Stand-Up Comedy, Kabaré

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

MisterV
#10693
Zsoldos László csak műsorvezetőként ül bent a stúdióban szerintem.
Én is dolgoztam rádióban és tudom, hogy nem feltétlenül a műsorvezető válogatja magának a zenéket, műsorszámokat. Van ahol téma is meg van szabva, van ahol pedig elő kell állni minden műsorra 1-1 témával és csak ha elfogadja a főnökség, akkor mehet le.
Nem gondolom hogy egy ekkora rádiónál ő egyedül ülne a mikrofon előtt, tologatná a potikat és indítaná a számokat. Van a műsornak egy szerkesztője, aki összeállítja (egyes számokat megvág hogy beleférjen) és a műsorvezető pont mint a kabaré felvételein csak összekötő szövegeket olvas fel (akár sajátot, akár a szájába adottat).
Nem tudom hogy e műsor kapcsán milyen a technikai háttér, de a tapasztalataim szerint ötletet adhat a műsorvezető a számok tekintetében, de a szerkesztőn múlik minden.
Én hiába szeretnék ingyen adni valamit egy csinos lánynak, aki betér a boltba, ahol melózok... csak a főnökség mondhatja, hogy ki mit kaphat ingyen (promóció jelleggel pl.). Zsoldos is egy alkalmazott, akinek nem sok szava lehet... gondolom. De ha valaki konkrétan tudja, hogy ő a műsor szerkesztője is és nem fentről adagolják neki a műsorszámokat, akkor ok, nem szóltam.
#10692
Rádiókabaré - Kabarématiné - 351. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

Ikovacs
#10691
Kabarématiné 2015.11.01 KM351 egyben és vágva

Kabaré helyett!
Lehet, hogy Halottak napi műsor akart lenni? Akkor miért nem mondta?
Megemlékezés a rádiókabaré halottairól? Persze akkor Hofi hiányzik!

Az előző KM350 feltöltésemben Sinkó László természetesen Sinkó Péter!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://1fichier.com/?zbi0ignq9n
https://www.uploadable.ch/file/6CpxpaumcNH6/Km1101_351.zip


Jelszó:Ikovacs

1.KM351 - Egyben (22:58)


10 tracks, 22 minutes 55 seconds

1.KM351 - Bevezető szignál (0:06)
2.Zsoldos László - Felkonf (1:11)
3.Sinkó Péter - Marton Frigyes - 1993 (6:08)
4.Zsoldos László - Felkonf (0:33)
5.Sinkó Péter - Szuhay Balázs - 1996 (6:46)
6.Zsoldos László - Felkonf (0:29)
7.Sinkó Péter - Tábori Nóra - 1995 (2:49)
8.Zsoldos László - Felkonf (0:28)
9.Sinkó Péter - Bajor Imre - 1996 (4:13)
10.KM351 - Lekonf (0:12)


Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2015.11.01. 11:04:28

Ikovacs
#10690
Na, mára elég, nincs több kabaré szerkesztés, feltöltés!

Ikovacs
#10689
Hogy ne unatkozzatok és legyen mit hallgatnotok, feltöltöttem
10 régebbi,Küldünk kabarét műsort! Akkor még volt persze miből válogatni!

Kuldunk_Kabaret_2007.05.12.zip
Kuldunk_Kabaret_2007.04.14.zip
Kuldunk_Kabaret_2007.03.10.zip
Kuldunk_Kabaret_2007.02.10.zip
Kuldunk_Kabaret_2007.01.13.zip
Kuldunk_Kabaret_2006.12.16.zip
Kuldunk_Kabaret_2006.11.11.zip
Kuldunk_Kabaret_2006.10.14.zip
Kuldunk_Kabaret_2006.09.09.zip
Kuldunk_Kabaret_2006.08.12.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://1fichier.com/?rilrgpfui9
https://1fichier.com/?lyc3kjwfo8
https://1fichier.com/?yhsum7z92o
https://1fichier.com/?pz5zx3r8hz
https://1fichier.com/?a0a22trco3
https://1fichier.com/?83qyzj4vf9
https://1fichier.com/?8yt5l9po2t
https://1fichier.com/?anothos1st
https://1fichier.com/?ssizwv0dlk
https://1fichier.com/?9c71v4s556


Jelszó:Ikovacs

Címek:

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

159 tracks, 9 hours 49 seconds

1.Küldünk Kabarét 2006.08.12 - Bevezető Szignál (0:18)
2.Kaposy Miklós - Felkonf (2:53)
3.Kazal László, Gera Zoltán - Nem Ért Meg A Feleségem (7:15)
4.Kaposy Miklós - Felkonf (0:13)
5.Márkus László - Helló Baby (1:57)
6.Kaposy Miklós - Felkonf (0:21)
7.Csala Zsuzsa - Pingáló Asszony (8:14)
8.Kaposy Miklós - Felkonf (0:15)
9.Kazal László - A 100 Lábú Lesántulása (3:32)
10.Kaposy Miklós - Felkonf (0:18)
11.Horváth Tivadar - 4 Kicsi Egér (5:19)
12.Kaposy Miklós - Felkonf (0:52)
13.Szabó Ernő,keleti László, Házy Erzsébet És Még Sokan - Békaopera (21:48)
14.Kaposy Miklós - Lekonf (0:12)
15.Küldünk Kabarét 2006.08.12 - Végr Szignál (0:18)

