25
Halo
-
#25 na jó asszem ittvan az a pont ahol már nem is érdekel... -
SL #24 ez hihetetlen: Halo (2012)
már megint 2 évre elcsúsztatták... -
#23 Hosszú csönd után!
Nesztek hír :D
Annyira kevésen múlott, hogy a nagy reménnyel beharangozott Halo-mozi (amellyel kapcsolatba hoztak gyakorlatilag Peter Jacksontól Steven Spielbergen keresztül George Lucasig mindenkit, aki élt és mozgott, hála a Microsoft titokkampányának) végül hamvába haljon, hogy most még én is örülök annak, hogy ez talán nem így lesz -- pedig soha nem voltam a széria nagy rajongója.
Stuart Beattie, aki a Spy Hunter és a Gears of War filmek forgatókönyvét írja, megkapta rá az esélyt, hogy alkosson egy szkriptet az Eric Nylund által létrehozott első Halo-könyv alapján (címe: The Fall of Reach, és érdekessége, hogy a készítője alig hét hét alatt fejezte be az egészet, mégis több százezer példányt adtak el belőle...), Kasra Farahani koncepcióművész pedig (aki olyan filmeken dolgozott már, mint a Hancock vagy a Spider-Man 3) készíthet egy izgalmas prezentációt, amellyel majd megpróbálja meggyőzni a Microsoftot, hogy így bizony majd jó lesz az alkotás. Majd kiderül -- annyi azonban tuti, hogy ismételten nem egy 1:1 átiratot kapunk a vászonra, hiszen a The Fall of Reach nem a játékon alapul, hanem annak előzményeit meséli el.
Forrás:Pgo
-
#22 Parkolópályán a HALO film
Dixie Flatline, 17:37
Az Universal Studios és a 20th Century Fox másfél-két hete döntött úgy, hogy nem finanszírozza az elsőfilmes rendezővel és nagy Microsoft jutalék fejében készülő HALO filmet. Peter Jackson filmes cége, a Wingnut Studios és a Microsoft akkor még nyugtatgatta a kedélyeket, mondván az előmunkálatok folytatódnak, s keresnek más támogatót, hogy elkészülhessen a film. A mai naptól azonban hivatalos, hogy a filmet támogatók hiányában posztponálják egy későbbi, meg nem nevezett időpontra.
A Resident Evil és Silent Hill játékadaptációkat leszámítva az összes eddigi vászonra vitt játék megbukott. A siralmas helyzetet látva a Microsoft Alex Garlandot - 28 nappal később - bízta meg 1 kövér millió dollár fejében a forgatókönyv megírásával. Az előzetes kritkák alapján jól sikerült a mű, így az értékesítésre került sor. Master Chief-nek öltöztetett futárok vitték el az összes nagy Hollywood-i stúdiónak a forgatókönyvet, ami még ha első olvasatra tetszett is a nagyoknak, a Microsoft által támasztott kemény feltételek megemésztéséhez már idő kellett.
info: Hardwired -
Csaba007 #21 Úgyis találnak megoldást rengetegen jót várnak ettől a filmtől remélem jó is lesz!
A költségvetés meg mennyen az egekbe!:) -
Prof William #20 Még bármi lehet ne adjuk fel!
Melleleg féltem hogy a költségeken bukik a film. Nem mernek kockáztatni.
Pedig kockázat nélkül nincs gőzelem. :)
Na szorítsunk a HALO-nak. :) -
#19 [MOZi] Halo film: béke poraira?
[2006. október 20. @ 11:57 - Bad Sector]
A Variety egyik híre szerint a Century Fox és az Universal egyaránt köszönték szépen, de nem kérnek az állítólagos 200 millió dolláros sci-fi film finanszírozásából...
Mindezt, annak ellenére, hogy Peter Jackson és Fran Walsh szerint a 200 millió dolláros költségvetés csak kamu. "Mindössze 145 millió dollárról volt szó, ami 12.5%-al csökkenne, ha Új Zélandban forgatnánk" - nyilatkozta Ken Karmins, Jackson képviselője.
"Egyébként úgy zajlott az egész..." - mesélte Karmins - "... hogy az Unversal mindkét filmstúdiót képviselve megjelent a megbeszélésen és közölték, hogy vagy drasztikusan csökkentjük a pénzügyi igényeinket, vagy elfelejthetjük az egész dealt. Nagyon ügyesen csinálták, mert a megbeszélés legutolsó pillanatára hagyták, hogy megtegyék a bejelentésüket. Peter és Fran először felhívták a Microsoftot és Bungie-t, hogy mi a véleményük róla, aztán udvariasan közölték, hogy ebbe nem mennek bele..."
info: Gamestar -
#18 én ezt nem is értem.
mijaz, h én döntöm el, h mi történjen a filmben? -
Prof William #17 Ez elég furán hangzik. Reméllem csak ködösített PJ. Interaktivitás nagyon nem kéne filmbe... -
#16 Peter Jackson: "Nem is játék, nem is film, hanem a kettő keveréke"
[2006. szeptember 30. @ 14:15 - Bad Sector]
Peter Jackson végre elkottyantotta egy interjújában , hogy pontosan min is dolgozik a Halo mozifilmen kívül. Állítólag egyfajta interaktív moziról lesz szó, amely "teljesen újfajta technológiát használ".
