Stand-Up Comedy, Kabaré
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#13227
"Hogy mi az igazság a dologból, én honnan tudhatnám". Akkor kérdezz meg privátban, ahogy korábban is és elmondom! Sosem tartottam jó ötletnek, hogy az ember a sérelmeit rögtön a nyilvánosság előtt, nevekkel dobálózva osztja meg. Minden pletyka és álhír úgy kezdődik, hogy valaki mondott valamit gyávaságból, rosszidulatból stb. és ezt rögtön tudatni kell a nyilvánossággal. Kár, hogy így van! Mint ahogy most is, amikor a nevemmel dobálózol egy olyan ügyben, ami egyébként nem lenne ügy. Szabad bármelyik színházban rögzíteni egy előadást? Nem! Te most ezért vagy felháborodva. Engem ugyan nem zavar és tartom magam ahhoz, hogy felőlem rögzítheted, de ha ezt valaki rajtam kívül kiszúrja és ne adj isten illetékes, akkor szólni fog és a jogszabályoknak megfelelően meg is tilhatja. Eddig sajnos nem ér el a kezem. Egyébként ma megkérdeztem az ügyelőt, miért mondta be a nevemet és a válasza az volt, hogy te azt mondtad, nekünk rögzíted az adást, erre ő azt felelte, mi ilyet biztosan nem kérhettünk, mert volt már rá példa, hogy valaki az első sorban rögzítette a felvételt, amiért nem csak mi mások is szóltunk, mivel rém zavaró volt, ahogy a telefonja vakuja szétégette a teljes táruslat retináját. Egyébként nem emlékszem, hogy felkértelek volna rá, hogy rögzítsd részünkre a kabarét. :-) Semmilyen fórumon nem szoktam reagálni semmire, de ezt a fórumot évek óta követem és szeretem. Éppen ezért nem tetszik, hogy a sérelmedet rögtön a nevünket megemlítve teszed közzé, pláne úgy, hogy bár engem nem zavar, de mégsem túl legális a dolog. Ha pedig az embert ilyenkor tetten érik, sajnos el kell fogadnia! A hasonlat, hogy tilos az autóban mobilozni, kicsit sántít. Bár kihangosítót használok, de ha egyszer nem így lenne és elkapnának, akkor kifizetném a büntetést, mert ez a szabály és biztos, hogy nem írnám ki utána a Facebookra a rendőr nevét.
Utoljára szerkesztette: araditibor, 2019.09.11. 21:52:45

Kaiser jött oda hozzám a végén, vele beszéltem, mire rá fél percre egy idősebb illető (talán ügyelő) is odajött (aki mindig az ajtóban áll, ahonnan kijöttök) és ő említette, hogy konkrétan ti panaszkodtatok neki. Kaiser nem mondta, csak idősebb úr. Hogy mi az igazság a dologból, én honnan tudhatnám. Én ezt az információt kaptam. A gyártásvezetővel már le is zártuk a témát, hogy nem kerül fel sehova és nem videózok ezután, akkor ért oda az illető, aki szerint ti "az Aradiék" mondtátok, hogy tegyenek lépést ez ügyben.
Én ennyi infót kaptam a dologról, ezt is írtam le ide (csak nem ennyire részletesen). Elképzelhető, hogy az öregúr nem úgy adta át az infót, ahogy volt, mert ezt csak ő mondta.
Az "Ardiék" akkor lehet, hogy a "másik feled" volt épp, aki panaszkodott, nem tudhatom (gondolom az ügyelő nem talál ki ilyesmit), de már mindegy is.
Az adás utáni közzététel 2 éve tartva volt, amikor ezt meg is vitattuk.
Tilos felvenni...
Tilos az autóban mobilozni is és ahogy látom, a hatóság sem bünteti az elkövetőket, pedig minden második autót megállíthatná ezzel.
Szóval sok dolog tilos, mégis rengetegen megszegik a tilalmat... ahogy említettem is a Stefániás felvételeket: többnyire 3-4 kamerázós és 1-2 diktafonos felvételt mindig látok 1-1 előadáson, sőt vakuval fotóznak, azokra mégsem szólnak, pedig az is tilos... akkor ezek szerint szelektív a tiltás.
Mindegy, nem vitázni akarok, csak tisztázni a dolgokat.
Nem akarok több ilyen konfliktust, így nem lesz több felvétel részemről.
Bár mondjuk eleve minőségben csak a kabaré fanatikusok élvezték igazán az én anyagaimat, elvégre nem stúdió minőség, így nem egy nagy közönséget fedtem le vele, amiből a gyártásnak, rádiónak, íróknak bármi anyagi káruk keletkezhetett volna, inkább csak érdekes, értékes kivágott jelenetek-, rádión át nem értékelhető arckifejezések jutottak el a hallgatókhoz, akik nem tudnak részt venni ilyen felvételeken (mert nem BP-iek, nem tudják megengedni anyagilag, stb.), azaz mondhatni jó szándék vezérelt, amibe nem kis összeget fektettem.
De nincs ezzel gond, szép volt, jó volt, ennyi volt.