16.Küld-kab 2006.09.09 - Bevezető Szignál (0:21)
17.Kaposy Miklós - Felkonf (2:44)
18.Alfonzó, Suka Sándor - Túróscsusza (2:46)
19.Kaposy Miklós - Felkonf (0:26)
20.Gobbi Hilda, Pásztor János - Repülő Anyóka (9:34)
21.Kaposy Miklós - Felkonf (1:08)
22.Zenthe Ferenc, Bárdy György - Különmunka (4:00)
23.Kaposy Miklós - Felkonf (0:49)
24.Feleki Kamil, Salamon Bála, Szendrő József - Csillár (16:58)
25.Kaposy Miklós - Felkonf (1:16)
26.Petress István, Sas József - Csúcsforgalom (12:37)
27.Kaposy Miklós - Lekonf (0:55)
28.Küld-kab 2006.09.09 - Vége Szignál (0:15)

29.Küldünk Kabarét 2006.10.14 - Bevezető Szignál (0:21)
30.Kaposy Miklós - Felkonf (2:12)
31.Bajor I, Benkő Gy, Láng J, Mécs K, Rudolf P, Usztics M. - Közös Kiáltvány (3:13)
32.Kaposy Miklós - Felkonf (0:53)
33.Tímár György, Brachtfeld Siegfried - Nehéz Nyelv A Magyar (7:02)
34.Kaposy Miklós - Felkonf (0:57)
35.Bodrogi Gyula, Szombathy Gyula - Egy Pedáns Asszony (4:16)
36.Kaposy Miklós - Felkonf (0:38)
37.Kiss Manyi, Márkus László, Psota Irén - Kedélyes Este (6:53)
38.Kaposy Miklós - Felkonf (0:50)
39.Csákányi L, Benedek T, Gálcsiki J,hajnóczy L, Rátonyi R. Rozsos I - A Prémium Vadászok Földjén (14:21)
40.Kaposy Miklós - Felkonf (0:23)
41.Vujicsics Tihamér - Az Árgyélus Kismadár (7:55)
42.Kaposy Miklós - Lekonf (2:41)
43.Küldünk Kabarét 2006.10.14 - Vége Szignál (0:29)

44.Küldünk Kabarét 2006.11.11 - Bevezető szignál (0:21)
45.Kaposy Miklós - Felkonf (2:03)
46.Nádas Gyurika - Ilyen az élet dédikém (2:58)
47.Kaposy Miklós - Felkonf (0:33)
48.Bessenyei F, Tolnay K, Horváth T, Inke L, Schütz I, Szokolai O - Rendhagyó vita a házasságról (6:44)
49.Kaposy Miklós - Felkonf (0:22)
50.Kazal László - Zipzár (3:11)
51.Kaposy Miklós - Felkonf (0:28)
52.Kazal László - Ételszínvonal (8:23)
53.Kaposy Miklós - Felkonf (0:36)
54.Mikes Gy, Somogyi P - Kettesben (10:20)
55.Kaposy Miklós - Felkonf (0:34)
56.Kibédy E, Hámory I, Körmendy L, Tábory N, Forgách L - Az örökség (16:13)
57.Kaposy Miklós - Lelkonf (0:50)
58.Küldünk Kabarét 2006.11.11 - Vége szignál (0:08)

59.Küldünk Kabarét 2006.12.16 - Bevezető szignál (0:21)
60.Kaposy Miklós - Felkonf (1:54)
61.Völcsei Rózsi, Tompa Sándor - Az a kutya bögöly (6:21)
62.Kaposy Miklós - Felkonf (0:31)
63.Keleti László - Horkolási tanfolyam (3:50)
64.Kaposy Miklós - Felkonf (0:27)
65.Keleti L, Latabár Á, Márkus L, Suka S, Bellák M - Férjek iskolája (10:16)
66.Kaposy Miklós - Felkonf (0:27)
67.Garas Dezső, Haumann Péter - Egységes vélemény (4:30)
68.Kaposy Miklós - Felkonf (0:47)
69.Psota Irén, Major Tamás - Hétfő este (12:52)
70.Kaposy Miklós - Felkonf (0:18)
71.Páger Antal - A Villa Negra Románca (1:55)
72.Kaposy Miklós - Felkonf (0:27)
73.Kibédy L, Hlatky L - Hacsek és Sajó (6:15)
74.Kaposy Miklós - Lekonf (0:44)
75.Küldünk Kabarét 2006.12.16 - Vége szignál (0:07)

