28
  • vaddasz
    #28
    Azért ilyen jó az Audi
  • heszky
    #27
    Szerintem ha két űrkutatásra szánt költségeket összeadnánk és az abból kapott összeget megnéznénk , rájönnénk h. ebből Afrikában hány éhező gyereken lehetne segíteni...
  • NEXUS6
    #26
    A nyugat egyre inkább úgy tűnik elmulasztotta, hogy az oroszország jelentette potenciált magához kösse. Pedig kb ők jelentik a mérleg nyelvét.

    Az a helyzet, hogy a nagy keleti országoknak már nincs szükségük arra, hogy más hatalmakat közvetlenül katonailag fenyegessenek. A gazdasági erejük már minden más eszközre elég. Egy-két napja Pekingben tüsszentettek, NewYorkban pedig majdnem összeomlott a tőzsde.

    Viszont katonailag is fenyegetni fognak, nem azért mert kell, hanem mert megtehetik. Ezt a fajta hozzáállást sajnos nagyon jól megtanította az USA amíg ő volt a legűberebb.
  • NEXUS6
    #25
    Nekem is sokáig jó kis Poljot órám volt, és nem is azt akartam mondani, hogy az orosz cuccosok mind szarok, hanem hogy van köztük szar, és a kínai között is van jó.

    És a kettőnek semmi köze, hogy adott ország csúcs szakemberi, kibaszott sok pénzből, milyen űrkutatási eszközöket tudnak építeni.
  • Cactus
    #24
    Ki mondta, hogy jó lesz?
  • Sidewinder
    #23
    Volt már orosz cuccosom,sőt most is van.A karórám például egy orosz gyártmányú Poljot Aviator óra (ilyen) és nagyonn elégedett vok vele,jól működik.Azon kívül az egyik kocsink egy 14 éves Lada Samara és mit ne mondjak,de anyu 6 éves céges Suzukija sztem bőven megirigyelhetné a megbízhatóságát.De azon kívül egy havernak van orosz IZS-61-es légpuskája ami eszméletlenül jó cucc,ugyanis táras (5 golyó fér bele) és emellett jó könnyű tutira nem remeg célzásnál,nagyon pontosan lehet vele lőni.Ismerősömnek meg van szintén orosz IZS-27-es bock rendszerű sörétes vadászpuskája (sztem ismered a fegyvert te is ugyanis ha októberben nézted a tv-t akkor biztos láttál ilyet mert a rendőrök is ilyenekel lőtték ki a gumilövedékeket<vak sörétestöltény segítségével ugyanis a lőporon kívül a sörét helyén voltak a kisebb nagyobb átmérőjű gumilövedékek (tul.képp gumigolyók,gumisörétek)>)amivel nekem is volt többször szerencsém koronglövészeten lőni(én nem vadászok amúgy),el is találtam vele a korongot meg minden szóval teszett naon és ismim azt mondta amikor kérdeztem h jó puska-e,ő elégedett-e vele,hogy sokkal jobban szereti mint a mittom én milyen drága belga félautomata sörétes puskáját,mert sokkal megbízhatóbb,"nem kell mindig kinyalni a picsáját" vagyis a lusta vadásznak is megfelel aki útál fegyvert takarítani(pedig azért azt sztem tisztességesenmindenkinek kéne csinálnia akinek van) mert ha tiszta ha koszos,ha esik ha fúj stb. mindig tudsz vele lőni,nem hány be és pontos is.Plusz emellett olcsó is.
  • Ronny
    #22
    Kína csak egy tehetetlen óriás lenne, ha a világformáló barátaid nem adták volna át az évszázadok alatt megszerzett technológiai fölényünket. A világképed alapjaiban rohadt:(
  • babajaga
    #21
    "ami aztán megfingathatja a nyugatiakat"