#13225
"de aztán jött a válasz, hogy pont az Aradiék panaszkodtak arra, hogy én felvettem a műsorukat."
Nos, nálam érintettebb nincs a témában, mert én tudom a legjobban, hogy mit mondtam tegnap! Egész konkrétan semmit, mivel egy zárt helységben néztem tableten a Magyarország - Szlovákia mérkőzést. Igaz kétszer elhagytam a helyiséget, amikor színpadra szólítottak, de akkor inkább a szövegemet gyakoroltam, mintsem, hogy panaszkodjak arról, amiről nem is tudok. Egyszóval a fentieket nem mondtam, de más trágár kifejezéseket annál inkább, mert rohadtul idegesített, hogy pont a szlovákoktól kapunk ki. :-) Ettől függetlenül én is úgy tudom, hogy tilos rögzíteni az adásokat, mint ahogy más színházakban és egyéb rendezvényeken is, de mivel nem vagyok hatóság, így nem intézkedem és nem is zavar, ha tartod magad ahhoz, hogy megvárod míg lemegy adásban és csak utána teszed ki. Röviden összefoglalva, tegnap a focival kapcsolatos dolgokon kívül mást nem mondtam a helyszínen, mert gondosan izoláltam magam, hogy nyugodtan nézhessem a meccset. AT

Gond ott van, hogy Aradiék csak "fellépők" adással kapcsolatos jogi és minden féle engedély nem az övéké.
Hiába engedték meg, olyan mintha meg se történt volna.
Engedélyt rádiótól és vagy Fábry Sanyitól kellett volna kérni.
Amugy nem adták volna meg.
Ezt férletéve egyetértek. Aradiék azok, akiket képileg is rögízteni kellene.
Van képünk hozzá nagyon-nagyon jó ötlet volt. Rádiókabaré elegyíteni kellene a televíziózással.
Túl sok poén (jelenet) írodik ide, és alig-alig hallja valaki.

http://s2b-hu.ikariam.gameforge.com/reg.php?fh=400ce81271ab4218ebc88d115104c2f1
Kár érte, nagyon jó volt nézni-hallgatni a felvételeket. Köszi a rengeteg munkát!
Én is emlékszem, amikor itt írtad a megegyezéseteket, és nagyon korrekt dolognak tartottam.

