3
www.eve-online.hu
  • Lazarus
    #3
    hmm.. hiába írtam "eve"-et a keresőbe, nem dobta ki :(
  • FLeK0
    #2
    ?
  • Lazarus
    #1
    El se hiszem hogy még nem volt itt ilyen topik o_O






    Történet
    Amikor az űrutazás profitáló vállalkozás lett az aszteroida bányászatnak, és a vákuum környezetben történő gyártásnak köszönhetően; már nem sok időbe telt, hogy az emberiség megtelepedjen a Naprendszer legtöbb bolygóján és holdján. Természetesen, mivel ez a változás gazdaságilag megerősítette a Földet lehetővé vált a minél távolabbi űrutazás is. A távolság leküzdése két csillagrendszer között áthatolhatatlan akadálynak tűnt kezdetben, a Warp (térferdítő) technológia előtt. Később, az ugró kapuk -gravitációt negatív energiával ötvözve- stabil féreglyukakat hoztak létre, aminek köszönhetően az űr két távoli pontja közötti utat pillanatokon belül meg lehetett tenni. Persze az egyik ugrókaput továbbra is a hagyományos módon kellett a helyére szállítani, de még így is felgyorsult az emberiség kirajzása távoli csillagrendszerekbe.

    A következő nagy lépést a Warp technölógia továbbfejlesztéséből létrejövő ugróhajtóművek (Jump drive) jelentették. Az első ugróhajtóművekkel csupán rövid utat lehetett megtenni, de későbbiekben, akár rendszerek között is ugrálni lehetett velük ugrókapuk használata nélkül is. Ez ismét tekintélyesen felgyorsította az emberi expanziót. Rövidesen emberi telepek jelentek meg csillagrendszerek százaiban, tucatnyi ilyen település hatalmas kolóniává nőtte ki magát. Ekkorra, azonban, az expanzió folyamata egyre nehézkesebbé vált a bürokrácia miatt. Majdnem minden rendszer, ami ugró távolságon belül volt, már azelőtt elkelt, hogy a tényleges kolonizáció megkezdődött volna. Így sokaknak éveket kellett várnia, hogy új otthont találjanak egy új világban.

    A dolgok azonban hirtelen jobbra fordultak, amikor egy természetes féreglyukat fedeztek fel a Canopus rendszer mellett. Habár már korábban bebizonyították ilyen természetes képződmények létezését, ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen csodára találtak rá. A szondák, amelyeket a féreglyukba küldtek, a lyukat stabilnak mutatták, és a túloldalon egy új galaxisra bukkantak. Igaz, ez a galaxis sok minden lehetett: a saját Tejútrendszerünktől távol fekvő galaxistól, a világegyetem túloldalán fekvő galaxison át, egy másik dimenzió, vagy egy párhuzamos univerzum is.

    A féreglyukat EVE-nek (valaminek az estéje-ford.) keresztelték, mert az új világok új kezdetet jelentettek sokaknak. Döntés született, hogy ugró kapukat építenek EVE mindkét végére, mert csak különösen megerősített hajók tudtak áthaladni a féreglyukon. Továbbá, tudósok megjósolták, hogy az EVE néhány évtizeden belül be fog záródni. Szóval embereket és felszereléseket szállítottak a túloldalra, majd bázisokat hoztak létre az új rendszerben. A rendszert nemsokára Új Édennek (New Eden) nevezték el. A két kaput az EVE két oldalán hatalmasra kellett építeni, mivel eléggé megjósolhatatlan természete volt a féreglyuknak. Ezek voltak a legnagyobb építmények, amelyeket az emberek valaha építettek. Az építésük 200 évig tartott még az emberiség megnövekedett gazdasági potenciáljával is. Az új világot mindenki számára szabaddá nyilvánították. Az épített ott bázist először, aki előbb ért az adott helyre. Ezért vállalatok százai kezdték meg felfedező és gyarmatosító útjukat az új világban, amint megnyíltak a kapuk.

