8
  • firni
    #8
    elegem va olyanok hozzászólásából, aki elolvastá valamelyik filmes "szaklapot",és azután úgy nézi meg a filmet, hogy hatással van rá a cikk.Nem értitek a filmjeit távol áll tőle az egoizmus.Szerencsémre felfedeztem és a legnagyobb benyomásokat operatőri pályafutásomon neki köszönhetem.Illetve R. Deakinsnek, J. Kaminskinak, T. Fujimotonak, C Doylenak
  • Lipi1980
    #7
    M. Night Shyamalan a borzasztó és anyagilag is sikertelen Lány a vízben után sem csügged: a Disney stúdióval, amellyel a Hatodik érzék óta csinálta filmjeit ugyan véget ért az együttműködésük, de a rendező máris átvonult a Foxhoz, hogy legújabb thrillerét náluk készítse el. A The Happening címet viselő alkotás középpontjában egy egész Földet fenyegető természeti katasztrófa elől menekülő család áll majd. A projekt különlegessége, hogy ez lesz Shyamalan első R-besorolású alkotása, azaz olyan filmje, amely 17 éves kor alatt csak szülői kísérettel tekinthető meg, tehát elsősorban a felnőtt nézőket veszi célba.
    Shyamalan a rá jellemző szerénységgel a Bárányok hallgatnak-ot és A Faun labirintusá-t említette, mint olyan filmeket, amelyek atmoszférájához hasonlót szeretne teremteni új alkotásában. A nehezen összeférhető, egocentrikus alkotó hírében álló rendező még azt is hozzátette, hogy "én annyiban intézem másképp a dolgaimat, hogy amikor elkezdek házalni egy forgatókönyvvel, azt várom, hogy azonnal rábólintsanak, nem pedig azt, hogy két évig javítgassák az anyagot, aztán esetleg megcsinálják". Csak gratulálni tudunk Shyamalannak, hogy hatalmas arca és legutóbbi nézhetetlensége után még mindig talál magának valakit, aki pénzt ad a filmjére. A The Happening a tervek szerint 2008 nyarán kerül a mozikba.
    Forrás: origo.hu
  • Lipi1980
    #6
    Mivel nem sok infó van az új filmjéről, így tessék...
  • djukel
    #5
    Én is szeretem a csókát.
  • winnie
    #4
    szerintem csak a hatodik érzék óta csinált nézhetőt. a sebezhetetlen és a lány a vízben alap.
  • bokonon
    #3
    Shyamalan kitartását tisztelem. A Sixth Sense óta nem csinált nézhető filmet, de nem adja fel.
  • Librarian
    #2
    nos... ezt nem merném ilyen bátran kijelenteni, de szerintem sem lesznek valami csúcsfilmek...
  • craesh
    #1
    hihetetlen nagy bukás lesz.