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
#13222
Szia. Nem gondoltam volna róluk. Én rengeteg mindent torrent oldalakról töltögetek már évek óta.
Ami oda nem kerül fel azt pedig innen.
Ami oda nem kerül fel azt pedig innen.
Annó volt 1 megállapodásunk az Aradiékkal, melyről később egy levelezésünkben is szó esett:
"... abban viszont korábban megállapodtunk és reméltem, hogy tartod magad hozzá, hogy nem teszed ki korábban az anyagokat, mint ahogy az a rádióban lemegy. Megmondom őszintén, eddig nem volt bajom ezzel, hiszen leadja a rádió, bárki rögzítheti, viszont az, hogy már a adás előtt felteszed a netre a teljes Rádiókabaré felvételt, már nem kimondottan korrekt. Légy szíves tartsd magad a megbeszéltekhez!
Köszi
Tibi"
-Ezt arra írta, hogy akkoriban (2 éve) egyesek unszolására nem vártam meg az adást, hanem már előtte közzé tettem egyes anyagokat.
Természetesen a fent leírtakhoz, megállapodáshoz én azóta (2 éve) tartottam is magam, ám ma is mint általában csak az ő 2 számukat rögzítettem, amikor is a második után le lettem cseszve, hogy ez tilos, majd még a műsor legvégén a gyártásvezető és egy kollégája is odajött, hogy ezt nem kéne, mert feljelentést von maga után, mire én hivatkoztam arra, hogy csak az Aradiékról készült videó (a korábbi megállapodásunk alapján), de aztán jött a válasz, hogy pont az Aradiék panaszkodtak arra, hogy én felvettem a műsorukat.
Nekem ők egy szóval nem jelezték, hogy a korábbi megállapodás semmis lenne, netán visszavonják, így eléggé meglepő volt.
Minthogy már látták, hogy rögzítem a számaikat, így ezután már az övéket sem fogom, hiszen valószínűleg már "figyelni fognak rám".
Sem időm, se energiám, se pénzem efféle jogi (jogdíj) procedúrákra, így a korábbi tube videókat is láthatatlanná tettem, valamint nem készülnek újabb videók.
Azt tudom és értem, hogy az egész rádiókabaré felvételről tilos bármi anyagot kihozni (bár látom a Stef felvételeken, hogy hány fotó, videó vagy épp diktafonos felvétel készül, akikkel nem foglalkoznak), de ha volt egy megállapodásunk (csak az ő számaik, csak műsorra kerülés után), aminek változásáról nem értesített a másik fél, úgy gondolom ez velem szemben akkor sem volt korrekt részükről.
Úgy vélem az anyagaimmal egyrészt reklámoztam a rádiókabaré felvételeit és talán páran kedvet is kaptak a személyes részvételre, másrészt valóban az esetek 90%-ában csak az ő számaik kerültek videóra, így nem gondolom, hogy a felvételeimmel bármi kárt is okoztam volna a rádiónak, a szerzőknek, előadóknak. Amennyiben mégsem így van, akkor ezúton kérek elnézést az érintettektől!
...és itt pedig egy korszak zárul le. Noha 20-30 letöltő volt általában (amikor még látható volt a letöltőszám más táron), szívesen csináltam... eddig. Nagy tervekkel voltam a jövőre nézve (tube, 1 hét alatt 766 néző, 3816 perc játékidő, mindez reklám nélkül), de inkább ezt a feladatot átadom más vállalkozó szellemű kabarérajongónak.
Én megköszönöm azoknak, akik követték munkásságom és biztattak. Szinte napra pontosan 3 éve kezdtem és ma van itt a vége.

Rádiókabaré 2019.09.07. Stefánia 1 vágva
Műsorvezető: Dombóvári István
RK2019_09_07_Stefania_1.zip
https://dir50.cc/t0vo67stpxkx
Jelszó:Ikovacs
15 tracks, 52 minutes 12 seconds
1. Rk 2019.09.07 Stefánia - Bevezető szignál (0:20)
2. Dombóvári István - Nyitó duma (5:24)
3. Dombóvári István - Felkonf (0:35)
4. Hernádi Judit, Vida Péter, Mészáros Máté - 5 másodpercesek (4:26)
5. Dombóvári István - Felkonf (0:33)
6. Felméri Péter - Duma szerb határon (7:11)
7. Dombóvári István - Felkonf (0:39)
8. Aradi Tibor, Varga Ferenc József - Interjú Tarlós Istvánnal (5:31)
9. Dombóvári István - Felkonf (0:44)
10. Nádas Gy, Mészáros M, Szombathy Gy, Vida Péter - Fapados kocsma (7:06)
11. Dombóvári István - Felkonf (0:35)
12. Hernádi Judit, Mészáros Máté - Egy nyári tábor mellékhatásai (4:55)
13. Dombóvári István - Felkonf (0:28)
14. Fábry Sándor - Duma melegrekord... (13:10)
15. Rk 2019.09.07 Stefánia - Lekonf (0:35)
Műsorvezető: Dombóvári István
RK2019_09_07_Stefania_1.zip
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

#13219
Most próbáltam, simán lejött.
#13214
Ok. de akkor mi a megoldás? Szépen bejön az oldal, tovább a letöltési oldalra, "nem vagyok robot" bejelölve - várok 13 mp-et mire aktív a letöltési link, rá kattintok és jön a hibaüzenet. Hogyan tovább? Látom már 28-an letöltötték, de 2 napja senki - lehet elromlott valami?
Ez a hiba nálam a visszaszámlálás gyorsító miatt van... ha Tor böngészővel próbálom, akkor szimplán visszaugrik a kezdőoldalra, ahol megint megnyomom, megint eljátszok a képekkel, megint megnyomom és megint kezdhetem elölről, ami mellett ugye próbálja megnyitni azt a másik (nálam HOSTS alapon tiltott) oldalt.
Szóval úgy tűnik, hogy a mediafire és a dir50 is a végét járja. A mega pedig fizetős 15GB felett. Ami ingyenes és gyors volt, az pedig többnyire 30 nap után törli.