    Bár az EVE bezárult, mialatt még épült a kapu, de azok még utána is működtek. 70 évi hibátlan működés után tragédia történt, egy megmagyarázatlan jelenség nyelte el a kapukat, súlyos magneto-gravitációs anomáliát okozva. Ez a jelenség a kapukat használhatatlanná tette, de ami rosszabb, az az, hogy az egész prosperáló Új Éden rendszert romba döntötte. Az EVE kapuk még mindig léteznek, de az a hajó, amelyik túl közel merészkedik hozzájuk menthetetlenül elpusztul az ártalmas gravitációs viharokban.

    Az EVE bezárulásának a hatása gyors volt és drámai. Minden bázis és telep, amelyik Új Éden vagy az Óvilág fejlett iparától függött most elvágva találta magát a katasztrófa miatt. Mivel a legtöbb kolóniát csupán néhány évvel vagy évtizeddel azelőtt alapították, nagyon kevesük volt önellátó. A legtöbb, egyik a másik után, kihalt az oxigén, az étel- vagy a vízhiány miatt. Azon kevés telep, amelyik túlélt lassan elveszítette a tudását és hi-tech iparát, mert nem volt eszközük, felszerelésük, amivel fenntartották volna azt.

    Évek ezrein keresztül ezek a szétszórt emberi enklávék egymástól elzárva éltek. Az idő múlásával a különböző környezet hatására kis változások alakultak ki a kinézetükben, ami különbözővé tette őket egymástól.

    Fajok és vérvonalak
    EVE világát 5 nagyobb faj népesíti be, Amarr, Caldari, Jove, Gallente és Minmatar. Ezen fajok mindegyike az emberi fajból származik, őseik egy természetes féregjáraton keresztül kerületek az univerzum ezen kicsiny részébe évezredekkel ezelőtt. Az emberi települések nagy része összeomlott mikor a féregjárat bezárult, de néhány túlélte és napjaink fajai ezen megmaradt kolóniák túlélőinek leszármazottjai.

    Amarr Birodalom
    Ők a legnagyobb birodalom az öt közül. Az Amarr birodalom fércmunkája a feudális provinciáknak amiket a császár hatalma fog össze. A vallásosság mindig nagy szerepet játszott az Amarr politikában és emberei között. Az Amarrok szentül hiszik, hogy ők a jogos urai a világnak, ezzel megrontva a kapcsolatukat a többi birodalommal. A másik forrása az ellenszenvnek hogy az Amarrok gazdasága a rabszolgaságra épül....

    Caldari
    A Caldari állam alapja a vállalati kapitalizmus, néhány óriás-vállalat irányítja és osztja fel egymás között a birtokolt rendszereket. Ezek a vállatok nem csak gazdasági kérdésekben döntenek, hanem az egész Caldari társadalmi berendezkedést meghatározzák és irányítják. Egy óriásvállalat több ezer kisebb leányvállalatból áll össze, kezdve a termelő cégektől a jogi vállalatokig. Az összes terület és ingatlan az ő tulajdonuk és haszonbérletbe adják az állampolgároknak más vállaltoknak. A kormányzati tanácsadói és politikai feladatokat is független vállalatok látják el...

    Gallentei
    A Gallenteiek egy önelégült, kötekedő, nagyképű és fárasztó népség, de ugyanakkor erősen liberális és védelmezője a szabad világnak. Lehet őket szeretni és gyűlölni is, de semmiképpen nem elhanyagolhatóak. Mindenkinek megvolt a maga véleménye a Gallentei Szövetségről, de ez mindig attól függütt, hogy éppen ki honnan nézte őket. Sokak ezt tekintették az ígéret földjének, ahol álmaik valóra válhatnak. A Tau Ceti Frenchmen leszármazottai és a Gallenteiek utódai erősen hittek a szabad akaratban és az emberi jogokban, ennek ellenére számos hanyatlás következett be történelmük során...

    Minmatar
    Egy szívós és értelmes faj, a Minmatarok eltökéltek és függetlenek. Szülő bolygójuk, a Matar egy igazi paradicsom, habár évszázadok óta kizsákmányolják, ami miatt vesztett már szépségéből...

    Forrás: eve-online.hu

    14 napos triál
    Letöltés | regisztráció (thx Hardwired.hu)