76.Küldünk Kabarét 2007.01.13 - Bevezető Szignál (0:21)
77.Kaposy Miklós - Felkonf (2:09)
78.Szendrő József, Garas Dezső, Murányi Lili - Attila Halála (5:02)
79.Kaposy Miklós - Felkonf (0:28)
80.Kézdi György, Tábori Nóra, Bittera Judit - Nyugdíj (10:30)
81.Kaposy Miklós - Felkonf (0:28)
82.Bárdy György - Hírdetések (5:58)
83.Kaposy Miklós - Felkonf (1:21)
84.Gelley Kornél, Mányi Lajos, Máthé Erzsi - 19. Henrik (3:18)
85.Kaposy Miklós - Felkonf (0:27)
86.Sinkovics Imre - Ki Áll Amott A Háztetőn (2:09)
87.Kaposy Miklós - Felkonf (0:45)
88.Karinthy Szinpad Társulata - Mindennapi Álmok Jegyzéke (5:57)
89.Kaposy Miklós - Felkonf (0:38)
90.Szendrő József - Magyarországi Látogatás (4:50)
91.Kaposy Miklós - Felkonf (0:31)
92.Latinovits Zoltán, Zeitler Gábor - Tanítom A Kisfiamat (5:07)
93.Kaposy Miklós - Felkonf (0:46)
94.Hofi - Gondolj Apádra (2:26)
95.Kaposy Miklós - Lekonf (0:25)
96.Küldünk Kabarét - Vége Szignál (0:17)

97.Küldünk Kabarét 2007.02.10 - Bevezető Szignál (0:18)
98.Kaposy Miklós - Felkonf (2:25)
99.Gálvölgyi János, Márton András - Lesz Elég Levegő (3:19)
100.Kaposy Miklós - Felkonf (0:28)
101.Tímár György, Brachfeld Siegfried - Nehéz Nyelv A Magyar (6:55)
102.Kaposy Miklós - Felkonf (0:32)
103.Csala Zsuzsa, Schubert Éva, Tábori Nóra - Zűrzavaros Család (5:53)
104.Kaposy Miklós - Felkonf (0:48)
105.Kazal László - Tudományos Borkóstolás (6:56)
106.Kaposy Miklós - Felkonf (0:14)
107.Koós János - Gyere Vissza, Kezdjük Újra (5:01)
108.Kaposy Miklós - Felkonf (0:20)
109.Szombathy Gy, Horváth T, Agárdy G, Pécsi I, Székhelyi J - Világtörténeti Panasziroda (7:37)
110.Kaposy Miklós - Felkonf (0:26)
111.Latinovits Zoltán - 4 Ökrös Szekér (2:20)
112.Kaposy Miklós - Felkonf (0:21)
113.Hacser Józsa, Major Tamás - Lujza És Jenő-Hétfő Este (9:15)
114.Kaposy Miklós - Lekonf (0:23)
115.Küldünk Kabarét 2007.02.10 - Vége Szignál (0:17)

116.Küldünk Kabarét 2007.03.10 - Bevezető Szignál (0:21)
117.Kaposy Miklós - Felkonf (1:39)
118.Horváth Tivadar - Andaxin Kora (9:35)
119.Kaposy Miklós - Felkonf (0:36)
120.Apáthy Imre, Sennyei Vera - Péter Megtisztulása (8:41)
121.Kaposy Miklós - Felkonf (0:12)
122.Peterdi Pál, Sinkovics Imre - Szerelmünk, Óbuda (9:48)
123.Kaposy Miklós - Felkonf (0:16)
124.Agárdy Gábor - Ne Gyere El A Kávéházba (2:48)
125.Kaposy Miklós - Felkonf (0:26)
126.Kazal László, Kibédy Ervin, Major Tamás, Várkonyi Zoltán - Miből Lesz A Lószerszám (15:11)
127.Kaposy Miklós - Felkonf (0:21)
128.Kazal László - Zipzár Kuplé (3:10)
129.Kaposy Miklós - Lekonf (0:31)
130.Küldünk Kabarét 2007.03.10 - Vége Szignál (0:16)

131.Küldünk Kabarét 2007.04.14 - Bevezető Szignál (0:21)
132.Kaposy Miklós - Felkonf (1:01)
133.Szemes Mari, Csákányi László, Kósa András - Szénapadlás (11:37)
134.Kaposy Miklós - Felkonf (1:01)
135.Brachfeld Siegfried - Duma (8:09)
136.Kaposy Miklós - Felkonf (0:42)
137.Mezei Mária, Bodrogi Gyula - Kocog Néni (10:29)
138.Kaposy Miklós - Felkonf (0:54)
139.Bárdi György - Rendkívüli Adásnap (9:21)
140.Kaposy Miklós - Felkonf (0:51)
141.Csákányi, Agárdy - Krahács-Méhészet (8:27)
142.Kaposy Miklós - Lekonf (0:11)
143.Küldünk Kabarét 2007.04.14 - Vége Szignál (0:16)

