78
A pár éve megszünt határtudományos lap topikja!
-
HUmanEmber41st #78 THX, csak kíváncsi ( és lusta) voltam:) :) -
#77
Miert? -
#76
Ha a ter aramlana ,akkor valoszinubb hogy lasabban.
Ezt a legbiztosabban ugy lehetne megmerni, ha egy nagy tomeget
hirtelen energiava alakitanank. De az meg odebb lesz XD -
#75
Keresztkerdes?
http://web.interware.hu/valas/Valas/hirek/astro/jo842.htm
-
HUmanEmber41st #74 És a gravitáció mekkora sebességgel terjed? -
tomcat1 #73 fifti fifti :)
az idő eldönti:) -
#72
A relativitas tiltja a fenysebesseg feletti informacioaramlast.
Latszolag itt nincs informacioaramlas, vagy ha van, akkor a relativitas
bukik. -
#71
Nem egeszen ertem a kerdest.
" hogy a tapasztalat szerint a Bell-egyenlõtlenség statisztikusan szignifikáns módon sérül. A következtetés egyértelmû: mivel a Bell-egyenlõtlenség levezetéséhez semmi más nem szükséges azon kívül, hogy a házaspárok legyenek osztályozhatók a "realitás azon elemei" alapján, amiket hordoznak, ezért az egyenlõtlenség sérülésébõl az következik, hogy ilyen osztályozás nem lehetséges. Egyszerûbben szólva: a teljes korreláció anélkül valósul meg a házasfelekben, hogy az ehhez feltételenül szükségesnek látszó információ tárolva lenne bennük. Ebben áll a paradoxon."
Mivel serul a Bell-egyenlotlenseg, emiatt LEHET hogy serul a lokalitas.
-
tomcat1 #70 A teleportációról olvastam több cikket is, érdekes, de még mindig "sok nekem: "hogy tetszõlegesen távoli események között szoros korreláció létezhet információ áramlás nélkül is"
-
tomcat1 #69 kérdés: Ha a lokalitás sérül, akkor miért nem lehet levezetnia a Bell egyenlőtlenséget(tudom, nagy hülyeséget kérdezek, de mégis)
A lokalitás, realizmus,indukciós hipotézis , közül akkor lényegében a lokalitáson kívül az indukciós h. sérülhet ? -
tomcat1 #68 NA akkor átolvasom, értelmezem és válaszolok. -
#67
Hrasko magyarul ir XDDD -
#66
Tomoren is le lehet irni.
epr
-
tomcat1 #65 Ok köszim, az angol sem az erősségem :(
-
#64
Ja az ytengely. Ilyen messzemeno kovetkeztetes egy szobol. X)
Nem ilyen egyszeru, talan ne is ebbol indulj ki.
Itt proton-antiproton atalakulasat mutatjak be kaon-antikaon parokka.
Ezt irja le a keplet.
Maradjunk inkabb a magyar leirasoknal.
hrasko
teleport
-
tomcat1 #63 A linkben amit beraktál van egy koordináta rendszer és ott Asszimetria van(?)
vagy rosszul fordítom? -
#62
Vagy milyen szimmetriara gondolsz? XD -
#61
Pont hogy nem serul. Neked ezt melyik mondat sugallja? -
#60
Erre nemmondok semmit... :))))) -
tomcat1 #59 Tehát sérül a szimmetria, ilyesmi esik le nekem belőlle, jól gondolom?
Más:
ha sérül, akkor a perdükletmegmaradás tv. is sérülhet vagyis-> elméletileg sérülhet a energiamegmaradás tv is , nem?
bocsi off de érdekes. -
#58
"Felmerül a kérdés, hogy ha az elemi részecskék között létezhet ez a "nem lokális kapcsolat", akkor ez talán felléphet makro méretű tárgyak között is, sőt létezhet rejtett kölcsönhatási hálózat az univerzum összes objektuma között, beleértve az emberi tudatot is, amely ugyancsak része az univerzumnak."
Ugye van egy ritkan elofordulo helyzetben fellepo
nemtiztazott kerdes, es akkor valaki fogja magat, es kivetiti
az egesz univerzumra, sot a tudatra.
Oszinten az annyira rohelyes. -
tomcat1 #57 Étem köszi.
Én is gépészmérnök leszek, úgy vigyázz. :) -
#56
Konkretan leirtam mi a kamu:
Ujra eltulzott altalanositas. Az EPR parok kulonleges es ritka helyezetekben
jonnek letre. Altalaban NINCS kapcsolat ket kvantumobjektum kozott.
"hogy ha az egyik fotont befolyásolják, hasonló változás a másik fotonnál is fellép."
Ez ferdites...egyszeruen nem igaz.
Megpedig azert, mert VELETLESZERUEN dol el milyen lesz a mereskor a foton
tulajdonsaga. De ha elkapjuk a parjat, akkor annak MINDIG ellentetes
lesz a tulajdonsaga. -
#55
Kerdezed a cikk kamu.
Nos rengeteg allitas szerepel ebben a cikkben, ami tobbsege igaz.
Hogy lehet ennyi allitasra csak igy rakerdezni, hogy akkor ez kamu?
LOOOOOL -
HUmanEmber41st #54 Nocsak, nocsak.. -
#53
Adhatok leirast, kerdes mennyit fogsz belole erteni.
pdf -
#52
A cernbe ilyesmit nem allitanak, amit a cikkben. ott egyertelmu kepletet
adnak meg, ami igaz.
cern -
#51
Nezd akitol a cikket idezted gepeszmernok. En sem vagyok fizikus,
nem kell hogy elhidd amit mondok.