    És az miért és kinek lesz jó?
  • Cactus
    #20
    Nem értem miért állítjátok szembe Kínát Indiával, mikor együttműködés van a gazdaságaik között, úgy ahogy Kínának és Oroszországnak. Már csak pár év, és Oroszország és India is megköti a kis paktumát, és akkor meglesz a 3-as keleti pólus, ami aztán megfingathatja a nyugatiakat.
  • sathinel
    #19
    Kína hihetetlen erőss lessz. Még csak növekszik. :D És még sokan azt mondják hogy magyarország egyedül is képpes fennmaradni a világban nem kell nekünk egy nagyob szervezet. Amerika, Kína közti gazdasági verseny ha eldurvul, + oroszország is rendesen próbál pattogni, akkor egy-két kis ország nem sok labdába tudna rugni. Azt meg ne mond hogy minden gagyit ott gyártanak nálluk, Mert minden jót is ugyanott gyártanak. Mondj olyan terméket amit nem:DDD Ja és itthon leugatták a kormányt mert a kínaiakkal akar üzletelni. Van esze annak az embernek aki ellenkezik? nállunk 10milla ember van. Ha európába sikerülne elintézni hogy mi vagyunk a kapuja kínának, akkor rohadtsok hasznunk lenne. De az ember (politikus bár ez meg már nem ember...) ellenkezik ellene. Bár ahogy felmérték itthon a lakosság nagyrésze idegenellenes..... Csak nehogy szarjanak a fejünkre és megszívjuk mert kihagynak minket mindenből..
    A Tajvan faszságot meg ki találta ki? Manapság már nagyobb kára származna az egszerzéséből mint haszna. Nem hiába nincs ott már túl sok amcsi romboló, mint régebben voltak.
  • Tetsuo
    #18
    Sőt bizonyos Audi (kritikus biztonsági) alkatrészeket Romániában gyártanak.. azért ez durvább szerintem. :)
  • wanek
    #17
    Ez egy jó írás.
    Ugyan csak érintőlegesen foglalkozik a jelen cikk témájával, de a hozzászólásokban leírtakhoz nagyban illeszkedik.
  • NEXUS6
    #16
    De hiszen a márkás sportcipőket is Kínában gyártják!!!!;))))

    Orosz cuccosod volt már? Az se mindegyik az igazi, szal orosz űrruhába se bújnál?

    Amúgy amit a Szuhojokkal kapcsolatban írtál télleg igaz, csak volt az ügynek folytatása is, és már ott tartanak, hogy jelenleg viszont már jobb a kínai gyártmányú gépeknek a minősége, asszem már a hajtóművet is ők gyártják, sőt fegyverzet tekíntetében: az R-77 rakéta alapján kifejlesztett saját változat is valszeg jobb mint az eredeti.

    Amúgy a Boeingnek is beszállítanak, szal pl a Malév B-737NG-inek a farkát, meg a szárny egy részét, az ajtókat stb a kínaiak gyártják.
  • Lord Percy
    #15
    Az lehet hogy kevés a Nobel díjasok Kínában a lakossághoz mérve... De mielőtt az a svéd feltalálta volna a dolgot a kínaiak már olyan cuccokat csináltak amit előttük senki... szal respect nekik elég rendesen (az hogy gagyi a másolt nike cíipőjük... nem náluk kell venni... :) )
  • Sidewinder
    #14
    Az előző Cat-nak akart menni.és még annyit hozzáteszek,hogy ha az első már nem megvett hanem a megvett alapján lekoppintott űrruha rosz lesz akkor majd csak néznek.Mint ahogy amikor nekiálltak Szu-27-est gyártani saját maguk(azt kivételesen licenc alapján,törvényesen)a saját légierejük számára az orosz gyártású 27-esek mellé,aztán az első 20 kínai gyártású géphez oda kellett hívni az orosz gyári szakembereket akik megnézték h a kínaiak mit b*sztak el.Kiderült h tulképp mindent.Úgyhogy az lett a vége h az összes kínai gyártású gépet darabokra kellett szedni és újra összerakni az oroszok figylő tekintete mellett h nehogy megin elcsesszék a kínaiak.
  • Sidewinder
    #13
    Csak az a baj h az "ultramodern amcsi cucc" megbízhatatlanabb mint az orosz.Egyébként az indiaiak jóban vannak az amcsikkal,de emellett India Oroszország elsőszámú fegyvervásárlója (főleg a híres Szu-30MKI harci gépeket veszik),ezenkívül az indiai légierő 126 gépes vadászgéptenderére is az oroszok a legesélyesebbek a 4++ generációt képviselő MiG-35-ös típussal.Ezenkívű az indiaiak komoly beszálltak az orosz GLONASSZ műholdas navigációs rendszerbe, h még több műholdat lehessen fellőni, növelve ezzel a rendszer jelenlegi 3 méteres pontosságát (valamikor mostanában íra alá Putyin elnök meg az indiai elnök a megállapodást) és ha még pontosabb lesz a rendszer akkor gondolom ezzel a pénzzel az indiaiak befizették magukat arra h megkapják az oroszoktól a rendszer titkos katonai kódjait.Tehát jóban vannak az amcsikkal,de az amcsik Pakisztánt India ellenfelét jelentősen támogatják fegyverekkel,úgyhogy még pakisztán ott az elsőszámú amcsikegyelt ország.A kínai űrrháról meg annyit h én nem nagyon mernék belebújni.Voltak bőven kínai cipőim,az egyik pl.egy hét után szanaszét szakadt,pedig semmi különöset nem csináltam benne(nem is fociztam benne),úgyhogy ha ezt is olyan "jóra" csinálják akkor előre sajnálom szegény űrhajóst.Bár az is lehet a kínaiakat ismerve h megvesznek egy orosz űrrhuhát,ami kék rajta azt befestik pirosra,és ráírják h Made in China ráadjákaz űrhajóra oszt mennyé.Utána meg mivel valószínűleg jó lenne a ruha mert az oroszok csinálták,ha lezajlott az űrséta bejelentenék h milyen fasza űrruhájuk van.Mint ahogy nem egy orosz repülőhajtóművet is lemásoltak mindenféle licence nélkül.
  • Gauge
    #12
    Muszály eladni, mert meáshogy nem tudják rájuk fogni, hogy tömegpusztító fegyvereket szereznek be, ami miatt be kell hozzájuk vonulni...
  • NEXUS6
    #11
    Csakhogy, hogy is van a mondás? Az óriás fején ülő kismadár még az óriásnál is messzebre lát!;)