144.Küldünk Kabarét 2007.05.12 - Bevezető Szignál (0:21)
145.Kaposy Miklós - Felkonf (1:16)
146.Dr.Buga László - Orvosi Tanácsok (6:23)
147.Szombathy Gyula Dr.Lőrincze Lajos - Az A Jó Édes Anyanyelvünk (6:02)
148.Kaposy Miklós - Felkonf (0:26)
149.Rátonyi Róbert - Maszekballadák (6:09)
150.Kaposy Miklós - Felkonf (0:36)
151.Benedek Tibor, Sennyei Vera, Erdődy Kálmán - A Beteg Férj (7:31)
152.Kaposy Miklós - Felkonf (0:43)
153.Kállay Ferenc, Mányai Lajos - Ketten Beszélnek A Ködben (3:00)
154.Kaposy Miklós - Felkonf (1:14)
155.Alfonzó, Csala Zsuzsa, Kabos László, Berényi Ottó, Misoga László - Bankett (16:33)
156.Kaposy Miklós - Felkonf (0:47)
157.Vujicsics Tihamér - Az Árgyélus Kismadár (7:56)
158.Kaposy Miklós - Lekonf (0:19)
159.Küldünk Kabarét 2007.05.07 - Vége Szignál (0:17)





Ikovacs
#10688
Kárpótlásul Petőfi kabaré - Markos György, Sinkó László
Petőfi kabaré - Markos György.zip

Találtam egy komplett Petőfi kabarét, itt van! Azért így mindjárt más!
Zsoldos takarodj!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://1fichier.com/?veujhn5zy0


Jelszó:Ikovacs

14 tracks, 53 minutes 58 seconds

1.Petőfi kabaré - Bevezető szignál (0:10)
2.Sinkó, Markos - Nyitó (2:39)
3.Markos, Nádas - Felvonulók kérték (4:16)
4.Sinkó, Markos - Beszélgetés (4:36)
5.Markos, Nádas - Ki mit tud (7:02)
6.Sinkó, Markos - Beszélgetés (5:24)
7.Markos, Nádas - Notre-Damei terem őrök (3:54)
8.Markos, Nádas - Külföldre szakadt hazánkfia (4:36)
9.Markos, Sinkó - Beszélgetés (3:40)
10.Markos, Nádas - Hacsek és Sajó (5:01)
11.Markos, Nádas - Beszélgetés (0:57)
12.Markos, Nádas - Köbe zárt lélek, részletek (3:40)
13.Markos, Nádas - Beszélgetés Talpas Lajos tanácselnökkel (7:34)
14.Petőfi kabaré - Vége szignál (0:29)


Ikovacs
#10687
Kabarématiné 2015.10.31 350 egyben és vágva

Kabaré helyett!

Ez a kabarématinék lejáratója - ZsL - már megint kitett magáért!
Ahelyett, hogy 2 kmben leadta volna a Petőfi kabarékat, inkább kikapott belőlük
egy egy beszélgetést!
Szégyen, hogy ilyen alakok vannak a kevés kabaré műsor körül!
Zsoldos takarodj!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://1fichier.com/?trkvj7m2kf
https://www.uploadable.ch/file/hKyqMWDfm7EG/Km1031_350.zip



Jelszó:Ikovacs

KM350 - Egyben (22:55)


10 tracks, 22 minutes 51 seconds

1.KM350 - Bevezető szignál (0:06)
2.Zsoldos László - Felkonf (1:23)
3.Sinkó László - Boncz Géza - 1995 (4:54)
4.Zsoldos László - Felkonf (0:27)
5.Sinkó László - Kibédi Ervin - 1997 (4:30)
6.Zsoldos László - Felkonf (0:21)
7.Sinkó László - Peterdi Pál - 1995 (5:10)
8.Zsoldos László - Felkonf (0:17)
9.Sinkó László - Horváth Tivadar - 2002 (5:31)
10.KM350 - Lekonf (0:12)



Ikovacs
#10686
Rádiókabaré a Stefánián 2 2015.10.31 Vágva
RK2015_10_31_Stefania2.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://www.uploadable.ch/file/DBfFNvJWhnwq/RK2015_10_31_Stefania2.zip
https://1fichier.com/?cln6xoc4mb


Jelszó:Ikovacs


14 tracks, 52 minutes 22 seconds

1.Rk a Stefánián 2015.10.31 - Bevezető szignál (0:18)
2.Vida Péter - Felkonf (0:56)
3.Maksa Zoltán - Ahmed, a porszívóügynök (6:19)
4.Vida Péter - Felkonf (0:44)
5.Nádas György, Ihos József - Duma kettesben (11:02)
6.Vida Péter - Felkonf (2:00)
7.Szombathy Gyula - Alkoholista színész (6:06)
8.Vida Péter - Felkonf (0:05)
9.Fábry Sándor - Duma (8:03)
10.Vida Péter - Felkonf (1:03)
11.Görög László - Anyósnapi köszöntő (5:06)
12.Vida Péter - Felkonf (0:53)
13.Aradi Tibor, Varga FJ - Munkaalkoholisták (9:07)
14.Rk a Stefánián 2015.10.31 - Lekonf (0:40)




Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2015.10.31. 15:38:29

#10685
Rádiókabaré - A Stefániáról - 2. rész (2015.10.31.)
egyben, vágatlanul

itt

VK

#10684
Rádiókabaré - Kabarématiné - 350. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

Dzsini
#10683
Van emailcímük, facebook elérhetőségük, ilyesmik. Kérdezd meg tőlük 😊

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

#10682
Hello Mindenkinek

meghallgattam.ez bűn rossz.a szomszednéninek nincsennek új poénjai.ezt mar sokszor hallottam.UNALMAS!LEHANGOLÓ!
semmit nem változott a kabaré minősége az elmúlt 1évben.
SIRALMAS
Egyébként a kabaré ezeknek mit jelent???????????????????????????????
Ikovacs
#10681
Kabarématiné 2015.10.24-10.25 348..349 egyben és vágva

Látom semmi sem változott! Nincs 2010 előtti rádiókabaré!
Ennek a semmitmondó, unalmas Zsoldosnak egyáltalán mi köze a kabaréhoz?
Gondolkodom a további felvételeken ill. megvágásokon!
Sokkal gyorsabb lenne előkeresnem a saját felvételemből!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://1fichier.com/?o8e43jvjrp
https://www.uploadable.ch/file/89EaTfCTgWgd/Km1024_1025_348_349.zip
http://d01.megashares.com/dl/eeWAHRa/Km1024_1025_348_349.zip



Jelszó:Ikovacs

Egyben:

2 tracks, 45 minutes 49 seconds

1.KM348 - Egyben (22:51)
2.KM349 - Egyben (22:58)

Vágva:

14 tracks, 45 minutes 23 seconds

1.KM348 - Bevezető szignál (0:11)
2.Zsoldos László - Felkonf (1:06)
3.Szomszédnéni - Duma - Prágában,kozmetikusnál, stb - 2012 (9:50)
4.Zsoldos László - Felkonf (0:40)
5.Kovács András Péter - Duma - politikai közélet - 2012 (4:48)
6.Zsoldos László - Felkonf (0:32)
7.Kőhalmi Zoltán - Duma - őzekkel karambol,retro hullám - 2011 (5:31)
8.Zsoldos László - Felkonf (0:58)
9.Hadházi László, Vida Péter - Leszázalékoló bizottság - 2011 (5:27)
10.Zsoldos László - Felkonf (0:36)
11.Bajor Imre, Janklovics Péter - Népszámlálás - 2011 (7:36)
12.Zsoldos László - Felkonf (0:28)
13.Janklovics Péter, Vida Péter - Művészfoci - 2013 (7:30)
14.KM349 - Lekonf (0:10)


Ikovacs
#10680
Rádiókabaré 2015.11.24. - RK a Stefánián november - 1. rész, vágva

RK2015_10_24_Stefania.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://1fichier.com/?pmwbxkl83y
https://www.uploadable.ch/file/MNtTJxSe6PFT/RK2015_10_24_Stefania.zip
http://d01.megashares.com/dl/qS71lhw/RK2015_10_24_Stefania.zip



Jelszó:Ikovacs


13 tracks, 52 minutes 22 seconds

1.Rk a Stefánián 2015.11.24 - Bevezető szignál (0:21)
2.Vida Péter - Nyitó duma (6:26)
3.Vida Péter - Felkonf (0:37)
4.Aradi Tibor, Vida Péter - Gyorsreagálási erők a határon (7:06)
5.Vida Péter - Felkonf (0:09)
6.Mogács Dániel - Duma (11:58)
7.Vida Péter - Felkonf (0:54)
8.Csákányi Eszter, Szombathy Gyula - Bútorboltban (4:38)
9.Vida Péter - Felkonf (0:10)
10.Badár Sándor - Duma (13:07)
11.Vida Péter - Felkonf (0:37)
12.Varga FJ, Aradi Tibor - Lagzi Lajcsi üzenetrögzítője (5:42)
13.Rk a Stefánián 2015.11.24 - Lekonf (0:37)


Ikovacs
#10679
Best of Heti hetes 2015.07-2015.08

Hát akkor a nyári best of - ok!

Best of heti 7 01.avi.zip
Best of heti 7 02.avi.zip
Best of heti 7 03.avi.zip
Best of heti 7 04.avi.zip
Best of heti 7 05.avi.zip
Best of heti 7 06.avi.zip
Best of heti 7 07.avi.zip
Best of heti 7 08.avi.zip
Best of heti 7 09.avi.zip
Best of heti 7 10.avi.zip
Best of heti 7 11.avi.zip
Best of heti 7 12.avi.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/wJbx



Jelszó:Ikovacs

Ikovacs
#10678
Semmi gond! Most már feltöltöm, ha sikerül felvennem!