Szia!
Ezt nem lehet letölteni, hibás. Fel tudnád újra tötleni?
Rádiókabaré - A Rádiókabaré legjobb pillanatai - 5 (2019.08.03.)
Köszönöm! 😊
Ezt nem lehet letölteni, hibás. Fel tudnád újra tötleni?
Rádiókabaré - A Rádiókabaré legjobb pillanatai - 5 (2019.08.03.)
Köszönöm! 😊
http://s2b-hu.ikariam.gameforge.com/reg.php?fh=400ce81271ab4218ebc88d115104c2f1
#13211
Miért nem tudom letölteni? Próbáltam Firefox-al és Chrome-val is de sok reklámot dob fel és a végére egy hibaüzenetet:
Software error:
malformed JSON string, neither array, object, number, string or atom, at character offset 0 (before "Can't connect to www..."😉 at Plugins/Captcha/recaptcha.pm line 27.
For help, please send mail to the webmaster (webmaster@localhost), giving this error message and the time and date of the error.

#13210
Köszi szépen!
Rádiókabaré Rk2019.06.29 Márványterem 1
Műsorvezető: Aradi Tibor, Varga Ferenc József
RK2019_06_29_Marvanyterem_1.zip
Itt az elveszett első rész újra feltöltve!
https://dir50.cc/veopk4b98mib
Jelszó:Ikovacs
17 tracks, 52 minutes 27 seconds
1. Rk 2019.06.29 Márványterem 1 - Bevezető szignál (0:29)
2. Aradi Tibor, Varga Ferenc József - Kálmánok (7:05)
3. Aradi Tibor - Felkonf (0:54)
4. Balsai Móni, Görög László, Kaszás Gergő, Lengyel Tamás - Apróságok (3:44)
5. Aradi Tibor - Felkonf (0:32)
6. Mikó István, Görög László - Utazási irodában (5:11)
7. Aradi Tibor - Felkonf (0:31)
8. Ács Fruzsina - Duma Spórolós család (5:08)
9. Aradi Tibor - Felkonf (0:56)
10. Debreceni Csaba, Elek Ferenc - Repülőjegy (4:01)
11. Varga Ferenc József - Felkonf (0:40)
12. Aradi Tibor - Retro csujogató (4:12)
13. Varga Ferenc József - Felkonf (0:38)
14. Mikó István - Surviver a strand (3:38)
15. Varga Ferenc József - Felkonf (0:20)
16. Fábry Sándor - Duma - Haza Ausztriából (13:35)
17. Rk 2019.06.29 Márványterem 1 - Lekonf (0:53)

Rádiókabaré Rk2019.08.31 Márványterem 2
Műsorvezető: Aradi Tibor, Varga Ferenc József
RK2019_08_31_Marvanyterem_2.zip
Sajnos a korábbi feltöltéseim törlődtek a dir50-en, nem tudom miért, lehet mert június óta nem volt feltöltésem?
https://dir50.cc/uky5ud3luwdh
Jelszó:Ikovacs
18 tracks, 52 minutes 11 seconds
1. Rk 2019.08.31 Márványterem 2 - Bevezető szignál (0:28)
2. Varga Ferenc József, Aradi Tibor - Felkonf (0:53)
3. Varga FJ, Aradi T, Maksa Zoltán - Öreg színészek beszélgetnek (7:05)
4. Aradi Tibor - Felkonf (0:51)
5. Nádas György, Kaszás Gergő - Állatságok (4:56)
6. Varga Ferenc József - Felkonf (0:46)
7. Bach Szílvia - Jolika munkába áll (8:41)
8. Varga Ferenc József - Felkonf (0:59)
9. Balsai Móni, Lengyel Tamás - Micsoda nyarunk volt (4:58)
10. Varga Ferenc József - Felkonf (1:02)
11. Debreczeni Csaba, Elek Ferenc - Ebédidő a postán (2:55)
12. Aradi Tibor - Felkonf (0:55)
13. Balsai Móni, Mikó László, Görög L, Lengyel T - Szakszótár (3:19)
14. Varga Ferenc József, Szikra László - Felkonf (0:54)
15. Balsai Móni, Görög László, Kerekes József - Humor morzsák (2:15)
16. Varga Ferenc József - Felkonf (0:20)
17. Orosz György - Duma - Sok a szúnyog... (10:18)
18. Rk 2019.08.31 Márványterem 2 - Lekonf (0:36)