De tudom hogy eddig senkinek sem sikerult olyan kiserleti
elrendezest talalni, amivel a fenysebesseg feletti informaciokuldest
el lehetett volna erni. Ez pedig arra utal, hogy valami masrol van szo. -
tomcat1 #50 Az élet kialakulása
Megdöbbentő, hogy milyen vakságban botorkálnak az élet kialakulásának kutatásában a tu-dósok. Teljesen természetesnek tekintik, hogy csakis a tapasztalat lehet az irányadó (ez még olyan, állítólag egzakt tudományban is így van, mint pl. a részecskefizika), mintha soha nem is állították vol-na, hogy létezik egy materialista elméletük. Pedig, ha lenne elméletük, az attól lehetne elmélet, hogy megmondaná, hol és hogyan kell keresni az élet elméletét – és minden újabb tény vagy igazolná, vagy cáfolná az eddigi elméletet. Egyikről sincs szó. Valójában tartják magukat valamihez, csak ez nem a materializmus, hanem az empirizmus, ami a tapasztalat elsődlegessége. Ez éppen nem a kuta-tás előrejelzéseinek átgondolásában mutatkozik, mert ez az átgondolás egyre felszínesebb, egyre se-kélyesebb, hanem a kutatási fedezet előteremtésekor, amely pedig egyre nagyobb figyelmet és szak-értelmet igényel. Greter Schueller a „New Scientist” 1998. szeptemberi számában arról a csodálko-zásról számol be, ami a csillagászokat eltöltötte, amikor a NASA földi laboratóriumában a csillagközi űr fizikai viszonyait utánozva váratlanul az élet kulcs-elemeinek számító molekulákra bukkantak, sőt, sejtszerű buborékokat is találtak. A csillagközi térség vákuumában, az abszolút nulla fok közelében az atomok hőmozgása is leáll. Ebben az üres, hideg térségben azonban itt-ott rendkívül ritka és hideg anyagfelhők találhatók, amelyek parányi gázgömbök és porszemcsék rendkívül ritkán elszórt, ködsze-rű anyagából állnak. Ezek a csillagközi felhők olyan óriási kiterjedésűek lehetnek, hogy anyaguk rend-kívüli ritkasága ellenére is képesek elnyelni a rajtuk áthaladó fényt. Az utóbbi évtizedekben gyorsan fejlődő rádió- és infravörös csillagászat megmutatta, hogy ezekben a csillagközi felhőkben bonyolult szerves molekulák találhatók. Fred Hoyle és munkatársa, N. C. Wickramasinghe 1974-ben rájöttek, hogy a 8-12 mikrométeres infravörös sugárzás színképe aromás szerves anyagok színképének felel meg! Általános megítélés szerint a csillagközi anyag jelentős mértékben tartalmaz szilíciumtartalmú vegyületeket, szilikátokat. Rájöttek, hogy a kovamoszatok, amelyek szintén szilikátnak számítanak, adják a legjobb egyezést a csillagközi anyag elnyelési tulajdonságaival. A kovamoszatok az algafélék családjába tartoznak, 65 millió éve jelentek meg a Földön. Kimutatatták, hogy a közeli Taurus-köd anyaga, amelyben jelenleg is erős a csillagképződés folyamata, a vízjégnél tízszer több szerves anyagot tartalmaz. A GC-IR57 infravörös forrás színképe a Galaxis központjából pedig az Escheria Coli, az élesztőbaktérium anyagának színképével egyezik meg. Összességében, a csillagközi szén 30%-a és szilícium 70%-a szerves anyaghoz kötött (Wickramasinghe, Hoyle, 1988).
A NASA Ames Kutatólaboratóriumában, Kaliforniában Lou Allamandola és munkatársai a csil-lagközi űr szélsőséges viszonyait hozták létre laboratóriumukban. Eközben olyan bizonyítékokat fe-deztek fel, amelyek arra utalnak, hogy az élet nem úgy keletkezett a Földön, ahogy eddig gondolták: meleg iszapból (úgy látszik, eddig terjedt a materializmus hatóköre), hanem ettől eltérő körülmények között, a tér jeges mélységeinek porszemcséin. Azt már régóta gyanították, hogy az üstökösök tették lakhatóvá a Földet azzal, hogy vizet és a légköri gázokat ideszállították, sőt, az élet kémiai építőkoc-káinak egyike-másika is az üstökösökből eredhet. De a NASA Ames kutatólaboratóriumának mostani eredményei ennél sokkal messzebb mutatnak. Amikor előállították az űr nyers viszonyait a laboratóri-umban, olyan megdöbbentően összetett szerves vegyületeket találtak, amelyek nem pusztán a földi élet számára is létfontosságúak, hanem egyenesen sejtszerű képződményeket, amelyeket a földi élet legkorábbi képződményeinek készíthették elő a talajt.
Ugyanezekben a csillagközi felhőkben keletkeznek a csillagok és a bolygók is. Amikor sűrű-ségük eléri a 10 000 atom/cm3-es értéket (ennél a földi levegő 25 000 trilliószor sűrűbb!), a felhő egyes csomói olyan gravitációs vonzóerőt képesek kifejteni, ami a csillagok és bolygók megjelenésére vezet. Ilyen sűrűségnél a metán-, szén-monoxid-, vízgőz- és ammóniamolekulák összeütközése pormagocskák keletkezéséhez vezet. Ahogy a forró levesből elpárolgó vízgőz molekulái egy hideg téli este a konyha ablakán jégvirágokká válnak, a hideg szemcsékhez ragadó gázmolekulák jeges burkot hoznak létre a porszemcséken. A gázmolekulák kölcsönhatásainak vizsgálatára a laboratóriumban 10 Kelvin-fokos hőmérsékletet hoztak létre (azaz -263 Celsius-fokot!). A pormagot a laboratóriumban alumínium vagy cézium-jodid lemez helyettesíti. Ahogy a gázmolekulák felhalmozódnak, vékony jég-réted képződik a fémlemezen. A csillagközi felhőkhöz hasonlóan a laboratóriumban is erős ultraibolya sugárzásnak teszik ki a gázmolekulákat. Ezek a nagyenergiájú fény-részecskék széttörik a molekulák kémiai kötéseit, és olyan, kémiailag erősen aktív gyököket hoznak létre, mint az OH és a NH2 a fém-lemez ideális kényszert jelent az aktív gyökök szokatlan összekapcsolódására. A gázmolekulák sza-bad állapotban soha nem kapcsolódnak össze úgy, ahogy a fémlemezen, ahol szomszédjuk aktív gyökével lépnek reakcióba. Az eredmény: komplex szerves anyagok pazarló bősége – írja a kísérleti beszámoló.