MisterV
#10677
Problémák épp nincsenek... én nem saját anyagot szoktam itt megosztani, hanem 4-5 más oldalon talált linket és az átemelt anyagot osztott-on. A megszokott oldalamon nem jelent meg az anyag a mai napig, így a "most" oldaláról mentettem le valamivel rosszabb minőségben és ezt mkv-ban tettem közzé. Én csak azért vettem át a műsor megosztását, mert (talán szintén elfoglaltság miatt) egy darabig kimaradt/késett az itteni megosztása korábban.
Tehát ha valakinek hamarabb vagy jobb minőségben van meg, én örömmel ki is szállok, hiszen csak más tollával ékeskednék továbbra is (vagy "most"-os verziót biztosíthatnék). Pusztán hiánypótlásként adtam közre a korábbiakat.
Ikovacs
#10676
Nincs meg valakinek a szombati rk előadó-cím-listája, gyorsabban megvágnám!

Ikovacs
#10675
Heti hetes 2015.09.06-2015.10.25

Látom problémák vannak a heti hetessel. Itt vannak az én feltöltéseim!
Ebben az osztottban vannak az év elejiek is!

heti 7_15_09_06.zip
heti 7_15_09_13.zip
heti 7_15_09_20.zip
heti 7_15_09_27.zip
heti 7_15_10_04.zip
heti 7_15_10_11.zip
heti 7_15_10_18.zip
heti 7_15_10_25.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/wJbx



Jelszó:Ikovacs

#10674
Kérdés:

A többi részt is letöltsem, és megosszam?
Van igény erre? Akkor letöltöm, és megosztom az előző címen.
#10673
Az ígért segítség nem volt üres frázis.
Viszont, minden nap minden percében nem tudok segíteni, mert még aktívan dolgozom, így egy kis csúszással fogok reagálni!
Erről volt már szó, hogy önként, szabadidő felhasználásával, önzetlenül tesszük a dolgunkat, türelmet kérünk, így én is türelmet kérek!
A rendszer nem enged beszúrni Weblap címet, ( új vagyok.) így csak az elérést küldöm el.
Hetihetes_2015_10_25]
Utoljára szerkesztette: 1laca, 2015.10.28. 18:13:12
MisterV
#10672
A datás letöltéshez nem érkezett segítség, így a csatorna oldaláról letöltött videóból készítettem a mkv-t.

Hetihetes 2015. 10. 25. - 322,51MB - Osztott
Ikovacs
#10671
Showderklub 16-03 / 124 / avi+mp3 vágva 2015.10.26

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Showderklub_16_03_Avi.zip
Showderklub_16_03_mp3.zip
Avi,mp3
http://osztott.com/Dfoj/

Avi
https://1fichier.com/?c8nzay2t79

mp3
https://1fichier.com/?mjm5c0x83x
https://www.uploadable.ch/file/FfhSEZQADXBN/Showderklub_16_03_mp3.zip
http://d01.megashares.com/dl/Tdz2FRz/Showderklub_16_03_mp3.zip



Jelszó:Ikovacs


11 tracks, 43 minutes 48 seconds

1.SHDK 16 03 124 - Bevezető szignál (0:31)
2.Aranyosi Péter - Duma (5:35)
3.Aranyosi Péter - Felkonf (0:22)
4.Dombóvári István - Duma (12:08)
5.Aranyosi Péter - Duma (1:54)
6.Aranyosi Péter - Felkonf (0:37)
7.Szomszédnéni - Produkció (8:29)
8.Aranyosi Péter - Duma (5:42)
9.Aranyosi Péter - Felkonf (0:42)
10.Hajdú Balázs - Duma (5:26)
11.Aranyosi Péter - Lekonf (2:22)

MisterV
#10669
A Hetihetes az általam ismert helyeken egyenlőre nem fellelhető, ám találtam egy datás linket, amit sajnos csak prémiummal lehet tölteni a mérete miatt.
Akinek esetleg van lehetősége letölteni a datáról nagy fájlokat is, felrakhatná az osztottra!
Data link
#10668
Rádiókabaré - Kabarématiné - 349. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

#10667
A Rádiókabaré átstrukturálása után nem igazán működik már, hogy év/hó szerint megjelölöm a Rádiókabaré műsorait, hiszen előfordul, hogy egy adás második része másik hónapba nyúlik át, illetve az is, hogy egy hónapban két, egymástól független adás is elhangzik. Úgyhogy mostantól az elnevezésből kimarad ez, ellenben zárójelben feltüntetem a rádióban való elhangzás dátumát. Így tehát:

Rádiókabaré - A Stefániáról - 1. rész (2015.10.24.)
egyben, vágatlanul

itt

VK

#10666
Rádiókabaré - Kabarématiné - 348. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

