkedett játékos kezdõként lépett pályára a Torino ellen, a 17. percben gólpasszal vétette észre magát, a 76. percben cserélték le - a Sampdoria 1:0-ra nyert, a 8. helyrõl várja a folytatást és UEFA-kupás pozícióért harcol. A 18. évét a napokban betöltõ korábbi Haladás-játékos Szombathelyen töltötte az ünnepeket.

    - Az utánpótlás-bajnokságban jól ment a játék, mégis meglepõdtem, amikor Walter Novellino edzõ felrendelt a felnõtt kerethez - fogalmazott a Seria A-ban szombaton bemutatkozó Koman Vladimir. - Egész héten az elsõ csapatban edzettem, a gyakorlásokon többször a kezdõben kaptam helyet. A mérkõzés elõtti napot mindig egy szállodában tölti a csapat, nekem is mennem kellett, tehát azt már tudtam, hogy a szûk keretbe befértem. Amikor azonban megláttam a nevemet a tréner tábláján a kezdõcsapatban, kivert a víz. Hátborzongató érzés volt pályára lépni is. Nem tagadom, nagyon ideges voltam, rögtön három-négy hibával kezdtem. Ám a társak folyamatosan nyugtattak, bíztak bennem, kaptam tõlük labdát. A gólpasszom után már felszabadultan futballoztam, és az értékelések szerint jól is teljesítettem. Elképesztõen jó érzés volt, amikor 20 ezer ember felállva tapsolt a cserémnél. Még mindig a történtek hatása alatt vagyok.

    - Hogyan tovább?

    - A sajtótájákoztató után hazautaztam, így még nem beszéltem a trénerrel. Tudni kell Novellinóról, hogy általában nem fog kezet a lecserélt játékosokkal, hozzám viszont odajött, ez azért jó jel. Azt remélem, hogy megragadok a szûk keretben, és kapok majd játéklehetõséget. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem leszek mindig kezdõ. A következõ fordulóban a Rómával játszunk idegenben, nagyon szeretnék Tottiék ellen pályára lépni. Sok meccs van még hátra a bajnokságból, lesz idõm bizonyítani. A társak befogadtak, nem volt gondom a beilleszkedéssel, olaszul jól beszélek. Nagyon boldog vagyok, rózsaszínben látom most a világot. 2008-ig köt szerzõdés a Sampdoriához, szeretek itt futballozni, szeretnék valami maradandót alkotni Genovában.

    - A válogatottnál viszont nem számolnak Önnel.

    - Pedig az U17-es gárdában még alapember voltam. Olvastam Várhidi Péter szövetségi kapitány nyilatkozatát, tudom, hogy sem a felnõtt gárdánál, sem az U19-nél nem tart igényt rám. Rosszulesik, hogy így vélekedik rólam, de igyekszem majd a játékommal meggyõzni õt. Teszem tovább csendben a dolgomat, úgy, ahogyan eddig is tettem.

    Koman Vladimirral hétfõn beszélgettünk. A játékos - mint erre utalt is - akkor már ismerte Várhidi Péter szövetségi kapitány álláspontját. A szakember véleménye azonban tegnap délutánra, talán a kritikák hatására, gyökeresen megváltozott. A magyar U19-es labdarúgó-válogatott a májusi írországi Eb-selejtezõre készül, ezért április 23-án és 25-én barátságos mérkõzést játszik Szlovákiával. A korosztályos válogatott 21 fõs, bõ keretében pedig helyet kapott Koman Vladimir is.

    Az utánpótlásválogatottba egyébként egy másik szombathelyi focista, az angol Aston Villánál futballozó Stieber Zoltán is behívót kapott.