A beszámoló tudományos értékének elemzéséhez érdemes meggondolni, hogy ha a csillag-közi anyag kémiai összetétele megegyezik az Univerzum átlagos elemgyakoriságával, akkor abban 1 000 000 atom közül 930 000 hidrogénatom, 60 000 héliumatom, 2 000 nitrogénatom, 270 szénatom, 370 oxigénatom, 25 szilíciumatom. A laboratóriumban nem ilyen összetételű anyagot vizsgáltak, ha-nem vízgőz, (H2O), szénmonoxid (CO) és ammónia (NH4) álló vegyülékét. Vajon hogyan jön létre ily módon olyan bonyolult szilikon-vegyület, mint például a kovamoszat? Pusztán azáltal, hogy a szilíci-um-atomokat tartalmazó molekulák egymás mellé kerülnek? És az élesztőgomba? Meg kell mondjam, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen. Nem lehet észrevétlenül hagyni, vagy természetesnek tételezni fel éppen a megmagyarázandó rejtélyt: hogyan jön létre élettelen anyagból az élethez fontos, az élőlé-nyekkel rokon „vegyület”? Ha megdöbbentően összetett szerves vegyületeket találtak, miért nem pró-báltak világos választ adni arra, hogyan jöhettek ezek létre? Ha a NASA Ames kutatócsoportja nem is talált kovamoszatot, de talált alkoholokat, ketont, aldehidet, alkánt, hexametilén-tetramint (HMT) óri-ásmolekulát és más szerves anyagokat, egyeseknél 40 szénkötéssel. Az óriás HMT molekulákhoz vi-zet adva aminosavak is létrejöttek. A laboratórium űrkamráját több héten át járatva lipideket is találtak, olyan fehérjeszerű képződményeket, amelyek a sejtmembránok fő építőelemei. Ez pedig mindenkép-pen kényeges eredmény, mert a földi őslevest szimuláló előző kísérletekben, amelyekben villámok csapódtak a kezdetleges összetételű szerves anyagból álló őslevesbe, találtak ugyan aminosavakat, az élet jellemző, rendkívül összetett molekuláit, de lipideket még sohasem.
A lipidek jelentősége abban áll, hogy általuk hozhatók létre azok a sejtfalak, amelyek elhatá-rolják az élő anyagot a környezettől, amelyek nélkül az élet számára fontos molekulák egyszerűen el-távoznának egymás közeléből, különösen egy olyan vízzel elárasztott bolygón, mint a miénk. A lipidek létrehozása tehát feltétlen tudományos jelentőséggel bír. A kérdés csak az: miben áll ez a jelentőség? Aliondáék magyarázata szerint az űr dermesztő hidege lehetővé teszi gázmolekulák kicsapódását a porszemcsék felszínére, s itt a közeli csillagok erős ultraibolya sugárzása feltöri a molekulákon belüli kémiai kötéseket, s az aktív gyökök a szomszédos molekulákkal összekapcsolódva megdöbbentően összetett szerves molekulákká alakulnak. John Cronin, az Arizona Egyetem ősbiotikus kémikusa sze-rint „nehéz elképzelni, hogy ezek a körülmények képesek lehetővé tenni olyan vegyületek létrejöttét, amelyek a nukleinsavakhoz hasonló bonyolultságúak, amik képesek információt tartalmazni és repro-dukálni”. Igen, itt a bökkenő. Tény, hogy Stanley Miller 1952-ben metán, ammónia, hidrogén és vízgőz elegyét elektromos kisüléseknek tette ki, és a fehérjékben található húsz aminosavból tízet képes volt előállítani. Az 1964-es Harada-Fox kísérletben forró metán, ammónia és vízgőz elegyéből a 950 fokos kvarchomokon átáramolva 12 fehérjealkotó aminosavat állítottak elő. Más hasonló kísérletekkel együtt a 20 fehérjealkotó aminosavból 19-et sikerült előállítani. Így pedig azt látjuk: a meleg iszapba csapó villám éppen úgy alkalmas aminosavak termelésére, mint a -263 fokos fémlemez jégrétegét megvilá-gító ultraibolya sugárzás. Annyi biztosnak látszik, hogy az Ames laboratórium kísérletében a szerves anyagok különös hatékonysággal jöttek létre. A kérdés csak annyi: milyen tényező idézte elő ezt? Mert a molekulák puszta véletlenszerű egymásmellettisége a valószínűtlenség végső határán adhat csak lehetőséget megdöbbentően összetett, információ raktározására, rendkívül összetettségű élőlé-nyek kódolására alkalmas információk létrehozására és reprodukálására alkalmas „vegyületek” előállí-tására. A laboratóriumi kísérletekben figyelembe vett tényezők az információ forrására a fémlemezen egymás mellé kerülő molekulák sorrendje.