MisterV
#10665
A data nem épp a legjobb tárhely. Ingyenesen átlag 65k-el lehet letölteni róla és prémium letöltő oldalak sem ismertek hozzá.
Ezzel szemben az osztottról több szálom 3000k-al is lehet tölteni, uploadable ingyenes reg után 750k sávszéllel megy és a többi, 1fichier is reg után elég gyors (rapidgator, uploaded, ... pedig mivel külföldi tár, kis kutakodás után lehet találni hozzá prémium sebességű oldalt.
Szóval ha lehet, nézd a letöltők érdekeit is, hogy gyorsan és kényelmesen juthassanak az anyagokhoz... amúgy az ötletedet díjazom!
#10664
Köszönöm a kiegészítést! a Mercy rádió hallgatásához!
Én is nagyon régóta hallgatom a kabarékat, valamint gyűjtöm is.
Nagyon szépen köszönöm az " Ikovács" a " Vkároly" és atöbbi kabaré kedvelő kollégák feltöltéseit.
Nagyon tiszteletre méltó munkát végeznek.
Még annyit, hogy én is szívesen besegítek a linkek, esetleg a felvételek megosztásában, a " data.hu" - n meg tudok osztani dolgokat, ha felvesszük a kapcsolatot szívesen besegítek ebben!
Üdvözlettel !
MisterV
#10663
Mercy rádió kabaré csatornájának WinAmp-ba vagy egyéb lejátszóba használható címe:
http://37.17.173.156:8080/kabare.mp3
Ikovacs
#10662
Showderklub 16-02 / 123 / avi+mp3 vágva 2015.10.19

A Záhonyi-Ábel Dávid nem eröltette meg magát, a tavalyi Rádiókabaréban leadott dumáit adta elő!
Végső soron időtlenek a poénjai, nem? Voltak egyáltalán?

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Showderklub_16_02_Avi.zip
Showderklub_16_02_mp3.zip
Avi,mp3
http://osztott.com/Dfoj/

Avi
https://1fichier.com/?vzf044d82c

mp3
https://www.uploadable.ch/file/pUStgWD6XCdN/Showderklub_16_02_mp3.zip
https://1fichier.com/?km70at4w26
http://d01.megashares.com/dl/5wAV2Se/Showderklub_16_02_mp3.zip



Jelszó:Ikovacs


9 tracks, 43 minutes 45 seconds

1.SHDK 16 02 123 - Bevezető szignál (0:35)
2.Szobácsi Gergő - Nyitó Duma (3:13)
3.Szobácsi Gergő - Felkonf (0:47)
4.Gajdos Zoltán - Duma (10:43)
5.Szobácsi Gergő - Felkonf (1:07)
6.Orosz György - Duma (15:41)
7.Szobácsi Gergő - Felkonf (1:23)
8.Záhonyi-Ábel Dávid - Duma (9:37)
9.Szobácsi Gergő - Lekonf (0:39)


Ikovacs
#10661
A héten vesznek fel új műsort, úgy tudom!
Talán a jövő héten már adják!

#10660
Rendben.
Köszönöm a válaszodat.
#10659
Csak 3 rész ment le, azóta ismételnek.
#10658
Kedves Ikovacs,
Köszönöm az eddigi feltöltéseket.
Várható még Dumakabaré?
MisterV
#10657
Heti Hetes 2015. 10. 18. - 268,43 MB

Osztott

Nem saját linkek:
Filefactory
Uploadable
Uploaded
UploadRocket
Rapidgator
#10656
Ha valakit érdekelne itt található magyar rádiókabaré, valmint sok más is:

http://mercyradio.eu/mercy-radio/kabare-magyar-radio/
Utoljára szerkesztette: 1laca, 2015.10.18. 19:25:45
Imremagdi
#10655
Egyik Aradi -VFJ jelenet kimaradt, pedig nagyon jó volt.. 😞
Cenzúra? Nem értem

http://s2b-hu.ikariam.gameforge.com/reg.php?fh=400ce81271ab4218ebc88d115104c2f1

Ikovacs
#10654
Kabarématiné 2015.10.17-10.18 346..347 egyben és vágva

Úgy látom megsemmisült a rádiókabaré 2010 előtti hangtára!
Vagy eltiltották a régebbi számok előkeresését!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://www.uploadable.ch/file/DGgp2hfXKwAd/Km1017_1018_346_347.zip
https://1fichier.com/?t2mjooudju
http://d01.megashares.com/dl/yMgdMud/Km1017_1018_346_347.zip



Jelszó:Ikovacs

Egyben:
1.KM346 - Egyben (22:57)
2.KM347 - Egyben (22:56)