Az interjúban Jackson nagyon titokzatosan beszél arról, hogy ez a "filmes játék" hogyan is fog működni, mindössze az olyan nyílvánvaló dolgokról "rántotta le a leplet", hogy a "film" rendezője, bizonyos tekintetben te leszel. Még az sem valószínű, hogy olyan típusú interaktív moziról lesz szó, mint amilyenekkel korábban a kilencvenes években játszhattunk, ahol a játékos döntötte el a megfelelő pillanatban, hogy a főszereplő mit csináljon.
A Jackson beszélt még az általa megalapított Wingnut Studios-ról amely "korántsem a klasszikus értelemben vette játékstúdió, hanem egyfajta együttműködés köztem ... és a Microsoft Stuidos között."
Az interjúban a riporter még egy ravasz kérdést tett fel a King Kongra vonatkozóan, amelyet ugyan a Ubi Soft fejlesztett, de Jackson is aktívan részt vett benne, de a rendező ügyesen hárított: "...(a King Kong) végül is egy hagyományos számítógépes játék és mi most nem ilyesmin dolgozunk..."
Hát... meglátjuk mi sül ki ebből az egészből...
forrás: Gamestar -
#15 HALO film: Neill Blomkamp interjú
Dixie Flatline, 17:55 - Játék: Interjú
(Ain't it Cool News) Quint, az Aintitcool egyik szerkesztője Neill Blomkamp rendezővel készített interjút a 2008-ban várható HALO filmről.
Neill nagy játékmániákusnak tartja magát, a két HALO epizód közül viszont az első nyerte el mind történet, mind koncepció szempontjából a tetszését. A filmet úgy építi fel, hogy a HALO világában nem jártas nézők is örömüket leljék a látottakban, ugyanakkor a téma rajongóinak is kell majd valami újat mutatnia a játékokban felvonultatott elemeken kívül. Master Chief megjelenésén keveset fog változtatni, de például páncélzatának egyes részeit mindenképp át kell dolgoznia, hogy egyáltalán emberként legyen képes mozogni. Teljes mozgásszabadságot élvezzen, amit jelenleg a játékdizájn nem tesz lehetővé. Master Chief-et minél élethűbbre szeretné Neill, ezért zömében hús-vér színészre bízza az alakítást, ugyanakkor lesznek CG jelenetek is szép számmal, ahol nehezen megoldható egy páncélba bújtatott ember mozgatása.
Egyelőre nem tudni, hogy Steve Downes adja-e Master Chief hangját, illetve Marty O'Donnell szerzi-e a zenét, Neill szerint még túl korai ezekről nyilatkoznia.
Forrás: HW -
#14 ez a ritkább sztem, sajna -
#13 én meg pont azt szeretem hogy ha egy játéknak van egy jó storyja akkor azt lássam vissza a TVn filmminőségben. -
Thanatos #12 arról, konzolhoz nincs közöm szerencsére :) (mellesleg anno véletlenségből még xbox-on is probáltam de arról is hasonlo a véleményem :P) -
#11 Hát nem tudom. Valaki írta anno GS-en, hogy sokkal jobb, ha a film és a játék között nem egyezik meg a sztory csak a körülmények adottak, de a történet más. Nekem a Doom3 is tetszett, egyszer megnézhető :D -
#10 szarjáték mi?pfff... De hogy téged idézzelek tényleg"izlések és pofonok". -
FLeK0 #9 a halo pc-ről beszélsz? -
Thanatos #8 helo = halo :D -
Thanatos #7 helo = szarjáték, ez már biztos, mig a filmből még akármi is lehet mégha esélytelen is... :D tényleg abban lakozik :P
amugy meg izlések és pofonok :) -
Shadow_THH #6 halo=/=szarjáték
halofilm=szarfilm
az ördög a részletekben lakozik! -
Thanatos #5 szarjátékból szarfilmet? éjjen :DDDD -
#4 Nem. Ugyanolyan lesz, mint a Doom-film: a játéktól elrugaszkodik. -
#3 mikor lesz még 2008?? -
#2 ez nem a játékbó lesz? -
#1 2008 nyarán debütáló Halo film rendezőjére talált. A Microsoft kesztyűs kézzel pátyolgatta a franchise-t, a 28 Days Later film írója-producere, Alex Garland kövér 1 millió dollárt kapott a forgatókönyv megírásáért.
A produceri székben Peter Jackson foglal helyet többedmagával, így aztán valamilyen szinten igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, mely szerint szerepet kap a filmben, bár az rendezői pozícióról szólt. A film látványáért ugyancsak a Gyűrűk ura trilógiával bizonyító Weta lesz felelős, a CG-től elkezdve egészen a maszkokig át, gyakorlatilag a teljes film vizuális részét a hátukon viszik.
Viszont most érkezik a hidegzuhany, a rendezői széket Neill Blomkamp foglalja el. A dél-afrikai úriember korábban grafikusként dolgozott sorozatokon, reklámokon, illetve kisebb rövidfilmekhez volt csak köze. Rendezői, írói, produceri tapasztalattal nem rendelkezik egész estés filmek terén.
forrás: HW