Az abszolút nulla fokhoz közelítéskor nagy energiaingadozások lépnek fel, amelyeket kísérle-tileg is kimutattak (D. Voss. Science, 1998. október 9. 22. oldal). A nagy energiaingadozás azt jelenti, hogy a vákuum energiaingadozási, a vákuum nullponti rezgése erősödik föl! A molekulák szerveződé-sét a vákuum energiaingadozásai befolyásolhatják, esetleg irányíthatják is. Ha viszont a molekulák szerveződése megdöbbentően összetett, akkor a következtetés az, hogy a vákuum ingadozásai nem véletlenszerűek! Az élet keletkezésének tanulmányozása tehát a Világegyetem szervező erejének ta-nulmányozásaként fogható fel. Ez az összefüggés új látást, új távlatokat ad az űrlaboratóriumok kuta-tómunkájához. De hogyan ismerhető meg ez a kozmikus szervező erő?
Az egyik irány, amiben döntésre lehet jutni, a spontán keletkező, jelentős információtartalmú molekulák információtartalmának mérése az abszolút nulla foktól mért távolság függvényében. Ahogy távolodunk az abszolút nulla foktól, úgy csökken az energiaingadozások mértéke, és ha ezek az energiaingadozások szerepet játszanak a molekulaképződés irányításában, akkor az abszolút nulla foktól távolabb a szervező erő hatékonysága alacsonyabb kell legyen. Ismeretes, hogy a kozmikus felhők két osztálya létezik: az egyik a HI felhőké, amelyek hőmérséklete 10 K körüli, a másik a HII fel-hőké, amelyeké 100 K körüli. Ha az élet irányában történő anyagszerveződés hőmérsékletfüggő, ak-kor a kétfajta hidrogénfelhőben el kell térjen a szerves anyagok relatív aránya. Ha az abszolút nulla fok közelében különösen erős a szervesanyag-képződés, akkor az élet első tartománya az abszolút nulla fok közelében található! És akkor külön rejtély, hogy ez a kozmikus életerő miért tud ismét rend-kívül hatékonyan működni éppen a 0-10 K fok tartományban. Vajon a 0-100 ºC tartományban is meg-nő a vákuum energiaingadozása? És van-e a két tartományon kívül olyan tartomány, ahol az élet kü-lönösen hatékonyan szerveződik? Ha mérni tudjuk a vákuumingadozások energiaspektrumát, megfe-lelő, az élet kialakulásához szükséges feltételek között, akkor, ha létezik ilyen, felfedezhetjük az élet harmadik formájának tartományát! Az élet első tartománya: a 0-10 Kelvin fok közötti tartomány, a kozmikus csillafelhők, a kovamoszatok, az élesztőgomba életjelenségeinek első tartománya. Második tartomány a 273-373 Kelvin fok (0-100 ºC), a víz-, a szén- és a fehérjealapú földi élet tartománya. Hol a harmadik tartomány? Ha felnézünk az égre, láthatjuk a csillagok világát. „Élő égitestek” tanulmá-nyomban bemutatom a csillagok élő mivolta melletti érveimet. Ezek szerint az élet harmadik tartomá-nya a 10 000 – 100 000 000 Kelvin fokos tartomány lehet?
Akárhogy is, úgy tűnik, már a téridő alapszerkezetében jelen van az a hajlam, és ez kellő vizsgálattal számszerűsíthető is, ami az élet rendkívül összetettségű molekuláinak kialakulása felé te-reli az atomok, molekulák szerveződését. Ezzel pedig tudományos bizonyítékok döntik meg a materia-lizmus azon saroktételét, miszerint a spontán jelenségek fellépését és összekapcsolódását mindig a vakvéletlen irányítja!
Grandpierre Attila -
tomcat1 #49 VAgy mond el, hogy rosszul tudom, de akkor lökj kérlek linket.
Előre köszi. -
tomcat1 #48 Általában. -
tomcat1 #47 Akkor a CERN-ben is ferdítenek?
vagy ők se tudjá jól? -
tomcat1 #46 Ezt mi nem tudhatjuk, max a tudósaink feltételezik, nagy különbség. -
tomcat1 #45 Szóval szerinted a cikk kamu?
Nekem nem annak tűnik. -
#44
Az EPR paroknal epp az az erthetetlen, hogy ha egyszer a jobb oldalinal
is veletlenszeruen dol el a tulajdonsag, es a baloldalinal is,
akkor hogyan lehet az, hogy ha egyszerre kapunk el egy part, akkor
azoknak szoros kapcsolat van a tulajdonsagaik kozt.
Ujra itt van az, hogy az egesz OLYAN, MINTHA informaciot cserelnenek.
De nem igy kell nezni a dolgot. Van egy kiindulasi allapot, aminek adott egy
erteke, mondjuk a spinre 0. Ekkor a ket szelso allapot csak olyan ertekeket
vehet fel, ahol ezek osszege meg fog egyezni a kiindulasi ertekkel.
Ilyen a -1 +1.
A kvantummechanika azt mondja, hogy repules kozben nincs ilyen tulajdonsag.
Tehat amig el nem nyelodik valamelyik, addig EGY a ketto.
Hogy ez hogyan lehet,azt nem tudni.
De ez semmivel sem kulonosebb annal, mint mikor egy elektron tobb resen atmegy.
Csak latvanyosabb. -
#43
"Felmerül a kérdés, hogy ha az elemi részecskék között létezhet ez a "nem lokális kapcsolat", akkor ez talán felléphet makro méretű tárgyak között is, sőt létezhet rejtett kölcsönhatási hálózat az univerzum összes objektuma között, beleértve az emberi tudatot is, amely ugyancsak része az univerzumnak."
Ujra eltulzott altalanositas. Az EPR parok kulonleges es ritka helyezetekben
jonnek letre. Altalaban NINCS kapcsolat ket kvantumobjektum kozott.
-
#42
Mar irtam, veletlenszeruen dol el, hogy a fotonnak milyen tulajdonsaga
lesz amikor megmerjuk.