    Amúgy az egyik humánetológiával foglalkozó könyvben volt egy érdekes táblázat, ami egyfajta közvetlen kapcsolatot mutatott a kultúrák lélekszáma és a kultúrák által használt eszközök száma/bonyolultsága között.
    Szal nem nem Leonardo, Newton, Einstein miatt van ott a nyugat ahol van, hanem sokkal inkább azért mert egyre több embert sikerült bevonni a termelésbe/a munkamegosztásba! Ebből a szempontból kínának még mindíg hatalmas tartalékai vannak!(És valszeg ezért is fulladt ki a japán gazdasági előretörés a '90-es években, elfogyott a japán ember, a termelő rendszer komplexitása elérte a csúcsát).
  • babajaga
    #10
    "Hidd el, a kínaiak nem csak sokan vannak, eszük is van."

    A létszámukhoz képest borzalmasan gyengék. Hány kínai Nobel díjas van? Mi kenterbe vágjuk őket. Akik kígyót esznek...
  • BCs design
    #9
    az amcsik mindenkinek adnak el fegyvert
  • nukewar
    #8
    A kínaiak már a spájzban vannak!
  • NEXUS6
    #7
    Nem azért mondom, az indiaiak néhány hete teszteltek egy visszatérő egységet.

    Az indiai űrkutatás kb egálban lehet a kínaival, csak talán ők kevesebbet demóznak.

    Amúgy az oroszokkal legalább annyit üzletelnek mint a kínaiak, sőt az amcsik is inkább a pakisztániaknak adnak el fegyvert, pl F-16-os gépeket.
    A pakik meg nem igazán jó barátok az indiaiakkal ugye.
  • Kis-Bob
    #6
    nézéétek meg az oroszokat! Jó példa! egyedül nem megy!
  • Cat #5
    nemnem. Az indiaiak ugyanugy meg tudnák csinálni ha akarnák - az indiai oktatási rendszer klasszisokkal jobb a kinainál, az eszmék, a tudás terjedésének egyáltalán nem állnak útjában. Éppen ezért indiának hosszutávon (10+ év) sokkal nagyobb jövője van külföldi befektetések terén, mint kínának. Ráadásul nagy amerika barátok, szóval míg a kinaiak csak az oroszoktól levedlett technikát fejlesztették tovább, india simán vehetne ultramodern amcsi cuccokat. (pont kina elleni ellensúlyképpen támogatják indiát)
    Kina tisztán politikai okból nyomja magát, semmi más jelentősége nincs. Indiában viszont a _demokratikusan választott_ kormányt jobban érdekli a leszakadó térségek felzárkoztatása, az infrastruktura fejleszése, mint ilyen presztízsprojektek.
  • bvalek2
    #4
    Ha igazad lenne, akkor az indiaiak is űrhajóznának, pedig ők is több mint egymilliárdan vannak, sőt, ők egy kapitalista ország, demokrácia van ott, meg választások, az USA szereti őket, stb.

    Hidd el, a kínaiak nem csak sokan vannak, eszük is van.
  • Mo.Organ
    #3
    De csak a nagy számok függvénye miatt ilyen jók. Azért több mint egymilliárd ember már alakithat szerintem.
  • mikloss
    #2
    CSak nehogy eresszen az a made in china űrruha
  • Balu0
    #1
    Jól nyomják... a végén még tényleg összejön nekik az USA beelőzése emberes űrrepülésben... amit NASA mostanában töketlenkedik az űrrepülések kapcsán...