#13207
Kiss Ádám önálló show-ja: https://mega.nz/#!1sVVXAYY!9m3XYaXv0Mmak_QUtDtD3POpwc_xhTb3u_qxMDv5NSI
#13206
Kiss Ádi hétvégi műsora felkerül esetleg?
Minden fent volt itt a korábbi tárakon és áttéréskor a komplett megás listámban.
Ha időm engedi, lesz megint szinkronos és extended hanganyag is.

#13197
Derék munka . Van itt olyan szinkronos ami korábban nem került fel ?
#13196
Holnap az Rtl klubon
21:05
A Showder Klub bemutatja - Kiss Ádám önálló show-ja: Kiss Ádám a nagyvilágban - 80 perc alatt a Föld körül

A korábbi kalózvideók felkerültek a tube-ra is, hogy aki netán mobilon nézné és megán nem tudta (csak letöltve), az innentől elérje.
Néhány a kezdeti időszakból (2016) nem került fel a rossz minősége miatt.
Tube KalózKabaré csatorna

A tegnapi felvételen mindössze 1 szám volt ismétlés (Nem változtató műtét egy házaspárnál), amúgy akadt benne aktuális politika is, bár csak röviden. Az 5 másodpercesek fele kicsit vontatott volt, halk kacajjal, a Fábry sok mindenbe belekezdett, majd hagyta (pl. könyvből olvasott volna fel, de 1 mondat után meggondolta). A Jolika nekem már túl erőltetett, aki most az okmányirodába jutott el. Musimbe és Edu is fellépett a standup műfajból.
Az Aradiékon kívül ezúttal Badárról is készült videó.

#13187
Rádiókabaré 2019.08.03. - legjobb 6
Házigazda: VIda Péter, Felméri Péter, Varga Ferenc József
Véber Tamás : Olasz körutazás Aradi Tibor, Varga Ferenc József (8:12)
Kertész Ricsi - Duma
Fábry Sándor - Duma
Maksa Zoltán - A kínai autóárus (6:07)
Aradi Tibor, Varga Ferenc József - Nyaraló zenészek (6:49)
Maksa Zoltán : Fogadóóra (6:18)
Móricz Tamás : Fejvadász - Reviczky Gábor, Vida Péter (5:52)

#13183
köszi ! tudtam, hogy nemreg hallottam, de mar nem emlekeztem hol, miben.
#13182
Nemreg bevalogattak a Kabarematineba, a 678. reszben meghallgathatod. VKaroly julius 22-en posztolta ide.
#13181
Sziasztok,
Showder klubot kocsiban szoktam hallgatni hosszabb utakon és most van előttem 4k km.
Tud neklem valaki abban segíteni, hogy feltölti a 20-ik és 23-ik évadot mp3-ban?
Próbáltam, keresni, de vagy nem élt már a link, amit találtam vagy csak videót találtam belőlük.
Előre is köszönöm

#13180
Sziasztok,
Köhalminak van egy navigaciot kifigurazo szama, azt fel tudna valaki tenni valahova, vagy: mi a cime ? ilyen van benne, hogy "utca"-t "atka"-nak ejtette a navi, stb. köszönöm

Amíg volt osztott.com, addig oda közel 2-2,5 évnyi Hetihetest felraktam, de aztán a műsor is megszűnt és a tárhely is. Itthon nem tartottam meg, mivel 1x nézős műsor volt inkább az épp aktuális témákkal.
Ha esetleg valaki azokat letöltötte, vagy más forrásból megvan neki, talán ő tud segíteni. Amúgy szerintem a reklámokkal agyonzsúfolt sorozatbarát oldalon talán még megtalálod... az is lehet, hogy a másik keresett műsort is.

#13178
Tudom nem kabaré, de Heti Hetes is volt már itt. Szóval valakinek nincs meg, vagy tudja, hogy honnan lehetne visszanézni a #Bochkor elmúlt két hónapi adásait ill. majd a jövőben? (atv.hu-n nincs)