"hogy ha az egyik fotont befolyásolják, hasonló változás a másik fotonnál is fellép."
Ez ferdites...egyszeruen nem igaz. -
tomcat1 #41
Az EPR paradoxon a kvantumfizika egyik legkülönösebb jelensége, amely kapcsolatba hozható az emberi tudat illetve psziché működésével is. Megkérdezhetnénk persze, hogy mi köze lehet az emberi pszichének, s ezen keresztül a pszichológiának a kvantumfizikához. A kérdés nem új. Ugyanezt a kérdést tette fel Carl Gustav Jung, még valamikor a világháború előtt Wolfgang Paulinak, a később Nobel-díjjal is kitüntetett kvantumfizikusnak. Beszélgetéseik és levelezésük eredménye egy közösen publikált könyv volt, amelyben a szerzők a Jung által kidolgozott szinkronicitás elmélet és a kvantumelmélet kapcsolatát ismertetik.
A pszichológia és kvantumfizika kapcsolata ezután kikerült a tudósok érdeklődési köréből, és évtizedekig sem a fizikusok, sem a pszichológusok nem foglalkoztak ilyesmivel. Kvantumelméleti szempontból a szinkronicitás a nem lokális kapcsolatok kategóriájába sorolható. A nem lokális kapcsolatok legegyszerűbb változata az EPR paradoxon néven ismert jelenség.
Bár a kvantumfizikával és pszichológiával kapcsolatos ilyen vonatkozású legfontosabb elméleti ismeretek nagyjából már az 1920-as évek óta ismeretesek, ám csak a legutóbbi időben végeztek el sikeresen olyan kísérleteket, amelyek azt mutatják, hogy az elméletileg lehetséges, de a gyakorlatban lehetetlennek tartott jelenségek mégis csak létezhetnek.
Maga az EPR megjelölés Einstein, Podolsky és Rosen neveinek kezdőbetűiből áll. Az ezzel kapcsolatos cikket ugyanis 1935-ben publikálta a három tudós, annak illusztrálására, hogy a kvantumelmélet mennyire tökéletlen, hiszen az a józan ésszel ellentétes, képtelenül lehetetlen következtetésekhez vezethet.
Az EPR paradoxon szerint, ha két elemi részecske, pl. foton vagy elektron egyszer kölcsönhatásba lép, s azután szétválnak az útjaik, akkor közöttük továbbra is fennmarad egyfajta láthatatlan kapcsolat, pl. a két elektron spinje mindig egymással ellentétes irányú lesz, vagy a két foton polarizációs állapota mindig azonos lesz stb.
Ez az állítás azonban ellenkezik a relativitáselmélettel, amely szerint fénysebességnél gyorsabb hatás a természetben nem létezhet. Márpedig a két részecske közötti azonnali kölcsönhatás - ha létezik - nem tartja tiszteletben a fénysebességet mint határsebességet.
Meggyőződni egy ilyen jelenség létezéséről természetesen csak kísérleti úton lehetséges. Egy ilyen kísérlet elméleti lehetőségét John Bell, a Genfi CERN laboratórium munkatársa publikálta még 1964-ben. A technikai nehézségek miatt azonban a kísérletek gyakorlati megvalósítására csak az utóbbi években került sor. A kísérleteket az Innsbrucki Műszaki Egyetemen elektronokkal, a Genfi Egyetemen fotonokkal végezték.
A Nicolas Gizin kutató fizikus vezetésével végzett utóbbi kísérleteknél a Genfi tó alatt húzódó fénykábeleken 25 km távolságra küldtek el egymástól foton párokat és azt tapasztalták, hogy ha az egyik fotont befolyásolják, hasonló változás a másik fotonnál is fellép. A mérési bizonytalanság miatt azt ugyan nem lehetett megállapítani, hogy a kölcsönhatás vajon valóban "azonnali", de a többször megismételt psec 1 pontosságú mérések alapján az látszott igazolódni, hogy a kölcsönhatás sebessége legalább a fénysebesség 10 millió-szorosa!
Az anyagi tárgyak között azok közvetlen érintkezése nélkül a távolból azonnal ható kölcsönhatás lehetőségét már több mint 300 évvel ezelőtt felvetette Sir Isaac Newton, amikor felfedezte a gravitáció jelenségét, és ennek alapján kidolgozta az égitestek mozgásának mechanikai törvényeit. Ezért a "túlzottan misztikus" elképzeléséért Newton sok bírálatot is kapott.
Az 1800-as évek második felében dolgozta ki James Clerk Maxwell az elektrodinamika törvényeit és állapította meg, hogy a villamos és mágneses terek legfeljebb fénysebességgel terjedhetnek. Maxwell felismerése alapján alkotta meg azután Einstein a speciális relativitás elméletet és mondta ki, hogy a fénysebesség olyan határsebesség, amelyet semmiféle tárgy vagy hatás nem léphet túl.
A kvantumelméletet Einstein kezdettől gyanakvással fogadta. Lehet, hogy az aggodalma tényleg megalapozott volt, s - legalábbis az azonnali távolhatás kérdésében - mégiscsak Newtonnak volt igaza.
Felmerül a kérdés, hogy ha az elemi részecskék között létezhet ez a "nem lokális kapcsolat", akkor ez talán felléphet makro méretű tárgyak között is, sőt létezhet rejtett kölcsönhatási hálózat az univerzum összes objektuma között, beleértve az emberi tudatot is, amely ugyancsak része az univerzumnak.