14 tracks, 45 minutes 27 seconds

1.KM346 - Bevezető szignál (0:11)
2.Zsoldos László - Felkonf (1:11)
3.Kovács András Péter - Duma - Nagy kék szatyor - 2010 (8:15)
4.Zsoldos László - Felkonf (0:33)
5.Gombos Szabolcs - Duma - Téli gumi - 2012 (7:50)
6.Zsoldos László - Felkonf (0:32)
7.Orosz György - Duma - Történetek fellépéseimről, családról - 2014 (4:12)
8.Zsoldos László - Felkonf (1:30)
9.Fülöp Viktor - Duma - szüreti élmények - 2014 (4:38)
10.Zsoldos László - Felkonf (0:28)
11.Aradi Tibor, Heller Tamás - Számlarészletező - 2012 (5:54)
12.Zsoldos László - Felkonf (0:36)
13.Kiss Ádám - Duma - véradás,elájulok - 2013 (9:26)
14.KM347 - Lekonf (0:11)



#10653
Rádiókabaré - Kabarématiné - 347. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

#10652
Rádiókabaré - 2015. október - A Stefániáról - 2. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

#10651
Rádiókabaré - Kabarématiné - 346. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

kirol
#10650
Igen, köszi!

#10649
Kedves Ikovacs,
Köszönöm a feltöltéseket. Jó, hogy te nyomod rendületlenül.
Ikovacs
#10648
Rádiókabaré 2015.10.17. - RK a Stefánián - 2. rész, vágva
RK2015_10_17_Stefania2.zip

Hát, Fábry nélkül sz@rni sem lehet, és a Szőkével együtt adták a mélypontot!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
https://www.uploadable.ch/file/Wbwnc4rYJBUc/RK2015_10_17_Stefania2.zip
https://1fichier.com/?blot46v6v8
http://d01.megashares.com/dl/9Xl08oo/RK2015_10_17_Stefania2.zip


Jelszó:Ikovacs


15 tracks, 56 minutes 24 seconds

1.Rk a Stefánián 2 - Bevezető szignál (0:11)
2.Balázs Péter - Felkonf (0:55)
3.Szikra László - Duma - Erdélyben (7:45)
4.Balázs Péter - Felkonf (1:08)
5.Kern András - Ingatlanközvetítő (5:34)
6.Balázs Péter - Felkonf (0:39)
7.Szőke András - Duma - Taljándörögd (9:31)
8.Balázs Péter - Felkonf (0:19)
9.Bozó Andrea, Nacsa Olivér - Híradó (2:19)
10.Balázs Péter - Felkonf (0:22)
11.Fábry Sándor - Duma (13:51)
12.Balázs Péter - Felkonf (1:00)
13.Aradi Tibor, Varga FJ - Munkamániások (8:07)
14.Rk a Stefánián 2 - Lekonf (0:46)

Bónusz: Kaptár47

15.Kovács András Péter - Tájfutás (3:57)



Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2015.10.17. 18:08:23

#10647
#10646
Sziasztok,
Nagyjából egy évet kihagytam kabaré hallgatásban, még a Mikó Róbert féle gyalázat idején lett elegem. A szilveszterit még hallottam. Úgy voltam vele, hogy ha ez nem változik akkor sose többet. Most láttam a beírásaitokat, hogy ez vagy az a jelenet egész jó. Le is szedtem az utóbbi néhány RK-t, hogy hátha, de katasztrófális. Nem is értem, még egy fél mosoly se. Ugyanaz a szemét. Bevallom reménykedtem benne, hogy Fábry változtat valamit: emberileg egy nullának tartom, de valamikor humorista volt, akiből dőlt a hülyeség. Ahelyett, hogy javított volna, ő maga is lement az átlag, dögunalom, magyar "stand-up" szintre. Azt gondolom a futottak még-ek nem számítanak, de Fábryval egy igazi humoristát vesztettünk. Emlékszik még valaki a Hofi-betelefonálós-körfűrészes kis szösszenetre? Anno órákat el tudtam hallgatni a dumáját, most meg a Dumb és Dumber 2 viccesebb. Hasonló a véleményem Usztics Mátyásról, aki humoristaként szerintem zseniális, sztorizni is félelmetesen tud (a katona történetei egy az egyben hozzák vissza a katonaság-fílinget nekem), most nagy-magyarság-kutatóként csinál magából bohócot - a rossz értelemben. Mi a fene folyik itt?
Sinkó visszajött, de nem segített ő sem. Bár valljuk be: a gondok már a menesztése előtt évekkel elkezdődtek. Az, hogy tavaly a Szomszéd néni kapott Gyűrűt jelzi, hogy már nincs akinek adni... Hallottátok a Stefániás poénjaikat? Én sem, nem volt egy sem. Ennél egy Adam Sandler film is poénosabb.
Kicsit hosszú lett, de mindig azt hiszem, hogy nincs lejjebb. De. Van.
#10645
Én még csak Benk Dénesig jutottam a meghallgatásban, de úgy tűnik, egy fokkal jobb, összerakottabb, mint mikor utoljára hallottam, nem?
copass
#10644
janklovics menti meg az egészet. hatalmas figura.