Erre vonatkozó kísérletsorozatot publikáltak több mint 10 évvel ezelőtt Grinberg-Zylberbaum és szerzőtársai. A kísérlet tárgya EEG jelek átvitele emberi agyak között volt. E kísérletek úgy zajlottak, hogy két személyt két külön helyiségben leültettek meditálni, a fejükre EEG elektródokat helyeztek, és azt az utasítást adták nekik, hogy semmi mást ne tegyenek, csak a megfelelő relaxációs állapot elérésekor koncentráljanak egymásra. Ezt követően az egyik személy szeme előtt bekapcsoltak egy meghatározott frekvenciával villogó LED fényforrást és regisztrálták, hogy az EEG jelben megjelenik a villogási frekvenciájú jelösszetevő. Az a meglepőnek tűnő eredmény adódott, hogy ilyenkor a másik szobában meditáló személy EEG regisztrátumában is - bár valamivel kisebb amplitúdóval - kimutatható volt ugyanez a frekvenciájú jelösszetevő, habár az ő szeme előtt nem villogott semmiféle fényforrás.
Egy másik figyelemre méltó kölcsönhatási jelenséget az Egyesült Államokban mutattak ki, még valamikor az 1990-es év elején. Számítógépek segítségével véletlen számokat generáltak és a kísérleti személyeknek tippelniük kellett, hogy a következő véletlen szám páros lesz vagy páratlan. Ezt a kísérletet egyetemistákkal végeztették, és automatikusan regisztrálták a több tízezer tippet és annak eredményét, valamint a tippelés időpontját és a tippelő személyt. Az első eredmény teljesen negatívnak mutatkozott, ugyanis a tippek éppen 50%-a volt helyes és 50%-a téves. Ez megfelel a várható matematikai gyakoriságnak.
Ami azonban ezután következett, az több volt mint meglepő. A kísérleti személyekkel kitöltettek egy-egy kérdőívet, amelyen az a kérdés is szerepelt, hogy az illető hisz-e abban, hogy pszichikus elvárással befolyásolni lehet a számítógép működését. A válaszok itt is nagyjából 50-50% arányban oszlottak meg. Ezután szétválogatták a "hívők" és a "hitetlenek" tippjeit. Az az eredmény adódott, hogy a "hívők" tippjei kb. 56%-ban, míg a "hitetlenek" tippjei kb. 44%-ban bizonyultak helyesnek, s ez adta ki az összesített 50-50% eredményt. Más szóval: a "hívők" azért drukkoltak, hogy a tipp jó legyen, míg a "hitetlenek" az ellendrukkerség attitűdjét alakították ki magukban, s ezzel mindkét csoport tudattalanul befolyásolta az eredményt.
Ide kívánkozik még R. A. Wilson kvantumpszichológia elmélete is, amely szerint a test és tudat kölcsönhatása is a nem lokális kapcsolatok elve alapján működik, és ezzel magyarázható pl. egyes orvosilag menthetetlen betegek hit általi - csodának tekintett - gyógyulása is.
Az emberi psziché és az anyag közötti kölcsönhatás egy másik megközelítése az anyagot alkotó részecskék kettős természetével kapcsolatos. Ezen elméletek szerint a részecskék valószínűségi hulláma a tudattal való kapcsolat során összeomlik, s ezzel magyarázható a tudat hatása az anyagra. Az ilyen elméletek lényegének rövid összefoglalása megtalálható az eVilág 2005. áprilisi számában megjelent "Anyag és tudat" c. cikkemben is.
Héjjas István -
tomcat1 #40 Az Élő Univerzum
Ősrobbanás
Tudjuk, hogy az univerzum tágul, és ez a tágulás időben visszafelé követve egy robbanássze-rű folyamatra vezet. Az Ősrobbanás elmélete ezt a robbanást egészen a matematikai idealizációig, a nulla kiterjedésű pontig vezeti vissza, elismerve, hogy ott már a fizika törvényei nem érvényesek, ahogy nullával sem szabad osztani a matematika órán. Így az egész elmélet alapja a levegőben le-beg. De ha jobban megnézzük, akkor nemcsak az alapja, de összes főbb lépése is valahogy a meg-foghatatlanságba menekül.
Az összes keletkezési folyamat, a galaxisoké éppúgy, mint a csillagoké, a megfoghatatlan, észlelhetetlen sötétbe hátrál, ahol a Big Bang szerint összehúzódási folyamatok vezetnek a keletke-zésre. Érdekes, legalábbis figyelemre méltó, hogy bár ezek a „csillagbölcsők” tényleg viszonylag hű-vösek, -200 °C körüli hőmérsékletűek, és mindig por-és gázfelhőbe ágyazottak, a bennük lezajló moz-gások, az infravörösben sugárzó objektumok mozgási sebességei egy-két nagyságrenddel nagyob-bak, mint amit az összehúzódási elméletek adnak, ráadásul minél fiatalabb a megfigyelt objektum, annál hevesebbek ezek a mozgások és az ezekkel összefüggő tágulási jelenségek. Amíg a feltétele-zett összehúzódási folyamatoknak nyomát sem lelik mindmáig, az ellenkező irányú folyamat, az anyagkiáramlás, anyagkidobás, tágulás általános jelenségnek számít a galaxisok, a fiatal csillaghal-mazok, a csillagasszociációk, a fiatal és a protocsillagok születésekor. Az Ősrobbanás elméletében a galaxisok túlnyomórészt egykorúak. Amíg az univerzum korára a Big Bang elmélete 8-15 milliárd évet ad, a galaxisok 7-10-14 milliárd éve, az első csillagok mintegy 5-8 milliárd éve keletkezhettek. Ezzel szemben problémát jelent, hogy például az M92 gömbhalmaz kora kb. 19 milliárd év, bizonyos RR Lyrae típusú csillagok kora nagyobb 17 milliárd évnél! A legöregebb ismert csillagok kora 16-19 milli-árd év, szemben a Big Bang ajánlotta 5-8 milliárd évvel. Ez az Ősrobbanás elméletének kor-paradoxona. Ráadásul egyre több rendkívül fiatal galaxist találnak az utóbbi időben. Az Arp 220 és az NGC 6240 katalógusszámú galaxisok kora például kisebb egymilliárd évnél! Hol és hogyan keletkez-hetnek ma olyan óriás gázködök, amelyek egész galaxisokat szülhetnének? Hiszen tudjuk, hogy a csillagokhoz képes a galaxisok rendkívül sűrűn, szinte egymásmellettiséggel töltik ki a teret – a köztük lévő távolság méretüknek csak tízszerese. A galaxisok közti tér anyagsűrűsége messze alacsonyabb annál, ami beindíthatna egy galaxiskeletkezést gravitációs instabilitással – és a felhalmozódó anyagot nyilván a szomszédos galaxisok vonzanák magukhoz, mielőtt a sűrűség elérhetné egyáltalán a szük-séges értéket. Ezért érvelnek a Big Bang hívők úgy, hogy a fiatal galaxisok mind öregebb galaxisok összeütközéséből keletkeznek. Ezt határozottan cáfolják G. Burbridge észlelései. Kimutatta ugyanis, hogy ezek a galaxisok nem tartalmaznak egymilliárd évnél öregebb csillagokat, nincsenek bennük „A” színképtípusnál későbbiek. A galaxisok porát a most képződő, nagy tömegű fiatal csillagok dobják ki magukból.
Egyre szaporodnak a rendellenes vöröseltolódású objektumok is. Amíg a Big Bang keretében a galaxisok, a kvazárok vöröseltolódását a világegyetem egyenletes tágulása okozza, addig Arp és mások kimutatták, hogy kifejezetten gyakori jelenség, hogy egymással fizikai kapcsolatban álló (vagy fizikai kapcsolatban állónak látszó) objektumok, amelyek eszerint szomszédosak egymással, erősen különböző vöröseltolódást mutatnak. Márpedig ha szomszédosak, nagyjából egyforma távolságban kell lenniük tőlünk, és akkor a vöröseltolódásuknak is egyező értékűnek kellene lenniük. Ráadásul az ilyen rendellenes csoportosulások rendszerint olyanok, amelyekben egy galaxis körül egyirányban sok, nagy tömegű anyagcsomó dobódott ki. Az NGC 2639 galaxis körül például nem kevesebb, mint tíz kvazár figyelhető meg, s legkülönfélébb vöröseltolódásokkal. Az is figyelemreméltó, hogy minél na-gyobb a galaxis vöröseltolódása, azaz minél távolabbi, annál közelebb látszanak hozzá a rendellenes vöröseltolódású kvazártársak.
Az Ősrobbanás elméletének évtizedekig érdemi vetélytársa volt Fred Hoyle, Herman Bondi és Thomas Gold állandó állapot-elmélete. Ez abban foglalható durván össze, hogy az univerzum örök idők óta létezik, egyfolytában tágul, és egyfolytában ugyanúgy néz ki. Hoyle-ék feltették, hogy az anyag folytonosan keletkezik egyenletesen a térben, épp olyan mértékben, hogy az anyagsűrűség a tágulás ellenére is állandó maradjon. Ez a kép egy folyó áramlásához hasonlítható; bár a víz moleku-lái nem maradnak egy helyben, jönnek helyükbe újak.
A hatvanas évek közepétől, a kozmikus háttérsugárzás felfedezésétől kezdve ez az állandó állapot-elmélet háttérbe szorult. Úgy gondolták ugyanis a Big Bang hívői, hogy a háttérsugár-zás és ennek hőmérsékleti sugárzás jellegű eloszlása azt bizonyítja, hogy az univerzum egésze vala-mikor kis térfogatban, nagy hőmérsékleten bocsátott ki fényt minden irányban egyformán, és az a fény hűlt le a tágulás során a ma megfigyelt 2.7 K hőmérsékletre. Nemrég azonban a legtekintélyesebb szakfolyóirat, az Astrophysical Journal az állandó állapot-elmélet egy korszerűbb változatát közölte, amely elismeri egy 10-15 milliárd évvel ezelőtti robbanás-sorozat lezajlását. Hoyle, Burbridge és Narlikar tanulmányukban a régi Hoyle-Bondi-Gold elméletet úgy módosították, hogy az anyag az örökkép létező, egyenletes tágulásban levő univerzum közel periodikusan ismétlődő, viszonylagos összesűrűsödéseikor, az összesűrűsödő anyagcsomók közvetlen szomszédságában, az erős gravitá-ciós terek hatására keletkezik, mégpedig robbanásszerűen. Ezeket a robbanásos szakaszokat hosz-szabb, viszonylag kevesebb, kisebb robbanásokkal fémjelzett korszakok követik. Az anyag robbanás-szerű keletkezése hatására felgyorsul a világegyetem tágulása, ezzel a ritkulás, és ez lefékezi a rob-banásos anyagteremtést, amitől lelassul a tágulás, viszonylagos, helyenkénti összehúzódás lép fel, ami kiváltja a robbanássorozatokat heves anyagtermeléssel és így tovább. A nyugodtabb szakaszok-ban is tovább folyik az anyag teremtése egy kaszkád-folyamatban, amiben a robbanásrepeszek rob-bannak tovább, egyre kisebbekké.
A fizika összes alapegyenlete – így a klasszikus dinamika, a Schrödiger-egyenlet, a relativi-táselmélet dinamikai egyenletei és az általánosabb, skálainvariáns gravitáció (lásd később) egyenletei – mind levezethetők a legkisebb hatás elvéből. Az Ősrobbanás elméleti modellje azonban ezt az elvet olyan mesterséges határfeltételekkel használja fel, amelyek csak egy pillanatban, egyszerre engedik meg részecskék keletkezését, az Ősrobbanás pillanatában. Hoyle azonban kimutatta, hogy a fizika leglényegesebb tulajdonsága épp a törvények egyetemessége, egyetemességének igénye, és a mes-terséges határfeltétellel a Big Bang-elmélet a tudományban precedens nélkül álló visszalépést jelent az egyetemességtől a specializáltság felé. Tetszőleges határfeltételeket megengedve, viszont a ré-szecskék akkor keletkezhetnek, amikor ezt a legáltalánosabb fizikai törvények előírják. Hoyle és Narlikar a relativitáselméletet is elegánsabb, átfogóbb, egyetemesebb elméletté fejlesztették, amely-nek egyenletei nem csak koordinátarendszertől függetlenek – azaz magát a fizikai jelenséget ugyan-úgy írják le függetlenül attól, honnan nézzük – hanem a felhasznált mértékegységek is a téridőben pontról-pontra változhatnak egy függvény, a skálafüggvény szerint. A skálainvariancia pedig nélkülöz-hetetlen a Mach-elvet felhasználni akaró gravitációelmélet számára.
A Mach-elv úgy született, hogy ki akarták mérni a Föld mozgását, forgását a newtoni abszolút térhez képest. Egy olyan inga, amelynek lengési síkja szabadon elfordulhat, éppen a Földnek az ab-szolút inerciarendszeréhez képesti forgásával ellentétesen fordul el (ez az úgynevezett Foucault-inga). A kísérletet végrehajtva, a múlt század végén azt a megdöbbentő eredményt kapták, hogy a földi fizika inerciarendszere a távoli csillagokhoz kötött! Ezt fogalmazta meg Mach a róla elnevezett elvben úgy, hogy a testek tehetetlensége az univerzum többi tömegének tömegvonzásától függ. De akkor, ahogy a test elmozdul, megváltozik helyzete az univerzum tömegeihez képest, tehát tömege is változhat pályája során! Így a Mach-elv a csillagászatra alapozza a fizikát! Ahhoz, hogy ennek dacára a fizika törvényei változatlanok maradjanak, kell a skála-invariancia. És kimutatták, hogy amíg az elektromágnesesség Maxwell-egyenletei eleve skálainvariánsak, addig az általános relativitáselmélet nem az! Hoyle és Narlikar fejlesztették ki a gravitáció skálainvariáns elméletének matematikai leírását.
A Mach-elv matematika következménye, hogy egy újonnan született égitest tehetetlen tömege nulla, mivel a gravitációs hatás is fénysebességgel terjed, és egy most született test még nem hat köl-csön a távolabbi tömegekkel, amiktől a Mach-elv értelmében tehetetlen tömegét kapja. (Lásd. Fred Hoyle: Stonehange-től a modern kozmológiáig. Gyorsuló idő, Budapest, 1978, 161. o.) de ahogy telik az idő, egyre több, egyre távolibb szomszédja fejt ki rá gravitációs hatást, így tehetetlen tömege az idővel egyre nő, anélkül, hogy például részecskeszáma megváltozna!
A lüktetve táguló örök világegyetem új elméletében az anyagkeletkezés Planck-részecskékből indul. A Planck-részecske tömege egy százezred gramm, azaz 5 milliárdszor milliárd proton, neutron stb. (barion) keletkezhet belőle. Mivel ez a Planck-részecske rendkívül instabil, ezért 10-43 másodperc alatt elbomlik egy kaszkádfolyamatban jóval könnyebb részecskékké, végül is protonokká, neutronok-ká, elektronokká, stb. a számítások szerint eközben hélium és egyéb elemek is keletkeznek, például berillium és bór, mégpedig a megfigyelttel Big Bang elméleténél sokkal jobb egyezésben. Az anyagke-letkezés csakis erős gravitációs terekben mehet végbe, és az általános energiamegmaradási törvény szerint ezt erős negatív nyomás is kíséri, azaz erős taszító hatás lép fel az anyagkeletkezéskor. Ez vi-szont azt jelenti, hogy egy összehúzódó objektum sohasem érheti el a fekete lyuk állapotát, mert előbb megindul gravitációs terében az anyagkeletkezés, az anyagkidobás, és az ekkor fellépő negatív nyomás az anyag berobbanását megfordítja, szétrobbanássá alakítja.
Hoyle megmutatta, hogy egy viszonylag stabil, erős gravitációs terű objektumban az anyagki-dobás többé-kevésbé folytonos is lehet. Ha az erős gravitációs terű, sűrű objektum forog is, mint álta-lában minden égitest, akkor az általános gravitációs egyenletek megoldása szerint az anyagbeáram-lás először a forgástengely döféspontjánál, azaz az északi és a déli póluson éri el a legerősebb gravi-tációs tereket, így a heves anyagkidobás is a forgástengely mentén lép fel! És ez az az érthetetlen je-lenség, amit tényleg megfigyeltek sok esetben. A galaxisok ugyanis a jelek szerint előszeretettel do-bálják ki a kvazár- és a galaxismagokat magukból, éppen a forgástengelyük mentén! Szemben egy földi gázgömbbel, amely egyre gyorsabban forogva, először egyenlítőjéről dobálhat le anyagot, a kvazár-láncsorok a forgástengely mentén sorakoznak fel. Ezek a nulla tömeggel születő objektumok tulajdonképpen téridőnkbe nyíló fehér lyukak, ahogy egyre inkább összenő téridejük a miénkkel, úgy lesz egyre nagyobb tömegük a világegyetemünkben. A világegyetemünkben általánosan megfigyelt tágulásos, robbanásos jelenségek így tulajdonképpen arról tanúskodnak, hogy más világegyetemek egyre bővülő sokasága előszeretettel nyílik be a miénkbe. Minden világegyetem a miénkbe nyílik?
-
tomcat1 #39 Na akkor lökök egy Grandpierre Attila cikket: